Szatmár, 1905 (31. évfolyam, 1-51. szám)

1905-07-15 / 29. szám

XXXI. évfolyam. 29-ik sz. Szatmár, 1905. julius 15 tip, ö ■ í&tó* ?£í,' __ 0 V. --S. SZATMAR Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁB : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^Szerkesztőség es kiadóhivatal : Deák-tár 3. szám. Miodemi-inii dijuk u J.>»4'ihiv*t»lb»n fizeteudoli Szerkesztőségi telefon 27. szám. HIRDETÉSEK: Késxpéu/t'izftés mel’ett a legjutányosabh árban, —$■ Nyilttéf sora 16 fillér. <g~­Aratáskor. Az idei aratás országszerte javában folyik, a munka azonban nehezebben megy, mint más­kor. Korábban kezdődött, későbben végződik. Le vannak dőlve sok helyütt a kalászok, több a marokba, kévékbe szedéssel a baj, — e mellett igazán érzik minden községben, a munkás kéz hiánya. A termés a legjobb reményekkel biztatott, azonban sajnos, az utolsó forró napok még eső­től párolgó talajt találtak, — a nap és a föld­ből kiömlő meleg sok kárt tett a szemekben. Nincs mostan kinn ülő búza szem, a búza sem csorog, gazdáink ugyan még cséplés előtt állnak, de a remény jóval alább szállott, — aligha rész­lten üresen nem maradnak a magtárak. A legfőbb csapás azonban az egész gazda­közönségre az, hogy a búza ára vissza esett és naponként száll alá, — úgy, hogy a mai minden ; egyóbb szükséglet emelkedő ára mellett a gaz- ' dara válságos napok következhetnek. Országunk szorosan véve földművelő or­szág, — a hol az ipar az állam -fentartás esz­közeit nem fedezheti. Minden közteher, minden fentartási szükséglet, magán az anyaföldön nyug­szik, ennek a földmivelő gazdaközönségnek kell azokat első sorban megteremteni. A gazdák helyzete pedig az Amerikába való folytonos kivándorlással folyton rosszabbul, mert nem csak, hogy olcsón, a búza áraknak megfele­lően, de még drága pénzért sem tud napszámost az aratáshoz, vagy más munkához találni. A munkások sziue és java Amerikába megy pénzt keresni, idehaza csak az marad, a ki útiköltsé­get gyűjteni, vagy keríteni képtelen, igy ezek között jó munkás vajmi ritkán kerül. A munkás hiány szükségszerű következményeként áll aztán elő az a visszás helyzet, hogy a mai napig az az ember, a ki Kaszával kínálkozik a piacon, 5 korona bért és kosztot követel. — Ez olyan hal­latlan magas napszám, a melyre még példa nem volt városunkban, és az aratás leginkább ilyen magas bérrel fizetett napszámosokkal fo­lyik ; segíteni pedig a magas béren nem le­het, mert a szatmári piacról látják el magukat a vármegye megszorult birtokosai és egymásra li­citálunk. Ha most tekintetbe vesszük, hogy a búza ára 14 korona, de meg a mostani nyomott vi- j szonyok között lejobb is szállhat, a gazda ember majdnem minden keresetét a napszámosnak fizeti oda. a mi oly szomorú időknek a jele, hogy a földbirtoknak hirtelen az olcsó pénz-kamat folytán fölszökött magas ára előbb utóbb vissza hanyatlik. Mi állandóan saját helyi érdekeinkkel szok­tunk foglalkozni és ezen cikkünknek is az képezi feladatát, hogy reá mutassunk azokra a folyton előálló nehézségekre, ki melyekkel a gazdának | évről évre meg kell küzdeni és igyekezzünk azo­kat az iparosokat, a kik iparjuk mellett kis gaz­dálkodást űznek, felvilágosítani arról, hogy bizony ez háládatlan feladat. Mert hiszen nálunk igen sokan vannak olyanok, a kik jó hírnevű iparo­sok, azonban munkájúkat és idejűket nem kizá­rólag