Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-08 / 45. szám
2 nov. 1. S Z A T M 1 R. h.-szoboszlai kir. közjegyző. Az értekezlet azt határozta el, hogy azt terjeszti elé az egyház- kerületnek, hogy a városnak az állammal kötött szerződését jóvá ne hagyja, mert a város csak a községi iskolákat adhatja át az államnak, de a felekezetit nem. Ezen iskolák pedig felekezeti, s nem községiek voltak. — Lorántffi Zsuzsánna egyesület, nov 14-én este 6 óraror az ev. ref. főgymn torna termében tartja második felolvasó estélyét; melynek műsora a következő. Ének előadja a főgymn. énekkar. Megnyitó tartja Dr. Böszörményi Emil ur magán ének Dr. Vajaylmre úrtól. Felolvasás tartja Osváth Elemé.i ur. Yörösmarthy Mihály Szép Ilonkáját szavalja Kishalmy Irénke k. a. Zongorán kiséri Borús Ferencz. Bizonyára ilyen remek műsor nagy hallgatóságot fog gyönyörködtetni. Az egyesület decz. 6-án Nagy-Károly- ban fog felolvasó estélyt rendezni. — Eljegyzés, urai Uray Jenő a pozsonyi Iparfelügyelőségnél s. iparfelügyelő vármegyénk fia eljegyezte Beregszászból Bakó József bereg- vármegye árvaszéki ülnök kedves és müveit leányát Zsókát. — A jótékony nőegyesület javára rendezendő műkedvelői színi előadása, amikor színre kerül „A kismama“ czimü szellemes vígjáték, f. hó 12-én lesz a városi színházban. A napokban szorgalmasan folytak a próbák s kedden délután lesz a főpróba. A darabnak szereplő személyei a következők: Bruck Valentin, zenész Szentiványi Sándor ur ; Henriette, testvére: Veréczy Margit k. a.; Brigitta : Maróthy Mariska k. a.; Saint- Potant: ifj. Csomay Imre ur ; La Rochebardiere : Veréczy Érnö ur; Daoulas báró: Csomay Imre ur ; Daoulas báróné : Gödé Erzsiké k. a.; Ber- nerette, unokahuga : Lengyel Angela k. a. ; Dubois marquisné: Tombory Emma k. a. ; Piri, pásztorlány : Kótay Mariska k. a.; Franeoise, szobalány : Berta Piroska k. a.; Kertész : Ferencz Ágoston ur; Bob : Mátray Ibolyka k. a. — A helyárak rendesek. — Előjegyzések tehetők Lővy Miksa könyvkereskedésében. Az előadás után a Társaskörben tánczczal egybekötött ösz- szejövetel lesz. Az előadás iránt általános az érdeklődés. — Dr. Chorin Ferencznek Szatmárnémeti díszpolgárává választása érdekében hétfőn d. e. 11 órakor népes értekezlet volt Pap Géza polgármester elnöklete alatt. Az értekezlet a felvetett eszmét elfogadta és megbízta dr. Kereszt- szeghy Lajos bizottsági tagot, hogy a legközelebbi városi közgyűlésen ez iránt indítványt tegyen. — A szatmári ev. ref egyháztanács vasáris, a mi nem sok időbe került, mert ágyamat úgy találtam, miként ott hagytam. — Boldog idő 1 Reggel édes álmomból a somszéd szobában ütött hangos panasz és sirás zavart fel, mit a tiszteletes asszony, a haraugozóné, meg a kurá- torné Lőkös tensasszony adtak elő szivreható és tanulságos módon. Figyeltem . . . — Jaj, jaj tiszteletes asszonyom, nyöszörög a haraugozóné — a tuskulánumból (tanya) jövök, egy takaró szálig elverte a jég a gabonát! És én nem tudhatom, mi Isten csodája, csak a tisz- teletesuramét, meg ihonni, a Lőkösné tensasszo- nyomékét, meg vagy két árva pápistáét. De, hogy ne, mikor ezek is kint kapáltak a mezőn, a káplán ur meg nem is harangoztatott, pedig tegnap űrnapja volt. No, no Zsuzsi 1 Hát más napon nem verte már el a határt a jég soha ?! szól közbe főnököm. — Hiszen verte kérem aláson; de ez az űrnapja nagyon veszedelmes egy nap. Hallottam a nagy apámtól, hogy ezen a napon egyszer kiment luezernáért, s alig adott egy keveset a belőle a lovaknak, az egyike, a jobbik azonnal kipukkant. Oh te bohó Zsuzsi, veszi át a szót a tiszteletes asszony — mert sokat evett, hát nem tudod, hogy a Csákó tehén is a luczernától döglött meg, — pedig május első napján. Igaz, de mégis veszedelmes egy nap ez az űrnapja. Tudnék ón még mást is mondani, — de nem szólok, mert látom, hogy a tensasszony nagyon szomorú. — Hát mit mondanál jó asszony, hiszen már mindent kifutál, mi a begyedben volt, fed- dőzzék a tensasszony. — Megkövetem szépen a kurátorné asszonyomat, ne tessék átallani, — úgy is tudja már az egész falú — a Hanus szolgáló, az az ostoba tót fajzat elfecsegte, mikor a jókutra volt. Meg aztán — úgy látom — ott van a hóna alatt. nap d. e. tartott ülésén szavazatát a betöltedő egyházmegyei tanácsbirói állásra Madarassy Jenő pátyodi birtokosra adta Bejelentett néh. Nagy Ádámnénak az egyház részére tett alapítványa. Ezután az egyháztanács az elemi iskolák államosításának függőben lévő kérdésével foglalkozván, bejelentetett, hogy az államosítás engedélyezése, illetve az egyházkerülettől leendő megerősítésére kiküldött egyházkorületi bizottság- tagjai e hó 7-én fognak városunkba megérkezni. — Jóváhagyás. A Szatmárhegyen létesült temetkezési egylet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. így tehát a hegyieknek is van temetkezési egyletük, amely igen üdvös dolog. — Tanitói gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegyei tanitó-egyesület október hó 30. napján tartotta meg évi rendes közgyűlését Szinérváralján. Sinka Lajos krassói tanító, ki az ev. ref. tanítók országos egyesületének is elnöke, alak és tartalom tekintetében egyaránt jeles megnyitó beszédet mondott. Protestáns iskoláinkhoz való hü ragaszkodásra, törhetlen hazaszeretetre lelkesítő beszédnek minden mondatában egy-egy nagy fontosságú eszme kelt szárnyra. Taniigy- politikai része pedig igazán atíyira fontos, hogy nagy veszteségnek kell tekintenünk, ha c beszéd nem válhat közkincsé. Sinkát a ref. egyházhoz híven ragazkodás páldányképeként ismerjük. Beszédei, czikei és cselekedetei ismerté tették őt széles körben. Mostani beszéde is igen szépnek mondható, melyben egy igazi protestáns lélek nyilatkozik meg. E beszed hatása alatt állott az egész tanácskozás, melynek folyamán Fábián | István szinérvárajai tanító „Énektanításunk a népiskolában“ czimü értekezését hallgatta és bírálta meg a közgyűlés, Somogyi István ombodi és Huszár Benedek pálfalvai tanító a beérkezett pályamunkákról referált. Somogyi magát a pája- munkát „Földrajz tanítás a III—IV. osztályban Huszár peeig a munkáról irt bírálatot olvasta fel. A bírálat dij kiadását javasolván, a közgyűlés elrendelte a jeligés levélke felbontását. Szerző : Fábián István. E közben az idő anynyira előre haladt, hogy gazdasági ismétlő iskoláink hiányai és orvosszerei felett tervezett szabad vitát el kellett halasztani, illetőleg egy bizotsá- got kellett kiküldeni, melynek feladata leend gazdasági ismétlő isgoláink hiányaira rámutatni s azokat orvosolni. képes módozatokat keresni. Gyűlés után közebéd. :— Kinevezés. Az igazságügyminiszter Maj- tónyi Gyula helybeli kir. járásbirósági Írnokot, a szt. endrei kir. jbirósághoz segédtelekkőnyv- vezetővé nevezte ki. wmm ma nmmaan'otmt murin»« v 11 w wihímwi' m »wambfaNir » Tessék kivenni. Legalább mond a tiszteletes uram valami okosat. — Szent Isten !! sohajta az asszony népség. — Igen, igen tiszteletes uram, ihon ni, tiszta vérré változott ez az Űrnapján sütött kenyér! — Hm, különös, jogyzé meg némi zavarral főnököm. — Hé! Reverende ! keljen fel, álljon elő fizikájával. Érdeklődvén a sok különös beszéd iránt, már ekkor készen voltam, belépve közéjük, a jó darab kenyeret kezembe vettem s láttam, hogy erre is arra ié egy-egy piros sáv húzódik rajta keresztül-kasul. A siri cseudet eme kérdéssel törtem meg: — Ki sütötte ezt a kenyeret ? — A Hanus, felelt a tensasszony. — Kérem előhivatni! Egy kettő, Zsuzsi előteremtette. — Hát Hanus hol szokta maga a pirosi- tóját tartani ? — Bizony Isten nincs! — No mikor van. — Sohase nincs. — Dehogy nincs, most is ki van pirosítva ! — Már ne is tagadd, vág közbe Zsuzsi — mert éppen olyan szagu a pofád, mint ez a kenyér. — Hád itt a kebelemben, máskor van, de mosd nincs, mert tegnap elvesztetera, mikor da- gasztotam. — Hogy a hóhér seprüzzön meg, hogy megijesztettél ezzel a Mária-Pócsra való csodáddal, vigasztaló magát a tensasszony !