Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1903-10-31 / 44. szám

XXIX. évfolyam. 44-ik szám. Szatmár 1903. okt 31. ^ *' J*S £.*■ SZATMAR. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^szerkesztőség és kiadóhivatal : Deaktér 3. szám. Mind nweniü dijak a kiadóhivatalban fizetőn dók. HIRDETÉSEK: Késxpóiizfifoté» mellett a LgjutányoMabh árban.-3> Nyilttér sora 16 fillér. <s­1517. október 31 A kér. egyház reformáeziójának, ennek a világtörténelmi eseménynek óvfordulati napját ünnepli ma a protestáns egyház. Méltó oka van e napot megünnepelni. Hi­szen ha megünnepeljük a nagy hazafiaknak, állampolgároknak százados születésnapját, kik az alkotmány, a törvényhozás, vagy a szabadságharczok mezején végeztek áldásos munkát a nemzet javára — meg kell ün­nepelnünk ama nagy szellemi forradalom emlékét is, mely lelki világosságot, lelki sza­badságot és művelődést árasztott a népekre, országokra, közelebb e mi hazánkra is. Ha elfogulatlanul vizsgáljuk a törté­nelmi tényeket, eseményeket, lehetetlen meg nem látnunk, hogy a középkori egyház meg­szűnt valódi keresztyén lenni. Mihelyt a kér. vallás „uralkodó államvallás“ lett, azonnal elvilágiasodott, kifejlődött benne az alsó és felső papi rend, a hierárkhia, mely magá­hoz ragadta lassanként a világi hatalmat ugyannyira, hogy hatalma alá vetette a fe­jedelmeket, császárokat s világhatalommá nőtte ki magát, mely fényben, pompában, vagyonban túlszárnyalta a királyi trónokat. S mikor idáig jutott, félre dobta Htjából a bibliát, az evangyéliumot, melyre nem volt többé szüksége. Megállapította a dogmákat, melyeket mozdíthatatlan határköveknek te­kintett, azokat megbírálni, vizsgálni senki­T A R C Z A. Galy arabok emlékezete. A nemes harcot megharcolták — És hívek voltak mindhalálig I A test megtörve porba hullhat, De a lélek Istenhe’ vágyik. Oly rég nyugosznak, hamvok is már Belévegyült a siri rögbe ... De leikök él! s ott fent világol Az Ur honában mindörökre. S itt összegyűlve, lelkesülten Ezreknek ajka zeng hozsánnát. S az ének száll, fehér galambként Magasztosan a kék egen át: Ki felhozád hitünk világát Dicsőség néked ! Istenünknek ! S dicsőség nékik ! akik érte A vakhomályt megtörve küzdtek ! Kik voltak ők? Ne kérdje senki. Hisz nézzetek a keresztfára: A leghívebbet legszentebbet, A megváltót vonták reája, Ők tiszták voltak, mint a harmat nek nem volt szabad. Megállapította a szer­tartásokat, a külső formákat, miket az egy­ház tekintélye alá helyezett. A felesleges jó­cselekedetek tárházából pénzért osztogatta a bünboesánatot . . . Ebben az egyházban már nem volt jelen a Krisztus. A fényes csar­nokokban, a pompás palotákban, a szélesen kiterjedő uradalmakban nem találjuk többé a szegény názáretit, akinek nem volt a föld­kerekségén annyi helye, hová fejét lehajt­hatta volna. Rég elhangzott a Mester szava a pusztában, s a kupolás termek márvány falai nem visszhangozzák: tanuljátok m eg én tőlem, hogy ón szegény és alázatos vagyok... Aki akar én utána m j ö n n ■, tagadja m e g magát és úgy kövessen engem. Az egyház ilyen szomorú állapotában gyűlt ki a reformáczió [fénye 1517-ben ok­tóber 3! -ikén. Luther ragadta kezébe az evangyéliom fáklyáját, melynek világánál megkezdődött az egyházjavitás nagy mun­kája. Visszament a reformáczió a kér. val­lás eredeti forrásához £» bibliához, s azon építette fel a prot. egyházat. Elvetett min­dent, a mit a bibliából nem igazolhatott, visszaállította az ős keresztyén egyház is- tenitiszteletét, Istennek lélekben és igazság­ban való imádását. De kiváltképen nagy lelki kincset adott az emberiségnek abban, hogy a szabadvizs­gálódás nagy elvét kimondotta. A középkori egyház ellentmondott minden tudományos vizsgálódásnak, sőt egyenesen megtiltotta azt és üldözte a szabad gondolkozást. Az egy­szer megállapított dogmákat mozdíthatatlan határkövek gyanánt oda állította a kutató elmék elé. Bölcsészet, csillagászat nem lép­hette át a határt, mit az egyház kijelölt s ha mégis merészkedett átlépni, térden állva kellett visszaesküdnie, hogy a föld mozog. (Galilei). E nagy nyomás alól szabadította meg a lelkeket a reformáczió s adta vissza az emberiségnek a szabadvizsgálódás ős jo­gát, mely aztán alapja lett az uj kor műve­lődésének, szellemi haladásának. Vádul hozzák föl a protestántismus el­len, hogy a szabad vizsgálódás által a kor­látlan csapongásnak, a hitetlenségnek nyit tág kaput, a gyarló emberi észt teszi tekin- télylyé s annak rendeli alá a vallás igazsá­gait, ezért aztán a protestántizmusban nincs meg az egység s elóbb utóbb mint oldott kéve szét fog hullani. Hát ne feledjük, hogy a protestáns egyház fundamentoina, szeglet­köve a Krisztus. Vizsgálódunk ugyan min­denkor emberi tekintélytől függetlenül, atyák iratai, hagyományok, zsinati végzések felett — csak egyet nem érintünk, a szegletkövet, melyet isteni kéz emelt az egyház . funda- mentomául. Ezen van felépítve a prot. egy­ház, és bár különböző árnyalatai, ielekezetei vannak is, bár hiányzik a külső egysége, de Mely napsugáron száll az égbe . . . S a szenvedés, s kinhalál lett Az ártatlan jutalma bére. Rabszijjra fűzve ostorozzák A hitlenek a hívők seregét S melyben az Urnák lelke sajgott A rabnak vér borítja testét! Erőtlen ősz im’ elhanyatlik, Tovább nem bírja már az aggkor ... — Oh irgalom az Ur nevében ! — Add el hited I — Nem ! — Hallj meg akkor ! S mint harc tüzén — a poklok árján El-elmarad egy-egy a sorból. Fagyasztó szél sir át a tájou ; — Tovább! tovább! és sújt az ostor, S a messze ködben feltűnik már Gyötrelmeinknek uj tanyája . . . Mint rémes árny. .. s ott várja őket Nápoly vizén a szörnyű gálya ! Oh égető kin ! égető nap! Mely leikök, testök fojtogatja. — Evezz ! A vészmadár sikoltoz, Üvölt a bősz elem haragja! Az orkán bömböl! — Hisztek e még ? — Hiszünk! legyen bár itt a végünk! S a vószviharban zeng az ének — „Az Isten a mi reménységünk1“ S elcsendesül a tenger árja. Hulláma már csak játszi, pajzán. Felhős egen szivárvány támad: S boldog mosoly a foglyok arczán. Reménységök nem volt hiába, Sorsok nem volt megátkozott: Mi ott közeleg a láthatáron Szabadságot, üdvöt hozott! És rajtok nem győzött az ármány! Bár rajtok fente fegyverélét. Hitök, reményök megváltotta A gályarabok, hősök életét. S a szenvedés sem volt hiába, A léleknek ezer gyötrelme... Abból fakadt a hit virága: Az örökélet győzedelme ! Angyal sereg ! Magyar leányok ! Leányi Ilii, magyar anyáknak. Szedjétek össze, hogyha van még Nyíló virágja e hazának ! S ha nincs : szép ifjú telketekből Fonjátok össze koszorútok ... Ott járnak ők a csillagok közt, Legyen virágos égi utjok! Magyar ifjak! Jövő reményi, Utódi hős, magyar apáknak ! Maradjatok ti is erősek, TT" BRAUN MÓR férfi-szabó műhelyéből kerülnek ki a legelegánsabb férfi­öltönyök, papi és polgári ruhák, melyekhez ugyanott a legjobb minőségű szövetek is nagy raktáron tartatnak. Elismert pontos és előnyös .'ifi*. z kiszolgálás ! üzlethelyiség: Deák-fer 2. szám, a Bossin patika közelében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom