Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)
1901-11-16 / 46. szám
2. nem csökkenésére, hanem növelésére fognak törekedni, s megteszik azt, hogy ahol a közérdeket veszélytől látják fenyegetni, bátran síkra szállnak a közérdekért, s az igazság győzelméért. Ha pedig ez bekövetkezik, ne féljünk attól, hogy tcrheink szaporodni fognak, mivel ezek igyekezni fognak arra is, hogy a mi nyomorúságos helyzetünkön lehetőleg köny- nyitve legyen, s apródonkint az óriá i kölcsönök visszafizetésével terhiünk is kevcs- bedjenek. Eszerint november 24-én bekövetkezik az az idő, amikor a város és ezzel a saját anyagi helyzetünkön segíthetünk, hogy aztán az Isten is megsegítsen bennünket. Színészet. Pénteken közkívánatra „A sabinnők elrablásáét hozták szilire szép közönség előtt. Szombaton, 9-én mondhatni üres ház előtt került színre ifj. Bokor József szellémdus, kedves zenéjti operettje: „A kis alamuszi.“ Vasárnap, 10-én Csepreghy Ferencz nagybecsű, 100 aranynyal koszoruzott népszínművét: „A sárga csikót“ hozta színre társulatunk. Közönség elég szép számmal töltötte meg a nézőteret. Az előadás minden tekintetben kielégítő volt. Lévay Berta szép énekszámai, Győré gondos tanulmányra valló, hatásos jelenetei az öreg börtön viselt atya megható szerepében, Margittal jó alakítása, Csáky hamisítatlan parasztlegénye stb. a közönség tetszését érdemelték ki. Miklóssy jó parasztalakján mulattak még sokat. Hétfőn, nov. 11-én, Katona József emlékezetére, díszelőadás gyanánt, zónában „Bánk bánt“ láttuk. Közönség szép számmal volt s zajosan, sokszor túlságosan tapsolt. Raskó Erna Melinda szerepében eléggé megfelelt, mig Bánk szövevényeit nem bírta Margittal átfogni teljesen. Voltak igen szép, hatásos jelenetei is. Igaz azonban, hogy a szerep is nehéz. Győré Peturnak, ez igen i rokonszenves alaknak szerepében nemes hévvel ; játszott; a sűrű tapsokra teljesen rászolgált. — Szilágyi a fertály charakterü Biberach-ban ügyesen mozgott; Bárdiné az ártatlannak föltüntetett Gertrudis történelmileg hazug szerepében elég jól megfelelt; Vihary Mikhál alakításában jó volt. Ernyey Tiborczjáról lehet még említést tenni. Igen szép volt a kiállítás. Kedden egy mulatságos vígjátékot, a „Váljunk el! vagy óli azok az anyósok“ czimmel nézett végig jó előadásban csekély számú közönség. Szerdán, nov. 13-án az „Üdvöske“ czimű operette került szilire kevés közönség előtt. Az előadás nem sorozható a sikerültebbek közé. A szereplők szerepüket nem igen tudták, az előadás menete vontatott, az énekek a zenekarral nem voltak összevágok. Ráthonyi Stefi szerepkörében nem igen találta magát, mi egész szereplése alatt feltűnő volt. Lévay Berta Beatrina szerepében a szokott ügyességgel, szép énekével, Csáky FeEzzel nem is várva az elitéit leánynak védelmére fölhozott szavait, elhagyta a szobát. Vilma' ös zei’oskadf. A szégyen és u méltatlanul szenvedett sérelem fölötti boszankodás érzetének befolyása alatt könyökkel teltek meg szép szemei. Tehát elűzték őt állattanul, kihalgatás nélkül. Élete tiszta, mocsoktalau volt. Nem telt rosszat senkinek, csak jót. Lemendott boldogságáról a más boldoságáért és mégis a büszke, gőgös főur kegyetlenül elűzi őt a házától Oda dobja a világ száj nak. mint egy könnyelmű ten intést. És miért mindezt ? Mert megőrizte egy ember támadásával szemben becsületét. A mi jutalomra érdemes, hát azt gyalázattal illetik ? Ily gondolatok közt kiizködöit a szegény Vilma s ki tudja mire vetemedik kétségbeesésében ha Ilka grófnő fel nem keresi őt — Vigasztalódjál, kedves Vilma ! — monda átölelve gyöngéden barátnőjét. — Mindent, tudok és látod, Ödön is megbánta már gondatlanságát. Megbánta! De hát Vilmának ki ád elégtételt a szenvedett méltatlanságért?! Talán az öreg gróf?! S Z A T M Á R rcncz Peppó szerepében ügyes alakításával s kellemes baritonjával nagy hatást ért el. Szilágyi Dezső, mint Lorán fejedelem mókáival mulattatott. Csütörtökön, nov. 14-én Csiky Gergely eredeti vigjátéka: „A nagymama“ került szilire kevés közönség előtt, pontos s összevágó előadásban. Barna Jolánba Mártha szerepkörét találóan alakitotta.jJátéika kifogástalan volt s meglátszott, hogy nagy gonddal tanulmányozta szerepének minden egyes részleteit. Halmay Kornélia, Sze- rémy grófné szerepében játékával nagy sikert aratott. Az emlittetteken kívül jók voltak: Győré Alajos, Margittal Gyula és Mészáros Alajos. Vihary Elemértől Koszta, nyug. tábori lelkész szerepére nagyobb gondot kívántunk volna. Hli»e . — Szemeiyi hír. Gróf Hugonnai Bála főispán hétfőtől kezdve több napig városunkban időzött. . — Városi közgyűlés volt f. hó 11 -én, hétfőn délután, melyen a főispán elnökölt. A polgármesteri jelentés a bábaképző intézet fölállítására helyiségül a közkórházat nem javasolja, mert ez által annak rendeltetése megzavartatnék. Legczél- szerübbnek az találtatott, hogy a régi katonai kórház (Németiben) alakíttassák át, de ez is csak abban az esetben, ha a bét éven aluli gyermekek elhelyezésére a kormány inenhelyet állítana föl. A Szatmár részi birtokrendezés kérdése újabb tervek előterjesztése végett kiadatott. Megemlékezik a jelentés a Jmszárlaktanya. vasúti inter- nátus kérdéseiről, melyek tárgyalás alatt vannak s a szálloda építés elhaladásáról. Az iskola-ál- lamositási s a közgyűlés által már elfogadott szerződés felterjesztetett. Az állami óvodai építkezés jövő tavaszszal megkezdhető lesz. A jelentés tudomásul vétetett. Dr Kelemen Samu bizot- sági tag interpellátiója következett, és pedig: van-e tudomása a polgármesternek arról, hogy a nagy-károly-mátészálka-vásáros-naményi vasút kiépítése érdekében Szatmár vármegye törvényhatósága rendkívüli közgyűlést tartott, a melyen elhatározta, hogy a vasút létesítése végett a kormánynál lépéseket tesz : — van-e tudomása arról, hogy a vármegye vezetője a községek hozzájárulását is biztosította, s van-e tudomása, hogy a vasútnak nemcsak engedélyese, hanem vállalkozója is van ? — mit szándékozik tenni annak elhárítására, hogy a gazdasági művelés alá vett láp-terület vidékeinek forgalma Szatmár városától mesterségesen cl ne tereitessék ? — A polgár- mester megnyugtatókig jelezte, hogy mindenről tudomása van, figyelemmel kiséri az ügyeket, és úgy ö, mint a vasúti bizottság elkövetnek minden lehetőt, hogy a város forgalmi érdekei csorbát ne szenvedjenek, sőt lépés tétetik a Szatmár-máté- szalkai vasút engedélyezése iránt. Az interpelláló és a közgyűlés is tudomásul vette a polgármester válaszát. Ezután a Brand 1. elhalálozásával megüresedett Il-od oszt. irnoki állás betöltése következett ; ez állóéra a törvényhatósági bizottság 29 szavazattal Majdik Béla napdijast választotta meg, Dóri, Szűcs, Nagy pályázókkal szemben. — Bcnyovszky Pál hegyikapitány jelentését a szatAz a büszke főár nem alázza me: magát soha ! Tudta, érezte azt Vilma. És a szégyenérzet, e-észen ellankaszfá testét, lelkét s ismét vissza rogyott, a székre. Ilka grófnő erre sebesen távozott, hogy erősítő szereket hozzon barátnője számára. Csak múló ryöngeség volt az, a mi erőt, vett Vilmán és azért csakhamar ma áboz téit. Becsületének, erényes életének tudata viszza adta lel i nyugalmát úti és elhatározta liogy bátran szembeszáll sorsával. ügy látszik azonban, hogy még nem ürítette egészen a leesem poharat, a mit sorsa adott kezébe. Rezegi Károly, ki a gróf szobájában volt, hallotta a grófnak Vilma elleni méltatlan kifaka- dásait menekülhetve onnan azonnal Vilmához sietett. Vilma a mint meglátta őt, oda akart mhanni hozzája és keblére borul ni, hogy igy boszujja meg magát a grófon az átszenvedett ryalázatért. Legyen a leánya boldogtalan annak, aki őt érde- metlenül meg sértette. (Folyt, köv.) nov. 16. már hegyi gör. k. elemi iskola állapotáról, megnyugvással vette tudomásul a közgyűlés. Balogh Mihály és neje alapítók alapitó levelét, e szép tettről lapunk más helyén már megemlékeztünk, a közgyűlés fölterjeszteni határozta egyben elismerését és köszönetét fejezte ki az alapítóknak. A számos balparti védtöltéseknek megosztására vonatkozó egyezségi okirat tárgyalására a közgyűlés külön közgyűlést tűzött ki. decz 9., d, u. 3 órára. A hegyi országút mellett letarolt erdőterület hasznosítására