Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-08 / 10. szám

XXVIII. évfolyam. 10-ik szám. Szalmái*, 1002. márczius 8 SZATMAR. l’A RíSA DALMI DíS SZÉPIRODALMI HETILAP. W ÁL Megjelenik minden szombaton. ■ _ .......... EL ŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre 1 kor. Egyes szám ára 20 fillér. Tavasz felé. Ezelőtt nehány héttel még remegtünk, hogy beáll ismét a tél, a mely hófehér lep­let térit a látóhatárra, sima tükörrel fedi be a vizek tetejét, rideggé teszi lakásunkat, ablakainkat jégvirággal hinti be, az élőfá­kon hóvirágot terein. De kellemesen csalódtunk, a zord hi­deg éjszaki szél helyett, délnyugoti fnvalom lengedez, a hóval fenyegető sötét felhők helyett, verőfényes napok űzik el lehangolt- ságunkat, a mezők, fák ugyan kopárak, de ha közelebbről vizsgáljuk, ott a növények milliárdjai kezdik a fekete rögöt barna zölddé átvarázsolni, ezeken észreveszszük a friss hajtásokat, a reménységet keltő rügyeket, a vizek tetejét a gyönge fnvalom fodrossá te­szi. esténkint álmodozásunkból fölébredve, mintha fülünket a béka kurutyolásnak utolsó accordjai ütnék meg, lakásunk enyhe leve­gővel van tele anélkül, hogy a más szük­ségletek fedezésére szánt pénzünket fütő anyagra fordítottuk volna, FelhMegzünk mi is ezen jelenségek lát­tára, kik jobb anyagi körülmények közt élünk, s kik a téli zord időben is megtud­juk keresni az élelmünkre szükségeseket, mennyivel inkább örvend ezen jelensége­ken az, a ki az egész télen arra volt kár­hoztatva, hogy tétlenül tengődjék, munka és kereset nélkül, a ki magát és családját a készből kényszerült eltartani, vagy talán a ki a nyári verejtékes munkára már a télen kényszerült előlegeket szedegetni, hogy csa­ládjával együtt éhen ne veszszen, vagy meg A XX században. „S z a 1) a d e 1 v íí ú r“ albizottságában fül- sóhajt : Hejh ! ha a piacon vérbe lehetne csóna­kázni. beli szeretném ! Egy hang: Igen, én is szeretném. En például a „Szabadelvű ur“ vérében szeretnék csónakázni. .. Es nem süllyedt*el „Szabadelvű ur“ ? —. Nem ! Áll most is fennen ! X. m A bűnös. Izmos, barna férfi áll a bírák előtt. Nagy a bűne, egy szép ifjú asszonyt megölt. De nyoma sincs rajta a bűn bánásának. Borzasztó ereje van minden szavának. „Kigyelmed előre elhatározta hát, Hogy megfogja ölni az élete párját?“ Kérdezi a bíró. A bűnös nyugodtan Felel rá: „Igenis, én elhatároztam !“ „A tanuk azt vallják, maga is azt mondja. Hogy nem volt nejével soha egy rósz napja, Szeretőiben, csendes békésségben éltek. Mi volt hát az oka cselekedetének ?“ jSzERKESZ .. ÉS kiadóhivatal: Deáktér 3. szám. Mind nncniü dijak e lap kiadóhivatalában fizetendők ne fagyjon. Igaz, hogy vannak olyanok, a kik a munkára rendelt nyári időt is tét­lenséggel vesztegetik el, ezekről azonban nem is akarok szólani, hanem azokról, a kik szívesen dolgoznának, csak bármily ter­hes munkával élelmüket tudnák megszerezni. Ezek azok, akik nem sajnálatunkat, ha­nem embertársi részvétünket érdemlik. Ezekkel szemben mindenesetre úgy is kell viselkednünk, mint embertársainkkal, igyekezzünk helyzetükön javítani, igyekez­zünk alkalmat adni arra, hogy szorgalmuk­kal, fáradságukkal szerezzék meg a szüksé­geseket. De viszont azok. akik ily emberbaráti szeretetet élveznek másnak jó indulatából, kötelesek erkölcsileg az alkalmat felhasz­nálva a szükségesekre valókat megszerezni és a félre te hőtöket félretenni arra az időre, midőn megszorulnak. Ha bárki boldogulni akar, s az anyagi gondoktól menekülni, csekély szerezménvét csak olyanra fordítsa, am elkerülhetetlenül szükséges, ami nélkül testi épségét fenn nem tarthatja, de arra is csak *tudig;: amíg ezen szükséglet kielégítést nem nyer. Most ismét megnyílt- a természet, nem­sokára teljes erővel kezdődik a verejtékes munka: mindenki elhatározhatja magát arra. hogy amit napokon, sőt heteken, hónapókon keresztül megkeres még hozzá véres verej­tékkel, ne fecsérelje el baszó utal anságra és ne különösen olyanra, a mely testi, erkölcsi épségét, egészségét rontja meg, hanem te­gyen félre lehetőleg mentül többet, az igy félre tett csekély összeg az idők folyamán „Az ok bíró uram ! ... az ok nem egyéb volt, Mint hogy . . . szerettem . . . meg olyan nagyon szép volt „Tetszik tudni... a szép rendesen rossz fajta. Szerettem . . . s a szennyet nem nézhettem rajta,“ Ezután a bírák Ítéletet inodtak. Megtették a férfit őrültnek, bolondnak. Mikor kivezették, a csendes teremben Végig morajlott a szava, hogy szerettem. PÓTOK ELEMÉR. m Elhagyatva Nem gondoltam, hogy egykoron. Életemnek még hajnalán, Hogy te engem el is hagyhatsz, És boldog leszesz más karján. Nem gondoltam soha, soha, Hogy életemnek tavaszán Összetörve, semmisülve, Szivem vágyjék a sir után. Ne kérdezd hát, mért búsulok, Szegény szivein mért sajog, Mint ha azt te nem is tudnád : Érted éltem, érted halok, H I R D E T É S E K: Készpénzfizetés mel'ett a legjutányosabb árban vétetne fel.-y> Nyilttér sora 16 fillér. szaporodhátik s kis tőkévé nőheti ki magát, amely előre láthatatlan szükségekre mindig megnyugvást nyújt, de csak úgy, ha azt jól helyezzük el, nem pedig akárkinek odaadjuk, aki vagy eltagadja, vagy visszafizetni nem tudja, vagy a honnan visszakapni csak nagy ügygyei bajjal, utánjárással lehet. Ha szükségletének kielégítéséről van szó, azokat csak a hazai terményekből sze­rezze he és ne adjon egyetlen fillért se olyan áruért, a mi nem* édes hazánkban lé­tesült, mert a külföldi árukért kiadott pénzt a hazánkban született polgártársainktól von­juk el, a kik viszont idegen árut véve min­ket károsíthatnak. Ha tehát azt akarjuk, hogy polgártár­saink itthon megelégedettek legyenek, s ne kívánkozzanak az ismeretlen idegenbe, úgy szükségleteinket minden tekintetben hazai tárgygyal elégítsük ki. Hazánk még ma is oly tejjel és mézzel bővelkedő ország, amelynek terményeiből még egyszer annyi ember meg élhet, mint amennyi a nemzet; azok természetesen, a kik a földmű elválásá­val nem foglalkoznak, a mondott módon fel­virágoztathatják az ipart, kereskedelmet, vi­lághírűvé tehetik a magyar tehetséget, mű­vészetet. Akkor aztán ne féljünk, hogy az ide­gen ipar velünk adót fizettet, s. hogy mi hitvány portékáikért, földünk kitűnő termé­nyein felül még dúsgazdag hányáink termé­nyét is odaadjuk. Nem lesz akkor nekünk szükségünk a külön vámterületre, a melyet a magyar Édes bájos mosolyaid, Örök raboddá tevének, Ma már messze —- messze töllem, Más a rabja a szivednek Nem átkozlak azért téged, Ettől ne tarts, ne félj tőle, Jobb meghalni, megpihenni, Főid alatt a temetőbe. Es jobb nyugodni odalent, Az örök álom honában, Mint idefent megcsalódni, A te csalfa mosolyodban. MAROSÁN JÁNOS. m Feledékeny ség. Mennyi bánatot és bosszúságot okoznak sok elfelejtett dolgok a világon. Oh! ha feledékenység nem léteznék sóhajt fel kivétel nélkül mindenki. „Feledékenység ne lenne?“ Minő balga kívánság! . . . Ha az ég bennünket a feledékeny seggel meg nem áldott volna, mily kin volna életünk. Nem kellenc-e minden az életünkben előadó­dott nagy fájdalmakat, kisebb nagyobb hosszan-

Next

/
Oldalképek
Tartalom