Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-07 / 19. szám

május 6. S Z A T M Á E. 3 veléseit, a vizsgálóbíró és a vádtanács határoza­tának feloldása mellett szabadlábra helyezte a vasutasakat. — Segédlelkész választás. A nagyecsedi népes ev. ref. egyházközség a 2000 koronával dotált s. lelkész vallástanitói állásra Jakab La­jos debreceni 4-ed éves theologust választótta'nieg. — Lelkészhallgatas. A lemondás folytán megüresedett Lázári ref. lelkészi állásra több pályázót emlegetnek. A hivek két komoly pályázó közül fognak választani. Az egyik Eőry Tamás tiszakóródi lelkész, kit már meghallgattak; a másik pedig Szabó Lajos nagytarnai lelkész, kit holnap fog egy nagyobb küldöttség meghallgatni. A kettő közül bármelyik nyeri el a Lázári lel­készi állást — mindegyik esetben jó választást tesznek a Lázári hivek, mert Bottyán Pál nagy szeretetben lévő volt lelkészükhöz hasonló jeles embert fognak nyerni. — Köszönet nyilvánítás. Alulírott Dr. Heller Gyula szatmári orvos urnák köszönetét nyilvání­tok azon atyai jóindulatáért és áldozatkészsé­géért, melylyel egy lázári lakos, szegény vagyon­talan iíjut Halmi Lajost súlyos szembajában hónapokig díjtalanul saját gyógyszerével gondo­san kezelte. Lázári, 19o-t. május hó 1-én. Bottyán Pál ev. ref. lelkész. — Ezüst menyegegzö. Házasságuknak ne- gyedzázados évfordulóját ünnepelték a napokban Schlosser Márton és neje szüle családi körben. Ez alkalomból rokonai, barátai jó kivánataik mellett igen értékes műremekkel lepték meg a negyedzázados házaspárt. — Ipartestület Szatmáron. A debreceni keroskedelmi és iparkamara ma délután 3 óra­kor tarja rendes közgyűlését, melynek egyik fontos tárgyát képezi a Szatmáron megalakí­tandó ipartestület szervezése. Ideje is már, hogy Szatmár se maradjon hátrább ebben a tekintet­ben sem a többi városoktól. Ha ipartestület lesz, az iparosok mint egy test, egy lélek védhetik érdekeiket s mozdíthatják elő az iparok fejlődését. — Fogyasztási szövetkezet. A nagybányai és az ottani vidéki tisztviselők, tekintettel a nagy drágaságra, fogyasztási szövetkezetét akar­nak létesíteni Nagybányán. — Szatmaron Gazdasági előadások tartását vette programodba az 0. M. G. E. Az előadások szept. 2ö-én d. e. (a lóverseny napján) fognak tartatni a legaktuálisabb gazdasági kérdésekből. Előadókul előkelő szakférfiúk lesznek felkérve. — Baromfi kiállítás terve fog a Szatm. Gazd. Egylet legközelebbi ülése elé kerülni. A tervezett kiállítás szept. 24—28 között tartatnék s Szatmárvármegyére terjedne ki. Kiegészítenék a kiállítást a baromfi tenyésztés körébe vágó esz­közök és cikkek (madár eleség, költő gép stb.) — Tánitótesttileh gyűlés. A szatmárnémeti állami elemi iskola tanítótestülete ma d. u. 4 órakor a központi telepen gyűlést tart. — Gyászhír. Súlyos csapás érte Melles Emil szatmárnémeti gör. kath. főesperes-lelkoszt, szép reményekre jogosító gimn. VIII. osztályú fia, Béla, életének 18-ik évében hosszas szenvedés után történt olhunytával. A tehetséges törekvő fiatal ember temetése f. hó 6-án d. u. 4 órakor ment végbe nagy részvét mellett. — Bimbóhullás. Ferency Imre krassói ev. ref. lelkész és neje Mátyás Irén a megtört szü­lei szív mélységes fájdalmával tudatják felejthe­tetlen kedves gyermeküket a kis I m i k é t, f. év és hó 27-én, életének 2-ik évében, hosszas szenvedés után, e földi életre nézve elvesztették. Temetése 29-én d. u. 2 órakor leend. Krassó, l!'()4. ápr. 27. „Talán angyalait akarta szaporí­tani az Égben az Ur P !“ — A vasutasok 13-as bizottságát tudlale- vőleg a budapesti kir. Ítélőtábla szabadlábra helyezte. A határozat kihirdetése után közülök néhányan kihallgatást kértek a máv. elnökigaz­gatójánál, hogy a mit eddig a vizsgálati fogsá­guk miatt nem tehettek meg, jelentkezzenek a szolgálat újabb felvételére. Az elnök igazgató azonban kijelentette előttük,- hogy mar akkor, midőn szolgálati állomásukat otthagyták a vasút kötelékéből végleg kilépetteknek tekintette őket. — A Zöldfa vendéglő bérletét a város a szatmári ipari szövetkezet kérelmére felmondta a közgyűlés határozata folytán uj árverés alá bocsátotta. A szövetkezet azonban elesett a zöld­fától, mert a nyilvánosan megtartott árverésen Braun Albert 10.000 koronát meghaladó össze­gei ígért. JAra-gp Albert, azonban a „midőn a szö­vetkezet más üzlethelyiséget bérMt 18OO K bá-' nompénzét elveszni engedte, — az ujabbi árve­résen aztán Krausz Áronná a régi bérlő a szövet­kezet által megígért hasonló összeggel a legma­gasabb ajánlat tevő; a ki igy valószínűleg a további bérlő marad. — A „Meteor“ időjósló intézet e hó 8— 10-ikére fagyot jósai. Figyelmébe ajánljuk gaz­dáinknak e tényt, s helyesen fognak tenni, ha intézkedéseket tesznek az esetleges károk elke­rülésére. — Tűz. Tegnap éjfél után 2 órakor nagy harangzúgás verte fel a város lakosságát. Jelez­ték, hogy tűz van. A tűzoltók nagyhirtelenséggel készültek el s vágtatva vonultak a tűz szín­helyére, a Yesselényi-utcza 28. számú házhoz, a hol a tűz volt. A tűz elhamvaztott egy mellék- épületet, mely telve volt fával. Hogy miből ke­letkezett nem tudják biztosan, de sejtik, hogy gyújtogatásból eredt. Derék tűzoltóinknak kö­szönhető, hogy nagyobb baj nem keletkezett. — A mulatság vége. A batiz-gombási ta­nyán úgy látszik nem igen sokat törődnek a sza­bályokkal. ügy történt most is. Mulatságot ren­deztek, de engedély nélkül. Minek az az enge­dély, mulathatunk mi engedély nélkül is, mon­dogatták. Egy darab ideig szépen is mulattak, mig fel nem nyílott egyik-másik nyelve s össze nem szólalkoztak. Az össze szólalkozásrtak a vége egy 18 kés szúrástól leteritett Papp Mi­hály nevű egyén adta meg az árát. A tettesek névszerint Timku János, Fedák György és Dob- rai László fiatal suhanezok elmenekültek. A ren­dőrség azonban kézre kerítette őket s bekísérte az ügyészséghez. A szerencsétlen összeszurkált fiatal ember most élet-halál között van. — Kitűnő fogás. Szatmárhegynek majdnem minden nap megvan a maga szenzációja. Egyik nap ilyen, másik nap amolyan. Szóval a Szat- márhegy szerepel. Tegnap is szerepelt, jobban mondva, a Szatmárhegyen némi szerephez jutott a rendőrség előtt nem a legártatlanabb hírben álló Darabánt testvérpár és egy szegény cigány asszony, kitől a legvakmerőbb zsebtolvajok is tanulhatnának — elemeit értéket biztos helyre importálni. Miként hozta a sors össze ez isme­retlen egyéneket, nem tudjuk, de azt tartja a példa szó : madarat tolláról, embert barátjáról ismernek meg. ügy történhetett most is. De le­het a véletlen, vagy az, ki láthatatlanul intézi az emberek sorsát — hozta őket össze. Elég az hozzá, összekerültek, és hozzá fogtak nemes ? tervük keresztülviteléhez. Munkához láttak, dol­goztak. Igen ám, de a mái kor levegőjében úsz­káló vágyak és eszmék őket sem hagyta nyu­godni. Akartak kevés munkáért nagy összeget szerezni. Tervük sikerült. Alig néhány pillanat­nyi munkájuk dija egy szegény sváb asszony két tehenének ára, 340 korona volt. Ilyen nagy munkabért még Amerikában sem kaptak volna, pedig az ilyen munkásokat szives-örömest elbo­csátanék uj hazát keresni. Ma napság senki sincs megelégedve sorsá­val. Nem voltak ők sem. Elhatározták, hogy uj munkához látnak, szóval, dolgoznak. Dolgoztak is, de rajta vesztettek. Épen akkor csípték nya­kon a jó madarakat, midón egy másik asszony­nak zsebéből húzták kifelé tárcáját. A nap égetően sütött, melegük lett Ár­nyékra volt szükségük, erről aztán gondoskodott a rendőrség. Hűvösre szállította őket. Itt került a fenti 340 korona szétosztásra. Egymás után olvasgatták meg a ropogós 20 koronás bankókat — nem sejtve uiaguk körül senkit. Nem is volt ott senki, csak Fehér rendőrnek kis leánya ját­szadozott a „kóter“ padján, s egy kis szelelőn kukucskált le a rabokra. Gyönyörködve szem­lélte a magasból ő is a sok uj pénzt, a min a triumvirátus tagjai osztoztak. El is beszélte aty­jának mindjárt. Nosza, Fehérnek sem kellett több, hozzáfogott két társával a vallatáshoz. Hasztalan volt jó ideig fáradtsága. Nem hasz­nált a szép szó. Nem használt semmi sem. Már már feladták a derék rendőrök a reményt, hogy a szegény siránkozó sváb asszonynak megkerül­jön a pénze És a jó cigány nénike örülve, hogy sikerül megmenekülniök, ily szavakra fakadt: Instálom aíásan a tek. rendőr urat, kobozzon meg, nincs a zsebembe egy utolsó fillér sem. Nem is volt a ruhája zsebében, de még is nála volt a pénz, hogy hova rejtette el a ropogós bankókat a jó nénike, egyszerűen elhallgatjuk, ámde hozzátéve, nem a ruhájába. így került meg a szegény asszony 340 ko­ronája, mi egész vagyonát képezte. A három ren- úőr pedig, Zoltán, Fehér és Miilián ügyes fogá­sáért megérdemli nevének megemlítését. y— Nyomtatványok bermentesltése. A m. kir. postaós távirda-igazgatóság a következőket teszi közzé: A közönség Ausztriába szóló nyomtat­vány küldeményeit sok esetben még mindig hely­telenül, a belföldi forgalomban érvényes díjszabás szerint 10 gramm súlyig három helyett két fil­lérrel bérmentesíti. A posta azily elégtelenül bérmentesített nyomtatványok után pótdijat szá­mit fel és ha azt a címzettek nem fizetik meg, nem kézbesíti, hanem visszaküldi a fel­adónak. A közönség tehát a saját érdekében cselekszik, ha figyel arra, hogy a tiz grammig terjedő nyomtatványok kétfilléres díjtétele csak a belföldi forgalomban érvényes, mig ellenben az Ausztriába szóló nyomtatvány küldeményeket 1 - ,)0 gramm súlyig 3 fillérrel kell bérmentesíteni. — Védekezzünk a hernyó öllen. Amint már előbbi alkalommal jeleztük, a hernyó pusztítás megkönnyítése végett intézkedés történt, hogy Szatmáron, ahhoz értő ember megfelelő eszköz­zel és anyaggal rendelkezésére álljon a kert­tulajdonosoknak. Minthogy virágzás alatt a tha- naton — legbiztosabb szerünk — alkalmazása a termést veszélyeztetheti, azért óvatosan kell a permetezéssel bánni, akiknél a hernyó szám- bavehetöbb kárt nem okoz, jobb, ha a virágzás teljes befejezését bevárják, ha azonban a her­nyó nagyon pusztít, gyenge kénmáj oldattal lesz a permetezés célszerűbb. A permetezés a Szat- mármegyei Gazdasági Egyesület titkári hivata­lánál (Bercsényi-utca) 19. sz., telephon szám 14.) rendelhető meg. Szives tudomására hozom becses megren­delőimnek, hogy Hám János-utczából kárpitos üzletemet Deák-tér 7. szám alá helyeztem s becses pártfogásukat itt is kérve tisztelettel Czigus György, kárpitos és diszitő. — Inglik József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Vá­rosház épület. E megbízható ezóget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. Szerkesztői üzenet, K. E. Kölese. A beküldött helyett alkalom­szerűbb lenne egy pünkösti éneket közölni. A jövő számra várjuk. T. L. Tata. Ugy-e nem csak én, de öcsém uram is késedelmeskedik 1 ! Felelős szerkesztő Dr. Nagy Barna. Főmunkatársi Inozédy Márton. Lap tulajdonosok Kulik és Szeremy Vas üli menetrend. Érvényes 1904. évi május hó l-töl. Szatmárröl indul : Gy vonal Személyvonatok Debrecen 644 157 34b 853 • 252 708 Királyháza 2^ 601 124*1 718 N. Bánya H 6’6 730 Mn szer dón dán F. Gya mai <joi 723 V. 2-*8 Szatmarhegy piac • köznap Szamoshidtol J 8*3 223 557 Erdőd * r-i 55r Sz«'marhegy piac vásár es 532* ünnepnap S/.atinárra erk ik:-------------­Gy- vocal Szemelyvonaiok Debrecen 848 j-22t 545 826 1208 707 Királyháza r-i jl*5 851 6SÜ 1()20 N.-8 ínya ■0 830 (J34 Mii szer dón dán F.-Gyanuat r*í 1 749 628 V. v. 555 Szamárhegy piac $ köznap 724 1245 724 102 Erdőd 724 1 2+5 724 1102 Szamárhegy piac-5 0- £ se >0 — a, = *° * -x "rí 943 i. .. >5 2 *© •V A fekete vonallal nlahuz*»it szám *k esti 6 ólától reg- jál rÖÉoráíR az éjjeli időt jelzik. *) Minden hétfőn, pénteken ős ünnepeket követő napon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom