Szatmár, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-19 / 47. szám

2 S Z A T M Á B. nov. 19. Ha visszagondolunk arra a legnemesebben megfutott életpályára, erkölcsi elengedhetlen kö­telességünk, hogy áldott emléke iránt minden­kor a leghálásabbak legyünk. Ha pedig a Golgot- hát járó tenger mélységű bánatára — s kinző lelki fájdalmára gondolunk : kell, hogy mély ha­lála után is a legnagyobb részvéttel adózzunk ál­dott emlékének. Ez a ezólja ezen igénytelen soroknak, hogy névnapjának fordulóján nagy, dicső és áldott emlékét a legmélyebb hálával és hosszan viselt szenvedéseiben való legőszintébb részvételünkkel ujitsuk fel, — kivánva kihűlt hamvainak békés nyugalmat az anya föld kebelén — és dicsőült lelkének örök boldogságot ott fenn az Egekben I F. A nőegyesület mulatsága. A szatmári jótékony nőegylet f. hó 12-én ünne­pelte meg fenállásánek félszázados évfordulóját. 50 óv nagy idő, egy egész emberöltő, s az az egyesület, mely ezelőtt ötven évvel megértve a kor intőszavát, melyen megindulva embertársainak nyomorúsága felett lobogó tüzet gyújtott a jótékonyság oltárán, s ötven év változatos viharai, keserves küzdelmei, fájó szen­vedései között folyton élesztő és táplálá azt, mely a legnemesebb emberi cselekedetet, a jótékonyság gya­korlását irta zászlajára s összes tevékenységét az ár­vák és szegények kényeinek letörlése, az elhagyottak és didergők felsegéiése képezte, — az az egyesület elismerésünket és hálánkat méltán megérdemli. Nagy, nemes és tiszteletreméltó volt a félszáza­dos munka, mert nagy és nemes volt a cél: kenyeret adni az éhezőnek, fölmelegiteni a didergőket. A sze­retet munkája az emberi működés körében a legbe­csesebb s a legszebb virágokat termő, méltán meg­érdemli a lelkesedést és az elismerést. Ezt a munkát végezte a nőegyesület a lefolyt 50 év alatt, s ez idő alatt a közönség áldozatkész­sége és lelkes buzgalma folytán vagyonilag megszi­lárdult, úgy, hogy most még nagyobb mértékben tel­jesítheti humánus feladatát, E félszázados évforduló alkalmából aztán ünne­pet ült az Egyesület, mely méltán juttatta kifejezésre a nagy esemény kiváló jelentőségét. Bátran állítjuk, hogy városunk közönségének még nem volt alkalma ily műélvezetben részesülni, s a kik jelen lehettek és végig élvezhették a gyönyörű és változatos műsort, sokáig kedvesen fognak reá visszaemlékezni. Az ün­nepi beszédet dr. Fechtel János tartotta, melyben megkapóan ecsetelte ez évforduló nagy jelentőségét. Majd a helybeli férfi és polgári dalegyesületekből s műkedvelő hölgyekből álló vegyes kar adta elő igen szépen kiváló összhangban Mandelsohn „Sziklás bér- cek“-et. Szoyer Ilonka k. a. a budapesti m. k. Operaház művésznője 3 Ízben 5 számot énekelt. Tisztább és szebben csengő hang a szatmári színpadon még nem hangzott soha. Kellemes meglepetésül, színpadra lép­tekor virágeső fogadta s a művésznő egyéniségének bájával, rokonszenves megjelenésével s bámulatosan szódságoknál : Sasvár, Kapuvár, Loopoldvár, Berencs- vár és a többi, mind igen alkalmas ilyen vendégek számára. Mindjárt be is tessékelték a megjelent atyákat, tizet-tizenötöt egy-cgy czellába, minden válogatás nél­kül, a mint hozta a véletlen. így történt, hogy Sallai János merőben idegen