Szatmár, 1905 (31. évfolyam, 1-51. szám)

1905-09-16 / 38. szám

Szeptember 16. S Z A T M Á B. — A helybeli honvéd zászlóalj, amely hadgyakor­laton volt, szerdán reggel érkezett vissza. Még pedig 4 óra után valamivel vonultak át a városon — a ka­tonazenekar recsegtetése mellett. Hogy ez miért volt, nem tudjuk. Fölverni az alvó város felet, mert ha­zajöttek. Hiszen helyes, örülünk ; de azért ne űzzék ki az embert az ágyból hajnalban iszonyú réztányéro- zással, és trombitálással. Ugyanitt jegyezzük meg, hogy a laktanyába érkezve, az ezred-zászló előtti tisztelgés­kor a honvéd zenekar a „Gotterhaltét“ játszotta. Azt a nekünk nagyon kedves nótát! — Színházi előadás szept. 23-ikán. Az ügető és lóversenyre, valamint a baromfi kiállítás megnyitására városunkba sereglő vidéki közönség szórakoztatására a rendezőség szeptember 23-án, szombaton este a vá­rosi színházban nagy látványos színi előadást rendez. Az iparos ifjak köre által alakított jeles műkedvelő társaság Sziits Margit debreceni vendég művésznő köz­reműködésével előadja Benedek Elek „Székely laka- dalom“ cinül gyönyörű életképét, mely a székely nép­életből mentett motívumokból rendkívül érdekesen és művészien van egybeállitva. A műkedvelők oly pom­pásul összetanulták a darabot, hogy szebben, jobban hivatásos művészek sem adhatnák elő. Szüts Margit kisasszony művészete minden bírálaton felül áll. Az ő fellépése már biztos sikert jelent. Reméljük, hogy az előadás iránt, melynek jövedelme részben a kiállí­tás céljára furd'tlatik, meglesz a kellő érdeklődés. — Katonai ióvásárt tart a Miskolcon állomásozó 7-dik sz. lóavató-bizottság Koesordon (Sándor-puszta) 1905. október 7-én d. e. 11 —12 óra között és Szat- márou 19t>5. november hó 6-án d. e. 8—9 óra között és ezen alkalommal soroz : I. 4, 5, (> és 7 éves kato­nai célokra alkalmas hátaslovakat 158 centiméter mi­nimális és 166 centiméter maximális mértékkel. II. 5, 6 és 7 éves hámoslovakat ágyú elé 161 centiméről- minimális és 172 centiméter maximális mértékkel. III. Tüzér-legénység alá való hátaslovakat 155 centiméter minimális mértékkel. V. A most vásárlandó lovaknak fejletteknek és jó karban kell lenniük ; kiéhezett, le­hajtott, gyenge lovakat, vagy a melyek nehéz mezei munka következtében járásukban hiányosak, be nem sorozhatunk. VI. Marhalevél (az úgynevezett „Régia“) okvetlenül szükséges. A bizottság nincs feljogosítva ennek átnyujtása alól valakit felmenteni. VII. A tör­vényes szavatossági hibák 30 napra terjedő felelősség­gel a következők: „Gonosz mirigy, takonykor, száraz keli, kórság, bőrtakony, csökönyösség, fekete hályog és havi vakság. Az eladóknak kötelezni kell magukat azon remondáórt, melynél a szavatossági határidő alatt a felsorolt hibák bármelyike fellépne, egy más, töké­letesen alkalmas lovat állítani, vagy pedig azt vissza­venni és a vételárt, valamint az élelmezési költsége­ket megtéríteni. — A földmivelésüyyi miniszter a szőlészeti és borászati felügyelő székhelyét Szinérváraljáról Szatmár városába helyezte át. — Ä Kölesey-kör múzeuma hetenként kétszer, szerdán és vasárnap délelőtt 