Szatmár, 1905 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1905-04-01 / 14. szám
XXXI. évfolyam. 14-ik sz. Szatmár, 1905. ápril. I, 1 SZATMÁR TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAEfe, Megjelenik minden szombaton. / S»; íW ’ * X ll£ - N r‘ SS i ;■ 'r'y"r ( \ 1" 3Í2 ■ i • I** ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deáktér 3. szám. Miudennnniu dijak a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabb árban.-<$> Nyilttér sora 16 fillér. <^zésével lehetővé tette, hogy kisebb birtokosok aránylag nagyobb összegű megteriieltetés nélkül közösen, szövetkezeti utón szerezhessenek be gőzekét, melynek árát a szántott terület holdja után évről évre fizetendő bérrel törlesztessék, s igy aránylag rövid, nehány évi idő tartani alatt a gépek árát kifizethessék, amely időtől kezdve aztán saját gőzekéjükkel természetesen sokkal jutányosabb áron fognak szánthatni. Ily formán a kombinációk, sőt már egyes működő ilyen szövetkezet bevált eredménye is azt mutatják, hogy a bér-szántás árainak megfelelő egység árak mellett 5 év alatt a gőzeke egész vételára letörleszthető, s már a 6-odik évtől kezdve fél árban mélyíthetünk. E számítás a következő : Egy gözeke garnitúra ára 70,000 korona, mely összeg felét a földm. miniszter 5 évi törlesztés mellett kamatmentesen előlegezi; fizetendő tehát a földm. miniszter részére évenként 7000 korona, melyből 2000 magy. hold évi munkát számítva esik 1 m. hold szántására 3.50 kor. A vételár másik részét képező 35000 korona 5°/0-os 5 évi amortizációja 7357 korona, melyből 1 holdra esik 3’94 K. A borsodmegyei gőzeke szövetkezet számadásai szerint az évi üzem költség : 1 főgépész járandósága 3300 K 2 fütő ,.. . 1200 K 3 ekevezető fizetése 1020 K egész évi olaj szükséglet 1000 K a gép javítási költsége 4000 K a gép téli tanyájáért helybér 500 K gópészsegéd fizetése téli gépjavításnál 400 K első évi szerelési költség fuvardijak egyéb kiadások 500 K 400 K 400 K Összesen 12720 K, melyből eszerint esik 1 holdra 6 K 36 f Esik tehát 1 hold szántására 13 K 80 f, tehát nem több, mint a bérszántás átlag ára, s 5 óv múlva 7’44 k-ával már kevesebb, tehát csak 6'34 fillér. Tekintve pedig a gózekék szilárd kosntruk- cióját, ami biztosítékot nyújt az iránt, hogy hosszú időn át, igy legkevesebb 30—40 éven át is munka képes marad, oly anyagi előny érhető el a gőzeke szövetkezeti utón való beszerzésével a bér-szántás fölött, hogy ez alkalmat meg nem ragadni könnyelműség számba menne. A szántandó területek sorrendjének megállapítási módja ugyanaz, ami bérszántás mellett, cellát a birtok távolsága szerinti sorrendben történik, mi itt akadályt azért nem képez, mert a mólyitő szántásnál a talaj beéredósi állapota tekintetbe nem jön. A Szatmármegyei Gazdasági Egyesület e tárgyban Szatmárra, a városháza tanácstermébe 5-ón 1 i órára értekezletet liivott össze. Nem akarjuk hinni, hogy vármegyénk gazdái annyira érdekteleneknek bizonyítják magukat, hogy egy ily előnyös mozgalom elől elzárkóznak, különösen akkor, amidőn az országos viszonyok alakulása arra nyújt kilátást, hogy gazdaosztályunk létkérdését gazdálkodási rendszerünk gyökeres megváltoztatásának lehetősége képezi abban az irányban, hogy a kenyórmagnak termelését redukálva, a mélyebb művelést feltételező iparnövények termelésére térjünk át. Poszvék Nándor. Mégis a múlt tavasz egyik kora reggelén Márton pedellus azzal a rémhírrel verte fel Morpheus karjai közül a derék igazgatót, hogy a Neptun elveszet ellopták. A rémület általános volt. A város híressége eltűnt és pedig amint a buzgó rendőrség megállapította akként hogy a tolvaj a gimnázium kőkerítésén keresztül bemászott az iskola udvarára s onnan a leghosszabb létrát kiválasztva átvitette az utczára s ott neki támasztotta az emeltnek, pontosan a muzeum ablakánál, felkuszott, az ablakot kivágta, kinyitotta, a szobába bemászott, a kettős zárral ellátott szekrényt kinyitotta s a Neptunt zsebrevágta, elvitte, valószínűleg azért, hogy a főiskolának soha vissza ne adja. A létrát visszadobta ugyan az udvarba, de azért a szemes rendőrséget nem vezethette félre, mert kinyomozta, hogy a létra előtte való estén nem azon a helyen volt, mint a hol találták, de kimutatta az utczán is, ahol végig húzták ; a létra a kövezet mellett nyomot hagyva, e nyom megszűnt az épület azon részénél, a hol az emeleten a hires Nedtun vala kettős zár allatt elrejtve. Ellenben arra hogy a tolvaj miként nyithatta ki a mondva csinált két zárt, a rendőrség feleletet adni nem tudott és a zárakra csak azt állapította meg, mint tényt, hogy azokat nem törték fel s hogy a tolvaj a lopás után nem zárta el a zárakat. A rendőrség meghívta a szekrényt zárogató két tanárt is, akik a kulcsokat magukkal hordták s az elzárt kulcsok segélyével megállapították, hogy a zárak nincsenek elromolva, mert pompásan csukódnak. Mindezen, bár el kell ismerni fontos eredmények azonban az igazgatót nem elégítették ki. Mit bánja ő hogy és miként lopták el Neptunt, az ő kívánsága az, hogy a redörség élve, vagy halva kerítse elő, lio gy újra a szekrénybe zárhassák, magában erős fogadást tévén hogy ezután az utczára szolgáló ablakokat is zárral fagja elláttatni. A rendőrség alázattal kérte a felingerült igazgatót, hogy mondja meg gyanúját, kit vagy kiket gyanúsít. — Mindenkit — kiáltott az igazgató — aki él és a főgimnázium névre halgat, mert meg vagyok győződve, hogy irigységből lopták el. A rengőrség majd hanyatt esett a rettenetes gyanúra : Mit csináljon ő azzal a sok főiskolával, hogyan halgassa ki és hol keresse azt az ügyes gépészt, aki oly mestericsen tudta megcsinálni a hamis kulcsokat. Az u—i rendőrségnek még ily hatalmas ügye nem volt s mert megfejtésében egy cseppet sem bízott, nem is örült neki. Az ördögnek kell, nem az u—i rendőrségnek az ilyen országos liirü ügy. Micsoda lármát fog csinálni a vallás- és közoktatásügyi miniszter, vagy talán még az összkormány is, de talán még a király is, aki bizonyára nem szereti, ha iskoláiból valamit anélkül ellophatnak, hogy a rendőrség meg ne találja. — Istenem mi lesz ebből — sóhajtott a rendőrfőkapitány . Majd kísérletet tett kisebb térre szorítani az igazgató gyanúját. — Hát a testületből nem lehet valakire gyanúja ? Az igazgatón volt most a sor, hogy meg rémüljön. Hisz a testületben ő is benne van. A legkiválóbb tanárok, és vosoktcl mint hathatós szer : 'r• tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál úgymint idült bronchitis szamár-hurut és különösen labbadozóknál influenza után ajánltatik. — Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszertárakban üvegenkint 1 K-ért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czéggel legyen ellátva: F. Hoffmaim-Ls Roche & Co vegyészeti gyár Basel Svájc A gözszántás vármegyénkben. Politikai küzdelmeknél, általános közgazda- sági problémáknál fontosabb ránk e kérdés, mert közvetlenül bennünket érdekel s mert termésünk fokozását, gazdálkodásunk jövedelmezőségét, igy vármegyénk földbirtokosainak anyagi körülményeinek biztositását egyedül a mély művelés meghonosítása teszi lehetővé. Sajnos, hogy elmaradt gazdasági viszonyaink megtűrték, hogy e kérdés megoldása érdekében csak most teszünk érdembe vágó lépéseket, de ennek általános maradiságunk mellett indoka nehány oly nehezítő körülmény, melyet elhárítanunk csak a legújabb időkben sikerült. Azzal tisztában van már minden gazda, hogy a mélyítő szántást ez idő szerint csak gőzeke utján vihetjük keresztül. A gőzeke azonban drága, melynek beszerzése csak is nagyobb uradalmaknak állt eddig módjában. A kisebb birtokok legfeljebb bér-szántás mellett mélyíthettek gőzekóvel, amelynek ára pedig kissé magas : magyar, vagyis 1200 D-öles holdanként grubber nélkül 10—14 hüvelyk mélységig 12 — lö.fch) korona, mélyítéssel kombinálva, gruberrel pedig 14—19.60 korona a szén. vízszállítás s egyéb fuvaron kívül. Nehézség volt ugyancsak az, hogy hídjaink a gőzeke korlátlan utazását lehetővé nem teszik, s igy a magasabb bér-szántási árak mellett aránylag kisebb területek, hol a gőzeke korlátlanul utazhatott volna, egy eke garnitúrát nem akartak foglalkoztatni. Újabban a földművelésügyi minisztérium magasabb kamat-mentes költsön kilátásba helye_____________TÁRCA._____________ A Neptun. Irta: Pataky István. Az u — i gimnázium múzeumának ékessége volt egy vízből kikelő Neptun, kiséretével. A szobor 30. czm. magas volt, remekül kidolgozva a legkisebb részjet is. Mihalek igazgató hozta Görögországból. Értéke megbecsülhetetlen volt, annál is inkább, mert megbecslését a tanári kar meg sem kísérelte. Értékét felvették abba a 900 K.-ba, a mibe az igazgatónak a felmutatott számla szerint került. A város inteligens közönsége, meg a vidékről feljövő szülők legtöbbet a remek szobor előtt időztek úgy, hogy csakhamar az u—i gyrnn. ezen ritkasága úgyszólván híressé lett. E nagy kereslet arra bírta a különben is félénk természetű igazgatót, hogy azon szekrényt, a mely az országhirüvé válandó szobrot rejté, külön zárakkal lássa el. Igenis zárakkal, mert kettő kettő volt rajta külön kulcsokkal és pedig egyiket czipelte Ádádi Károly a fiatal természetrajz tanár és szertárőr, a másikat az öreg Tóth József, a számtan hírneves tanára. A két tanárt tehát egymás ellenőrzésére rendelték ki, de különben is, a midőn a muzeum a közönség részére is nyitva volt, egy szolga a bezárásig a szobában ült s nem lankadó figyelemmel nézte a t. ez. írnak és hölgyek, valamint a kedves diákok kezei nehogy valamit elemeljenek s különösen, hogy a hires Neptun nem kalódik-e el kézenközön. A múzeumot a két tanár együttesn zárta be s igy az igazgató a felelősséget a két tanárra hárítván ott lalln unio’.'ilnmmnl G'znVnt/i: Ipfplnirhii