*) M. J. *) Történt 189 l-b -n Szubolcs-Ibrány községéocn M. J. — Meghívó. A szatmári ev. ref. egyház 1902. november 16-án délelőtt 11 órakor újonnan öntött harangjának felhúzása alkalmából ünnepélyt, s ugyanaz nap este 7 órakor a „Vigadó“ helyiségében zártkörű tánczvigalmat rendez. Az esti tánczmulatságra belépti-dij személyenként 1 korona. — Városi közgyűlés. Az 1902 évi november hó 10-én délután 3 órakor a városháza nagytermében rendkívüli közgyűlés lesz. Tárgy : A hitelesítő küldöttség kirendelése, a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. A szatmárhe- gyi állami népiskolák helyéül vásárlandó telkek ügye. — Lemondás. Dr. K o r b a i Károly, főkapitány és Soós János, rendőrfogalmazó f. hó 5-én állásaikról lemondtak s lemondásaikat az iletékes helyre beterjesztették. — Az áliami elemi iskolák gondnoksága a következőleg alakitatott meg: Elnök: dr. Keresztszeghy Lajos, helyettes elnök: dr. Le- hótzky János. Rendes tagok: Hehelein Károly, Hámon József, Melles Emil, f.Papp Lajos, Biki Károly, Rácz István, Pótor Dániel, Papolczy Károly, Ratkovszki Pál, Perényi János, Bodnár Gáspár, Antal Dániel. Borsos Benő, Csomay Imre, Dóues Lajos, Erdélyi István, Dr. Farkas Antal, Szentiványi Károly, dr. Fejes István, Gyulay Lajos, Fogarasi Sándor, Jákó Mihály, dr. Kelemen Samu, Korányi János, dr. Tanódi Márton, Somiyay Kálmán, Majer Károly, Po- lyánszky Miklós, Petliő György, Páskuj Imre, Pap Géza, Nyisztor János, Mátray Lajos, Frankó Mihály, Uray Géza, Veréczy Antal, Teitelbaum Herman, dr. Papolczy Gyula, dr. Fechtel János, Vajay Károly, Osváth Elemér. — Egyházi hír. Meszlényi Gyula püspök Lengyel József tani tóképző tanárt, a „Heti Szemle“ fődolgozótársát csekei lelkésznek nevezte ki. A távozó tanárban hivatását átérző papot, hírlapírót és rokonszenves társadalmi embert vesztünk, de előmeneteléhez egyúttal szerencsét is kívánunk ! — Választmányi ülés. A szatmári dalegye- sület f. hó 4-én az ev. ref. főgimn. tanácstermében vál. ülést tartott, melyben a nagybányai concert anyagi része került tárgyalás alá. Az összes egyesület részt vesz a kirándulásban 40 taggal. Határozatba ment, hogy f. hó 22-én tagilletményes dalestély lesz. A Tiszavidéki Dalszövetség f. hó 15-íki vál. ülésére űr. Vajay lmre és dr. Fechtel János elnökök küldetek ki. — Lemondás. Dr. Korbi Károly felfüggesztett főkapitány a németi ev. ref. egyháznál viselt főgondnoki állásról vasárnap lemondott. Utódául Balogh József kir. törvényszóld bírót emlegetik-j- Gyászhir. Gaál Péter sárközi ref. lelkész szombaton este szivszélhüdés következtében hirtelen elhunyt. Hétfőn délután helyezték a község általános részvéte mellett örök nyugalomra. — í mlékeztetö. A szatinár-németi-i kőműves és ács segédmunkások önképző szakegyesületének zártkörű tánczmulatsága holnap este fog megtartatni a „Vigadó“ összes termeiben. — A méreg keverök fájdalma. A lelketlen népbujtogatók, a kik szegény munkások filléreiből éiősködnek, nagyon meg vannak ijedve. Látják, hogy minden erőlködésük daczára is az országos Gazdasági Munkás és Cselédsegélypénztár népszerűsége egyre terjed, s a nép mindjobban felismeri, hogy milyen áldásos ránézve ez az intézményünk. Persze ez nem tetszik az agitátor uraknak, mert ők egyáltalában nem azt akarják, hogy a nép boldoguljon, hanem hogy ők boldoguljanak. Miután pedig a segélypénztár terjedésével az ő népszerűségük egyre fogy, kétségbeesett erőfeszítéssel minden eszközt felhasználnak, hogy a népet tévútra vezessék és visszatartsák a pénztárba való belépéstől. Hiába való erőlködés. A nép erősebb, mint ők gondolják, s kezdik belátni, hogy nem az az ő barátja, a ki folyton és lelketlenül izgatja a fennálló társadalmi rend ellen, hogy ezen a czimeu kizsákmányolhassa az „Elvtársak“ zsebeit, hanem a ki a népet biztosítani akarja minden eshetőség ellen, s oda törekszik, hogy a beállható munkaképtelenség esetén legyen megélni mindenkinek, a nélkül, hogy kéregetésre és alamizsnára szorulna. — Nemes emberbarát Gróf Nákó Sándor értesítette az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár központi igazgatóságát, hogy nagyszentmiklósi uradalmának 25u cselédjét beíratja a pénztárba és tagsági dijaikat saját pénztárából fogja fizetni. Bár minél nagyobb körben találna követőkre a nemeslelkü főur példája. — Elhalasztott megnyitás. A f. hó 9-ére szándékolt népkonyhái megnyitást egy hétre el kellet halasztani, mivel a könyöradomány gyűjtések az idén késedelmet szenvedtek. Ennek folytán az ingyen ebéd osztást e hó 16-án, va-