Szatmárvármegye, 1913 (9. évfolyam, 1-50. szám)
1913-01-12 / 2. szám
Nagykároly, 1913. január 12 Vasárnap IX. évfolyam 2. szám = POLITIKAl ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. — Szerkesztőség: hová a lap szellem részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-utca 11. sz. Telefon 114. Kiaöóhiuatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: D24 lOSSTS MIKLÓS. Előfizetési árak: Helyben: 1 Vidéken s EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. Íj EGÉSZ ÉVRE . 8 korona. FÉLÉVRE ... 3 korona. 1 FÉLÉVRE ... 4 korona. NEGYEDÉVRE 1‘50 korona. ] NEGYEDÉVRE . 2 korona. Egyes szóm óra ZO fillér. ---- Dyilttér sora , 40 fillér. __ _____ Hirdetések jutányos áron közöltetnek. _____ A m egsemmisülés felé. Nagykároly, 1913. január 12. A Tisza István szellemében és kemény parancsa szerint összetákolt választójogi reformjavaslat mind nagyobb és nagyobb hullámokat ver fel az országban. A munkapárti sajtó ugyan még mindig zengi a dicséreteket a nagyszerűen megalkotott javaslatról, de mind inkább nyilvánvalóvá lesz, hogy ezzel csak a nehezen eltitkolható belső zavargások miatti feljaj dulásokat akarja elnémítani. Mert a munkapártnak gondos fondolattal megépített hajója recseg, ropog és az elsüllyedéstől ma már, sem Tisza cinizmusa sem Lukács ámítása meg nem mentheti. A folyton szaporodó kilépések kétségtelen jelei annak a belső forrongásnak, amelyek ezt a mesterséges eszközökkel „összetartott pártot semmivé robbantja. Az a reménye Lukácsnak, hogy a választói reformjavaslat miatt a munkapártból legfölebb tiz ember fog kilépni már ma hiúnak bizonyult. A demokratikus választói reform ügye ma már nem csupán a szociáldemokrácia kérdése, hanem a kérdés közül a nemzet minden független eleme és az alkotmányossághoz ragaszkodó minden társadalmi rétege csoportosul. A demokratikus választói reform kérdése nem taktikai kérdés többé, amint az a darabont kormány idején a Kristóffy korában lehetett és volt is. Sőt már maga Kristóffy s^j, tekinti, mert nem is tekintheti ilyo*Aiek. Ezt bizonyítják a Kristóffy leleplezései. Ez a kérdés úgy járt, mint a Gőthe varázslója, aki az általa felhívott szellemeket nem tudta visszaüzni. Ennek a kérdésnek meg van a maga története. 1906-ban azzal a kötelezettséggel vállalt kormányt a koalíciós kormány, hogy létrehozza a választási reformot az általános választói jog alapján, a választóknak legalább oly számával, mint amennyi a Kristóffy- féle javaslatban kontepipláltatott. Ezen az alapon készítette Ci javaslatát gróf Andrássy Gyula és hogy a Kristóffy- féle javaslatnak számát elérhesse gondolta ki a tisztán az értelmiségi fokozatokra alapított pluralitást. Mikor gróf Andrássy Gyula javaslata 1908 őszén a király elé került, az az egész sajtó, mely akkoriban a koalíciónak ellensége volt s melyből a későbbi munkapárti sajtó keletkezett, abban dolgozott és intrikált, hogy a király nem adhatja meg az Andrássy-féle javaslathoz az előzetes hozzájárulást, mert a királyt ígérete és szava máshoz köti. így beszéltek a királyi Ígéretről azok a lapok, melyek ma mind a Lukács szekerét tolják. És midőn a koalíciós kormányt a Khuen kormány váltotta fel, Khuen beígérte az általános szavazati jogot a pluralitás nélkül. Ami az általános mellé az egyenlőt is jelentette. És ehhez a programúihoz kötötte magát, szavát és becsületét a nemzeti munkapártnak óriás többsége . . . Lukács és Tisza abban bíznak, hogy a király a választói reformjavaslathoz az előzetes hozzájárulást