Szatmár, 1903 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-31 / 5. szám
TÁRSADALMI Éö SZÉPIRODALMI HETILAP. ■ ..........«IUI II II II i ■ I ______JL. l"L ,1.1"' EL ŐFIZETÉSI ÁR : Egész évr* 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. .......... -■ » - - - -■ - ja“Ta*’ Az Achilles sarok. A régi görög rege szerint a trójai háborúba induló Achilles társai között s ellenfeleivel szemben azon nagy fontosságú előny- nyel birt, hogy hasztalan lövöldözték rá ellenfelei a nyilak záporát, lepattogtak azok testéről, mert nem volt megsebesíthető. Azonban egy ellenfelének Párisnak sikerült megtudni azt, hogy a rettenthetetlen Achil- lesnek is van egyetlen megsebezhető pont a sarkán. Természetesen ezt igyekezett ő aztán megtalálni, s nem nyugodott addig, mig czólját el nem érte, mit sem törődve azzal, hogy e végből hátulról kellett ellenfelét támadnia. Ilyen Achilles sarka nem csak a görög mythologia hősének, hanem másoknak is, sőt mondhatjuk, hogy minden embernek egyaránt van. Az mintegy természetes dolog, hogy minél magasabb állásban van valaki, annál inkább igyekeznek az illetőnek megkeresni emez érzékeny és könnyen sebezhető részét. Fájdalommal látjuk a közélet legnagyobb, sokszor gondviselésszerü alakjait miként lövöldözik az irigység, rágalom, rosszakarat és önhaszonlesós által megmérgezett nyilaikkal azok, kik mint érvényesülni akaró mellőzöttek meg nem nyugosz- nak mindaddig, mig a hős halálosan találva einem bukik, hogy az majd adja át helyét másnak, ki saját érdekében, elődje példáján lIiXDIl Népdal. Az ardói templom utczán Minap a kis házam gyűlt rám, Most meg szivem borult lángba . . . Kire fognám egy szép lányra. Hogy rá fogtam nem tagadta, Sírva fakadt .... eszemadta, Szívért szivet úgy kárpótol Ráadásul ölel csókol. DÖMÉNY ZOLTÁN. m Megjelenik minden szombatén. ^SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL .* ltar 3. szám. a kiadóhivatalában fizetendők r- - -- r~- .-I.---' okulva, elleneivel békét kötve, részt juttat a a hatalomból és méltóságból nekiek is. Hány, meg hány példát lehetne erre nézve felhozni a legmagasabb társadalmi kőjükből, a melyek arról győznek meg bennünket, hogy az emberi érdekek minden téren érvényesülnek, sőt a legtöbb helyen ezek vezetik a társadalmi életet. Nem csak tetőit hálózzák ma már be a palotáknak a minden irányban kifeszitett huzalok városainkban, hanem behálózzák azok lakóit is a különféle emberi érdekek összebogozott sodronyai. Jaj annak sokszorosan, a ki emez érdekek hálószálait bontogatni vagy elmetszeni akarja, lett légyen bármilyen igaz, tiszta jellem ! Megkeresi az ő Achilles sarkát, a nyilait mindig lövésre készentartó érdek- csoport, s megsebezve, hasznavehetetlenné téve, diadalt ülve hullája felett, dobja félre utjából. Miként hajdan az érzékiség imádásában elmerült pogány római örömét találta, — miként még ma is a rosszirányú vallásos nevelés következtében kificzamitott ízlésű spanyol kedvét leli a bikaviadalok vérontásaiban; úgy társadalmunkban is van a közönségnek olyan erkölcseiben megromlott és könnyen vezethető része, mely szívesen mulat a botrányokon s örömét találja a hajmeresztő sensatiókban, sőt mi több könnyen itól el másokat, csakhogy a közvéleményt magáról elterelje s időt nyerjen a maga további bűnös üzelmei folytatására. S dalolhatnék, mint a madár Szerelmünkről szépen . . . Esküdhetnék égre földre, — Hadd halja a világ — De manapság az ilyesmit Szinte kikaczagják . . . Nem mondom hát én senkinek Mennyire szeretlek, Nem mondom, hogy te vagy napja Az én életemnek. Úgyis tudom, ha meghalnék Senki sem siratna, De a szived bánatában Értem meghasadua. TÓTH GYÖRGY. m Elmondanám ............... Elm ondhatnám a világnak, Hogy mi van szivemben, Hogy nem szeret e világon Senki sem hivebben. Elmondanám, hogy lelkemben Nincs csak a te képed S hogy nélküled olyan sivár, Szegény ez az élet! Elmondhatnám : legdrágább vagy A világon nékem. A tiszteletes asszony. Azt mondják, uton-utfélen prédikálják, hogy a szegény embernek nincsen olyan öröme, mint a gazdagnak. Nem igaz. Van öröme, boldogsága a kunyhónak is, és gyakran nemesebb és tisztább, mint a paloták gyönyöre. Legalább derűjén vet árnyokat az irigység vagy az elbizakodás. Nohát, ne olyan könnyedén a szóval 1 Á mit állítottam azt be is bizonyítom mindjárt. Engem ne vádoljon senki fia hazugsággal. Ha elolvassátok, a mit Írtam igazat adtok énnekem. Lám nem lehet palotának nevezni a dom- bosi parokhiát, mert aki azt merné mondani, HIRDETÉSEK: Készpénzfizetés mellett a legjutónyosabli árban.-♦ Nyilttér sora 16 fillér. <sim V i i iiiw' íi iiiií-*——— ---------~~ Minél nagyobb zajjal és lármával működik valamely érdek csoport, minél inkább hangoztatja a becsületet, erényt és feddhetetlenséget, sokszor annál inkább gyanússá lesz az; mert ma olyan elvek kezdenek uralkodni a társadalomban, hogy a czél szentesíti az eszközöket. Pedig az ilyen elvek erkölcsbontó irányukkal országokat borítottak lángba és nemzeteket tettek örökre bénává.' Nem engedi lapunk iránya, hogy a közelmúlt idők politikai életéből hozott példákkal világosítsam meg az itt hangoztatott nagy igazsági elveket. De felhozhatom az egész világ előtt meghurczolt Dreyfuss ügyet, mely a müveit franczia nemzetnek szégyenfája, melyre vonatkozólag, ha talán gomlviselésszerüleg elő nem áll egy Zola, örökre kiderítetlen marad az igazság és végképen bemocskolt egy ártatlan név. Nem látunk-e példát arra még a fővárosi sajtóban is, hogy egyes pártok orgánumai halált, fejvesztést, mindent rákiáltanak arra, a ki valamely szerencsés véletlen következtében olyan helyzetbe jutott, hogy amaz érdekcsoportozat circulusait megtudta zavarni. De ezen említetteken kivül vannak aztán olyan esetek is, midőn olyan emberek, kik erkölcsileg komoly kifogások alá esnek, játszák a könnyen megfélemlíthető közönséggel szemben, a rettenthetetlen Achillest. Olvassuk sokszor az elvetemültség leg- kiáltóbb nyilvánulását a napi liirek rovataiban is, p. u. midőn egy vasúti pénztári sikkasza szemébe vághatná valaki: kigyelmed csufolódó ember, nem érdemes egy széket ülni vele ; nem lehet állítani, hogy tele van benne arany-ezüsttel minden ládafia, mert az már igazán az irigy ember hazugsága lenne ; nem lehet mondani, hogy arany paszomántos ruhában, ezüst sarkantyú» csizmában járnak-kelnek benne, mert nyomban meghazudtolná az ilyen szószátyár embert a Laci gyerek nadrágja, melynek térdén kilátszik a fiú patyolat térdekalácsa, (hát ’iszen hadd kukucskáljon az ott, úgyis ritkán lát az igazi kalácsot I), nem lehet mondani, mert a tiszteletes uram reverendáján is a zsinórok itt-ott lefityegnek már mintha megunták volna a hosszú szolgálatot; nem lehet mondani, mert a tiszteletes asszony fehér bóbitás fejkötője is ugyanannyi tavaszt látott már, mint a mennyit az ő házassága, együt öregedtek, együtt koptak az idővel ... de azért szeretném azt az embert látni, a ki azt mondja, hogy ehben a hajlékban nincsen öröm és tiszta boldogság. Van biz’ abban. Sokszor a szürös-bun- dás atyafi zsebe nagyobb bankót takar, zacskója több tallért melenget, mint a cifra bolond bu- gyelárissa. Kis alacsony bogárhátu ház biz’ az a pa- rochia ott a karcsú zsindelyes torony mellett, de azért jó lakóhely az. Sok öreg reverenda suhogott már végig annak a szellős széles tor- náczán, de azért nem gondolt rá senki, hogy panaszkodjék a sors ellen. Az egész ház tanú- bizonysága a régi egyszerűségnek, az emberek megelégedésének. Az a köpczös fehér kémény, hej de sokszor eregetett vidám bodor füstfeliegeket az ég felé, — mintha mindannyiszor az Ábel áldo\
