Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-07 / 19. szám
XXX. évfolyam. 19-ik szám. Szatmár, 1904. május 7. TA SZATHÜR. RSADALMI EíS SZÉPIRODALMI l IETII Megjelenik minden szombaton. jSZERKESZTOSÉG É. 3 KIADÓHIVATAL ; Deaktér * 1. szám. Miudenmmü dijuk a kiad diivutalban fizeti n .’ők ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ■■■ HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mel'ett a 1< "jutányosabb árban.-❖ Nyilttér sora 16 fillér. <$Tisztelt olvasó közönség! i. Ezelőtt másfél évvel vettem kezembe ezt a heti társadalmi lapot elég nehéz viszonyok között, amit sulyosbitott azon körülmény is, hogy vidékről kellett azt szerkesztenem. Sok nehézségekkel küzdöttem ezen aránylag kevés idő alatt is, mert a midőn a szerkesztői tollat felvettem, azon édes remény biztatott, hogy uj irányt, uj élelet s nagyobb terjedelmet nyer majd ez a sok viszontagságokon keresztül ment heti újság. Feltett szándékaim mindenben nem voltak keresztül vihetők, azonban egyben soha sem tántorodtam el a céltól, mert senki kétségbe nem vonhatja, hogy e lap a vidéken a sokat támadott és sokszor félrevezc- zetett magyar kálvinista közönség helyes irányban való vezetője s az ellenség rohamainak minden téren visszaverője volt. E vármegyéből hol őseim porladoznak, hol a gyermekkor ártatlan játékait eljátszot- szottam, hol ifjúságom legszebb óráit töltöttem, hol minden hely, minden bokor egy egy emlék előttem, — messze idegenbe szakadok most keresni a soha meg nem található boldogságot, hajtani a szerencse csalogató csalfa tündérét. Természetes, hogy ilyen körülmények között e lap szerkesztésétől is meg kell vállnom. Ugyanazért fogadja e lap egész olvasó közönsége, ennek szerkesztésében közreműködő munkatársaim, a lap terjesztésében fáradozó lelkész és tanító uiak, a lap kiadói közreműködésükért hálás köszönetemet. Mindnyájokat Isten áldó kegyelmébe ajánlva, a kiadó uraknak előhaladást, a lapnak a legjobb jövendőt kívánva vagyok Belényesen, 1901. május hó 6. II. Bottyán Pál ev. ref. lelkész. A „Szatmár“ felelős szerkesztését Bottyán Pál ev. ref. lelkész ur távozása után — azon czéllal vettem át, — bogy a lapnak irányát, melyet ő ápolt továbbra is megtartsam, sőt téliem és munkatársakul ajánlkozott barátaim segítségével a lehetőségig fokozzam. E lap szerkesztésével czélom az is, hogy a sajtó becsületes munkással közzé szegődve egyik oltahmizuja lehessek városunk és vidéke köz- és társadalmi érdekeinek. A felelős szerkesztőség, nehéz feladat, mert a köz- és magánérdek közötti elválasztó vonalnak megtalálása nem olyan könnyű dolog. A milyen elítélendő a magán T A R C 1 L Erdőn. Kijöttem én is But, bajt feledni, A szép szabadban Vigaszt keresni. S a mere járok, Bimbók fakadnak . Jöttére a szép Szelíd tavasznak. Megnyílt a lelkem S egy kis madárka „Mi szép az élet!“ Belé kiáltja. S az erdőt, rétet Bármerre járom, Fürösztve égi Harmatba’ lábom: Egy hang szüntelen Felém kiáltja: „Nem léssz te boldog Soha, te árva!“ BAJA MIHÁLY. Utazas a iiő-emantip Uió körül (Folytatás.) VII. Összegezzük az eddig látottakat. Fő vágyunk valamely megelégedettségi állapot. Ezt a megelégedettségi állapotot a családi tűzhelyben találjuk fel. Minden egyéb időtöltésünk akár kellemes, akár fárasztó munkásság az itt érezteti velünk édes gyümölcsét. Családi tűzhely nélkül fakó, legalább is színtelen az elért siker, keserű még a dicsőség is. ügy mutatkozik, úgy látszik, hogy minden törekvés, igyekezet a családi tűzhelyért izzad. A magányosságban elvész az egyén, a nyilvános közös küzdtér csak eszköz a családi kis tűzhely javára. Ezt a tűzhelyet kell tehát fő vágyunk központjának tartanunk. ember ügyeibe való jogtalan beavatkozás, — annyira legalább is bűn volna, ha a közérdek kárára valami el hallgattatnék. A lapnak iránya inig ón leszek a felelős szerkesztő, soha sem fog rést ütni, -— a hírlapírói tisztességen, — mindenkor a béke szelleme, — az erkölcsisóg követelményeinek fog jutni a vezető szerep. Valaha még a „Szatmár“ egyedül szolgálta a helyi érdekeket a nyilvánosság terén, — ma már a helyi lapok száma is megsokasodott, —• de abban az egyben, hogy a város és vidéke társadalmi felekezeti és kulturális érdekeit, különösen a város közérdekeit híven és becsülettel szolgálja: valamennyinek meg kell egyeznie. Olvasó közönségünket, mint felelős szerkesztő szivemből üdvözlöm és igyekszem, hogy lapunk a mennyire a helyi viszonyok megengedik, a hozzá kötött igényeket kielégítse. Már ezúttal sem zárkózhatunk el nagyobb áldozatoktól, a melyek a lap szellemi gyarapodásának megszerzéséhez szükségesek. A „Szatmár“ régi munkatársait pedig arra kérem, hogy szíveskedjenek jóakaratu közremüködésökkel — a lapot továbbra is támogatni. Szívesen fogadunk minden olyan közleményt, a mely az egyház, a város a vidék az ipar és kereskedelem a társadalom VIH. Hanem itt is van feltétel. Ez az „otthon“, legyen valóban „ott ho n.“ Találjuk meg az ott- honiasságot, hogy valóban kipihenhessük a fáradalmakat. Ez a hely ne csak a természet hidege, eső s hó zivatarja ellen védjen, hanem legyen az a hely, a melyben nekünk kedvünk telik. Az „otthon“ e rendezéséhez sem elegendő a ház négy fala, füstölgő kéménye. Szükséges, hogy legyen az „otthon“-ban valaki, a ki szeretettel fogadja a fáradtan hazatérő munkás tagját a családnak, és letörölje arcáról a verejték cseppeket, elsimítsa homlokáról a gond ráncait. És ez oly követelmény a fáradtság után, hogy a ki ezt a munkát végzi az „otthoniban, a legfontosabb munkát végzi. Abban a nagy harcban, melyet vívnunk kell az életért, és e kedves fogadtatás nélkül hamar kimerül az erő, s elesünk a küzdelemben. Ha a fáradt ideg nem pihenheti ki magát, nem vehet, nem nyerhet uj erőt, uj ruganyosságot a további versenyre. IX. Ki legyen az, a ki otthon várja a fáradtat alkalmas pihenővel ? Vegyük fel a lehetőségeket. Mind a kettő fáradtan jöjjön haza, talán A legkiválóbb tanárok é*s orvosoktól mint hathitós szer: tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainai úgymint idült bronchitis szamár-hurut és különösen labbadozóknál influenza után ajmltatik. Emali az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. Kel lemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. A. gyógyszertárakban üvegenkint 1 K-ért kapható. Figyeljünk, hogy minden üveg alanti czóggel legyen ellátva: F. Hoffmann-L* Roche & Co vegyészeti gysr Basel Svájc,