Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-12 / 37. szám
szept. 12. 3 vonatkozó munkálatok már befejeztettek és remélhető, hogy e vonatkozó törvényjavaslatok tár- gyalásre már a folyó év őszén úgy a magyar, mint az osztrák parlament elé kerülnek, hogy mielőbb törvényerőre emelkedjenek. Ezen reform maga után vonja majd a hadbírói karnak tetemes szaporítását; a hadügyi kormányzat pedig — amint az, az 1903 évi április hó 25-én kelt 17. szánni hadsereg rendeleti közlöny melléklap- jáu foglalt pályázati hirdetményből kivehető — arra való tekintettel, hogy a hadbírói tisztikar kellő pótlásáról gondoskodjék, máris kilátásba helyezte, hogy az évi 1600 korona javadalmazással biró gyakornokok számát a jövő évben tetemesen szaporítani fogja. A hadbírói gyakorlatra, olyan tartalékos tisztek, tartalékos katonai hivatalnokok, tartalékos hadapródok és tartalékos hadapródjelöltek bocsáttatnak, kik jogi tanulmányaikat befejezték és bizonyitványnyal igazolni képesek, hogy a jogtudományi vizsgát letették. A felvétel iránti kérvények alakjára és felszerelésére vonatkozó közelebbi adatok a hadbirós ág- szervezeti határozványaiban foglaltatnak ; pályázók kik a magyar, horváth vagy a román nyelvet bírják, előnyben részesülnek. Reméljük, hogy fiatal jogászaink felhasználják majd ezen alkalmat, és ezen életpálya kedvező kilátásaira való tekintettel nagyobb számban jelentkeznek majd a hadbírósághoz való belépésre. — Eqyházmegyei közgyűlés. A szatmári ref. egyházmegye f. hó 22—24-ikén tartja őszi közgyűlését Fehérgyarmaton. 22-ikón számvevőszéki és tanügyi bizottsági ülések lesznek. 23-án közgyűlés, 24-én bírósági ülés. Városunkból részt vesznek az esperesen kívül Uray Géza, Szabó Zsigmond, Dr. Farkas Antal, Dr. Böszörményi Emil tanácsbirók, Dr. Hantz Jenő világi főjegyző' Dr. Vajay Károly e. m. ügyész, Borsos Benő igazgató és még két presbyter, a kiket egyháztanács fog kiküldeni. — Kertészeti kiállítás. A szatmárvármegyei gazdasági ogyesület kertészeti kiálitás ügye nap nap mellett rohamosan halad a megvalósulás felé A rendezőség óriási munkát fejt ki a kiállítás sikere érdekében. A gazdasági egyesület megkereste a várost, hogy a Kossuth-kertet, a hol tudvalevőleg a kiállítást rendezni akarják, engedje át, úgy, hogy a Kossuth-kertet a kiállítás tartama alatt elzárva, belépő dijakat szedhessenek. Az egyesület ezenkívül a városi kertész és egy Írnok átengedését kérte. A kérelemmel a város gazdasági bizottsága tegnapi ülésén foglalkozott és elhatározta, hogy pártoló javaslattal fogja a hétfői közgyűlés elé terjeszteni. A kiállítás rendezősége a kiállítás alkalmával estenkint a Kossuth-kertet ki fogja világítani s mindennap katonazenével fogja szórakoztatni a kiállítást látogató közönséget, — Templomszentelés. Az urai kisded egyháznak gróf Tisza István egy csinos imaházat építtetett. Ennek felavatására esperes okt. 11 ,-ikét tűzte ki. — Egyháztanács gyűlés. A szatmári ev. ref. egyház presbyteriuma holnap vasárnap d. e. 11 órakor gyűlést tart a tanácsteremben, melyre a meghívók szétküldettek. — Tanító választások. A zsarolyáni egyház megválasztotta Bozsó Imre oki. tanítót. Porcsalma Joó Rózát, K.-Tótfalu Szlafkofszky Violát, Mánd Erdős Vilmát, Matolcs Kuti Ferencz old. tanítókat, illetőleg tanítónőket. — A Jezsuiták történetéből. Érdekes az alábbi kimutatás, mely statistice összeállítva tünteti fel hogy a jezsuitákat mikor és mely országokból űzték ki, miután fölismerték működésük irányát. 1561-ben kiűzik őket Granbünden kántoriból; 1576-ban Angliából, mert gyilkosságot terveztek Erzsébet királyné ellen; 1578-ban Portugáliából; 1594-ben Francia országból a IV Henrik ellen elkövetett merénylet miatt; 1595- ben Német alföld minden államából, mivel veszélyeztetik a békét s a fejedelmek életét; 1006- ban Velencéből; 1007-ben Svédországból; 1618 ban Csehországból ; 161 M-ben Morva országból és Sziléziából; 1620-ban Magyarországból; 1706 ban ismét Magyarországból s Erdélyből; 1725- ben Oroszországból; 1762-ben ismét Franczia országból: 1767-ben Spanyolországból; 1822-ben ismét Oroszországból; 1847-ben Sveícból; 1880- ban harmadszor Francia országból. De mindezen intézkedések dacára ma ismét mindenütt vannak. — Az önkéntes tűzoltó egylet f. hó 13-án vasárnap délelőtt 10 órakor az őrtanya udvarán tartja évi rendes közgyűlését. — Szeptemberi kánikula. A rendkívüli hőség és nagy szárazság országszerte most állott be. Az őszi szántás szünetel, az ekék kiszáradtak a földből. A hőség 27—28 cels. fokig felmegy déltájban. Ha igaz a mit egy derék gályaS Z A T M Á R. rabságra vitt református pap mikor hazánkból elbúcsúzott mondott, t. i.: „A d j o n az Isten neked kedves hazám tavaszi hős z- szas esőzést, nyári harmatozást, őszi szárazságé t.“ Úgy a jövő évben bő esztendőt várhatunk. Megjegyzendő, hogy mire ezen hírünk napvilágot látott az idő lehűlt és esőre fordult. — Tanczmulatság. A p.-daróczi ifjúság szept. hó 20-ik napján jótékonyczélu tánczmulatságot rendez. Belépti dij személyenként 1 korona, családjegy 3 korona. Kezdete d. u. 4 órakor. — A „Szamos“ kiadótulajdonosa Litteczky Endre október 1-től kezdve a „Szamos“-t politikai lappá változtatja át s ebben az irányban a szükséges lépéseket megtette. — Katonaek Az ex lex miatt nem lehetvén meg a folyó évben a sorozás a hadügyminiszter hogy az októberi szabadságolás után is megmaradjon a rendes katonai létszám, úgy óhajt intézkedni, hogy az elbocsátandó 3 évet kiszolgált katonákat, ha hajlandók lesznek további szolgálatra visszamaradni a későbbi gyakorlatokat illetőleg nagy kedvezményekben fognak részesülni. — Sertés és barom vásár szerdán tartatott a hosszú szünet után először. Mivel még a vásár megnyíltát csak a legközelebbi vidék tudta e miatt a kereslet nagy s a kínálat kevés volt, úgy hogy p. o. a sertésért horibilis árakat fizettek. — Szurkaié hetes. Péntek délután 2 órakor Lengyel Endre földbirtokos Turánczki László nevű kocsissá a konyhában szemére vetette a vele együtt szolgáló Pista nevű hetesnek, kogy keveset dolgozik, ebből aztán szóváltás majd verekedés támadt, s a mozgékonyabb Pista hetes egy konyha kést fel kapván azt a kocsis jobb felső karjába szúrta, a 6 cm. mély szúrást a mentők kötözték be. — Egyhftztanács ülés. A németi ev. ref. egyháztanács holnap, vasárnap d. e. 11 órakor a szokott helyen ülést tart. — A németi énekkar táncmulatsága. Nem mulaszthatjuk el, hogy mai számunkban meg ne emlékezzünk arról az igazán nagyon jól sikerült kis mulatságról, melyet e hónap 6-kán a szat- márnémetii énnekkar rendezett, a Kossuth-kerti kioszkban Dacára, hogy ugyanakkor a Pannónia dísztermében is tartottak táncmulatságot, annyian jöttek a vendégek, hogy alig volt képes befogadni a kioszk. Fényes siker ez a dalárda részéről de egyszersmind zálog a jövőre. Különben a műsor is úgy volt már össze állítva, hogy ha táucz nem követte volna is, vonzotta volna a közönséget. Az énekkar igazán valódi precizitással adta elő darabjait. Különösen jól sikerült az utolsó szerenád cimü darab, úgy hogy egészen magukkal ragadta a hallgatónak a lelkét, Szép éneklésükért fogadják köszönetünket ez utón is a derék éneklők. Fogadja különösen a karnagy 8aja Sándor kántor ur, ki ugylátszik nem kiméit semmi fáradságot, mikor ezeket a remek darabokat be tanította énnekkarával. — A jó munka mindig meghozza a maga gyümölcsét. Nagyban hozzájárult az est sikeréhez Osváth Elemér főgymn. tanár ur szellemtől duzzadó felolvasása. Teljes félóráig derült, jó hangulatban tudta tartani jól választott tárgyával a közönséget. Utána Papp Mariska k. a. remek énekszámai következtek. Remek hangja teljesen érvényre jutott. Kapott is tapsot eleget, úgy hogy kénytelen volt még tovább énekelni, harmadszor is kiakarták hívni. Ilyen hatást is csak az ő szép hangjával lehetett eléírni. Közreműködött azonban ezen siker elérésében Majdik Béla ur is művészi czimbalom játékával. Azután Gachal János ref. s. lelkész szavalta Tompa: „Gályarab fohásza“ ez. költeményét. Az est tehát igen jól sikerült. Buzdítsa ez a jövőben is az énekkar buzgó tagjait. Legyen előttök mindig: excelsior. A tánczolni vágyók is kitánczo’halták magukat kivilágos kiviradtig, — Tüzek a vidéken. Folyó hó 8-án este egyszerre két helyen is nagy tűz volt a vidéken. A rendkívüli szárazságnak ez rendes következménye szokott lenni. Egyik értesülésünk szerint Berenden a Bükkfáivá földbirtokos rakodóján égett el több mint 270 szekér bükköny és másnemű takarmány. — Másik híradás szerint Mi- kolában Császi Mihály földbirtokos összes mellék épületei és még több szomszédos ház lettek a lángok martalékaivá. A kár mindkét helyen jelentékeny. — Elenörzési szemlék. A honvéd póttartalékosok részére városunkban az ellenőrzési szemléket október 16—24 között fogják megtartani. < Nagykárolyban okt. 10—11-ig, a feliérgyeriniti. járásban okt. 10—15-ig, a csengeriben okt. I (>|— 20-ig, a szinórváraljaiban okt. 10—18-ig, jNagy- bányán okt. 20. és 2!-én a nagybányai járásban okt. 22—27-ig, Felsőbányán okt. 30 és 31-én. Az utóellenőrsési szemlék november 28-án lesznek. * A tükör. E héten, a tiszaujlaki vasúti váróteremben a következő mulatságos eset történt meg, Ugyanis a EU-ik oszt. váróterembe be állít egy jól táplált falusi magyar paraszt és a tükör elébe álva jegyet kér Debreczenbe. Ezt többen látva az ott levők közül, mondják neki, — hogy saját magától kéri a jegyet — a tükör előtt az atyafi erre vissza fordul és ilyen szavakat használ — talán csak ismerem magam, tegye az ur bolondá az apját, tudom én hol kell a jegyet váltani, mert nálunk is ilyen ablakon adják ki a jegyet. Lám csak a XX-ik században még ilyesmi is meg esik 1 — Talált serté . F. évi szeptember hó 3-án a közvágóhídon i drb. másféléves fehér szőrű ártán sertés találtatott gazdátlanul, mely jelenleg a város majorjában van gondozás alatt, ugyancsak f. hó 8-án a külvásártéren egy selyem bélésű női gallér találtatott, tulajdonosaik a r. fökapi- tányi hivatalnál kellő igazolás után átvehetik. — Ingük József elsőrangú polgári, papi és egyenruházati üzlete Szatmár, Városház épület. E megbízható ezóget ajánljuk a nagyérdemű közönség becses pártfogásába, hol mindennemű polgári öltönyök, papi reverendák s teljes katonai felszerelések a legelegánsabb kivitelben beszerezhetők, bármely csapattesthez tartozó egyéves önkéntesek jutányos árban fölszereltetnek. Csarnok. Hozzá .... Amióta megláttalak, El nem tudlak feledni, „Minek is tud az én szivem, Oly igazán szeretni ..." Sajgó szivem vigaszául Csak te reád gongolok, S elfelejtek én minden but, Minden bajt és bánatot. Ha elbolyongok az erdőn, Elmerengve ............... csendesen, Fá jó sóhaj száll keresztül Megtépdesett lelkemen. Fájó sóhaj...............esdő sóhaj Száll keresztül lelkemen; — Mért nem lehetsz közelemben Óh 1 miért nem édesem ? Ringó bokrot, rózsa bokrot •;> Hogy ha nézem szemlélem, íj Akkor is te jutsz eszembe * j Kökényszemü kedvesem. / | Szép két ajkad piros rózsa ( Feslő bimbó vagy magad, ,: J Ringó rózsa, piros rózsa ' Lágy illata szép szavad^ü jis Te felőled álmodozom | ■; Holdvilágos estenkint, '■;(!"'/ f Mikor a sok ezer csillag i [// | Aranyszínű szép fén; rt,hinty | Föltekintek a kék 'égré | De hiába keresem); j ' Oly csillagot mifltFsséjfoszejnedif Nem találok soha* sejnt'."'":“—j j H. Á. Felelős sgerkv&tn* Bottyán fiúi. Fömunknlánr '~FtCTechy~~Mttrtoif..... Laptulnj4<m\xqk Jfa# éSrS.yeeem^ rn .?0.ípJjU‘!(( i:j; MÄM m TiT OO'v >1 ü ■ .........................iuulkJiivnli Te nnéuy neímv.-----* l> i:iil K. ~ i í Lf,. rrv» Kr f. J • ... • -v’ ; Tiszta búza .................... 14 6 0 15 20 5$fsi§re%<fY fiit-öl •• övei Rozs . . . . „,.. f ■rhiUi 40 13 80-1-2Q 0 11 40 Árpa ,\V 1 '20 Ó9 60 8 60 08 6o Tengeri n r * ^ J? || | Kása . : . . . .! . . *fTu ■ 40 | ) 4 80 19 60 ?0 00 Paszuj fehér .................... 17 0 0 17 60 Szilva «J ■ í.ta :A : »J.Ü06 v 40 Krumpli.»',.^..laAYiélun 2 ;SQ . 3 20 ...Szalonna,..... „ pp . i m íTTJ 144 H'S2áiliui!‘házastelek (kozíll1! a kir. törli vényszókhez) örökáron ejadó. Értekezhetni ugyanott a‘tnlajdonös^aí. ' uul is JJotaííiovfl