megadta, de hiszen ezt a király Andrássynak is megadta. A végkifejlődések azonban nem ezen fordulnak meg, hanem azokon a mozgalmakon, amelyek az országban történnek. A hatalom erőszaka provokálja a tömeg erőszakát. Ennek következménye, hogy a reményeiben csalódott szocialista párt az elkeseredés végső szerencsétlen és csak kárt okozó fegyveréhez nyúl. Esőben. Tóni éppen a hátulsó második kerekét mosta a fekete hintónak, mikor elkezdett orrán-száján dőlni a vér. — Ez jó, igy egészen ki fog tisztulni a tüdőm, — hörögte Toni és halálsápadtan rogyott össze a hátulsó kerekek mellett. Mitru, az első kocsis, olyan se nem jó se nem rossz ember, fölegyenesedett, — éppen a ráfot igazította — a két vállát kifeszitette és közelebb ment Tonihoz. Nézte egy szem- pillantásig, hogy megy össze szemlátomást, hogy horpad befelé mellkasa, válla, háta és nem állhatta meg, mőgegyszer nekinyujtóz- tatta magát a fülledt levegőnek. — Hozzak valamit? — Micsodát? — Hát valamit, no . . . Ami kellene. Toni ránézett Mitrura. Az ott felejtette tekintetét a párolgó embervéren, amely szétfröccsent a kocsi kerekeire, Tolni csizmájára és a rothadó, bűzös szalmára, amit kihánytak a lovak alól. — Egy kis szilvoriumot is hozhatok éppen. Van nálam pénz, itt van ni . . . — Nem kell. Hiszen jobban leszek én mindjárt. Mert ez csak jó. Kitisztul a tüdő. Eddig úgy nyomott itt a közepe táján ni, de most már nem nyom. Kigyött a rossz vér. Ami rossz vér van az emberben, annak ki kell gyónni. Vagy igy, vagy úgy. De ki kell gyónni neki. Elhallgatott, mert a sok beszédtől vékony ér kezdett piroslani a szája szélén. — Ne beszélj annyit. Mitru leggugolt és kalapálta a ráfot. Toni odább vonszolta magát és rádült egy csomó szénára a kocsiszín szögletében. Ahogy mozdult, nagy ürességet érzett magában. — Ma jól ki tisztultam, — nyögte elégedetten. Behunyta a szemét, kicsit beljebb húzta a kalapját, mert a nap éppen a fejére tűzött. — Hát az igaz, hogy vagy igy, vagy. úgy, ki kell gyónni annak a rossz vérnek. Dél felé járt az idő. A nap már a Madzsore fölött égett. A sugarai rézsut estek a tengerre. A part felől, apró, fényes karikák indultak meg játékosan cikkázva, vakítva. Az utón férfiak, lányok jártak-keltek. A kezükben vizes uszó-ruhát lógattak lustán, a fürdőtől ernyedten, úri bágyadsággal. Mitru utánuk nézett és nagyot rúgott a Miss kutyába, amelyik ott lábatlankodott körülötte. — Erigy az urakhoz, az úristen döglesszen meg. Kigyöttél már a szagra. Sütik mán bent a jó pecsenyét. Nem ehetnél belőle, Toni ? Kaphatsz a szagából. — De jó ez a nap, — fordult Toni a jobbfelére. — Nem is gondolná az ember, milyen jól esik a meleg. Másutt nem lehet ilyen ez a nap. — Egyforma mindenütt. — Akkor nem gyönne ide az egész világból ez a sok úri nép. — Idegyön, mert nem tudja hova tegye a pénzét. — Hogy lehet annyi, hogy ne tudja, hova tegye. Nem is lehet annyi. — Van a. Csak nem neked, meg nekem. Az ilyennek még az aprajából is csak itt-ott akad. Azér . . . Elharapta a szavát. Püfölte a kereket, hogy csak úgy szikrázott. A foga közül mondta, hogy csak úgy félig-meddig lehetett megérteni: . . . elgyön az asszony. Mezítláb volt. Kövér, fehér lába hozzátapadt a kerek kövekhez, amikkel ki volt rakva az udvar. Valahányszor egyet lépett, kivillant a szoknya alól fehér bőre. Mitru egy percre sem tudta levenni róla a szemét. Dühösen dolgozott ha az indulatja után liaufcl Sámuel vegyileg IlS^lll viuanyerore berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59.