kollégákkal került egy helyre. Egyet sem ismert társai közül. De nem is igen vehették egymást szem- ügyre, mivel igen homályos, sötét volt a, czeila. Fönt egy ölnyi magasból, a vassodronyos ablakocskán szü- remlett csak be egy kis gyér világosság. Mikor aztán a szem hozzászokott a homályhoz, elkezdtek ösmerkedni : — Ha szabad kérdeznem - szólt oda Sallai a mellett álló magas, szikár férfiúnak, egy luthertaláros kollégának — kihoz légyen szerencsém ? — Fájdalmas szerencse — felelt a kérdezett — én Nikléczy Sámuel újbányái evangélikus prédikátor vagyok. Iíát nekem kihez van czerencsém ? — Én pedig Sallai János, igmánui református prédikátor. E szóra két hang szólai meg egyszere : — Szervusz Jankó? — Szervusz fráter 1 hol vagy ? hadd lássalak ? És két fráter furakodott előre Sailaihoz. ,— Éti Harsányi vagyok, dörgött az egyik. Én Czeglédi, — szólt a másik s azzal egymás nyakába esett a három régi jó barát. tisztán csengő hangjával teljesen meghódította a kö­zönséget. É. Maróthy Margit szavalta el még Szabados Ede alkalmi ódáját, melylyeí épp úgy, mint „Mi a haza*- ez. melodrámával a legnagyobb hatást érte el. Volt egy vígjáték is, a „Királynő apródja,“ me­lyet legkiválóbb műkedvelőink alakítottak: Lengyel Angela, Literáti Erzsiké, Veréczy Margit urieányok, Dr- Komáromy Zoltán és Nagy Vince urak. Játékuk­ról csak annyit jegyzünk meg, hogy finoman kidolgo­zott szerepeik folytán j'+ékuk összhangzatos és töké­letes volt. Volt ezenkívül még két gyönyörű és festői élő­kép, az elsőben 26 alak volt a jótékonyság szimbóluma, a másikban 17 személy szerepelt a Hit, Remény és szeretet allegóriájában. A hangverseny egynegyed 12 órakor végződött, ezután táncz következett a Pannónia dísztermében. A bevétel körülbelül 1300 korona, azonban a tetemes kiadásokat levonva, a tiszta bevétel valószinüleg csak 300 korona. Hírek. — Személyi hir. Biki Károly ev. ref. esperest a most Budapesten ülésező zsinat, az egyházalkotmányt szervező bizottság tagjául választatott. — Személyi hir. Kristófy József vármegyénk és városunk főispánja könnyebb természetű hülése folytán több mint egy hete kénytelen szobáját őrizni. E miatt nem jelenhetett meg és nem elnökölhetett a hétfői köz- igazgatási és városi rendes közgyűlésén. — yallásos-estély a nómeti-i cv. ref. egyház ta­nácstermében. Nov. 27-őn, Vasárnap d. Ji. 6 órakor tartatik meg az első vallásos estély. S ettől kezdve minden vasárnap u. a. időben lesz megtartva. Célja ez estélyeknek a vallásos érzelem ápolása, a vallás iránti szeretet fejlesztése ós az, hogy minden egy­szerű ref. ember, kinek télen úgy sincs mivel tölteni idejét, egy pár órát a templomon kivül is szenteljen vallásának. Az első estély műsora: 1. Közének. 2, felolvasás, tartja Gachal János s. lelkész. 3. 4. Zene szám. 5. Szavalat. 6. Közének. Ezen estélyekre a lap utján hivoin fel a közönség figyelmét. Gachal Já­nos ev. ref. s. lelkész. — Esküvő. Asztalos Sándor a szatmári gazda­sági ós iparbank ügyvezetője kedden esküdött örök hűséget Korom Mariska kisasszonynak, özv. Korom Józsefné kedves leányának. — Sfiegerösiíeü lelkész választás. Hubán Gyula szurduki lelkésznek szatmári gör. kath. lelkészszé tör­tént megválasztatását dr. Szabó János szamosujvári püspök megerősítette. A beiktatással Pap Ambrus ke­rületi esperes bízatott meg. — A szaímánnsgyei Lórántffy egyesület, f. hó 19-én este 5 órakor tartja ez idei második felolvasó estélyét a főgimnázium tágas tornacsarnokában. A mű­sor következő: 1. Ének előadja a németi ev. ref. da­lárda. 2. szavalat, tartja Nagy Vince ur. 3. Felolvasás tartja Osváth Elemér ur. 4. „Sóhaj“ Mendelsonhntól, „Miliora“ Tárnáitól, ének kettős éneklik Kolozsvári Ju­liska és Etelka, zongorán kiséri Kolozsvári M. 5. Ének. — Esküvő. Kanovieh László a helybeli „Népbank“ könyvelője vasárnap ésküszik örök hűséget Sarkad- Kereszturon Májén Mariska kisasszonynak. kon ! ! — Gyerünk idő a világosabbra, az ablakhoz kö­zelebb, hadd lássuk egymást szinről-szinre. — Es elkezdték egymást szemlélni. A csupasz arca, azon a sebforradás, a sánta láb, az őszülő haj és szakáll, mind előkerült, annak törté­neteivel együtt. Hisz itt nincs mit titkolózni, ezek mind jó barátok, testvérek, ugyanazon ügy bajnokai. Valamennyinek vau ilyen kis históriája. Mind­egyik elmondja. Milyen szép, érdekes történetek azok ! Észre sem vették, az idő elhaladt. Már dói rég elmúlt. Már alighanem este lehet; mert a czeila sokkal ho­mályosabb. És ők még nem ettek. De ennél nagyobb baj az, hogy a szűk czellából kifogyott a levegő. Egyre nehezebb a lélegzet. Itt reggelig megfakulnak. — Ehol ni, Bodnár Mihály, a füloki református prédikátor, egy gyönge öreg, már elájult, lerogyott. Gyorsan friss levegőt! Az ám, de hóimét? Az ölnyi magas ablakhoz fölemelték a legszálasabb atyát; de lehetetlenség le­feszíteni a falba berakott vassodronyt. —- Zörgetni kell az ajtót! És elkezdték döngetni. A zajra csakugyan elő­jött a porkoláb s felnyitotta az ajtót. — Barátom —- szólt az egyik atya — ha már koplalunk, legalább levegőben legyen részünk. Mert igy rendre kidőlünk, mint ez az öreg társunk. — Matiné. A Szatmári Kölcsey-kör vasárnap d. e. 11 órakor tartja ez idei első matinéját, a városháza dísztermében, melyen szavalattal részt fog venni Föld­nek Bella urhölgy (Józsefháza) és dr. Németi József ur. — Vizsgatétel. Osváth Ferencz a helybeli ev. ref. főgimnázium képzett fiatal s. tanára, a paedagógia vizs­gát a napokban Kolozsvári tudomány egyetemen letette ezáltal tanulmányai teljesen befejezve, tanári oklevelét megszerezte. — Rendkívüli közgyűlés. A szatmárnémeti II. számú temetkezési társulat holnap vasárnap délelőtt 11 óra­kor a németi ev. ref. egyháztanácstermében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a társulat tagjait ezúton is fel­hívja az elnökség. — Gyászhir. Mély gyász érte id. Kenyeres Ká­roly németi polgártársunkat és családját. Porrón szere­tet leányukat. Kenyeres Juliskát ragadta el szerető kö­rükből a kíméletlen halál. Temetése holnap délután fog lenni az ev. ref. egyházszertartás szerint. Legyen álma csendes, emléke áldott! — A főispánok fizetése. A jövő évre megállapí­tott költségvetés szerint a főispánok is fizetés eme­lésben fognak részesülni. A főispánoknak eddig a fize­tésük a vármegyék lakosságára való tekintettel 8— 10000 korona között ingadozott, azonban többségben voltak azok, kik 8000 korona fizetést nyugtáztak. Az uj költségvetés szerint a főispánok fizetés tekinteté­ben három osztályba fognak soroztatni. A legkisebb főispáni fizetés 9o00 K, ezenkívül lesznek 10000 és 11600 koronával javadalmazott főispáni állások is. Ezenkívül 1400 korona lakpónzük. Legnagyobb fize­tése Pestvármegye főispánjának lesz, u. m. 11600 K törzsfizetés, 400 K, személyi pótlék és 1400 K lak- pénzt, összesen 13400 korona. A főispánokról szóló részben van szó Budapest főpolgármesteréről, kinek 20000 kor. fizetése, 2000 K fizetési pótléka, 2000 K szálláspénze és 2000 kor. személyi pótléka lesz. Ősz- szcs fizetése tehát 26000 korona. — Vizsgatétel. Janka Jenő beregszászi aljegyző, ki ref. főgyimnasiumunkban. végezte tanulmányait, a napokban a bírói vizsgát jó sikerrel letette. Szövetkezetek vásározási joga. A kereskedelmi miniszter 29592—i904. sz. határozatával kimondotta, hogy a termelő- és értékesítő szövetkezeteket, mint iparüzőket, szintén megilleti az 884. évi XVII. t.-c. 50. §-ában minden iparosnak biztosított az a jog, hogy az ország bármely helyén tartott országos vásárokon saját, vagy mások iparkészitményeit jesetleg megbízot­taik által is eladhassák. —- Ä kendergyár ügye. A mezőgazdasági ipar részvénytársaság a kender ós len nagyobb arányú termelésének és ipari feldolgozásának előmozdítását határozta el. A nevezett részvénytársaság ebbeli tevé­kenységét az ország ezen vidékén Szatmárvármegye területén óhajtja megkezdeni. Tekintettel a vármegye közgazdasági érdekét oly közelről érintő ezen fontos kérdési ', vármegyénk főispánja készséggel tett ele­get az illetékes felszólításnak s ennek folytán c tárgy­ban f. hó 22-én délelőtt 10 órára Nagykároly rend. tan. váms közgyűlési termében tartandó értekezletet hívott össze, melyen a „mezőgazdasági ipa r részvény- társaság" vezérigazgatója szintén részt híg venni s az egész programúiét ismertetni fogja. — Távozó tanító. A szatmári ev. ref, egyházmegye tani téti gyámintézetének évek sora óta hűséges, min­A porkoláb motyogva válaszolt: — Hja ez már a 32-ik. Nem lehet mindent egy­szerre. Majd jön sorba. Föllocsoljuk. Étéi is lesz. Most l'o. Csak várni. — Itt a pénz, hozzon mindjárt a vendéglőből — kiálták a kiélnilt atyák. — Hja, hja az nem lehet. Itt a császár koszt­ján lesznek az urak. A pénzüket majd elveszik az uraktól is. Csak sorba minden. 8 ezzel ismét bezárta az ajtót és eltűnt a por­koláb. Az ezalatt betódult kis friss levegő fölélesztette az ájult öreget. A többiek is szabadabban lélegzőitek. Türelemhez szoktak egész pályájukon, tűrtek hát szélcsendesen. Hiszen fogva vagyunk, börtönben, dtfmajtl csak kihallgatnak .. . Sokan vagyunk, de majd csak ránk kerül a sor. Ha- ütvenonként hallgat­nak ki, hat nap. De lehet, hogy százanként, vagy egyszerre valamennyit: akkor 1 —3 nap. A levegő a legsürgősebb. — Egyszer valami kopogást hallanak az ablakon. Egy ember zörgött ott kívül. A kis üvegablakot vette le, hogy a belső rostélyon át tóduljon be az él­tető levegő a cellába. — No, hát talán nem fulladnak meg ! Nem sokára az ajtó is nyílt, hozzák a császár kosztját: egy nagy kendéi- krumplilevest. 15 faka­nállal. (Folyt, köv.) Legjo varrógépek kedvező részletfizetésre kaphatók Szaímáron, Kazincy-uíca 17. a Zárdával szemben. © I Tehát mégis találkoztunk a tízéves jubileumiul-

Next

/
Oldalképek
Tartalom