Szatmár, 1905 (31. évfolyam, 1-51. szám)
1905-03-11 / 11. szám
XXXI. évfolyam. Il-ik sz. Szatmár, 1905. márc. II A ■A ■ A i'> í TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ; Deáktér 3. szám. Miudennemü dijak a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutányosabli álban.-<$> Nyilttór sora 16 fillér. <sMárcziusi hangok. A tél elmúlt... Tavasz van. A fák rügyei, a virágok kelyhei bomladoznak, s szivvidámitó illatárjukkal töltik be a levegőt. Uj élet a mezőn, uj élet a levegő égen, uj élet a szivben, uj élet a társadalmi és politikai életben. Ezek dagasztják az emberi keblet. Forr, pezseg mindenütt az erekben a vér; dobog, lángol a honfi szív, imára kél az ajak/... „Vaj’ leszünk-e boldogok ? .. A sóhaj tova száll.... Tavaszi szellő langy fuvalma suttogja, pár nap múlva ünnepet ül a magyar haza. Ünnepet, pagyot, dicsőt, mint volt 57 évvel ezelőtt. És ón elfogódott szivvel köszöntlek téged Te dicső nap, Márczius idusa; hiszen ezen a napon szivünket édes sejtelmek hozzák dobogásba, lelkünket szent emlékezések ragadják vissza abba a varázsha- talmu múltba, ahoz a világhirü naphoz, mely örökké élni fog a világ minden, szabadságért lelkesülő népének szivében, lelkében, ahoz a naphoz, mely ötvenhót esztendővel ezelőtt tűnt fel. Ötvenkét év múltán ismét ránk virad ez a nap, melyen minden szív, — melyben magyar vér lüktet — nemesen, büszkén, lelkesülten dobban meg. És ha szent volt e nap a múltban, Úgy szent épen most, midőn a nemzet úgy társadalmi, gazdasági, mint politikai téren, forduló ponton áll. Ötvenhót esztendővel ezelőtt e napon hordta szét az uj eszmék diadalát a tavaszi szellő. Ötvenkét óv után ismét ez következik. Ötvenhót esztendővel ezelőtt e napon töretett össze a régi, elavult, zsibbasztó kónyuralmi rendszer és épült fel az újkori társadalom alapja: a Szabadság, Egyenlőség és Testvériség! Felépült ! Igaz. De csak az alapja ! Ötvenkét évvel ez előtt egy ilyen napon nagy alkotásoknak alapköve tétetett le. De fájdalom azok a nagy alkotások, .—mint tűnő álornok szerte foszlottak. Igen, inert egy független, szabad, önálló, magyar hazának fundamentum kövei tétettek le akkor régek. És ez, még ma sincs. Mert szabad-ó az az ország, melynek nincs gazdasági, nincs politikai önállása, amelynek nincs önálló kádserege, amely nagynak, szabadnak, gazdagnak, önállónak képzeli magát... és minden, csupán csak ez nem. Most ötvenhót óv után egy uj márczius idusának kell jönnie és a jelek azt mutatják, hogy jönni fog, amikor nem tűzzel, nem fegyA szabadságharc apoteózisa. Szomorkodik, sóhajtozik Magyarország betegen . .. Vérét szívják : halvány arcán piros rózsa ne legyen ! S mint a félholt, lelke szárnyán szebb időkbe visszaszáll, Csititgatja, gyógyitgatja múlt dicsőség — napsugár: Turul száll a levegőben. Körme között kard ragyog . . . Ébredeznek ős apáink, Mint este a csillagok. Lehel már is kürtjét fújja, Lobog ezer mente ujja Lovak körme ha pattog. A vén földnek szive dobban, A magyarok szive jobban, S táncol a ló alattok. Dicsőségre száguld vélök, A fél világ leborul , . Győzedelem ragyog rájuk Pirreneus ormiról! És a félholt gyógyul, ébred, mint tavasszal a mező, Magyarország felhős egén a nap gyorsan tűz elő ! Költőnk viharajka zúgja: most magyarok, vagy soha ! És a lehullt bilincsekért vért egy ifjú áldoza . .. Mintha elfogott oroszlán zúzta vón szét ketrecét : Rárohannak százan is, hogy szabadságát elvegyék ! Fegyverük a mutogató szennye^ pénzért vette meg: Ő, a gyáva, ő, a hitvány rongyos éltéért remeg ! S reánk tárnád rác, oláh, tót . .. Egész ország lángban áll, Dicsőséggel ragyog le ránk Mindenütt a napsugár! Öreg, itju harcra készen A hazáé most egészen . , . Ágyudörgés: — éneke. Felesége : — véres kardja Imádsága: — szilaj harca. A szabadság Istene ! S rózsabirpbó, ágon ingó, Észrevétlenül fakad . . . Magyar szivben szilaj tűzzel Nő a honvédő csapat S Duna, Tisza selymes partján vértől ázott a virág. A magyarok dicsőségét megcsodálja a világ. Csak egy nótát a magyarnak, — elborul a tiszta ég „Kossuth Lajos azt izente“.. . s szivök ipár a kardon ég. Dicsőségünk fényes, napja tündökölve ránk ragyog. . . Dicsőségünk példázzák a ránk ragyogó csillagok I Véres fűszál suttog rólunk elfelejtett agg regét: Három tenger védte, mosta szép hazánk határkövét. . Megijedt a gyáva osztrák Ránk uszítja északot... Hazájáért a magyar tán Még kevés vért hullatott? S mint a, tenger döntő vésze, Támad szolga ellenére, Harcol tántoritlanul... Zászlónk rongya száll magasan — Ám az égből villám csattan S Világosnál porba hull. S hogy még jobban szivén döfjön, Hogy nagyobbak m i legyünk : verrel kezűikben, de szent lelkesedéssel szivükben egy uj kornak, egy független, szabad, gazdaságilag s katonailag különálló nagy Magyar- országnak vetik meg az alapját és ezen az alapon lessz boldog e hazának minden fia, apraja, nagyja. Vajha úgy lepne 1! A tél elmúlt Tavasz van. A tavaszi szellő lágy fuvalma azt susogja: szeresd a hazát. Szeresd múltjáért, szeresd ... habár a jelen öröm- telen is. Azt az elvet: „ahol jól megy dolgom, ott van a hazám“ soha ne vallja egy magyar se magáénak! Ám találja fel más népnek gyermeke honán kívül is a boldogságot, mi csak e hazában tudunk és akarunk élni, örülni, szenvedni és meghalni! . . . Mert szivünk azt dobogja a magyarnak valamint egy Istene, úgy csak egy hazája van ! Óh azért vegye minden igazán érző magyar ember ajkára most ez imát: „Tedd e hont óh Isten, tedd még nagyobbá, hatalmasabbá, mint valaha volt; hogy hire, neve szálljon az egész világon át, hogy lássák fényét minden nemzetek. Határait bő séggel ékesítsd ; tedd boldoggá, mint volt bármikor, e nemzetet, hisz’ megbünhödte már e nép a múltat és jövendőt!“ y — Aradon bitóra vonja Összetépett nemzetünk t Egész világ összerendül. .. Nekünk sírni sem szabad ..: Sóhajunkra is vigyáz a megfizetett szolgahad ... Ám, de szent lett a bitófa támadásunk záloga ! Dicsőséggel, szabadsággal zarándoklunk ma oda ! ! Gyökössy Endre. A késmárki diák napok. Abban az időben a mikor még a régi jó Scholcz bácsi volt a késmárki lyceum direktora, sok derék apa úgy gondolkodott, hogy ottan még a diák megtanul németül. Igaz, hogy az úti költség egy kicsit sok — nem lehet eldöczögni, mint Sárospatakra, — de hát a conviktus olcsó, bevesznek mindenkit, vigyük a gyereket oda. — Népes is volt abban az időben a késmárki lyceum. Nagy ur volt ott a felgymnasista, az ottani jó deák életnek messze földön hire volt. Scholtz bácsi a direktor ur, apai gondjaiba is vette mindjárt a nebulót, egyike volt azoknak az igazi tanférfiaknak a ki nemcsak tanítani, de az életre való jó képű, jó vérű fiút igazán is szeretni tudta. — De volt még egy különös megbecsülhetetlen jó tulajdonsága, nem buktatott soha, — e mellett egy kis bank volt az öreg ur, — a melyre néha csak ráfizetett, mert kamat nélküli kölcsönnel is ellátta a szükölködő- ket, ha kellő jogczimet tudtak adni. — Ez csak jó SZATMÁR.