11 és 12 óra közti idő­ben nyitva van. — Belépő-jegy ára 20 fillér. — Tűz. Nagy Endre ügyvéd szatmárhegyi kis- lippai szőlőjében e hő 12-én, délután tűz ütött ki, amely az épülethez közel álló szénaboglyát elham­vasztotta. A közelben álló házat az elpusztulástól egy hatalmas gyümölcsfa lombozata védte meg. — Nagybánya csinosodása. A nagy­bányai városi szálló, mely tűz által elpusztult s emiatt már düledező félben volt, a napokban földig lerombolták, hogy helyébe egy a modern kor kivánataic teljesen kielégítő monumentális szál­lodát emeljenek. A nagyszerű alkotásra már pá­lyázatot is hirdettek, melyek közzül, az első dij 2000 kor. a második pedig, 1000 kor. Remél­jük hogy e Szálló Szatmár vármegye egyik legcsinosabb városának a díszére fog válni. — Kifogott hulla. Folyó hó 15-én a délelőtti órák­ban egy ismeretlen 22—25 évesnek látszó női hullát fogtak ki a Szamosból, a vasúti hid mellett levő gátak között. — Betörés a templomba. F. hó 14—15-re át­menő éjjelen a nyíregyházai aut orthodox hitközség templomát ismeretlen tettesek feltörték, s onnan min­dennemű ezüst tárgyakat, a melyek a szentéljben voltak elhelyezve, elloptak. — Széles körű nyomozás inditatott meg. § Állat az emberben. Borzalmas gaztettről ad hirt nagysomkuti tudósítónk. — Az eset, mely a maga valójában minden jobb érzésű embert felháborít, a következő: — Huszti Károly nagysomkuti lakos Dé­nes Lujza 7 és fél éves kis mostoháját kiküldte vala­miért a mezőre. A kis leányka útja a Nagysomkut és Csőit községek közötti gyalog örvényen vezetett vé­gig, mely mellett egy Szalavecz jakab nevű 42 éves ember a teheneket őrizte. Szalavecz a kis leány útját álta, majd betömte száját ős a tengeri közé hurcolta, hol a legaljasabb módon vadállatias merényletet kö­vetett cl a leánykán, ki később alig tudott a szenve­dett fájdalmak miatt szülei házához vissza térni. A kis leány nem ismerte személyesen támadóját ős csak szóval irta le annak külselyét. A csendőr ég nyom­ban a legszigoruab nyomozást indította meg s igy ennek következtében sikerült is a gaz merénylőt kéz- rekeriteni a fent nevezet tehénpásztor személyében. Szalavecz eleinte tagadta tettét, de később mikor a kis leányai szembesítették bevallotta bűnét, minek folytán a csendőrség letartóztatta s e hó 12-én bekí­sérte a helybeli kir. ügyészség börtönébe. A kis leány dacára a nyomban eszközölő orvosi segélynek élet és halál között lebeg. Tanítók figyelmébe ! Huszár Aladár szatmári könyvkereskedő „Szatmármegyei irka“ címen, különö­sen az elemi iskolák növendékeinek felette fontos, Szat- márvármegye tájképével és leírásával, továbbá szor­zótáblával ellátott 2 filléres irkákat bocsátott közre. Az igen olcsó 12 oldalas irka a legfinomabb papír anyagból készült, kiállítása is ízléses, kifogástalan. A vármegye leírását Mihály Ferencz állami elemei isko­lai igazgató eszközölte. Ezen irkákat tekintve azt, hogy csekély árának bizonyos százalékja a leendő szatmári tanítói internátus javára fog fordittatni, igen ajánljuk a tanító urak és tanítónők becses figyelmébe és pártfogásába. — A nagytiszt, lelkész és tanító urak szives figyelmébe ajánljuk Weisz Izsák könyv- és papir- kereskedését |(Szatmár, „Fehér-ház“ alatt), ahol min­denféle használt tankönyvek félárban szerezhetők be. SPORT. Nevezések a szatmári lóversenyre 1905. szept. 24. I. Mezőgazdák versenye. II. Sikverseny. 1300 kor. Ebből 800 kor. a győz­tesnek, 300 kor. a második, 150 kor, a harmadik, 50 kor. a negyediknek, 3 év. és id. lovak számára. Táv. kb. 1600 m. (1 ! aláírás.) 1. Gróf Degenfeld S. ur 5 é. pej her. Vihar. 2. Edlinger Oszkár főhadn. 3 é. s. her. Quos-ego. 3. Edlinger Oszkár főhadn. id. f. her. Kormos. 4. Kanta Géza főhadn. 4 é. pej her. Délceg. 5. Bró Fiath László hadn. 4 é. stp. k. Méchante. 6. Gróf Merveldt M. száz. 3 é. b. m. Fortunió. 7. Nagy Ákos száz. 4 é. p, k. Gerando. 8. Nagy Miklós ur id. s. her. Springinsfeld. 9. Mr. Othello 3 é. s. m. Rampolla. 10. Schey Pál száz. 3 é. p. k. Gohér. 11. Telegdy J. hadn. 4 é. sp. k. Kétkedő. III. Hölgyek dija. Vadászverseny. 200 K ért. tisz- teletdij az első, 100 kor. ért. tiszteletdij a második, 50 K ért. tiszteletdij a harmadik lónak, 4-ik heiratási di­ját menti. 4 év. és id. lovak számára. Táv. kb. 4000 m. (7 aláírás.) 1. Gróf Dégenfeld S. ur id. f. k. Helyes. 2. Gróf Dégenfeld S. ur 5 é. p. her. Vihar. 3. Domahidy E, ur 6 év. f. k. Karcsú. 4. Galgócy I. ur ö é. p. her. Balek. 5. Kállay Sz. ur 6 é. p. k. Rózsika. 6. bér. Kovács J, ur id. p. her. Káplár. 7. Nagy Gy. ur 5 é. s. k. fv. Mici. IV. Akadályverseny. 1500 K. Ebből 1000 K a győztesnek, 300 K a második, 150 K a harmadik, 50 K a negyediknek. 4 é. és id. lovak számára. Táv. kb. 4000 m. (12 aláírás.) 1. Edlinger Oszkár fhadn. id. f. her. Kormos. 2. Fanta Géza fhadn. 4 év. p. her. Délceg. 3. ifj. Fedák I. ur 5 év. s. k. Néni. 4. Báró Fiath L. hadn. 4 év. s. her. Pugris. 5. Lukács E. fhadn. 4 év. s. k. Snip-Snap. 6. Gróf Merveldt M. száz. 6 év. b. her. Vnk. 7. Nagy Á. száz. 4 év. p. her. Matador. 8. Nagy M. ur id. s. her. Springinsfeld. 9. Nagy L. hadn. 4 év. stp. k. Fulviát. 10. Reök J. fhadn. 4 év. p. her. Litle Kohn. 11. Sibrik S. hadn. 6 év. s. k. Boa. 12. Telegdy J. hadn. 4 év sp. k. Kétkedő. V. Tenyészverseny. Sikverseny, 600 K. a győz­tesnek, 300 kor. a második, 100 kor. a harmadiknak, 4 é. és id. lovak számára. Táv. kb. 2000 m. (7 alairás.) 1. Gróf Dégenfeld S. ur id. f. k. Helyes 2. Domahidy I. ur 7 év. f. k. Klára. 3. Hertelendy B. hadn. id. acélszürke k. Sirály 4. Kállay Sz. ur 6 év. p. k. Rózsika 5. bér. Kovács J. ur id. p. m. Násznagy 6. bér. Kovács S. ur id. f. k. Margit 7. Paxy K. fhadn. 4 év. p. k. Marcsa. VI. Tisztiverseny. Sikverseny. Tiszteletdij. 100 kor. ért, elsőnek, 50 kor. ért. második, 30 kor. ért. harmadik, 20 kor. ért. negyedik lónak. Sulykiegyenlités nélkül. Táv. kb. 2000 m. (5 aláirás.) 1. Fanta G, fhadn. 5 év. s. her. Mókus. 2. Hertelendy B. hadn. id, acélszürke k. Sirály. 3. Nagy L. hadn. id. s. her. Czitrom. 4. Schey P. százados 3 é. p. k. Gohér. 