nézve a gazdasági szakosztály javaslata fogadtatott el, mely szerint a letarolt erdő területe I holdas részletekre fog felosztatni és egyes vállalkozóknak 6 évre kiirtás végett úgy kiadatni, hogy az első 3 évben az irtást hajtsák végre és a másik 3 évben évi 10 kor. mellett haszon bérbe vegyék. — A városi szőllő telepek kellő betelepítés után el fognak adatni. Lindenfeld Sarolta házi zálog kölcsön üzlet után leendő biztosítéka 20 >0 koronában, a kölcsöndij összegét arany és ezüst neműek 12 százalékában, egyéb ingóságoknál 18 százalékban állapíttatott meg. A városi bizotsági tagok felerészének választása nov. 24-re tűzetett; a bizot- ságok kijelöltettek, özv. Fogarasi Józsefné nyugdíj illetménye 287 koronában állapíttatott meg Lázin János és Szabó Lajos volt erdőőrök nyugdíj kérvénye, Milián Mihály rendőr nyugdíj fcle- melési kérelme elutasittatott. Jókai Mór levele Szilágyi Dozső a szatmári színház művezető igazgatója, mint tudjuk, régebben felkérte Jókai Mór feleségét, Nagy Bellát, hogy vendégszerepeljen. Erre nézve Ígéretet is nyert. De közbe jött a kínos és ízetlen pozsonyi eset s Jókainé lemondott a vendégszereplésről. így tudatta szerdán levélben Jókai Szilágyi Dezsővel. S azt írja, hogy bár az igazgató biztosítja azt a fogadtatást, mely megilleti Jókai nejét, mégis elhatározta, hogy lemond neje vendégszerepléséről mindaddig, mig e személyes gyűlölködés politikai izgalmakat keltő hullámai elcsendesülnek. Jókai levele végén reményét veti a jövőben, hogy a sötét és bujkáló reakcziótól félrevezetett ifjúságban felül fog kerekedni az ifjúi kebel nemes érzelme s el fog jönni egy ál- dottabb kor, mikor a művészet és költészet isteni kertjében ismét aggálytalanul megjelenhetünk. De addig is írja levelében —azt a bizalmat párt- szenvedélyektől és egyéni gyűlölködéstől feldúlni nem engedem. ■— Fontos ujitas a szatmár-erdődi vasút uj üzletkezelő-igazgatója által. Tudatja a közönséggel, hogy f. hó 17-től (vasárnap) kezdve — felsőbb jóváhagyás kieszközléséig egyelőre mint rendkívüli vonatot — a nyári menetrend szerint közlekedett úgynevezett 9 órai (délelőtt) vonatot naponkint fogjuk Szatmárhegyre és vissza járatni. Indulás : Szatmár-Népkertből délelőtt 8 óra 50 perez. Érkezés : Szatmárhegy- piaczra délelőtt 10 óra 30 perez. Indulás: Szat- márhegy-piaczról d. e. 10 óra 10 perez. Érkezés: Szatmár-Népkertbe d. e. 12 óra 10 perez. Üzletkezelőség. — Meghívó. A szatmárnémeti-i ének-egyesület f. év deczember hó 1-én a vigadó összes termeiben, szükségleteinek fedezésére hangverseny- nyel egybekötött zártkörű tánczvigalmat rendez, melyre kivid czimzett urat és becses családját tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépő-dij I kor. 20 fill. Karzat jegy 00 fill. Műsor: I. Nemzeti dal. Sz. Nagy Józseftől; énekli: a „Szatmárnémeti-i Ének-egyesület.“ 2. Felolvasás .Tartja : Kótai Lajos. 3. Népdalok. Ziegler B.-töl; előadja a „Szatmár-németi-i Enek-egyesület.“ 4. Monolog. Előadja: Sáfár Erzsiké k. a. 5. Hymnus. Előadja: a Szatmár-németi-i Enek-egyesület.“ — A szatmári jótékony nőegylet árvaháza javára 1901. évi november hó 23-án, szombaton esti 8 órakor, a polgári társaskör termeiben táncz- mulatsággal egybekötött hangversenyt rendez a következő műsorral: I. „A költő és paraszt“ nyitány Suppétól. Előadja : a honvéd katonai zenekar. 2. Felolvasás. Tartja : Dr. Fee,htel János tanár. 3. Énekszám. Előadja Gönczy Bella kisasz- szony, zongorán kíséri Méder Mihály ur. 4. Egy kis vihar.“ Vígjáték egy felvonásban, játszák : Lengyel Elsa kisasszony és Oláh Miklós ur. 5. „Legenda“ hegedű solo kísérettel, előadja a honvéd katonai zenekar. Beléptidij : személyenként 2 kor., családjegy 5 kor. — 30 éves találkozó. Szél György avas-uj- városi ev. ref. lelkész és tanácsbiró fölhívta tanulótársait. hogy f. hó 19-én Debreczenben találkozóra gyűljenek egybe. — Vizsga tétel. Sándor Venczel kir. katli. főgymn. helyettes tanár a magyar-német szakból a vizsgálatot Budapesten jó sikerrel letette. — Janitó választás. A németi ev. ref. egyház az üressedésben volt tanítói állásra 20 pá-