az iparnak, hanem a földmivelósnek is : szánják. Az iparos minden munkára napszámost fo­gad, megfizeti a szántástól kezdve a cséplésig [ terjedő minden munkáltatás árát. Annak a kis­birtokosnak, a ki néhány hold földjét saját maga műveli nem a föld hozamával, hanem saját nap­száma térül meg a munkadijja, éppen úgy, mint az iparosnak készítménye értékesítésével. Az idei aratás, a vele járó nagy költségek s a kevés, elenyésző haszonból, tehát vonja le minden iparos ember a következményeket, azt a pár hold apai örökséget, vagy szerzeményt, melynek bemunkálásával annyit áldoz, és annyi időt veszít, adja bérbe vagy értékesítse egyéb­ként, — mert a szorgalmas iparosnak biztos az aratása, és arat minden nap, minden vásáron, de a gazda embernek csak egyszer van egy évben és bizony az is nagyon ki van téve az idő viszontagságainak. Adat a cukorrépa termeléshez. Igen sok cukorrépagyáros még ma is azon né­zetben van, hogy a foszforsav tartalmú trágyákat azért célszerű cukorrépa alá adni, hogy a répa cukortar­talma emelkedjék; másrészről a répatermelők f)0°/o-a azon hitben él, hogy nagyobb mennyiségű foszfortrágya a cukorrépánál határozott terméscsökkenést ered­ményez. Mindkét nézet határozottan téves, s a gyakor­latban sok kellemetlen viszálynak volt okozója a gaz­dák és gyárosok között. Azon gazdáknak, kik a gyáraknak le voltak kötve, azelőtt csak azon esetben volt megengedve a cukorrépa alá istállótrágyát adni, ha kötelezték ma­gukat egy szigorúan megszabott mennyiségű foszfor- savat ahhoz hozzáadni; az ilyen gazdák pedig pazar­lást követtek el. Egy másik esetben szigorú föltétel­nek tekintetett a termelőnek azon kötelessége, raely- szerint két és félszer annyi foszforsavat adjanak a cukorrépa alá, viszonyítva a nitrogénhez, ha a csilisalét­rommal akarnak trágyázni. Ez pedig szintén pénz­kidobás. Egy harmadik előírás szerint az alkalmazandó foszforsav mennyiségének meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy a répatermolósie szolgáló talaj fosz- forsavbau gazdag, vagy szegény. Az előirt mennyiségű foszforsav utóbbi esetben egészen hatástalan lehetett, a másik esetben pedig esetleg pazarlást követtek el ezen fontos tápanyaggal. Csak lassanként látták be a gazdák és gyáro­sok kölcsönösen, hogy mindkettőjük érdeke azt kí­vánja, miszerint a foszfortrágyázás alkalmával a pa­zarlást lehetőleg kiküszöböljék, de azért még most is fennáll azon hit, hogy ez a cukorképződést előmozdítja és a termés nagyságát leszorítja. Hellriegel kétségtelenül bebizonyította, hogy a foszforsav semmiféle befolyást nem gyakorol a cukor­tartalomra, s hogy kevesebb mennyiségű foszforsav, (föltéve, hogy az az okvetlenül szükséges minimum alá nem süiyed) a termést ugyan csökkenti, de a cu­kortartalmat nem befolyásolja, tehát nem a gyáros, L'ÜL J J.U ! ........................ T A R C A. Salto mortále. — Beszély. — (Folytatás.) Nos teliát ha a bányász mind ezt tudta volna, csak azon az utón halad, melyre most vezette nejét. Most, midőn tudja, hogy ép úgy nem nevezheti magá­énak, mint nem nevezhetné ezután sem. — Lásd — szólt a bányász mint szeretlek én, mint akarom, hogy a boldogság, mely szerelmünk mel­lett most a mienk, mind végig megmaradjon. — A boldogság — suttogá a nő — bizonyára an­nak bírása lehet életczélunk. S hogy megszerezzük azt, saját érdekünk. Nem tudott