Szatmár, 1902 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-06 / 36. szám

XXVIII. árfolyam. 36-ik szám. Sratmár, 1903. szept. 6 SZATMAR. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. ELŐFIZETÉSI ÁH : Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 fillér. Néhány szó a „Heti Szemle“ 36-ik számában megjelent „Pa­pok, tanítók, szolgabiró urak“ ez. czikkre. Mikor az újságokból akár tárczaczikket, akár hireket olvasok, rendesen megvizsgá­lom két — illetőleg három szempontból. 1 -szór: tényleg megtörtént-e, vagy csinál­ták-e és megfelel-e a valóságnak. Mikor a fennti czim alatt megjelent czikket a „Heti Szemlédben olvastam, rám azt a hatást tette, mint mikor egy naiv gyermek a búr hábo­rúról mesél társainak oly élénk színekkel, mintha legalább ö is a harezosok közt lett volna. Egy ilyen gyermek előadásán a fel­nőtt ember mulat, megdicséri ügyességéért; társai pedig elhiszik, a mit mesél. — A fennti czim alatt megjelent czikket is aki a „Heti Szemlé“-ben elolvasta, az vagy elhiszi és a batiziakat legalább is vadembereknek gondolja, vagy a ki a batizi állapotokat is­meri, nem hiszi el, hanem kikaczagja. — A ki a batizi állapotokat ismeri, az legalább is tudja, hogy sem mindenik papot, sem mindenik tanítót, még a jegyzőt és bírót sem kell csapni mogyorófa pálczával, ha­nem igen is azt az urat, a ki ilyen czikket „hallás és egy átutazási tapasztalat után“ feltálal a nagy közönségnek. ^Szerkesztőség és kiadóhivatal : Deaktér 3. szám. Mind nn**niu dijak e lap kiadóhivatalában fizetendők A ki a batizi állapotokat nem „hallás és egy (pardon, kettő) átutazási tapasztalat után“ ismeri, az nagyon jól tudja, hogy ott a reformátusok nem olyan naivak, hogy higyjenek a jég elleni harangozásban. Már maga az a körülmény is kizárja ezt a kis liülyeséget, hogy a reformátusok zömét intelligens úri emberek és jó módú, régi nemes emberek alkotják; de az a szegé­nyebb sorsú református ember sem hisz semmiféle babonában. Ha a tisztelt czikkiró ur elsüti a pus­káját, csak az ellenséget lövöldözze, ne a bajtársát. A korcsmárosokat nem akarom védeni; de hogy azok a népet „heczczelnék“, — semmi tudomásom sincs róla. Félrevezetés­ről szó sem lehet, mert biz' a mi népünk egy cseppet sem hisz nékik. Még pár szót! Ha a tisztelt czikkiró ur máskor valamiről akar Írni, egész sze­rényen azt ajánlom, hogy tanulmányozzon, nehogy máskor is „halÜs és két átutazási tapasztalat után“ tálaljon fel valamit „az uraknak“ meg a nagy közönségnek. Z. HIRDETÉSEK: Kászpémfiz«táa me! olt a legjutányosabh árban vétetnek fel. Nyilttér sora 16 fillér. <£~­Kossuth ünnep. Kossuth Lajos születésének 100-ik év­fordulóját városunk közönsége a következő­leg fogja megülni: I. Szeptember 19-től 3 napon ét a vá­ros lobogódiszt ölt. H. Szeptember 21-én, délelőtt fél tiz órakor istenitisztelet a szatmári ev. ref. templomban. IV. Ugyanezen napon a városházánál d. e. 11 órakor díszközgyűlés, melyen az emlékbeszédet dr. Fechtel János tartja’ s ennek megörökítése és a Kossuth arczké- pének megfestése iránt Kovács Leó nyug. honvéd-ezredes biz. tag indítványt tesz. V. Déli 1 órakor közebéd a Pannonia- szálló nagytermében. VI. Délután 4 órakor népgyülés a Deák-téren, melyen az emlékbeszédet a vá­rosháza erkélyéről Osváth Elemér tartja. A Himnust és a Szózatot ez alkalom­mal az összes városi dalegyesületek éneklik. VII. Folytatólag népünnep és táncz a Kossuth kertben. VIII. A rendezőség felkéri a vidéket, hogy az ünnepnél minél nagyob számban részt venni szíveskedjék s a legnagyobb reményt helyezi a város lakoságának lelkesedésébe. Mi a csók? Tiltott gyümölcs, mit a fáról Leszakitni nem szabad Tiltott gyümölcs, mit a lányka Remegve és félve ad De mert tiltott azért édes Reá ajkuuk vágyva vágy, S ha elcsattant akkor tudjuk Hogy a csók : a menyország I Darvas Dezső. Ne légy durczás. Virág nyit a domboldalon, De durczás a kis galambom. Ne légy durczás, — ne oly nagyon, Inkább csókolj meg angyalom. Vagy attól félsz kis galambom, Hogy tán én vissza se adom ? Hej ! pedig én olyan vagyok, Egy helyébe százat adok. Ne haragudj hát szép rózsám, Jer, jer csókolj meg szaporán; Mert ha sokáig haragszol, Elhervadok a bánattól. TÓTH GYÖRGY. ww Régi ismerősök. Irta : Lincaer Elek. (Folytatás.) Ki az ? kérdé megijedve szép szőke lányka s hirtelen felugorva, úgy hogy alig vettem észre eltűnt a sötétségben. Én a közeledő alak felé siettem, s nem csalódtam, mert valóban az urfi közeledett felém._ Ö is reám ismerve üdvözölt aztán bevont a lugasba. Mi újság itthon ? Kérdé : Mi történt elutazásom óta e kis szigeten. Mindent úgy miként azok sorrendje egymás után következett mond el. Én mindent úgy miként megtörténtek el­mondtam, mindent vigyázva, hogy egy szót el ne­hagyjak Nem szépítettem semmit és nem hagytam el semmit. Hogy már ki az—az öreg ur ki távollétiem alatt ide költözzött? Kérdé, midőn már elvégez­tem elbeszélésemet. Magas szikár alak felelém komoly átható nézettel. Ez ő, mondá. — És a leánya hogy néz ki. Leírtam annak is alakját, arczát szemét, s mikor befejeztem. — Azt mondá Az urfi, hogy most már minden kétségnélkül tudja, hogy ezek az uj szigeti lakók az ő „régi ismerőse i.“ Sokáig beszélgettünk még. Az urfi elmondta hiába való utazásainak fáradalmait. A hajnal terjeszteni kezdte már szürke szárnyait, midőn kis szobámba nyugodni tér­tünk. A vágy, a szép szőke leányka láttatása utáni vágy már korán kicsalta az urfit a parkba. Bejárta minden részét, legkisebb zugát is a parknak s látszott arczán a kedvtelenség, hogy nem láthatja azt, kit látni óhajtana .... A szép szőke lányka egész nap nem mu­tatkozott. JüftKo&t; jelen t !!! a kuruez vezér élete, árulása T*) r r T Ü0£S8. bandor és halála. Gesky Brigadéros Xdáfyás Király « a«*»­4 szép könyv a magyar nép számára. Ára 1 darabnak 1 frt helyett gMy csak 30 kr. az bérmenlve kapja a 4 könyvet WEISZ IZSÁK könyvkereskedéséből Szatmáron. az alföld réme Soki Jóska a bakonyi rablóvezér Aki I frt 20 krt postán beküld

Next

/
Oldalképek
Tartalom