Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-03-21 / 12. szám

S Z A T M Á R.

márcz. 21.

2.

Eltekintve attól, hogy az esetleg mesz- sziről jött pap hallgatókat a lelkésznek semmivel meg vendégelnie nem szabad, még azon az okon is megsemmisítik választását, ha valaki a gyülekezetben a jelölt beleegyezése nélkül valami módon befolyást gyakorolt a választásra, vagy ha a választók a lelkész tudta jelölt nélkül bár, valami módon az ó érdekében szavazatukat áruba bocsátották.

Látható ezekből, hogy csak egy pár rósz akaratú ember kell valamelyik gyülekezetben s már választás előtt elhatározzák a választást megsemmisítő okok munkálá- sát.

Van még a törvény javaslatnak egy pontja, a mely nagy figyelmet érdemel a nagy egyházi terhet viselő kis gyülekezetek részéről, ez a rósz az egyházi adózásról szóló szakasz.

Ebben az van kimondva, hogy az egyetemes egyház a rendelkezésére álló segély forásokból adózási alapot létesit, melynek rendeltetését az fogja képezni, hogy a némely egyházakban elviselhetetlenül súlyos egyházi teher egy része a füvekről levétessék. De ebből az alapból csak olyan egyházak részesülhetnek, melyekben olyan adó kulcs van életbe léptetve, hogy a mindenki által egyenlően viselt személyi adón kívül az u. n. birtokaránylagos adó is kivan vetve, s igy sem fedezi a kivetett összeg a szükségletet.

Mivel ez a törvény javaslat körülbelül igy fog keresztül menni, igyekezni kell a kis egyházaknak saját érdekűkben az adó kulcsot ilyen módon megváltoztatni.

A lelkószi kegyeleti és csonka évek helyett a lelkészek özvegyeinek és árváinak az uj törvény javaslat egy félévi elláttást biztosit az egyház terhére. Ugyan ez az intézkedés van a tanító özvegyek és árvákra vonatkozólag is, csak az a baj, hogy ezekre vonatkozólag nem elég világosan intézkedik a javaslat.

Kiterjed most már az uj javaslat figyelme arra is, hogy felekezeti iskolák tanáraivá, vagy tanárnőivé csak ev. ref. vallásuak lehessenek. Megfog tehát szűnni az az állapot, hogy legyen olyan reformált iskola, melyben más vallása tanerő működjék.

Terjedelmes nagy törvény javaslat ez. Van benne sok jó, és hasznos intézkedés,

páni félelemmel töltve az országot, melynek népe a magyaroknak már nevétől is rettegett.

Ekkor Álmos, a hét vezér elseje követséget küldvén Telebeshez, igazi szittya nagylelkűséggel elfoglalt birtokait, rabul esett vitézeit visszaajándékozta, nem kívánva egyebet, mint háborítatlan elvonulást, annak biztosítására 10 főrangú gyermeket, kiket a határig túszok gyanánt magokkal visznek s onnan sértetlenül visz- szabocsátanak.

Telebes meghatottan köszönte meg a kegyet, aztán hálája jeléül lakomára hívta meg a magyarok főbbjeit. Áldomás közben a vezérek megismertették házigazdájokat vándorlásuk céljával. Elmondták, hogy ők egy testvérnópnek a hunoknak országát akarják felkeresni és birtokukba venni, mint örökség szerinti földjüket. Telebes és főemberei sokat tudtak ez országról beszélni, melyet közelről ismertek.

— Az a föld szerfölött jó és gazdag, mondának. Ott folynak a Duna, Tisza, Vág, Maros, Körös hires vizei és ez a föld hajdan Áttila királyé volt. Az ő halála után a római fejedelmek elfoglalták Pannóniát a Dunáig és oda helyezték pásztoraikat, azért nevezik e tartományt a „rómaiak legelőjének“ (pascua Romauorum). A í Duna és Tisza közt elterülő földet elfoglalta | Kean, Bolgárország nagy fejedelme, Szálán vezér nagyatyja, egészen a lengyelek és ruthének határáig és szlávokkal és bolgárokkal telepítette azt be. A Tiszától keletre levő tartományt a Marostól a Szamosig elfoglalta Marót vezér és azt !

vannak tulhajtások is. Hogy miként lesznek ezek keresztül vive az az egyházmegyék és kerületek állásfoglalásától függ.

U lóhangok.

A „Lorántffy Zsuzsánna egyesület“ február 22-én rendezett nagyszabású hangversenyéhez.

Nem ismerem Szatmár városának eddig elhangzott hangversenyeinek programmjait; nem is tudom a közreműködőket, som pedig a nevezett estélyek anyagi sikereit, még kevésbé az erkölcsit.

Annyit azonban megengednek szives olvasóim, s annyit elviselnek tőlem, hogy e fényes hangversenyről, mint tüneményszerü, s maga nemében párját ritkító, művészi zene-estélyről és eseményről szóljak.

Hiszen elég jól megénekelték ez ünnepet derék lapjaink — mondhatni — kivétel nélkül; ám de én ilyen szatmári művész estélyről ideáli- sabban gondolkozom, s nem tudok oly hamar napi rendre térni felette.

Mondják csak műkedvelő uraim és hölgyeim, zeneértö szakzenész collegáim, nem moud-é e sorok írója valamit ?

Vájjon ki érez és gondolkozik kedves önök közűi másképpen ?

Hallhattuk volna-e Gaál remek compositióját tökéletesebben, mint ezen hangversenyen ? S ha Gaál maga vezeti a jeles dalegyesületet; szebben, jobban dirigálhatta volna-e ? Bámulatos egy betanítás és betanulás ; az intonatió tökéletessége a legmagasb fokon, plasticismus, dynamika az egész művön mintegy arany-fonál húzódott keresztül. — Egy dalárda tagjai sem oly biztosak szólamjaik interpretálásában, mint a mi jó s derék dalárjaink ; nincsenek, kik a „Bilincs“ előadását külön s összevéve úgy adnák elő, mint ahogyan azt hallottuk e szatmári zeneünnepen ; pedig talán kedveseink nem is attól kaptak kedvet, hogy azután egy jót tánczoltak.

De nem irok többet rólatok, nem szólók; attól félek megítéltek g komolyságomat, nagyrabecsülésemet kétségbe vonjátok; csak arra kérem az Ég urát, csekélyke dicséretem, csak mintegy homálya legyen a jövendő dicsöségtek- nek, ti nektek, drága hazám legédesesebb dalosainak.

Senki sem fogadott fel hirlaphajhászónak, vagy nagy reklám dobosnak ; mégis teljes volt elismerésem s igen nagy volt a csodálkozásom, midőn a nagyszabású hangverseny többi számait hallgattam.

Bevallom, az ilyen komolyszinü hangverseny nem való tündérszépségeink bálja elé; ugyan kedves olvasóim, talán csak azért jöttünk e remek tündérkertbe, hogy itt a nymphák ének és zenéjét hallgassuk s őket ne láthassuk?

Taláu azért a lázas sürgés-forgás a konyhán, hogy a halálra fáradt háziasszony még csak ; munkájának gyümölcse iránt érdeklődést se lásson, főztjeinek jóizü elköltését belese számítva ?

kozár népek lakják. A Marostól a Dunáig terjedő földet valami Glád nevű herczeg foglalta el.*)

— Az én országommal szomszédos részeket — folytató Halics fejedelme — szláv népek lakják, kiknek feje Szengor, Borsavár ura nemsokára vöm leend. Ö Szalánnak hűbérese ugyan, de ha megismeri a ti nemes sziveteket s igaz ügyeteket (meg fegyveretek erejét, — dörmögé közbe a kemény Bulcs vitéz) bizonyosan nem fogja gátolni átvonulásokat, ha különben őt nem bántjátok. De azt mondhatom, hogy a nagy hegyeken és a Hóvos erdején átkelni nehéz, szinte lehetetlen dolog.

— Mi nem ismerünk lehetetlent, ha évszá- i zados álmaink megvalósulatáról van szó, — kiálta ; lelkesen Árpád, Álmos fia, a magyarok hadnagyai közt a legbölcsebb és legvitézebb férfiú.

Telebes mosolygott a lelkes szavakon.

— Hogy megkönyitsem e feladatot számotokra —■ úgymond — 2000 Íjászt és 3000 fejszést küldök veletek meglássátok, hogy jó hasznát veszitek.

A magyarok örömmel fogadták e nagylelkű ajánlatot, azután meghatva vettek búcsút vendégszerető szövetséges társaiktól.

Pár napi pihenés után újból felkerekedtek a honkeresők. Yégetlennek látszó menetben vonultak el a töméntelen harcosok, prüszkölő paripákon, a nők, gyermekek erős tulkoktól vont kerekes sátrakben, az élelmet szállító roppant j

*) Anoniiuus IX.— XI. fejezetéből. —

Drága hölgyeim, minden vádat elejtek kedves önökkel szemben, sőt helyeslem aranyos csevegéseiket, ha az egy ilyen bál előtti concerten is történik; azt hiszem, ha ezen concertet még egyszer meghallgatják — de nem egy olyan fényes bál előtt — jobban átérzik a program minden egyes számát, pláne, ha nem is azért jönnek a concertre, hogy utána a csodás számok hatását eltánczolják.

így kell ezt a jövőben rendezni, bál nélkül, eleinte szokatlan, talán elég unalmasnak is tűnik majd az ; de a jövőben megóvjuk a zenét, culturánk e legmagasztosabb életmesterét a kö- zönbösség, rettentő veszélyes férgétől.

Ha csak azért cultiváljuk a zenét, hogy drága időnket tókozoljuk, azt szokásszerüen alkalmazzuk ; ne is kezdjünk bele. Miért . . . azt kedves olvasómra hízom.

És tényleg, mit szóltak a hangverseny, a midőn Schönnherr ur Beriot G. concertjébe kezdett ? No legyen csak pár szó az igazságból: „Ah kedvesem, de jól áll a derék ; jól vagyok fésülve ? Ah de bájos vagy, nézd nem ismered azt a hölgyet, vagy azt az urat stb. stb “

Pedig, ha csak három ütemet komolyan hal- gatunk e dúsgazdag melódiákból, ha csak helyen- kint a precziz zongorajátékra ügyeltünk volna; minden vonakozásunk múlik s mi teljesen élvezzük a világhírű Beriot hangverseny müvét.

Hiszen jól tudom, nem az előadók, sem Beriot volt a hibás, de, ;de a secessiós bál. — Úgy hiszem azért Schönherr és Benkő urak sem bánták meg, hogy áldozataikat a művész oltárára helyezték ; egész nyugodt vagyok felőle, voltak, talán elég sokan is, kik őket meg és átértették s egy cseppet som óhajtották — mint talán némelyek — hogy inkább a „döugi, döngicsélő“ méhecske coupléját hallják.

S most következett egy olyan hangversenyszám, mely egy d’ Albert, Sauer, vagy Busoni kezeinek is dicséretére válik.

Megjegyzem, a midőn e számot olvastam, egy kis gunyoros pillantás futotta át kétkedő valómat, s többször a hangverseny előtt hangoztattam „sonata apassionata“ febr. 2:-ón. ;

Nem átalottam kérdezősködni az előadásról ; nem szégyellem semmit, csak az egyet, nos hát ez is bál előtt.

De meghajoltam, hiszen Mozart is csak ezután fog következni, s miért maradjon el Beethoven, ha zenei nevelő atyja Mozart is a programmon van — bál előtt.

De miért folytassam utóhangjaimat, nem-e igy a szokás, hogy a hál előtt hangverseny is illik. Tessenek uraim és hölgyeim szerte nézni széles e hazában ; van-e tiz város az országban, a hol a zeneművészet oly magas fokon áll, hogy az egy magában is utat tör a szivekbe és azt bál nélkül is meghallgatják ? Talán, ha ingyenes. Ah, csak azt ne mondja senki se, : „Én ezt ettől meg ettől a világhírű művésztől hallottam, azt hallottad volna!“

Persze „én meg azt mondom csak te láttad volna, hogy d’ Albert, meg Sauer zongoraszekerek, a gulyák és ménesek beláthatatlan tömege.

A fegyvesek törzsek szerint elosztva 7 táborban nyomultak elő, saját vezéreik és zászlóik alatt. Középütt a halicsi túszok és kísérőik, pazarul diszitett szekereken, mellettük testőrök gyanánt 300 válogatott magyar vitéz.

Ezen testőrség vezetője az alig 18 éves Béla, Árpád unokája, az Etelközi hazában elesett Liuntin hős fia. Béla egy vándorlás közben fogadott Szauiszláv nevű szolgájától tanult valamit a lengyel és ruthén nyelvekből, s igy a halicsi- akkal is tudott beszélni. Ezért bizta reá Árpád a kezesek őrizetét.

A legelső családok legszebb gyermekei, 10—20 év között. Feslő bimbók, erős, sugár növésű sarjak, mind két nembeliek. Köztük magának a fejedelemnek szépséges szép leánya, az aranyhaju Milota. Félig gyermek még, — alig 16 éves, — de temette magas, erős szinte férfias, ellentétben arcának szelíd, sőt bánatos kifejezésével, gyönyürü kék szemének merengő tekintetével. Mellette egy idősebb, nyilván szolgálatában álló nő ült, ki aggódó szemekkel kisérte úrnőjének minden mozdulatát.

Árpád ezt a leányt — atyjának kérésére — különösen gondjába ajánlotta unokájának. Hogy Béla vitéz miképen töltötte be feladatát mindjárt megfogjuk látni.

A lányka félénk viselkedése bizonyos lelki- furdálást okozott Bélának. Erősen feltette hát magában őt bizalomra hangolni. (Folyt, köv.)