Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-05 / 14. szám
2 SZATMÁR.. hogy vallásunk és a független magyarság és a szabadságért folyó küzdelem századokon keresztül egyet jelentettek. Az ev. ref. egyházak, s azoknak hivei máig sem változtatták meg a vallás, a magyarság, a szabadság iránt évszázadok alatt tanúsított szeretetüket, de nem az ev. ref. egyház által létrehozott intézmények sem. Ilyen intézmény a Lorántffy Zsnzsánna egyesület is, amelyet a hitbuzgóság az ev. ref. egyház, a haza, a szabadság érdekében hozott létre. Tehát üdvös missiója van az egyesületnek, nemcsak a híveknek az ev. ref. hitben való megerősítésére, hanem a magyarság megszilárdítására, a szabadság szeretetnek a fentartására is. Melyik ev. református hivő az, a ki ily nemes, ily üdvös és ily szent czélt ne támogatna? Ki ne adná bármely keservesen szerzett fillérjét az ily nemes eszmék léte- sülóséért, fentartásáért, megerősítéséért ? Hiszen mi protestánsok, de leginkább reformátusok voltunk mindig azok a reformatio elterjedése óta, a kik készek voltunk a legnagyobb áldozatok meghozására, a kik soha nem vártunk, és nem várunk segélyt egyházaink, alsóbb és felsőbb iskoláink szervezésénél, felállításánál, fentartásánál, hanem hoztak az áldozatot sokszor még erőnket meghaladólag is. Minden segélyezés, támogatás nélkül alkottunk mindig egyházat, iskolát. Az egykor lánggal égő hitbuzgóság, haza és szabadságszeretet még nem aludt ki keblünkből, azt újólag lángra kell lobban- bantanunk és meg kell hoznunk az áldozatot, hogy egyházaink, iskoláink szebb és szebb virágzásra jussanak, s a haza és szabadságszeretet felkeltessenek, megszilárdit- tassanak. Vezessen minden hívőt az a hagyományos buzgóság, amely évszázadokon keresztül képes volt szebbnél szebb bizonyságát adni a protestáns áldozatkészségnek a vallás, a haza és szabadság iránt, s akkor az egyház, a haza és a szabadság iránt való hagyományos áldozatkészségünkről bizonyságot teszünk, azok iránt való kötelességünknek eleget teszünk. Az „Otthonban“ — vendéglő Ha valamelyik ifjúsági egyesület ünnepélyt rendez, vagy a tagjai mulattatására felolvasásokat tart, a helyi lapok pontosan beszámolnak ezekről, dicsérve az egyesület vezetőségét s ki- tartósra buzdítva az ifjúságot. Mindenesetre szép is az a buzgóság, amelylyel ezek az egyesületek beakarják vezetni a fiatal tagokat az életbe. Azonban nem mindég válogatják meg az eszközöket arra nézve, hogy a fiatalság szellemi élő- haladását elősegítsék. íme egy példa. Az „Iparos Otthon“ május 1-töl egy rendszeresített kocsmát nyit, ahol a már tapasztalt és mulatósokban tisztességes rekordot ért idős urak befogják mutatni az ifjúságnak, hogyan kell a pénzt könnyén elfecsérelni s hogyan lehet a romlás felé közelíteni. Nem helyes ez igy. Áz „Iparos Otthon“ vezetősége nem értette meg, vagy félre értette W lassies kultuszminiszter intencióját, mert ilyféle intézmény felépítése más,alapon szokott történni. Az erkölcsi,ség és szeSlejni elő haladás az a talaj, amelyre építenünk kell. Eu, aki egy ilyen egyesület megalkotásában részt vettem s egy másik renoválását vezettem, nagyon jól ismerem ezeknek az intézményeknek a horderejét. Ha helyesen vezetik, melegágya lesz az a felvilágo- sodottságnak. Innen fog kiindulni az erkölcsiség terjedése. Abban az esetben, ha i g y fogjuk az ifjúsági egyesületeket megalkotni s ha megfogják tanítani az ifjúságot arra, hogy mindenütt az élvezeteket és pedig sokszor nem épen a tisztességes élvezetet keresse: úgy nem vagyunk jó vezetői a népnek. Kártya és bor nem eszközei az erkölcsi haladásnak. Kártya és bor mellett erkölcsről és szellemi előhaladásrói szó sem lehet. Pedig ennek az üde, még pár évvel ezelőtt született intézménynek szép neve vau: „Otthon.“ Az iparosok otthona.. Határozottan jobb nevet, találóbb meghatározást nein találhattak volna arra a fogalomra, amelyet ez kifejezni akár. Benne van a czél, — ám benne kell lenni az ennek megfelelő szellemnek is. Abban az otthonban léleknek kell lenni. Ott várni kell azt a fiatal embert az apának, anyának, a. testvérnek. Ott a hétköznapi zajnak el kell maradni s egy idegen, de a szívre, a lélekre jótékonyan, felemelőleg ható levegőnek kell lenni, amely az életet nem ismerő, vagy rosszul ismerő fiatal lelket megtanítson minden olyanra, amelynek hasznát veheti mint polgár, mint társadalmi tényező, mint az ipar, vagy kereskedelem egy atomja. A mi egyesületünkbe eljárogatnak a község tanítói is s ott nemcsak lapokat olvasnak, de a kör tagjaival beszélgetve egy régi isteni elvnek öntözgetik az ágyát: „Fiacskáim, szeressétek egymást.“ Remélem, értenek önök. Lehet, hogy ebben a reális világban túlságos idealista e czikk írója. De mentségére felhozom, hogy nemcsak a népet ismeri, hanem ismeri az életet is és azt tapasztalta, hogy nagy és erős munka vár azokra, akik még lelkesedni tudnak a nagy, a nemes Nem vagy magyar ha hazádat Könnyedén el tudod hagyni. Tanulj inkább ennek földjén Imádkozni és dolgozni. Kövesd mindig e tanácsot: El ne hagyd e szép országot ! Jól oktat a szózatiró így szólva minden magyarnak: Légy hive rendületlenül E kies, e drága honnak. Jegyezd meg hát e tanácsot: El ne hagyd e szép országot! Minthogy itten rengett bölcsőd, Itten láttál napvilágot, Itten nyugszik minden ősöd, Ne bujdosd a nagy világot. Fogadd meg hát e tanácsot: El ne hagyd e szép országot! Apáti, 1902. márczius 27. id. Nóme:h Sándor. A szatmári napok. (Napló-jegyzetek: 1902. márczius ltí.) — Saiebenburgev Károlytól. — Te édes-édes szatmári közönség! „Csak tudnálak, csak bírnálak felejtni“ .... Letörött ágacska vagyok, a mely törzsét könnyezi. Szat- már igaz magyar szeretete : a törzs ; törzsétől elszakított ágacska: — én. Miért is eresztettek el szerető kebletekről oly hamar, oly korán ? Igaz! vihar dúlt: barátságtok hatalmas orkánja, a mely az ágacskát Szabadka futóhomokjába szentel) hálaérzetével sodorta visza; de nem fog múlni év, hogy az ág törzséhez ne simulna megint. Hozzátok, hogy úgy Írjam, idegenbe nyargalt „Bottyán Generális“ félve—remélve, s mikor Nálatok, a világot jelentő színi deszkákat átlovagolta, felhangzott az „ismeretlennek“ a tapsvihar .... kinek ? édes hazánk történetét már 30 év óta tanító tanárnak, avagy az Írónak? nem tudom ! Csak arra emlékszem, hogy a felnyújtott s igénytelenségemet megtisztelő koszom piros, fehér és zöld szallagjára két forró könnycseppem hullott: a szeretet és hála könycseppjei valának ezek. — Szabadkától, szülővárosomtól, sok koszorút kaptam „Bottyán Generálisáért, még ezüst koszorút is ... . de Satmár közönsége babérkoszorújának szép levelei mindig h e r v a d- katlanok lesznek, mert ennek gyökerei a szeretet nemes talajában fonódtak össze ; ö r ö k- zöldek is lesznek, mert a kuruezok földjén : a hazafias Szatinár mezein teremtek .... S az ágacskának úgy fáj, hogy “Miért nem születtem én ezen a tájon“ .... A napok az idők mélyébe enyésznek; Ti is talán felejteni fogjátok azt, ki Titeket sohasem felejthet el. — Károlyi Sándor gróf hókét kötött Nálatok ... az én kedves szatmári emlékeim örökös harezban fognak küzdeni felejthetetlen, drága emlékeitekkel. Én nem teszem le a szeretet fegyverét soha ! Nem kapitulálok. E fegyver nem a ti jó Sziveteket sebzi, hanem az én, Tőeszmékért, akiknek a leikéből még nem veszett ki a nép iránti szeretet. Es kérdem uraim, vájjon helyes-e kocsmát nyitni az iparos „Otthoniban ?-•ivó Hírek. — A szatmári ev. ref. egyházmegye folyó hó 1—:;-ik napjain tartotta évi közgyűlését városunkban. Első nap a 07 egyházközség 1901. évi számadásait, az iskolák félévi látogatásáról szóló jelentéseket és a leikészi gyámintézet ügyeit tárgyalták. Második nap a Tárgysorozat 7o számából csak 27 ügydarabot végezhettek, mert a közgyűlés tagjai a Loráutffy-egyesiilet gyűlésén is részt vettek. Harmadik nap a Tárgysorozatot s két fegyelmi ügyet tárgyalták le. Lelkészek, tanítók s egyházi elöljárók nagy számmal jelentek meg a gyűlésen. Az összes tisztikar a gyűlés végén lemondott a lo éves ciklus lejártával. A tisztújító« elrendeltetett, a szavazatok beadására május 1. tűzetett ki. Az egyházmegyei gyűlési tagok az esperes és Böszörményi Emii tanácsbiró vendégei voltak az első és harmadik napon. A második nap közebéd volt a Társaskörben, hol vidéki vendégek is sokan voltak. — Egyházmegyei tiszlujitas. A szatmári ev. ref. egyházmegye közelebbi közgyűlése alkalmával a, tisztujitásra vonatkozódig számos közgyűlési tag abban állapodott meg, hogy dr. Farkas Antal eddigi világi főjegyzőt tómíosbirónak, az igy megüresedett főjegyzői állásra pedig dr. Hantz Jenő fogymn. tanárt fogja a presbyteriu- moknak ajánlani. Ugyanakkor elvként kimondatott, hogy az egyházak választására semminemű befolyást gyakorolni nem engednek, csakis az egyszerű ajánlás mellett maradnak. — A Lo. anlff,-ünnepség A közgyűlés után, — melynek lefolyásáról a vezérczikk számol be, 70—80 terítékű társas ebéd volt a „Polgári Társaskörében. Bök felköszöntő hangzott el; beszéltek : Doniahidy István, Biki Károly, Bencsik István, Bariba Mór, Domaiiidy Elemér. Luby Géza, dr. Böszörményi Emii stb. - Délután 2 órára várták Eötvös Károlyt és Haypál Benőt a budapesti gyorsvonatról, azonban egyikük sem jött le — közbejött akadályok miatt. így számaik elmaradtak. Egy kis zavar támadt ebből (némelyek fcliiltetésnek is vették) s köztudomásra lett hozva, hogy a kik a műsor ezen változása miatt akarják, visszaválthatják jegyeiket; egy pár körszéket vissza váltottak, do ezek újólag elkeltek. Tehát este nagy és diszes közönség jelent meg a színházban, még a zenekari helyen is voltak székek és páholyok. A műsort a férfi dalegyesület éneke nyitotta meg: „Elvennélek ón, csak adnának” Erkeltől, szépen előadva. Utánna jött a műkedvelők első színdarabja, az „Ajánlott levél“, melyben Baranyay Mariska k. a. kiváló finomsággal, Nagy Leona k. a. igen ügyesen, dr. Komáromé Z. __ áprillis 5. let ek elvált lelkemet. Ismételjem-e : „Miért nem születtem én ezen a tájon ?“ Bácskai fin vagyok, gazdag megyének szülötte. hol holdszámra mérik az embert, Ti az írótállá,rt igaz szeretetek négyzet-mértföldjével öveztétek körül, és miért? Nem a dramaturgiai szabályokat néhol átgázoló „Bottyán Generális“ Íróját, hanem a dicső Eáköezy korszakot igaz mi- voltjában feltüntető tanárt. Szatmár megértett engem és én kalap-]évévé hajlok meg Szatmár édes-lelkes közönsége előtt! Biz'isten ! ha az én hittel kötött oldalbordáin, Sárkány Katám, az én ellenség . . . pardon ! . . feleségem nem volna oly kétségbeejtőleg egészséges, asszonynézőbe mennék Hozzátok; hisz az ág úgy megszerette a törzsét, hogy anyjukom többé magányosan már el sem bocsát Közétek ; féltékeny a márni! így hát legközelebb őt is magammal viszem, liejh! a nyelvecskéje előtt akkor Szatmár másodszor kapitulál; pedig Arany János szerint: „Olyan jámbor fajta“ hogy tintás toliam éleze sohasem fog rajta. Node nem házi tűzhelyemről, hasiéin Rólatok zengjen az ének : volt egy bácskai fiú, messze földre tévedt . . . nézte a Szamosnak folyását, érezte Szivetek minden dobbanását . . . keze imára kulcsolódott . . . ajka a költővel e zsolozsmát zengte: „Isten, adj Saa tollárnak annyi termést, mennyi rajt1 a kar; hadd teremjen Szatmár mezején sok bor, sok magyar! Isten add, hogy Szatmár gyászt ne hordjon homlokán soha ! Mondja, aki ól, aki hal mind-mind: „Éljen Szatmár városa 1“
