Szatmár, 1899 (25. évfolyam, 1-47. szám)

1899-05-03 / 18. szám

9. XäV. 4W*lyx*. 18. uin S Z A T M k II. 1899. junius 3, atrumok közzététele — és az adókivetés kö- röli aljarái tárgyában. — Az «dókivető bi­sottság elé terjesztendő adókisiámitási javas­latokra nézve észrevételeit megteheti, ezen «aarevételek a feaii határidő alatt írásban a kir. péuzűgyigazgatóságnál, utóbb az adókivető bizottságnál,— melynek tárgyaljáéiról az adó­zók külön hirdetmény ttján tudósittatnak, — terjeszthetők elő. — Az adókivető bizottság tltoei nyilvánosak lévén,ott minden adózó meg­fenhetik. (1. 83. 18XLIV. t.-cz. 24 §.) — ki adókirető bizottság végzése kihirdettetvén, ax érdekeit adóköteles felnek jogában áll az Síéi folyama aiatt élő szóval az iránt nyi­latkozni, kiváuja e az ügyet — és ha igen, *«ly indoknál fogva — a felszólamlási bi zottiághoz feleb bízni. — Hason nylatkozatra va* jogogitaa a jelenlevő adókötelesek bár­melyike és pedig nemcak a saját, hanem más adójára nézve is, ha a bizottság által hozott végzés eredményében aránytalanságot vél be­bizonyíthatni, akár a saját magára, — akár máira kivetett «dótételre nézve — A féléh­ez** indokainak írásban kifejtésére a tárgya­lásnál jelenlevő felebbezőnek a kihirdetéstől számítandó 8 napi határidő adatik. — Az az adózó, aki az adókiVetó bizottság ülésében, akkor, midőn adóügy« tárgyaltatok, jelen nem volt, a bizottság végzése elleni felebbezését az illető flléi folyama alatt megrovott adózók névjegyzékének — a bizottság tárgyalásainak helyiségéül szolgaié ház kapuján való kifüg­gesztésétől számítva— 15 nap alatt a pénz- SgyigeRgatóságnál adhatja be. — Oly eset­ben, midőn az adókivető bizottság a kir. pénz- Ügy igazgatóság által javaslatba hozott adótétel felemelését határozta, erről az illető adózót, ha a határozat kihirdetésénél jelen nem leune, írásbeli végzéssel killöu értesíti oly hozzá­adással, hogy ha e végzést felebbezni kívánja, gs ebbeli felszólalás Írásban, a végzés kéz­besítésétől 8 nap alatt az adóügyi előadónál, vagy helyettesénél — vevéuy mellett benyújt­ható. — Klienben azok az adózók, kik altban a községben (varosban), melynek adólajstro- mábaii adójuk ki vettetett, nem laknak — és fllássbeu jelen nem voltak, a hozott határo­zatról irásbau végzéisleg értesitttetnek, s fe- lebbezéséiket a végzés vételétől számított 15 •ap alatt nyújthatják be a /zénzügyigazgato- ságuál — A íelebbezés a kivetett adónak behajtását nem gátolja, amennyiben azonban a feiebbezés tárgyát képező adóösszege a múlt évre kivetettnél nagyobb, a felebbezós a két ötszög közötti különbségre nézve birtokon belül történhetik — Az adóköteles fél a fel­szólamlási bizottságnak határozata ellen szó­val vagy írásban panaszt emelhet: a) ha a felszólamlási bizottság az adókivetó'-bizottság által megáltapitott adót felemelte, vagy az «dót a múlt évinél nagyobb összegben álla pitot?a meg, avagy ha az adó az adóköteles félre a kivetés évében első Ízben rovatott ki — b) Midón azon kérdés dönfendö el, hogy valamely jövedelem, vagy kereset az adónak tárgyát képezi-e, vagy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egy letek adójának ala­pul szolgáló vallomásokban előforduló vala­mely bevétel vagy kiadás a nyers jövede­lemből levonható-e, vagy sem. c) Midőn a felszólamlási bizottság alakulásában, vagy el­járásiban a törvény szabályai megsértettek. — A panasz a felszólamlási bizottság hatá­rozatinak kézbesítésétől számítandó 15 nap alatt a kir péueügyigazgatóságnál adandó be, a felette a m. kir. közigazgatasi bíróság Ítél. A panasznak halasztó hatálya nincs. (1883. XLIV. t.-cz. 34. §) — Kelt Nagy-Károlyban 1899. május 4. M. k. pénzügyigazgatóság.— Kemény Alajos péuzügyigazgáló. — Színházi hír. A váresi tanács Csóka •Sándor színigazgatónak folyó hó 17- és 35 ik miaden tehertől m«nt»n, a jövő évre vitetett át. A jövő években esedékessé váló dijkötelezvényok összege: 71,175.674 korona 21 fillér. Károkért táraság 1898-ban 26,527.284 ko róna 40 fillért folyósított. Ehhez hozzáadva az előbbi években teljesített kártizeléseket, a társsaság : alapítása óta károk fejében 633,489.520 korona i 86 fillérnyi igen tekintélye* öszzeget fizete t ki | Ebből a kártérítési összegből hazánkra 118,390.059 i 49 fillér esik, mely összeget a táriaság 175 595 i káresetben fizette ki. A nyereség-lartalé kok közül, melyek összesen 1 í,985 029 korona 93 fillére rúgnak, különösen kiemelendők: áz alapsznbályszerintí nyerségtartalék, j mely 5,250.000 koronát tesz ki, az értékpapírok | árfolyamiü adózására alakított tártál "k, mely az ! 1.604 315 korona 04 fillér külön tartalék, ugyszin- 1 téu as évi nyereségből kihasított 903,418 korona 70 fillérről 9,573.029 korona 98 fűéire emeltetett fel ; továbbá felemlítendő még s 160-000 koronára (rugó kétes követelések,tartaléka Ezeken kívül fenn- I áll még egy 500,000 koronát kitevő külön alap, } melynek az a rendeltetése, hogy az élet biz' ősi - tási osztályban a kamatláb esetleges csökkenését ki egyenlítse. A társaság összes tartalékjai és alapjai, me­lyek elsőrangú értékkénén vaunak elhelyezve, az idei átutalások folytán 143 645.144 korona 2d fillérről 153,073.167 korona 61 fillérre emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog kö­vetelések .... 23.495,680 korana 45 fillér , 2. Életbiztosítási kötvé­I nyekre adott kölcsönök 13,126,433 „ 54 „ j 3. Letéteményezett érték­papírokra adott kölcsönök 1.692,124 „ 22 „ 14. Értékpapírok . . . 100,494,915 „ 65 n 15. Táicza-váltók . . . 711,252 „ — » I 6. A részvényesek bizte­sttott adóslevelei . . . 7,350,000 „ — „ 7. Bankoknál levő reudel- i kezesre álló követelések, készpénz es az intézet követelései, a hitelezők követeléseinek levoná­sával ... . __ 4,202,761 „ 75 Ős szessn 153,073,167 „ 61 „ Ezen értékekből 43 millió korona magyar'ér­tékekre esik. A lap szerkesztéséért felelős'. Nagy Lajos. Laptulajdonos: Nagy Lajosné. Közgazdaság. Henneberg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krajezárig méterenként •*— csak akkor valódi, ha közvetlen gyáraim­ból rendeltetnek, — fekete, fehér és színes |a legdivatosabb szövés, s/in- és mintázatban P r i v á t-f o gy asztóknak posta bér és vámmentesen, valamint házhoz szállítva, rn i n- t á k a t p e d i g p o s t a 1 o r d u 1 t áv a I kül­denek : Henneberg G. selyemgyárai (cs. és kir. udvari szállító) Zürichben. Magyar levelezés, j gvájczbu kétszeres levélbélyeg ragasztandó. HIRDETÉSEK, legolcsóbb hazai va^as- és hegyi klimatikus Gyógyfű rdő Máramarosmegyében.'siPf Szobaarak 25 krtól c<ak 1 frt 50 krajciárig. Pormentes ozondús erdei levegő. Ivó- ős für- döltura hidegvíz-gyógymód, vasláp és fe- nyőfürdők. Biztos siker a vérszegénység min­den alakjainál, terméketlenség-, tehetet-* lenség és mindenueniü idegességnél. — Kényelmes szobák. — Kitűnő keresztény és izraelita vendéglő — mérsékelt árak mellett. Idény: junius I töl, szeptember végéig. °? Vasúti állomás: BOStyafe- v«g}' TéCSÖ- J, Prospektust kívánatra küld bármikor a FürdLöigazgatóBag. közötti időben 4 előadásra a színházat oda­adta, és .megengedte, hogy a helyárakat 50 '/,-kal emelhesse. * Lelkész választás. A szatmári ref. egy­házat a napokban hívta fel az egyházi felsőbb hatóság— a néhai Tabajdi Lajos lelkész el- hunyiával megüresedett állás betöltésének elő­készítésére. E czélhól a választási névsor fulyo hó 8-tól, azaz csütörtöktől 10 napig, tehát június 17-ik bezárólag— Ilácz István lelkész lakásán közszemlére kitetetik. Ez idő alatt d. e. 10—12-ig bárki megtel intheti, és jogo- | sült egyének kihagyása, vág, jogtalanok fel­vétele ellen felebbezést az egyháztanácshoz bármely választó adhat be. Szavazati joggal az olyan önálló, 24 évet betöltött férfi, vagy vegyes házasságban éiő ref. hitű nők bírnak, kik az 1898. év végéig kirótt és esedékes egyházi adójukat a választás e otc egy hónap­pal befizetik. ■j* Gyászhir. ö/.v. Koós György né született Dusóczky Ottillia a tuagá és gyermekei Ottillia, Gizella és György, — valamint a széles ki­terjedt rokonság nevében is fájdalmas szívvel tudatja, a szerető gondos férj, apa és rokon­nak, Koós G y ö r g y n e k, a Szatmári Ke- 1 reskedelmi és Iparbank péuztárnokának, — volt 1848—49-iki honvédnek, életének 7‘g-ik ! évében, — folyó juuius hó l-én, esteli 10 órakor, hosszas szenvedés után történt gyászos I elhuny tát. A drága halott hült tetemei folyó június hó 3-án d. u 4 órakor fognak az ev. ief yallis szertartásai szerint a gyászházból örök nyugalomra tétetni. Szatmár, 1899. jú­nius 2. Áldás és béke lengjen hamvai felett! — Űrnapja, a rom. kath. hívők ezen leg­nagyobb ünnepe, kellemes derült idő melleit folyt le. A nagymisét és a szent beszédet a püspök mondotta, valamint a körmenetet is ő vezette. A vallásos könnenetben az ajratos hívőknek ór.ási tömege vett részt. A helyőr­ség legénységei közül két szájad rukkolt ki, kik az ünnepélyen a disztüzelést szolgáltatták. A fő- és törzstisztek a szent misén és körmenet­ben vettek részt. Körmenet vegével a kato­naság letérdelt — és a püspök az oltári szent­séggel áldást adott reájok. A Triesti Általános) Biztosító Társulat (Assi- citraztoni Generáli) f. é. április hó 22-én tartott 67-ik közgyűlésén terjesztettek be az 1898. évi mérlegek. A jelentés különösen kiemeli, hogy Hegedűs Sándor igazgatótanácsos ur kereskedelemügyi mi­niszterré történt ki neveltetése folytán az intézet igazgatóságából kilépett, mely körülményről az igazgatósága közgyűlés alkalmával következőkép emlékezi k meg : „Tisztelt Urak 1 Engedjék meg, hogy jelenté­sünk első helyén, rokonszenvünknek adjunk éjénk kifejezést azon iiagyr.ibecsült férfin iránt, ki Ő Felsége kegyéből megbízást nyert a magyar ke- j reskedelmi miniszter magas és díszes állásúak e:-; foglalására. Hegedűs Sándor reiidkivüli télié sége igy teljes mértékben nyert slismerést, és midőn ez örvendetes tényt Ősökkel egyetemben őszinte : megelégedéssel üdvözöljük, mélyen fájlaljuk egy­úttal azon vesz'eséget, mely ezáltal intézetünkre \ hárul, mert társaságunk kénytelen lemondani ezen férfiú közreműködéséről, ki őt 16 éven át telette buzgó és becses támogatásban részesítette. Kérjük szives felhatalmazásukat, arra nézve, hogy az itt kifejezett érzelmeinkről ez évi közgyűlésünk jegyző­könyvében megemlékezhessünk.“ Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, hogy az 1898 deczember 31-én érvényben volt életbizto­sítási tőke összegek 449,227.817 korona 22 fillért tettek ki, és az évfolyamán bevett dijak 19,100 562 j korona 14 fillérre rúgtak Az életbiztosítási osztály! dijtartaléka 8,641 165 korona 59 fillérrel 114,696 582 korona 69 fillérre emelkedett. A tűz- és szállítmány-biztosítási ágakban a dij és illeték bevétel 27,135.609 korona 94 fillér i volt, miből 11,372.530 korono 78 fillé' viszontbiz­tosításra fordíthatott, ugy, hogy a tiszra díjbevétel . 15 763,139 korona 16 fillérre rúgott, mely összeg­éből 12,490 283 korona 14 fillér mint díjtartalék

Next

/
Oldalképek
Tartalom