Szatmár, 1899 (25. évfolyam, 1-47. szám)
1899-02-18 / 5. szám
XXV. évfolyam. 5. szám. S Z A T M Á R. 1899. februáriul IS. ifjak bálját egy órával megelőzői« g, a díszlettel cinben szoba-tűz volt, de komolyabb következmények nélkül. * Meghívás. A Szatmárnémeti Társaskör folyó évi március 5-én vasárnap délelőtt, '/4 11 órakor tartja meg évi rendes közpy ülését, melyre van szerencsénk j. Tátraskör összes t. tagjait meghívni. Tárgysorozat : I. Választmányi jelentés a lefoljt éviól.— II. A pénz- táii számadás bemutatása a számvizsgáló bizottság jt leütésével és a vagyonmérleggel. A felmentés feletti határozat. — 111. A folyó évi költségvetés megalapítása. - IV. Két választmányi tag, s a felügyelő megüresedett helyének betöltése.— V. Az építkezés ügye feletti határozat.— Esetleges indítványok. Szatmárit, 1899. évi február 18. Hérmán Mihály, elnök. Ferenczy János, jegyző. ! * „Kneipp Újság“ czim alatt havi folyóirat indult meg Budapesten. Ezen lap az Országos Magyar Kneipp Egyesület közlönye. Az; igen tetszetős alakban kiálli'olt mutatvány- szám felette érdekesen van összeállítva. Ismerteti a Kneipp-gyógymód mibenlétét. Tár-j gyalja a most nagyon elterjedt nátha és influenza gyógy it ását. Érdi kés czikk van benneI Fetiovics Lász lótól, amelyben leírja azt, hogy miként lett ő Kneippi-tárá. Egy rovatban a lap az előfizetőknek a Kneipp féle gyógy- módra vonatkozó minden kérdésben felvilágo-j sitásokkal szolgál, illetőleg tanácsokat ad az, egyes betegségekben követendő mikénti eljárásra. Általában az egész lap tartalma igen tanulságos és hasznos mindenkire, mert okos tanácsokat ad arra nézve, hogy miként éljen az ember, ha egészséges akar lenni. Szerkeszti dr. Szalkay Gyuia, az Országos Magyar Kneipp- Egyesület elnöke. Előfizetési ára negyedévre 1 forint — Megrendelhető a „Kneipp Újság“ Budapesten, X. kerület, lüzér-uicza 19. sz. a. — 25 év múltán. Azon tényezők között, melyek nagy mértékben hozzájárultak a hazai mezőgazdaság es kertészet haladásához, az elsők között látjuk a M a ut h n e r Ödön magkei eskedő ezéget, mely az idén ünnepli fennállásának 25 éves jubileumát. E ezég működését mindenütt elismerés és méltánylás kitérte, és hogy többet ne említsünk, a ezég- tulajdonosát a Ferencz József-rend és az orosz Szí-Anna-rend lovagkeresztjével - és a t;ol- gár nemzeti rend tiszti-keiesztjével tüntették ki. Ezenkívül a Mauthner ezég cs. és kir. udvari szállító — és évek óta szállítja Ő Felsége kastélyai és birtokai magszükségletét az egész osztr.-magy.-monarchiában, — továbbá több kitályi, fejedelmi, főherczegi és herczegt udvarnak is szállítója. A Mauthuer-féle magvak különben 27-szer lettek bel- és külföldi kiállításokon első dijakkal kitüntetve. A jubileumi főárjegyzéke — melyet a ezég kívánatra ingy< n és bérmentve küld, —valódi remekmű, egy kitűnő növénytermelési útmutató nemcsak a benne előfordu'ó számtalan tenyésztési utánzások, hanem a megr.fgadóan szép és hű növény fényképek miatt is. Legjellemzőbb, hogy e főárjegyzék nem a rendelő rovására ilyen fényes, meit a magárak, tekintve az ismert kitűnőséget és föltétien rneg- bizhitóságot, sokkal olcsóbbak, mint bármely másik magyar vagy külföldi czegttél, hanem a Mauthner-ezég rengeteg forgalmában leli magyarázatát és elég érdekes tnegtudif, hogy említett árjegyzék az összes rendelésekre megosztva, egy rendelőre nem egészen 3 — 4 kraj- czár esik. — Az adókivetö bizottság tagjaiul a következő 3 évre a polgármester Antal Kristófot és ifjú Hérmán Istvánt rendes, Gábriel Józsefet és Szenliványi Károlyt a bizottság póttagjaivá nevezte ki. — Eljegyzés. Polyánszky Oreszt helybeli kereskedő eljegyezte Varga György helybeli kir. tszékj iktató leányát, Berta kisasszonyt, §. Különös szerencse. Olvasóink| bizonyára emlékeznek ana, hogy a budapesti bankház Török A és T s a ezelőtt is mily szép és nagy nyereményeket juttatott vevőinek, a most befejezett ? osztálynál ismét a legnagyobb főnyereményt, 80,000 koronát nyerték a 83001. í*. sorsjegyre, to- ■ vábbá több 5000, 2000, 1000, 500 koronás | és több egyéb nyereményt fizetett ki ezen szerencsétől kegyeit íőáiuda. Mindenoldalról biztosítanak, hogy Török A. és Tsa bankháza a nyereményeket az érdekelteknek nagyon! pontosau fizeti ki, vevőiket pedig jól és megbízhatóan szolgálja ki, ennélfogva Török A | és Tsa budapesti bankházát olvasóinknak i legmelegebben ajánljuk, mert ezen czég a ! bizalmat megérdemli. 17.132./1393 fksz. Hirdetmény. A Dob j reczeni w. kir. erdőfel ügyel őségnek 231/1898. szám alatti megkeresése folytán tudatom a város közönségével, hogy megdicsőült,,Erzsébet királynénk“ emlékére ültetendő emlékfákra alkalmas csemetéket és suhángokat az érdekeltek a máram iros-szigeti m. kir. erdőigazgatóságtól, a bustyaházi és nagybányai m, 1 kir. főerdőhivatnlnáí a készlet korlátái között (díjtalanul beszerezhetik, — és így még a téi- : folyamán odaforduljanak, —• szándékukról pedig a rendőrfőkapitány i hivatalnál u'álam jelentést tenni szíveskedjenek. Szatmárnémeti, ,1899. január hó 12. i)r Ivói bay, főkapitány. — 203./1899 szám. Hirdetmény. A had- (menieíségi díjról szóló 1380. évi XXVT1. t.-ez. ! 19. pontja értelmében felhivatnák úgy a I szatmári illetőségű, valamint az itt tartóz- I kodó idegen illetőségű hadmentesek, hogy a ! hadmentességi dij alapjául szolgáló adatoknak az ily olcsófajta vállalatok közt az Olcsó Könyv tár, mert papírja jó, nyomása tiszta, s hogy egy-egy száma az új sorozatnak 10 kr., számot adtunk a Franklin- Társulat méltán népszerű vállalatiról, rn dv ott található minden könyvkereskedésben. — A Dreyjuss-ügyben oly szomorú szerepet játszó Walsin Esterházy, volt franczi* őrnagy nevét sok lap előszeretettel egyszerűen csak Eszterházynak mondja, ami sok olvasóban azt a téves hitet támaszthatná, hogy az a kétes erkölcsű úr a magyar Esterhá/yak- kai valamely összeköttetésben áll, pedig sem a herczeg, sem a gróf Esterházy család, nem vallja őt magáénak. A család leányi ága, melynek majoiátusa, csak a mű t hóban nősült Magyarország legnagyobb földbirtokosa, a grófi család, részint dunántúli megyékben nagy kiterjedésű birtokok tulajdonosa, részint | erdélyi mágnások, ezek egyike gróf Esterházy i Géza a nevétől országszerte ismert cognac- gyárat alapította meg évekkel ezelőtt, de valamennyi tagja e nagyhírű magyar mágnáscsaládnak erkölcsi tekintetben, minden kétségen felül álló feltétlenül gentleman, a kikkel egy lélekzetre Walsin kalandor ur nevét még kiejteni sem lehet a nélkül, hogy meg ne bántaná az ember, az Esterházy nevét jogo- isan viselő és arra büszke családdal, mely i Magyarországnak több nagy férfit szolgálta- j tott már. ut<7a, liázszáin megjelölése melletti bemondása végett 1899, évi február havában, a katonai ügyosztály hivatalos helyiségében megjelenni annyival inkább el ne mulaszszrak, mert elleneseiben a hivatott törvény 20. §-a szerint, a j reájuk kivetendő hadmentességi dij háromtól I hatszoros összegének megfelelő pénzbírsággal fognak biinteitetni. Szatmáitt, 1899 évi január hó 11-én. Főkapitány megbízásából: IJuuk Káro'v, álkayitány. §§. AZ OLCSÓ KÖNYVTÁR uj, olcsóbb sorozatában fnlytatóbg a következő munkák jelentek meg: He fi mann segg utazása Magy.Írországon (581—82. szánt), mely a múlt századbeli magyar állapotoknak élénk színekkel megrajzolt képét adja. Coppeé Severe Toréi- li-je (583 —81.) a kiváló franczia költő legértékesebb drámai alkotása, mely nemzeti színpadunknak is állandó műsor-darabja. C-iky Gergely fordítása jó tolmácsa az eredeti sok költői szépségének. Még két idegen drámai alkotás van az új sorozatban Seribe Clermont-ja (585—86 ) és Medea Grillparzertől (612 —14.) melyet Jászai Mari nagy alkotása oly népszerűségre emelt. A luzai dráma nemzeties alko- íása Szigligeti pompás verses vigjátéka Fenn | az ernyő, ti incsen kas (588—90.), mig Simái Kristóf Igazliázi-ja (601 — 603.) a régi magyar színpadnak egyik legnépszerűbb darabja, és az első drámai alkotás, melyben egy századdal ezelőtt magyar színpadon a drámai múzsa megszólalt, A hazai elbeszélő irodal- í mat Pálffy Albert szép novellája Á bárónő j levelei (606—608 ) képviseli, mig az idegen irodalmakat a franczia Chateaubriand Vérta- ; núk (591 — 98.) az amgol Oukla Egy orgona ág i (599—600.) munkái mutálják be. Hivatásá- ; hoz híven, melvlyel e kitűnő vállalat a t»- dományt népszerűsíti, itt találjuk Pulszky i Ágost essayjét Pázmány Péterről (587.). Erdélyi I János hegelista Aesthetikai előtanulmányait i (615 —16), és végül Tame két hires mutt- j kaját A németalföldi művészet (619 —20.), és A görög művészet bölcseletét (617 —18.). Ha jroég megemlítjük, bogy külső dolgában — Nincs párja a napi sajtóban a Pesti Hírlapnak fartalombőségs elterjedtség tekintetében ; de nincs párja abban sem, ahogy ezt a bő tartalmat minél változatosabbá teszi, uj és uj rovatokkal egésziii ki. s végül nincs párja az előfizető közönségnek egész éven át nyújtott kedvezmények tekintetében. Munkatársai a legjelesebb publicisták és íárczairók; köztük a tárczairók legelsője: Tóth Béla, Murai Károly, Kóbor Tamás; vezérczikkirói: Kenedi Géza, Beksics Gusztáv, ;fj Ábrányi Kornél, Balogh, ! PáljVazsonyi Vilmos. Rovatai, melyekkel szintén páratlanul áll a napi sajtóban: a sakkrovat, a bélyegkedvelők rovata, s a bőséges vegjes- és szerkesztői üzenet-rovat. Miuden- uap kivé!el nélkül 20—24 oldalnyi terjedelemben jelenik meg, vasárnap és ünnepnapokon 32 — 36 —40 oldalon, s ára mégis csak annyi, mint a jóformán csak fele annyit adó lapoké. Ehhez járulnak a külön kedvezmények : minden hónapban minden előfizető kis jegyzéknaplót kap díjtalanul,« minden évbeu karácsony i ajándékul egy nagy képes naptárt, az előfizetők fényképeitől potom áron élet- j nagyságú arczképet készíttethetnek a kiadó- I hivatal utján, s féláron rendelhetik meg a „Párisi Divat* czintü nagy és díszes heti divatlapot. A ki még nem volt eddig előfizető g most az uj évforduló alkalmából legalább negyedévre előfizet (3 frt 50 kr.), az megkapja a „Pesti Hírlap“ nagy képes naptárát az 1899. évre ingyen és bérmentes megküldéssel ; megkapja Ábony i Árpád jeles novella- és drámaírónk „A plivai rózsa“ czimü kitűnő regényének a „Pesti Flit lap-“ban karácsonytól újévig megjelenő részét külön lenyomatban, és részesül a régi előfizetőknek nyújtott minden kedvezményben.— Mutatványszámokat is lehet levelezőlapon kérni a kiadóhivataltól (Budapest, V., váezi-körut 78 , a „Pesti Hírlap“ palotájában). Előfizetési dij egy hóra 1 frt 20 kr., 2 hóra 2 frt 40 kr, negyedévre 3 frt 50 kr.; a „Párisi Divat“-tal együtt negyedévre 4 frt 50 kr. Legjobb és legelterjedtebb lap ma hazánkban a „Pesti Hírlap“. Aki még nem tudná azt, siessen meggyőződni tóla.