5. Schey P. százados 3 é. p. m. Bonaventura. Szatmár, 1905. szeptember 15. Poszvék Nándor versenytitkár. Közgazdaság. ÁLLATVÁSÁR. Közepes felhajtásu és forgalmú volt a f. hó 13-iki állatvásár, csak sertés volt nagyobb mennyiségben felhajtva, de az élénk kereslet mellett ez is jó magas áron kelt. Leggyengébb volt a lóvásár, mert a lófélét most nem igen keresik. Szarvasmarhavásárra mintegy 500 drb. hajtatott fel a melyekből 317 darab kelt el jó áron. Vasúton elszállittatott 80 drb. borjú és növendékmarha, továbbá 27 darab ökör. Lóvásárra közel 200 darab került de keresethiány miat csak 71 darab kelt el közepes áron. Juh 1000 darab körül hajtatott fel. Eladatott 657 darab jó áron, ezekből vasúton elszállittatott 180 drb. Sertés 450—500 darab került vásárra, kereslet élénk, árak magasak voltak, gazdát cserélt 271 drb, TERMÉNYVÁSÁR. A tegnapelőtti terményvásár nagyobb méretű volt, amennyiben a nagyobb mennyiségű behozatal elég elénk forgalommal párosult. Terményárak változást nem igen szen­vedtek, csak a búza emelkedett 20 fillérrel. 0 tengeri nem volt a piacon. „Gazdák Lapja“ tudósítójának árjegyzése. TERWIENY Szatmáron Epesten K | f !| K v| 1 K | f II K1 r Jegyzet Búza » gyenge Rozs Árpa tak. Zab Tengeri őri. „ tak. Bükköny Köles Káp. repce Lenmag Feli. bab Tarka paszuly Lóhere Lucerna Burgonya Lencse Széna Szalonna Zsir Szilva 14 40 13 30 10180 12 k-O 60 20. 15j— 14 20 11 20 12 40 Il­lő 60 15 80 I _ 22 80 17 60 5 40 6 32 8 152 164 — 36 — í 9 — 160 —1(168 —II — 20 16 20 16 60 12 40 12 20 1230 1580 12 80 12 70 13 10 17­129 141 131 143 élénk közepes kevés keresett kevés nincs >5 Jí kevés ÍJ nincs minőség szer. Felelős szerkesztő : Dr. Nagy Barna. Főmunkatársi Inczédy Márton. Lap tulajdonosok Katik és Szeremy. Apró hirdetések. Nősülés. Egy ötven év körüli iparos is­meretség hiányában ez utón óhajt házasság cél­jából egy hozzá illő nővel megismerkedni: ki­nek hozománya van, előnyben részesül. C z i m : a kiadóhivatalban. A nagyérdemű közönség szives figyelmébe ajánlom üzletemet, hol a legjutányosabb árban be­szerezheti szükségleteit, mivel üzletein teljesen szolid alapon vezettetik. — Üzletemben besze­rezhetők női színes és fekete ruhaszövetek, lüszterek, kosztüm kelmék, mintázott és sima posztót, cheviottok, gyapjú flanelek, blúz selymek, sima selymek, de lainok, Goldberger-féle kretonok, mosó barhetek, métere 20 kr.- tói feljebb, tenis flanelek méterje 14 kr., valódi Schroll-schiffonok, vé­kony és vastagszálu vásznak ágy és paplan lepedő vásznak, fehér és színes da­li e> 25 m ü és divatáru üzlete Deák-tér 14. szám a, SISSi .Á-E* , Kovács J. ur házában. maszt grádlik. cöperek, zefir és oxfordok, fehér és színes inlet­tek, fehér és színes damaszt ab­roszok, szalvéták, türülközők és tányér törlők, ágy és asztal térítők, függönyök, szőnyegek, paplanok, madrac grádlik, téli pokrócok, nagy és kis télikendők, berliner ken­dők, selyem, caschmier, posztó, delin, flanel és voile fejkendök, férfi és női ha­risnyák, saját varrónőim által készített férfi munkás ingek, alsó nadrágok és minden e szakmába vágó dolgok a legjutányosabb árban. =========== Folisrjj.em.T0. készítés okot elvállalom. ............—--------­FE RENCZ JÓZSEF ke sorú viz

Next

/
Oldalképek
Tartalom