Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-29 / 13. szám

2

márcz. 29

Husvét ünnepén.

Égnek és földnek hatalmas ura, kegyelmes Atyánk és Istenünk! Hálát rebeg ajkunk, hogy rajtunk, a bünbeesett emberiségen megkönyörültól és nekünk az örök kárhozattól való megváltásunkra kész voltál egyetlenegy szent fiadat is elküldeni, s általa minket az örök kárhozatra szánt embereket édes gyermekeiddé tenni.

Nagy a jóságod hozzánk, elvetemült emberekhez, hogy egyetlen egy fiadat is képes voltál érettünk feláldozni azért, hogy földi életünk után az örökké tartó boldogságnak legyünk részesei.

Mit adhatunk mi Néked gyámoltalan emberek? Mivel viszonozhatjuk a Te jóságodat? Bizony nincs semmink, amit adhatnánk a Te végtelen jóságodért, a mi Neked nincsen, amire Neked szükséged van!!

Tehát hozzánk való könyörületességből, ingyen való kegyelemből voltál hozzánk kegyelmes, nem pedig azért, hogy mi Téged áldjunk, dicsérjünk és magasztaljunk.

Es ha Te az emberiségért képes voltál oly nagy áldozatot hozni, miért késel drága hazánk, s a számos vész közt hányatott, de ezer éven a legádázabb ellenségek ellen megvédett, megtartott, de lenyűgözött nemzet megváltására „legyen" szavadat kimondani, s minket a nehéz küzdelembe sülved- teket a boldog, hires, vezető, nemzetek sorába emelni.

Mindent megadtál nekünk, a mi által nemzet nagygyá, hatalmassá lehet. Adtad hazául a földi paradicsomot, mely bővelkedik mindennel, a mi földi életünk fentartá- sára, kényelmére szükséges. Adtad a minden jóra, szépre, nemesre képes isteni szikrát, a lelket. Adtad ennek lakásául az erős, az edzett, s minden viszontagsággal, küzdelemmel daczoló testet.

De adtad azt a szomorú korszakot is, a melyben nemcsak az egyeseket, hanem az egész nemzettestet elnémulással fenyegető vészek környezik.

Egykor az idegen uralkodó családok világraszóló hatalmat, dicsőséget, hírnevet szereztek nemzetünk által, mai napa rossz, a nemzetet nem ismerő, kicsinyes, semmi nagyra nem képes tanácsadók jóvoltából az ősi vérrel megszentelt haza és számtalan vészeken győzedelmeskedő nemzet pusztulásnak, züllésnek indult. Drága hazánkat

Fehér László huszárfőhadnagy kifogástalan köny- uyedséggel segítette fel feleségét, kinek az imént esküdött örök hűséget.

Durva bérszolga rántotta vissza s gondoskodott róla, hogy nagyobb botrány ne történjék. Nem is történt. Mire a szegény, reszkető lány magához tért, már a nász kíséret utolsó kocsija is elrobogott anélkül, hogy ott valaki észrevette volna.

Betámolygott a templom oltárához, imára kulcsolt kezekkel roskadt a lépcsőre s ott ismételgette egyre:

— Verjen meg az Isten.

*

Mezőhollósi Fehér László meghallotta azt az átkot s mégis rendült tőle egy pillanatra; de a másikban már édes szavakat súgott, meny- nyei boldogságot ígért annak az asszonynak, a ki csak azért nem csalódott benne, mert alig tiz perez óta az övé. Mohó szemekkel, lángoló arcz- czal, feszült figyelemmel leste minden szavát a gyermekasszony s túláradó benső örömmel súgta vissza :

— Bolbog, nagyon boldog vagyok édes Laczim.

A főhadnagy clégülte'n mosolygott. Bizonyos

volt hite, hogy felesége egy szót sem hallott annak a szerencsétlen leánynak kétségbeesett átkozódúsából, akinek voltaképen nincs oka kétségeesni, hiszen gavallér módon gondoskodik róla, s ezentúl még többet is tesz érdekében, csak épen a

S Z A T M Á R.

idegen, s a nemzet hatalmas korában meghunyászkodó, az ezeróven keresztül vett jókt porig alázkodóan fogadó — nemzetiségek, mint egykoron szent fiad ruháit a poroszlók - egymás között czélozzák szétosztani.

Szegénységbe, nyomorba jutott véreink, a haza emlőin már nem képesek a földi életre szükségeseket megtalálni, idegenbe kényszerülnek az ősi hazától elszakadva hosszú utón vándorolni.

Ha megpróbáltatás ez szép hazánkra és porig sújtott nemzetünkre, elégeld meg immár. Hisz Te tudod legjobban, mily terheket bírnak meg vállaink, s Te látod, hogy azok a terhek súlya alatt immár roskadoznak és hogy a terhek fokozása elérte immár azt a határt, a melyen túl már a rokkanás következik.

Ha pedig néni megpróbáltatás ez a mi súlyos helyzetünk, hanem megedzése testünknek, szivünknek, lelkűnknek, a nemzetre váró nagy munkára, úgy bocsáss arra még nagyobb csapásokat, adass még nagyobb terheket, de ne vond meg kegyelmedet tőlünk, hanem tarts össze bennünket, erősits meg és kitartásunkat nagyobbitsad, a közöttünk levő viszályokat szüntesd meg, hogy ami akaratunk, erőnk ne forgácsolódjék széjjel s az győzedelmeskedjék minden csapáson, minden vészen.

Ruházd fel bölcsességgel azokat, a kik véreink közül felettünk hatalomhoz jutottak és irtsd ki belőlük a nagyzási hóbortot és más káros, véreinket a tönkre jutásra vezető rossz indulatot.

Szülő és lakó városunkat is vészek, s polgárságát a sem mivé válás fenyegetik.

Szüntesd meg a vezetőkben a vágyat a további építkezések kezdésére, s arra, hogy mutogassák hatalmukat ennek a városnak és lakóinak sanyargatásában és töidcrejiitta- tásában, öld ki belőlük a meggondolatlanságot, a könnyelműséget, a hatalmasabbakhoz való töriilközési hajlamot és általában minden rossz indulatot, amelvlyel maguknak előnyt, a hatalmuk alá vetetteknek csak hátrányt, elidegenedést és elkeseredést okoztak és olts beléjük olyan érzést, amely akaratlanul is csak a hatalmuk alatt levőknek felségé lésé re, gyámoliíására, boldogi- tására vonza őket.

Nagy a mi veszedelmünk, de nagyok ami vágyaink is azok lerázására. Ha mi

nevét nem adhatja oda gyermeküknek. De mire való is volna az ? így jobban járt a gyermek, hiszen ha nevet ad neki, akkor pénzt aligha adhatott volna, már pedig hangzatos névvel ma nem lehet gyermeket nevelni.

Aztán az anyját úgy is megunta már. Gyakran terhére volt naiv hitével, mély imádatával, végtelen gyöngédségével, ellentmondást nem ismerő engedelmességével, s talán nem is szerette soha igazán. Házasságot is csak akkor ígért neki, mikor először a szeme közé nevetett az angyalarczu szöszke gyermek. De1 hát ki ne ígérne eget-földet ilyen pillanatban, a kinek szive van, vagy csak valaha is volt. Szánalmasan nevetséges volna egy gyermeket, aki az övé, akit szeret, egy meggondolatlan ígéret, egy elhamarkodott eskü semmikép sem kötelező betartásáért a nélkülözések összes keserűségének martalékul dobni, holott házassága révén olyan vagyont biztosíthat neki, melynek fénye megsemmisíti a származás homályát. Ez csak világos. No persze, hogy az ! Holnap beszélni fog Margit s a mindent megmagyaráz neki. Margit szokásához híven föltétlenül el fogja hinni minden szavát.

Ezek az alakoskodások csak látszólag nyugtatták meg. Nem titkolhatta önmaga előtt, hogy nászlakomáján többet foglalkozik a leánnyal, mint a feleségével. Teréz figyelmeztette is egyszer.

— Nagyon szórakozott vagy.

— Nem szórakozott, hanem csak elfogult, a

erőnket csekélyeknek tartjuk és hozzád és a Te könyörületességedhez fordulunk, ki az elvetemedett megtérőket is atyai kebledre fogadod, ne vond meg tőlünk gyári íolitáso- dat és segélyedet a közmegelégedés megszerzéséhez. Hiszen Te az emberiségnek nagy áldozatot hoztál, midőn megváltásunkra egyetlen szent fiadat is feláldoztad, add meg minekünk e földi életünk boldogságának megszerzéséhez szükségeseket, bár sokat kérünk, de mégis keveset az emberiségért adott nagy áldozathoz képest. Esedezünk hozzád, hogy cseiekedjed, hogy, miként szent fiad meg- gyaláztatása, megkinoztatása után harmadnapon halottaiból dicsőségesen feltámadott: azonképen támadjon fel hazánk, nemzetünk hatalma, dicsősége, boldogsága, e város és lakói boldogulása, megelégedése, felvirágzása. Ámen.

Színészet.

— Utóhaagok. —

Bezárultak a színház ajtai ; -— az az, dehogy zárultak be : hiszen a műkedvelők .próbálják most benne darabjaikat, tehát csak: vége a rendes szini-szezonnak. A színészek közöl ki erre, ki arra vándorolt. A színigazgató tartózkodik még városunkban, hir szerint nyári színházat ak¥ nyitni s ez után jár.

Yisszatekiütve, megelégedetten konstatáljuk, hogy a lefolyt szezon elég jól végződött a színészekre nézve. Eleinte nagyon gyér volt a színházlátogató közönség s aggodalomra méltán volt ok. S hozzá még Csóka színigazgató beteg lett, az igazgatásról lemondott, fő nélkül hagyva a társulatot. De csakhamar megoldást nyert a kérdés : a társulat konzorciummá alakult s Szilágyi Dezsőt művezető igazgatóul megválasztotta, a Csóka által szerzett, bérleteket átvette, ezzel joga volt a szint szezon végén a Csóka által le- iieiyezctt ‘ilhio korona biztosítékot is fölvenni; a lapok felszólalásai s általában a viszonyok javalltával nagyobb lett a szinpártolás, a társulat vendégeket hivott meg s Így elég jó eredményt ért el. Az igaz, hogy óriási hátrány volt reájuk nézve, hogy jó, uj darabjaik aoia igen voltak, a társulat sem volt egészen teljes, szóval: gyakran igen gyenge sorozatot állítottak össze. Közben öOO korona miniszteri segélyt is kaptak,

1,000 korona zenedijjat elengedett nekik a város. Es a mi legfőbb, nem volt az idén rendes igazgató sem, a ki a maga jövedelmére dolgozzon, ez pedig annyiból fontos, hogy az a 8—10 ezer forint színigazgatói személyi jövedelem szintén a társulat tagjainak jutott; ezt máskor a színigazgató tette el és illetőleg a szinigazgatóné szokta elpuczolni.

Tehát most már semmi esetre sem panaszkodhatnak szülészeink.

mi a jelen helyzetben nagyon természetes, hiszen szeretlek.

Teréz hálásan mosolygott s nem is sejté, mennyire untatta férjét a figyelmeztetésével. Hitt neki, hogy annál nagyobb legyen a csalódása.

A főhadnagy másnap csakugyan felkereste Margitot. Elmondta, hogy boldogtalan, nem szereti feleségét, s még Isten tudja mi mindent el nem hadart volna a mentségére, ha Margit fel nem kiált.

— Sem őt, sem engem, tehát akkor kit szeretsz te elvetemült ember ? Megcsaltál engem, megcsaltad a feleségedet s most az ő pénzével akarod megfizetni szerelmemet? Ez mutatja hogy milyen nyomorult vagy.

— De Margit, lásd be, ha valaha szerettél.

— Hazudsz! Nem, sohasem szerettelek s most megvetlek, meggyü löltelek.

— Ma nagyon ideges vagy gyermekem, majd, ha lecsillapultál, visszajövök.

Elment. Magára hagyta bánatával, kétség- beesésével.

Margit nem olyan nő volt, aki, ha egyszer szeret, elbukik és csalódik, tovább sülyed. Neki csak az a bűne volt, hogy hitt és szeretett s mégis mily nagy volt az ő katasztrófája.

Gyorsan határozott, mert nem tudott, mert nem volt ideje soká gondolkozni. A csalódás