a férj tovább szólani ; tisztán megér­tette minden egyes szóból, hogy azt az űrt, a melyet éveik száma képez, sem a gyöngédség, sem a kincs ki nem pótolhatja. Tudta, hogy minden egyes szó — szemrehányás azért, hogy aggkora szerelmét, vagy mint most maga is nevezte, szenvedélyét, feltárta azon szülők előtt, akik a kis ház, kis föld, s a kis jövede­lemhez adták leányukat, nem pedig az ő 60 éves fá­radt porhüvelyéhez. S mégis bár már megtudta érte­ni a nő csapodárságát, megtudta érteni, hogy a szív 1 nélkül, csak is az ajakkal mondott eskü a szerelmet, sőt még csak a szerctetct sem eredményezi, mégis nem tudott leszokni arról, a kit úgy fent, mint bányász lámpája mellett oly szépnek, oly csábitónak talál. Nem, nem mindörökre az enyém leszel 1 gondola a férj. Reszketett kezében a lámpa, a mint érezte ma­gához simulni a nőt, a félő nőt, a ki eddig szemével is alig kereste fel. Ügy gondolta, hogy erősebb joga nem lehet sen­kinek a nőhöz, mint a férjnek. Útjukban a munkába vett bányarészek mellett is elkellett haladniok. A munkások dala elhangzott hozzájuk is és e földalatti dana oly megható volt, hogy a nő kérte férjét, miszerint álljanak meg, hallgassák a dalt. Pedig oly egyszerű bányász dal volt, hogy fent talán figyelmét sem költötte volna fel, de itt a föld alatt oly szokatlan volt az, s egyszerűségben is meg­ragadó. Szerencse fel, szerencse le, Mint béreztetőt a fergeteg Váratlanul rohanja meg Nem kincs után sovárgok én, Bányász leányt óhajtok én, Ki szivembe bányászkodjék! Elharapva, elmosódva jöttek a hangok, de még is oly megható volt, mintha egy óriási templomban lettek volna, a hol egy zugban meghúzódva hallgatják az áhitatoskodók énekét. S ez ének lesújtva, felemelve, gyógyítva és intve hatolt be lelkűkbe, s mindketten e pillanatban bánva gondoltak arra, a mit tenni akartak. S oly fájó érzés hatotta át lelkűket, hogy a nő ezúttal von­zódással simult becsületben megőszült férjéhez, s az ősz férj igaz szeretettel tette védő karját szép neje vállára. De csak addig tartott, mig a dal elhangzott, és meddig néma ajkaik megszólaltak. S ekkor, midőn a hang az eltévesztett életet juttatta eszünkbe, ismét felkelt a vágy a nőben a szabadság után, ismét érezte, ; hogy lelke soha nem lehet kielégítve ez utált életben, és ismét érezte a férj is, hogy minden boldogságát újra elveszteni készül. S aztán iniudketten újólag el­határozásuk mellett maradtak. Ezután már szótlanul haladtak tovább. Hirtelen megállt a férj és letette a lámpát s eleresztette neje karját. — Mi az ? riadt fel az asszony — menjünk tovább — Nem, mielőtt valamit megtennél. — Mit. Majd aztán. — Nem, azt most kell megtenned. Hányszor kértelek, hányszor könyörögtem, hogy csókolj meg. Az első hetekben megtetted. Tudom, hogy magadra erőszakolt kötelességből tetted, s éreztem is, hogy csak formája volt meg tartalom nélkül. De megtet­ted. És én elégedett voltam. Mart nem volt más ezé- lom csak az, hogy téged kényelemben tartsalak, s I ntézetemben vegyészeti tisztítás végett átadott ruhákon kisebb javítást díjtalanul'végeztetek g müruhafestő és vegyészeti tisztító, m saját szabóm által. Kijünö vasalás. | szatmár, zrínyi-utca 29. szám. & JOÓ SÁNDOR! Üzlethelyiségek:^i;uP'.4i Kossuth Lajos-utca 26 ik szám. ---------(a vashid mögött.) TÁ RSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom