Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-14 / 20. szám

május 14. S Z A T M Á R. — A holnapi virágkorzó sikerén fáradha­tatlanul dolgozik a rendőrség, mintegy 25 magán- fogattal jelentkeztek a résztvevők, -— kedvező idő esetén városunk és a vidék közönsége szép látványosságban gyönyörködhetik. — A szatmári társaskör választmánya ezen utón tudatja a müveit közönséggel, hogy a nyá­ron hetenként egyszer., Szombaton este a társas­kör kerti helyiségében, alkalmatlan idő esetén zene estélyehet rendez, a melyekkel a zenét a Bunkó Vince zenekara szolgáltatja. A szórakozni vágyó közönség rendelkezésére áll a villannyal világított kuglizó s ételekkel, italokkal és hüdi- tőkkel Demkő János vendéglős szolgál. Az első zene estély folyó évi május hó 7-én volt, a mi­kor a megjelent szép számú intelligens közönség a reggeli órákig maradt együtt, gyönyörködve a zenében s a fiatalság jó kedvű táncában. Felhív­juk ezen kellemesnek Ígérkező zene estélyekre a város és vidék müveit közönségének figyelmét. — Nyugtázás. A németi ev. ref. szegény konfirmándus növendékek ruhával való ellátására adakozni szivesek voltak: Uray K., Asztalos S. Kossüth Zs. N. N. 5—5 K, Gyapai L 4 K, Szűcs L. Dr. Vajay K. Csaba, Dr. Muhi Zs. N. N. Fogarassy Sándornó, Szűcs Nővérek, Ináncsy Károlyné, Szegedy I. 2—2 K, Bőd Sándorné, Félegyházy F. Sáfár Károlyné, Ilnicki I -né, Dr. Schőberné, Kinál Gózáné, Kövy Gy. Vass K, Nemes L. Kálik Juliánná, Saja Sándor, Nagy Károly I — t K. Hajdú K. Varga J. Koós G. Csányi L. Csányi I. Buús N. N. Dómján J. 6u— 60 f, N. N. Fűrész J. özv. Fésűs Andrásné, Mó- nus Lajosnó, 50—50 f, N. N. N. N. Majthényi, N. N. Kovács G. Zeke V.-né, N. N. Nagy Pálnó Molnár Lajos, Móric I. Kovács M. Nagy A. Ilyés I. Paál Gy. Kábái I. Oláh I. N. N. Megyeri S. N. N. Zabari F.-nó, Papp I, Sáfár Sáudór, Ke­nyeres, Csúcs L. 40—40 f, N. N. Báthori I. 30—30 f. N. N. Koós Gy. Nemes I. Szalontai Gy.-né, Szatmári K.. özv. Saska L-né, N. N. Szakái L., N. N. özv. Kádár I.-né, Halász I. Viski I. Ungvári A. N. N. Csúcs J. Mák J. Lő- rincy Zs. Csehi I. Fazekas S. Kocsis J. A. J. Csontos I. N. N. N. N. Vas A. Macsicska Gy. Kenyeres I.-né, Székelyhidy B.-né, N. N. Kovács I. N. N. N. N. N. N. N. N. Miké M. Nemes J. 20— 20 f, Sunkagyán Mariska 16 f, Jelenik I. Kádas F, Kis L. Szilágyi I. N. N. Süveg S. N. N. 10—10 fillért, összesen 79 K 36 fillért. A nemes célra befolyt szives adományokért fogad­ják a szegény gyermekek nevében az adományo­zók hálás köszönetünket. A németi ev. ref. egy­ház nevében Incédy Márton s. lelkész. — Páskuj Imre női divatterme alig egy pár hónapja a mióta megnyílt, máris női körük­ben a legjobb hírnévnek örvend. A váróterem valósággal egy kis gyár, ahol fürge élénkséggel készítik azon tetszetős ruhákat a melyek höl­gyeinknél beváltják a csinos, elegáns jelzőt. Di­cséretére szól Páskujnak, hogy leginkább hazai kelme cikkeket használ fel, uj vállalkozásával pedig közelebb jutottunk a nagyobb városok jel­legéhez amennyiben egy elegáns női öltözet el­készítéséhez alig szükséges két nap. — A hol­napi virágkorzón a Páskuj női divatterméböl kikerült ruhákról sok szó fog esni női körökben. — Versenykuglizas. A Szatmár-Németi Ipa­ros Olvasókör Csokonai utcai saját helyiségében pünkösd 1-sö és másodnapján esetleg a követ­kező vasárnapon verseny díj kuglizást rendez értékes nyeremény tárgyal. - - A dij kuglizázon nem tagok is részt vehetnek. — Kereskedőn és iparosok figyelmébe. A debreceni kereskedelmi és iparkamara kerülete érdekeltjeinek figyelmét felhívja az alábbi közle­ményekre. — A nagyszőllösi m. kir. áll. építé­szeti hivatal a kassa-jabloncai áll. közút 2u9— 210 km. szakaszán levő 18. sz. hid javítására 3142 kor. 34 fill, erejéig árlejtést hirdet. Pályá­zatok 1904 junius hó 3-ikáig. — A M. Á. V. igazgatósága kályhák fűtésére szolgáló darabos kőszén szállítására árlejtést nyitott. Határidő junius hó 7. — A kassai Hl-ik lionvédkerüleű parancsnokság széna, szalma, fa, szén- és zab szállítására 1904 évi aug. hó folyamára verseny- tárgyalást irt ki. Ajánlatok 1904 julius 1—15-ig terjedő időközben nyújtandók be. Kunszentmár­toni kir. járásbíróság különféle asztalos munká­latokra pályázatot nyitott. Pályázati határidő junius 18. Bánatpénz 5—5 százalék. Felvilágosí­tással szívesen szolgál a debreceni kereskedelmi kamara elnöksége. — Tánctamtas. Vármegyénk széleskörben ismert tánctanitója Fehér Endre f. hó 8-án tar­totta Tatárfalván próbabálját, mely úgy erkölcsi­leg, mint anyagilag fényesen sikerült. Fehér Endre vármegyénk több községeiben működött már évek óta, mint tánctauitó, s mindenütt a leg­nagyobb megelégedést és köztiszteletet vivta ki magának. — Olvasóink figyelmébe. Pallag Péter a volt Fink-féle uszodát megvette és újonnan beren­dezve f. hó 15-én, azaz vasárnap nyitja meg. Hel mindenféle hideg és meleg ételek, frissen csapolt kőbányai sör és tisztán kezelt jó minő­ségű bor áll a n. é. közönség rendelkezésére. Felhívjuk olvasóink figyelmét mai számunkban közölt uszoda hirdetésére. — Uj idők. A vasutasok sztrájkjának tör­ténetét adja képekben az Uj-idők multheti száma húsz nagy fotográfiái fölvétel után készült képben. Úgyszintén a hét nagy irodalmi eseményét, a „Bizánc“ című történeti drámát is bemutatja ere­deti felvételek nyomán. A lapnak szövegrészében található regény Herceg Ferenciéi, költemény Szabolcska Mihálytól, novellát irt Tábori Róbert, kritikai ismertetést Bródy Sándor, társadalmi cikket Számadó János és Naményi Erzsébet, azon­felül számos érdekes és vonzó apróság. A ki a lap irányával megismerkedni óhajt, annak kivan ságára ingyen küld mutatványszámot a kiadóhi­vatal* Budapest, Andrássy-ut 10 — A Magyar Lányok szerkesztősége az idén is rendez előfizetői számára felolvasó ünne­pet, melylyel tavaly oly nagy sikert és tetszést aratott. E kedves, családias összejövetelek, me­lyeken száz meg száz fiatal leány vesz részt, igazán bájosak azonkívül valóban előkelő irodalmi nivón állanak. Felolvasnak ezúttal Szabóné No- gáll Janka, Váradi Antal, Lyka Károly, Wolfner Pál és a szerkesztő Tutsek Anna. A felolvasás május 8-án volt, vasárnap délelőtt 1! órakor a Vigadó nagytermében. A meghívó előmutatása mellett a jegyek átvehetők Singer és Wolfner könyvkereskedésében Budapest, Andrássy-ut 10. Felelős szerkesztő : Dr. Nagy Barna. Főmunkatárs: Inczédy Márton. Lap tulajdonosok Kálik és Szeremy. — Inglik József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Vá­rosház épület. E megbízható ezéget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. Szives tudomására hozom becses megren­delőimnek, hogy Hám Jáuos-utczából kárpitos üzletemet Deák-tér 7. szám alá helyeztem s becses pártfogásukat itt is kérve tisztelettel Czigus György, kárpitos és díszítő. Van szerencsém a nagyérdemű közön­ség b. tudomására hozni, hogy az évek óta fennálló „Fink“-féle uszodát megvettem s azt a mai kor igényeinek teljesen megfele­lőig újonnan berendezve f. t*. in. jus 15 tii megnyitom. Amennyiben pedig sikerült egy kiváló szakképzett fővárosi úszómestert alkalmazni, felhívom a m. t. szülők figyelmét az úszás tanításra azon megjegyzéssel, hogy az a legnagyobb gond és felügyelettel történik. Egyidejűleg tudatom, hogy az uszodai vendéglőmben mindennemű hideg és meleg ételek, kőbányai sör és tisztán kezelt jómi- nőségü borok mérsékelt árak mellett fognak kiszolgáltatni. A nagyérdemű közönség szives párt­fogását kérve vagyok teljes tisztelettel Pallag Péter uszoda tulajdonos. E ladó sikárlöi bor. Prohászka Lajos er­dőmester pincéjében Erdődön 30 hek­toliter 1903 évi sikárlói saját termésű kitünően kezelt, háromszor lehúzott bor, 100 literen felüli mennyiségben eladó. Vasúti menetrend. Érvényes 1904. évi május hó l-töl. ~ Szatmáriéi indul : _ —: Gy- vonal Személyvonatok Debrecen 644 157 345 853 252 708 Királyháza *■© 2-3 601 1240 7I8 N.-Bánya G''6 730 Min 9 z e r den dán F. Gyarmat 904 723 V. 228 Szatmárhogy piae O köznap Szamo ■.hídtól §53 222 557 Erdőd «H >> . 222 5 ä’ Szntinárhegy piac vasár és 552* ünnepnap Szatmárra érkezik: Gy. vonal Személyvonalok Debrecen 848 221 545 826 1208 707 Királyháza Hl ] 55 851 65^ 1020 N.-Banya sO ...... 830 (J3H Mir szer den dán F.-Gyarmat H 749 628 V. v. 555 Sza'márhegy piac & köznaD 724 1245 724 10R Erdőd «H 724 1245 724 10.12 Szatmárhegy piac Uj _-X ca­st o, ­<Ö z »C ~J ■P > O-o> A fékéin vonal'a' nl:.hu*-*tt szám k e-<íí 6 ólától reg­gel 6 óráig av éjjeli időt jelzik. Minden liHlöny pétiteken és ünnep két követő napon. Molykár elleni megóvás ! I A közeledő tavaszi és nyári idény al­1 r kalmából bátorkodom a n. é. közönség b. 1 figyelmét felhívni a helyben Deák-téren > JÉ cő Antal Dániel ur háza alatti bolthelyiség­fi fi ben, Károlyi-ház mellett levő sziics-üz­03 > letemre, ahol SŐ >------------------TÉLI RUHÁKAT 0 •r H GO O-4-3 ti . a r ü 0 11 ti l a ** r a O N S3 13 jutányos árban elvállalok és az azokon fi* GQ levő kisebb javításokat díjtalanul eszköz­P, 0 löm. Kívánatra ruhanemű ekért házhoz P s küidök. c-f■ *flŐ Egyszersmind szives L .mmására, ho­CD <5 JÉ N zom, hogy az ugyanezen üzlethelyiségben ÍJ levő CD* Jé *CŐ KEZTYÜS ÜZLETEMBEN rfi minden e szakba vágó munkát, úgymint: fi­P* •rH keztyütisztitásokat és javításokat, sérv­-+J kötő, haskötő, Suspensorium valamint min­fi: O denféle kötszer készítését a lehető legol­> 03 esőbb árban vállalom fel. Nagy raktárt tartok minden e szakba 2­CŐ vágó gumim arakból, u. m.: tejszivóké­CD CŐ szülékek, fecskendők, méhkoszoruk, lég­m *cő párnák stb. úgyszintén Irrigator készülé­NJ* NI 0 kékből. Gyermekeknél ajánlom elálló fü­O fi lek ellen Haveh-féle legújabb fülszoritót. ért­O bx) Pincértáskák, nadrágtartók és min­P dennemü Francia különlegességek, óvsze­< *cő rek nagy választékban kaphatók. fi fi1 B. pártfogását kérve, maradtam P «1 teljes tisztelettel L Görömbei János 1 szűcs. m 1 j svApSani iuej|9 jvsjkiojg; FERENCZ JÓZSEF keserüviz természetes hash^jtőszer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom