Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-18 / 42. szám
XXVIII. évfolyam. 42-ik szám. Szatmér, 1902. okt. 18 SZATÍRA R 902 X 19, ío\ S&é/'' CV t "é N\?PC',fe" %y TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik mindén szombaton. /s ELŐFIZETÉSI ÁR : Egész évre 4 korona. Félévre 2_korona. Egyes szám ára 20 fillér. ^ZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL : Deaktér 3. szám. Mind tiiiHinü dijak a kiadóhivatalában fuetaudőK H I’lgS^JWrE K: Készpénzfizetés mét «u^p^Ljjjtifányosabb árban.-♦ Nyílttfcr sora 16 fillér. ❖Hunyadi Mátyás. Fényes nemzeti ünnepet ült a múlt héten a magyar nemzet Kolozsváron. Mátyás királynak, az igazságosnak érczszobrát leleplezték. «Együtt ünnepelt a király és a nemzet annak a nagy alaknak szobránál, akinek uralkodása alatt e hon legnagyobb volt, fényben-hatalomban. Azt mondják, hogy olyan lovas-szobrot még nem láttak, mint a milyen a Mátyásé Kolozsváron. Az a szobor műremek ; az a szobor törtónetirás a múltról : szebb jövendő testet öltött jóslata. Fadrusz János, a szobor alkotója, tehát azon kivül, hogy művész volt, történetet is irt, s jóslatot mondott. A történet, amit szobrában elmond, dicsőség és levertség vegyes érzetét kelti millió ünneplő szivében. A dicsőség érzete mégis erősebb. Aztán az a jóslat mégis eloszlatja a levertséget, amely azért támad az érzelmektől duzzadó szívben, mert hazánk mai helyzetének a Mátyás korával való összehasonlítása : dicsőnek mutatja a múltat s szó m o r u n a k a jele u t! Azt mondja a jóslat, hogy az oly nemzet, a melyet századok rettentő viszontagságai összetörni, végleg megsemmisíteni nem tudtak, a mely egy oly vitéz, bölcs s igazságoskirály alatt,lelke nagyszerű erőviszonyaival, hatalmas ország n e m z e t e tudott lenni: nem veszhet el, nagyra van hivatva! Ki ne gondolna örömmel vissza életének boldog napjaira ? Egy sokat szenvedett nemzet ne merengjen hát múltja dicsőségén? Ki ne hallaná jólesően a biztató jövendölést, az élet örvényei'közt? Egy nemzet ne viduljon föl lelkében-szivében, mikor oly igaznak látszik a szebb jövőt hirdető jóslat ? Csodálatos! Mily nagy a hazafias érzület e nemzetben. Mutatta az a fönséges emlékünnep, a melyben a nagy Kossuthot ünnepelte. Mutatta a kolozsvári szoborleleplezés. Bizonyítják ez ünnepek, mily nemes érzületek hevernek a magyar nemzet tes- pedő érzelemvilágában s mily nagy tűz lappang vérkeringésében. Egy-egy nagy alkalom fölhozza a napsugaras fényre annak az érzelem világnak drága kincseit s lobogó lángra gyújtja annak a vérkeringésnek lappangó tüzet. Miért nem ragyog mindég a nap termékenyítő sugaraiban az a sok nemes érzület ? Miért nem ég állandóan egy öntudatos nemzet köz-oltárán az a teremtő és tisztító tűz ? Mátyás király nagy uralkodó volt. Erély- lvel, igazsággal, szeretettel kormányozta az országot. Törvényes renddel közboldogságot teremtett. Hadvezéri talentumával uj dicsőségre nyitott teret a magyar katonai vir- ' tusságnak. Diplomatiai gépialitásával tekintélyt j szerzett a magyar hazának a többi országok előtt. A művészetek s a tudomány iránti nagy szeretetével kiképezó a magyar nemzet hajlékony s termékeny lelkét. Nagyra hivatott uralkodói terveivel megnövelő az ! ország határait. S teremtett egy fényes, ha- ! talmas és boldog magyar országot. íme, a magyarral mit művelhetett! Nem lehet Mátyást ily szűk helyen bőven jellemezni. De nem is kell. Ösmeri alakját, uralkodását, korszakát, minden magyar ember. Ez sokat tud róla, az kevesebbet. De még a nép is tudja róla, hogy a nagy törökverő Hunyadi János fia volt. Aztán, mint Hollós Mátyás, magyar király lett, nagy és hatalmas, a ki népét szerette s a ki bölcs s nagyon igazságos volt. Hiszen a Mátyásról szóló legjellemzőbb anekdoták s közmondások az ő száján élnek. (Addig élnek, mig ott is élnek.) Hollós Mátyás király óta sok viszontagságon ment át a nemzet. A nagy nemzeti király után idegen királyok ültek a magyar trónra. A kik nem becsülték meg kincses örökét. Elzülleni engedték a nemzet közboldogságának alapját, a törvényes rendet. Inkább puhálkodók, mint hadvezérek lévén, elszáradt a magyar katonai erények zöldelő babérja, Gyönge diplomaták, vagy egyáltalán diplomata-tulajdonok nélkül lóvén, elveszett a magyar haza külső tekintélye. így virágozhatott-e a művészet és tudomány? Kicsiny tervekkel vagy tervtelenül, mint a trónus gyarló decoratiói, nemcsak a Mátyás külső hódításait engedek elveszni a magyar korona jogara alól, de magát az ország határát is összezsugorodni hagyták. A magyar nemzet pedig tűrt, szenvedett. Nemcsak Mátyás öröké züllött szét, vált pusztulóvá az uralkodók gyöngesóge TARCZA. nak. i. ni. Mond, mit tennél, ha egyszer csak Váratlanul megjelennék, S hajnal arc.zod mosolyáért, Szived égő szerelméért Térden állva könyörgenék. ? Tán hidegen kinevetnél S elfordulnál büszkén tőlem. Mit néked szív szenvedélye, Kínzó pokla, szenvedése. Hervadni se szánnál engem. IV. „Elérhetlen csillag“ vagy te, így hívtalak régen téged. S bár a távol múlt homályán Átcsillan még szende fényed, Gyöngébb lesz a halvány sugár S elfeledlek lassan téged. S e felejtés boldoggá tesz, Dőre vágyak nem kínoznak, Szelíd béke s lágy nyugalom Csendes ölükben ringatnak. Mert tudd meg, nem volt nyugalmam Amióta megláttalak. Aba 1902. okt. Széles Sándor. m Mátyás király. Nógyszáztizenkót év választ el bennünket a nagy Hollós Mátyás alakjától. S eme évszázadok letüntével ismét elénk tűnik a hatalmas király testi-lelki nagyságával, fajszeretetével s szellemi tökéletességével. Kolozsváron a nagy király szülővárosában sirszelleme felkölti évszázados álmából, hogy újra lássa szeretett népét, azt a magyar népet, amelyet nálánál senki jobban nem ismert s nem szeretett. Csodás dolog, hogy egy nemzet négyszáz év múltán is élőhittel gondoljon nagyjára. De Mátyás tökéletes volt a nagyok közt s róla elmondhatni, mit a Zsoltár zeng az Úrról: „Nagy vagy Uram a nagyokban s nagy vagy a kicsinyekben.“ ■ Mátyás király alakja a nemzeti király eszményképe, szivének titkos redöibe a legnagyobb Holnap este a honvéd-zenekar a „Honvéd“ nokban gflT IIWGVEliSKWT ----------- Belépti-dijj nincs! zz so rcsarrendez. Ha eljövél álmaimban, S rád gondoltam néha, néha, E bolondos szív keservét Elsírtam egy csendes dalba. Nincs már kedvem uj nótához, A régit meg elfelejtem, S elfelejtem velők azt is, Hogy te voltál „Egyetlenem.“ II. Elkerültem messze, messze, Szerelmem is enyész végre, Nem is az már ez az érzet, Szin’ s illatja semmivé lett. Szivemből szállj el szerelem, Ábrándvilág hagyj el engem, Szállj dőre vágy, édes remény, Soha se lesz „0“ az enyém! Katona-zene!
