Szatmár, 1901 (27. évfolyam, 14-51. szám)
1901-10-05 / 40. szám
XXVIi. évfolyam. 40-ik szám Szatmár, 1901 október 5. SZATMAR. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden, szombaton. oA* . v í, N**H íElöfÍK»tisi ár: Egészóvie 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre | kor. Egyes szám ára 10 fillér. ^SZERKESZTŐSÉG ÉS JÍIADCÍHIVATAL : Deák-tér 3 szám. Mindennemű dijak a lap kiadóhivatalában fizetendők. HIRDETÉSEK: készpénz fizetés mellett a legjutiinyosahb árban vétetnek fel Nyilttér sora 16 fillér. id. Dr. Farkas Antal. Villámütésként ért bennünket ma e^zy hete a megdöbbentő hír, hogy városunk dísze, ügyvédi kamaránk kiváló elnöke, egyhazunk legönzetlenebb, s legodaadóbb fia, pártunknak inegrendithetelleii oszlopa, a társadalom vezető és a közügyek érdekében minden áldozatra képes férfia, id. Dr. Farkas Antal nincs többé. Az emberi földi élet végessége folytán bár elaggott kora, hosszabb időn keresztül tartó betegeskedése folytán következtethettük, bogy a fenyegető csapás bármely pillanatba! lesújthat, mégis egész készületlenül talált bennünket, mert hittük, hogy a mindenek ura az irás szavaként még hosszabb életlel ajándékozza meg őt, aki közöttünk talán legjobban tisztel le szüleit jgy az emberi é’et legvégsőbb határait reméltük hogy eléri valamennyiünk közös édes atyja. A lesújtott csapás felett érzett kinos fajdalmunkban még mindég nem vagyunk képesek felfogni az ő halálával bennünket ért veszteséget. Arra csak akkor leszünk képesek, ha sajgó fájdalmunkat az idő, gyógyító újával beheggeszti, s ha tapasztalni fogjuk, hogy nincs senki, a kit hegére állítsunk, a ki helyét betölti, a ki önzetlenül küzd a szépért, nemesért, s az igazságért, mindent áldozva a közérdekében. Mint család atya mindent megtett, a mit csak atya szerető és szeretett családjáért megtehet. Mint hazafi mindig ott volt azok sorában, a kik a hazáért tűrhetetlenül és ernye- dotlenül küzdöttek bármiféle előnyre való reménykedés nélkül. Sok veszélytől fenyegetett hazájáért lobogott fel az. a láng legutoljára is, mely egy hosszú életen kérésziül táplál t a keblében a haza szeretet veszta tüzét. Mint egyházának leghübb, legodaadóbb fia, egyházáért, egyháza érdekében, nem ismert oly nagy áldozatot, a melyet megne hozolt volna. Mint tanügyi barát a legélénkebb érdeklődést tanúsította a tanügy érdekében, az áldozatokat itt is meghozta mindig úgy amint közüttünk senkisem. Most ujjabban is alig pár hete, hogy a Lorántffy Zsuzsánna fele protestáns nőnevelésnek városunkban való fejlesztését ezélzó egyesület alapitó tagjai közzé lépett. Mint városunk polgára mindig azok között volt, a kik legjobban meggyőződésük szerint igyekeztek városunkat felvirágoztatni, szépíteni, s igy mindenkire nézve kellemessé, lakályossá tenni. Mint ügyvéd az igazság törhetetlen bajnoki volt, a ki a legönzetlenebbül kereste mindig az igazságot, a ki egy időben tudott ügyvéd és ember leuni Mint ember a legpuritánabb, legegyszerűbb, a legtisztább jellemű, a ki nemcsak TARCZA. Nem jó egyedül . . . „Meg kell házasodnod én édes gyermekem. Egyedüliségbcn mit ér ez élet ? Még meleg a szived, még a jót reméled, De már túl vagy a szép, mosolygó reggelen. Napod közelget a délpontra... s azután Hanyatlik... mi sorsod lesz élted alkonyán? — Az idegen szive kemény, zordon hideg; Kérő, esdö szavad, meglásd nem érti meg. De ha épen volna a ki meghallaná, S puha vánkost tenne szegény lejed alá : Nem adna az nyugtot soha jó szivednek Mert vele a tettek nem egyesittettek ... ’ Együtt az örömben, együtt a bánatban Egy életen által : boldogság ebben van. Ne ... ne mondj erről le I Te ezt megérdemled Nemes, jó szivet rejt, fiam, a te kebled... — „Nem jó az embernek egyedül lenni“ — szólt Az, a kié a föld/ s a csillagos égbolt.. . Fogadd meg a szavát és házasodjál meg! Kötelessége tz minden jő embernek!“ így intette fiát a jó édes anya De azt űzte mindig a roszra hajlama. Nem hitt, nem bízott a női erényekben Élt a maga gonos-z kényében — kedvében ; Dolgozott, — s munkja gyümölcsét elkölté, Azt hitte, ereje megmarad örökké... * * * A temetéseken látható gyakorta Egy rongyokkal íedett csavargó alakja . . . Énekel buzgóan a gyász kísérettel, Megtelik a szeme résztvevő könyekkel. S mikor eloszlik a gyászkiséret szépen, A nagy temetőnek egyik szegletében, Egy bozóttal benőtt sirhalomra le ül, S zokogva tördeli : „Nem, nem jó egyedül.“ Pótor Elómér. A sárga dominó. — Oh de boldoggá tesz az a tudat, hogy holnap bálba inegyek, az első bálba, mint férjes aszony, Oh hisz az asszony nem is asszony, ho bálokba nem jár. Nauyon, de nagyon bohó lesz a holnapi álarezos bálban . . . * * — Budapesten az álarcos bálok élénkek szoktak leni. A nőegylet báljára is nagyban készültek. Vizokai Ödönt azonban maga nyugalmából az ilyen báli készülődés nem zavarta ki. Nem is gondolt arra, hogy neki is kötelessége volna fiatal nejét a bálba vinni. A várva.-várt nap elérkezett ; soha nagyobb kocsirobogás nem volt pesten mint a bál estélyén Sietett oda midenki, akinek pénze és mulató kedve voll. Vessüuk egy pillantást a Vizokai házába. A kapu alatt egy kocsi áll s vár már régóta. Most csendesen s óvatosan két álarcos nő közeledik a kocsihoz. — Erzsi - szólt Matild, mert ő és szobaleánya voltak. — Biztosan tudót, hogy nincs bon. tudta, de követte is az üdvözítő azon magasztos tanítását, hogy szeresd embertársadat, mint önmagadat. Nincs többé az, a kihez, mint fiú szerető atyjához, barát legősziutébb barátjához fordulhassunk. Nincs többé, a ki a tulságba vitt buzgóságunkért büntetés, megrovás helyett, intő atyai szózatát hallassa. Nagy a mi veszteségünk, kimondhatatlan nagy, mert valóban lehullott a mi fejünk koronája! Mikor lesz pótolva a mi óriási veszteségünk ? Soha, bizonyára soha! Nem ok nélkül omlanak hát könnyeink, szorul el kebelünk, s marczangolja szivünket a fájdalom, mert a mi közös atyánk, legönzetlenebb barátunk, a ki környezetét mindig áldásos hevével melegítette fel nincs többé, mint a hulló csillag — egünkről letűnt. Ki pótolhatja a közös atyát, a legönzetlenebb jó barátot, s embert ? Egy drága hant. Ha a haza, az egyház, a közérdekért vívott küzdelmeinkben erőnk ernyed, kitartásunk hanyatlik, bátorságunk csügged, keressük fel azt a drága hantot, a mely a közös szerelő atyánkat, legönzetlenebb és legodaadóbb barátunkat, legönzetlenebb jólte- vőnket fedi, s merítsünk abból uj erőt, törhetetlen kitartást, csüggeszthetetlen bátorsá— Még kora délután eltávozot hazulról és azóla nem érkezett haza. — De siessünk nagyságos asszonyom. Mindketten gyorsanfelültek a kocsiba és az elrobogott a vigadó felé . . Vizokai a délutánt a kaszinóban töltöte s mert tudta, hogy neje an jáboz utazott, nem sietett haza hanem este, midőn a kaszinóból távozott, séiára indult a ragyogón fényes utcákon. És amint ide-oda járt, a vigadó elé érkezett, a honét a zene már kihalatßzott. Istenem milyen jói mulatnak azok ott benn, — sóhajtott. — Ha meggondolom, majdnem kedvet érzek a bálba menetelre. Megrendült, a csábtól félt és ingadozott elhatározásában, végre merészen igy bátorította magát : — Ej! Egy bálba csak én is bemehetek, — nrre jegyet váltott a pénztárnál és a következő percbeu hz álarcos tömeg közepett találta magát. Még jóformán körül se nézett Vizokai a teremben, midőn egy sárga női dominó Karon fogta: — Itt vagy te is ? — kérdő a dominó zengzetes hangon tőle Vizokai hamarjában nem tudót felelni, lelkiismerete furdalást érzett a miatt,hogy neje nélkül jött el a bálba. — Hát a nőd miért nem hoztad el — kérdé tovább a dominó. — Nem akart jönni, — feleié Vizokai, gondolva : hazudni szégyen, de hasznos. — Azt ugyan jól tetted, mert én nála nélkül is jól mulatok veled — halattá a dominó pajkosan. Vizokai az álarc alól kicsillogó szép szemek sugaraitól mind jobban hevült, e.nellet a zene, a lárma is elkábitotta. Élet, zajos élet vette ott körül, mindenki tréfált, nevetgélt és ő is egyre nagyobb kedvet érzett a mulatságra, aztán társa, a kinek szemeiből a fiatalság sugárzóit ki, úgy
