Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-03 / 18. szám

XXVIII. évfolyam.

1-8-üi szám.

Szál már, 1902. miVjtjy

SZATMAR.

TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP.

Megjelenik minden szombaton.

ELŐFIZETÉSI ÁR :

Egész övre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér.

^)ZERKESZTDSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Deaktér 3. szám.

Mind uMi-niii dijak « lap kiadóhivatalában fi/étendók

H I R D E T E S E K:

Készpánzfiy.etéí mel'ett a legjutányosabb árban vételnek fel.

Nyilttér sora 16 fillér. <$Válasz

a „Szatmár-Németi“ „észrevételek a polgármester választás mozgalmaira“ cziinü csikkére.

A Sz. N. laptársunkra is illik azon közmondás, hogy más szemében keresi a szálkát; és a sajátjában nem látja a gerendát. Megtámadja a „Szatmár és Vidéke“ laptársunkat azért, mert az ő jelöltjét kisebbíti, pláne durván bántalmazza. A Sz. és V. laptársunk a legutóbbi száma nem tesz egyebet, mint adatokat sorol fel; hivatkozik minden adatjainak forrására; megjelöli minden egyes tételét, hogy melyiket honnan merítette. Abban az esetben, ha a Sz. és V. laptársunk által felsorolt adatok valótlanok lennének, akkor mi is fogjuk osztani a Sz. N. laptársunk azon nézetét, hogy kissebbiti és durván bántalmazza az ő jelöltjét. De inig a Sz. N. laptársunk ezen felsorolt és forrásilag megjelölt egyes tételek valótlanságát be nem bizonyítja, addig kisebbítéssel és durva támadással a Sz. és V. laptársunkat vádolni nem lehet. Mert a puszta tények felsorolását és az azokból vont okszerű következtetést kisebbítésnek és durva támadásnak nem lehet nevezni.

De nem akarunk mi a Sz. és V. laptársunknak védelmére kelni, mert hisz az reá nem szorult a mi védelmünkre ; megtudja az magát védeni; hanem csak a tárgyilagosságra kívántunk reá mutatni.

De igen is vannak a Sz. X. laptársunknak egyes olyan kitételei, melyek mintegy kicsinyítik Veréczv Antal táblabirót és annak érdemeit.

Vegyük a czikknek egyes részeit:

„Mi Veréczy Antal táblabirót igen jóra- való, szorgalmas, derék és ismerősei körében népszerű embernek ismerjük. Ezen tulajdonságai következtében emelkedett ő bírói pályáján, ilyen szép fokra föl és haladhat, sok valószínűség szerint még tovább is.

De, engedjen meg, a mi aztán a polgármesterségre irányuló hirtelen elhatározását, törekvését illeti, ezen megütközik minden komolyan gondolkozó, mint olyan eljárás fölött, amely vagy a közönség gondolkozásának megtévesztésére, vagy a szertelen ambitió szülte önámitásra törekszik s mindkét esetben káros magára a közügyre.“

Engedje meg nekünk laptársunk, hogy ő rajta kívül más is tud komolyan gondolkozni és azok a más komoly gondolkozók legkevésbé sem ütköztek meg azon, hogy a polgármesteri állásra vonatkozó 'jelöltséget Veréczy Antal elfogadta; sót igen nagy örömmel vették.

Nem egy Veréczy Antal kir. táblabiró azon elhatározása felett, hogy a polgármesteri állás jelöltségét elfogadta; hanem bárki, akinek a kellő qualificatiója meg van ; és a

nekie felajánlott jelöltséget elfogadja; azon legkevésbé sem lehet a komolyan gondolkozónak megütköznie.

A jelöltség elfogadása pedig nem oly eljárás, mely vagy a közönség gondolkozásának megtévesztésére, vagy a szertelen ambíciót szülő önámitásra vezetne s káros lenne a közügyre.

Igazán, mi, a kik talán szintén a komoly gondolkozók közé tartozunk, nem tudjuk megérteni azt, hogy, ha valaki jelöltséget fogad el valamely állásra, az a közügyre miként lehet káros. Ezen kijelentéshez nem tudunk hozzá szólam, inig meg nem indokolja ezen kijelentését a Sz. N. laptársunk. Továbbá a következőket írja: „Csodálkozunk is rajta nagyon, hogy Veréczy Antal, aki életét a bírói pályán, az igazságszolgáltatás terén tölti, épen ő megy bele, vagy engedi magát belevitetni az ilyen alaptalan dolgokba és különösen akkor, a mikor erre nemcsak hogy semmi - mint mondani szokás külső közügy nem készteti, sőt ellenkezőleg : ez épen ellene szól.“ Nem érthetjük ezen kijelentését, hogy a Veréczy Antal jelöltsége a külső közügyeknek ellene szól. Nem érthetjük a közügyeknek külső, igy tehát ezzel ellenkező belső osztályozását sem. A közügy se belső, se külső nem lehet, mert csak egy közügy van. Különben már előbb említés van téve s már

A vezeklő.*)

Egykor liliomszál szép volt, nagyon szép volt, Arcza nyúló rózsa, szeme tiszta égbolt ;

Elvek mámorába ragadta az élet,

S hogy bűnhődjék érte : ruttá, beteggé lett.

Ott fekszik az ágyban — láza, könnyje éget, Fájó tekintete a tükörbe téved;

S egy kép, a tükörből, mely feléje tárul,

Sóhajt, mint a beteg s hang kél ajakárul.

„Ismersz-e még engem. — látod, mivé lettem ? Kiaszott képemtől szived visszaretten.

A rózsák, mik egykor arezomon virultak,

Szivem édenével ah, a porba hulltak.

Sajgó csontjaimon ádáz zivatarral Tomboló fájdalom dulva-tépve nyargal;

Sötét bánat borult keblem érzetére,

Mintha kiáltaná : im örömid bére !

Meghalni, meghalni! — Hányszor kértem én ezt S a sir hideg szele nem jö, kerül, téveszt; Rémként üldöz e vád : meghalni még kevés.

Mint örömed, hosszú leend a szenvedés.“

*) E költeményt szerzőnek sajtó alatt lévő verskötetéből közöljük.

Az íróasztal az, — Iát rajta egy lapot — Tiszta fehér papír, az orvos hagyta ott,

Néz reá merően, néz, hogy tisztán lássa,

Oly ismerős minden betűje, vonása.

„Bucsulevclmben; mely előtted itt áll,

Szivedhez szólok én, honnan eltaszitál. Templomunk tarottam én a te kebledet,

Hol szerető szivem oltárt emelhetett.

Nem vádollak, — neked kicsiny volt ez oltár, Hiszen csak álmodtam, hogy az enyém voltál; De szivedre kötöm szőke kis lánykámat,

Ne bántsa azt senki, ne érje azt bánat.

Neked kívánom, hogy boldogságot találj,

Mire ezt olvasod, nem leszek akadály,

Meghalni oly édes, — imádkoztam érted, — Légy boldog halálig, — megbocsátok, — férjed !“

A beteg zokogva még könnyeket ejt el,

S megtört sóhajában annyi kint felejt el,

És nyugalmat lél a nyugalomért síró, —

... A tett maga büntet, — Isten igaz bíró !

KÓTAI LAJOS.

,Tegyétek e tükröt, szörnyű a mit beszél, Sujtolóbb kínjaim minden gyötrelminél,

Ali, nincs irgalomszó e vad fájdalomra,

— Tegyetek pihenni puha pamlagomra.'

S ott fekszik a beteg puha pamlagon,

Mint reszketeg vonás tiszta fehér lapon,

Mint puha pázsiton lehűlt sárgalevél,

De láza gyilkolóbb, — a pamlag is beszél.

„Tudod, emlékszel-e, — uem feledted még el ? Itt tartott először ölelő kezével,

Itt esengett hozzád, itt borult elébed Örökös hűséget esküdve tenéked.

Miért tartja vissza most enyhe ölelésit,

Kinos perczeiden merre van, hol késik,

Ki megvetetté tett Isten, — ember előtt S azután eldobott, — becstelen szeretőd ?“

,Ah vigyetek innen; a kin, amit érzek, Szétmorzsolná százszor a követ, az érczet:

Nincs sir, nincs koporsó, nincs menedék semmi, Mely magához vegyen s megtudjak pihenni !•

S hideg koporsóba, rideg sírba vágyva.

Leteszik csendesen pihenni az ágyba ;

S mig beáll csatája a végküzdelemnek,

SKAlTtA PDT £1. fi 7 fali mi rrihmi mAO'

* ~ ...... o * J • rWA

VI 0 B j az iij, feltűnést keltű, szép elejg&nü Iliiből

I I legválogatottabb kivitelben

fltíjtl IÁI WK1«* c»iriju

szövet, divat üzletében Szatmár Deák-tér 21. Freund-ház