Szatmár, 1899 (25. évfolyam, 1-47. szám)

1899-01-07 / 1. szám

Szatmár, 1899. januárius 7. X MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. ELŐFIZETÉSI DIJAK: •Kél* étre . 2 frt 80 kr. Negyídótrsi. . . .-?* kr. |ho*i » l»P siellemí résiét érdek! félédre 30 *r. „. . ... ... , i NÍRDETESEK DIJA: Felelő, uerkeifto likasa: Vo, osmarty-utci «. »•«. U nd 6 k töbfi.iörinil » kr. - T.rj.­közlemények küld átadok. , ' t aelme» es tobbszoro* hirdetések kedvezőbb alatt vétetnek fel előlegrs fizetés mellett. 1 frt 40 kr. j Egy bór» Egyes tiara ára 19 'iy‘ | j JÍUPÓHIVATAL: ügy 11 előfizetési pénzek, nfainiitf 1 hirdetés’ M*gy likjMaí kÖafrayOiiliija, Deák-tér 3. sz stb. dijak e lapok kisdtjhitvtalábai fizetendők, hóra az előfizetési és hirdetési diptk bérmentre küldendők. I Szatináron, Deák-tér 3. ti. (» ráros|áza mellett), liénnenteden^ereleket nem fogadunk el. ITUT-TII1IV: a három hasábos gartnond sor dij* 10 kr. Bélyegdij minden beiktatásnál 30 kr. Az újév. Egy elmúlt ó-év utáu egy új év Tavaly is így volt: Szenvedés, csapás, baj, vesze­delem, egy hosszú éven keresztül; vigaszta­lódd# édes reménye, jobb napok, szebb jövő az uj év hajnalán. És ez az „újév“ most már elmúlt. Tajjon kinek hozott szenvedő sebeire irt, kinek ablakán küldte be reményeit, kiuek hozott föl jobb, gyönyörűbb uapokat ? Megmutatja az emberek arcza, kedélye. Min­denkinek szivébe hideg kétségbeesést költöz­tetett, egyiknél halálrém harájába öltöztetve, másiknál gyötrő kinos fájdalom tépdelő kül­sejébe burkolva. Szenvedtünk, nélkülöztünk egy hosszú éven át: sajgó keblünkben a mardosó fájdalom lá­zongott. Szinte örömmel temetjük sírba az óévet, s oly jól esik e három szó : i Boldog új évet! Boldogat! .. . Olyat, mint a milyen volt, a múlt év ? Annyi sújtó csapással, remény­telenül, annyi kétségbeeséssel ? Pedig a jövő óv reménysugarai is vérpi­rosak, napja sötét, borús egész láthatára. Vért gzomjúhoz a „boldog ujesz-j t e n d ő“, . magyar polgátok vérére áhítozik. — ügy látszik, úgy tetszik ki minden körűi­mén} bői, a múltból, a jelenből. Pedig víg zaj helyett csöndességnek kel­lene uralkodnia, borúnak kellene arczotokon ülni, mert gyász, komoly gyász fog az új évvel jönni, a boldog új év boldogtalanad lehet. Vagy pedig feltámad a jog, s fegyverrel kezében vivui kezd, mint küzdött egykoron, akkor boldog uj évetek lehet, de kiöntött véretek árán ! ? Melyik jobb, melyik rosszabb, az új év mellében van, megszüli a jövő. •J* Keresztes Hámlor. S éppen öt kellett a halál rettenetes ke­zének kiragadni az élet öléből tevékenysége, inuk álkodása legfejlettebb pontján. A nélkül halt meg; hogy tudta volna a halál rémes közeledtét, a vagy megintve lett volna az örök elmúlásra valami betegség által. Hulló-esillagok esnek, minden csillag ki­rn ultával egy-egy ember élet van kioltva. — (_) "j-líé hát láttatok-e hulló csillagot; mely tüz- sugárral lefutott volna az égről? — Azur volt az égbolt, a nap tüze sugár-özöut eregetett alá óriási tömbjéből, a mikor a haláleset történt. Múlt év deczeaber 31-én, pénteken 9 órakor agyszélhüdés érte, s eszméletlenül este G óráig feküdt, akkor az agónia Megszűnt, de Keresztes Sándor — halva volt. V a s á r n a p, január 1-én, d u. 3 óra­kor temették. A halottas háznál Tabajdy La­jos, a sírnál Rácz István lelkészek mondtak s„zép beszédet. Az ügyvédi kamra megbízá­sából a sírnál (Jsomay Imre ügyvéd mondott remek beszédet. Igen elérzékenyült, meghatva beszédjétől — s a közönség könnyezése, a hozzátartozók zokogása mellett eresztetett le a koporsó — Keresztes Sándorral. Mikor e sorokat Írjuk, — az ő lelke az igazak honában, az Úr zsámolyánál lebeg. Mily nagy megdöbbenést keltett a várat- iau halál idegrázó hire. Mennyire mély fájda­lommal fogadta azt a város minden lakója. Szerető barátai, ismerősei, kollegái mind kife- jezhetlen mély fájdalommal vettek tudomást ked­Mély bánat ült, a siró szemektől megáz­tatott arezokon ; a veszteség, a kétségbeesés, a kimondhatatlan fájuuloi, a sajnálkozás bá­nata. S a sok résztvevőiek búja egybeforrt, kegyeletté olvadt, ott t »égni a — Keresztes Sándor sirja fölött. Óriási részvéttel kísérték legutolsó út­jára a puritáu jellemű férfiút. A ki míg élt, 'na/Ája szabadságának ' * -senyéére lángolt • ki az igazságnak ideális magasztalója, a jog harczában a vezér, — szeretetben az első, minden téren raiuta-ember volt. — Népszerű ügyvéd , ki szorgalmasan tanul­mányozta hazai törvényeinket, városi tör­vényhozó, ki Szatraár Németi sz. kir. város érdekeinek önzetlen pártolója, a polgárság szent jogainak odaadó hive volt Mint atya, gon­dos, szerető; mint férj kiváló; mint ember szép, magas alak; mint társadalmi tényező a legkedveltebb, — minden tekintetben kitűnő férfiú volt. A „TATBÁ“-BÓL. Mint a ki két nőt imád, Oly kinos helyzetem, A Balatont, s a Tátrát, Egyformán szeretem. S ha itt vagyok, odavonz, Sóvárgó képzetem. A Balaton hullámin Úszkálni mily gyönyör! S élvezni tenger halát — De ah ! a nyár gyötör, 8 rósz ivóvizén feltün A Tátra, mint tükör. Ah! e vizet élvezni! Hát a lég, és a táj t A kettőt egyesitni Nem lehet, óh mi kár. Julius huszonkettő, Fagy, $ dér volt itt már ma. — Mégis jobb a Balaton Lágymeleg hulláma. Megfagyni ráérünk a Jeges februárba’. Józsa János. Almanch 1899-re.*) Villanyos időmérőket szerkesztenek manap a mechanikusok és a régi becsületes homok­óra, amelynek pergése szerint kényelemmel morzsolták le hajdanában eleink az ö napjai­kat, ma már csak egynéhány konyhában ta­lálható, ahol tojást főznek lágyra, félkeményre, keményre a kis homokos szerszám útmutatása szerint. Minő szomorú degradálás ! Egykoron nagytudományú csillagvizsgálók nézték a ho­mokóra szerint a csillagok járását, és jövendöl­tek belőle háborút, sáskajárást, lejedelmi gye- rekek szerencséjét. Próleta-famulus volt a kis (homokóra, az ö segítségével állították összeg ; régi kalendáriumok „százesztendős jövendő­mondói“ az esztendő sorsát. Vége lett a csöpp kis szerszám hitelének, mert ime villám hajtja a modern órát. Szinte --------— * Almanach az 1899. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár XlV.évlolyam IV— V. kötete. Singer és Wolfner kiadása. I Ara diszkötésben 1 frt. gyorsabban pereg miatta az idő. Ki érne rá sebes iutama közepette a jövendőre gondolni. Éljük hamar a jelent, a szines, élvezetes, hoz­zánk nőtt jelent. Csak az a miénk, ami ve­lünk, mellettünk, körülöttünk van. Hamar el­dobjuk a régi divatú nagy kétlapos kalendá­riumot, az olyan szörnyen naiv az ö piros nyomású holdjaival, rákjaival, nagyszakallú, baglyoktól körülült prófétájával. Minő más a modern kalendárium ! Aki kiváncsi rá: ime itt az Almanach, a fürge, előkelő, századvégi időmérő. Ez ugyan nem mondja meg, hogy a repezére tessék ez- idén vigyázni a légy miatt, avagy hogy de­nevért szíveskedjenek kiszögezni a pajta ka­pujára. Ez az ilyen elavult mesebeszédeken egy linóm mosolylyal surran el, kézen fog minket és odavezet az emberek közé, mond­ván : — Nézzetek felém, mik vagyunk, szép, művészi formában tekintsétek meg egy kicsit,- hogy mint pezseg körülöttetek az élet, és hogy ez az élet minő furcsa, vagy szomorú, vidám és bolond, avagy tragikus, megható, könyla- csaró változatokban mozgatja az embereket, a k csíny és a nagy sziveket. A százéves jöven- dőmondó helyébe a modern irómüvész jött ifjú szivévé! s bölcs eszével kiszed mindent az életből, ami titeket gyönyörködtet és meg­hat, szép, színes tükröt ad eleven, moz­gó alakokkal. — Cdüljetek löl ismét egy egész esztendőre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom