Szatmárvármegye, 1913 (9. évfolyam, 1-50. szám)
1913-03-09 / 10. szám
1 Szatmár-Németi, 1913. SZATMÁRVÁRMEGYE 3-ik oldal. iői minőségben vármegyénk területén (megtartandó körútja alkalmából a főszolgabírók utján intézkedjék az alispán aziránt, hogy a püspöki vikárius körútja alkalmával az izgató papokkal szemben teljes közigazgatási támogatást nyerjen. Pénzügyigazgató, dr. Czukór Lajos főorvos helyettes, Tichy Gyula előadásai után az ülés véget ért. Felsőbánya jövője. I. (R. G.) A nagy eetraljzálás korszakában, mjkor minden szellemi és anyagi Vérlüktetése a nemzetnek úgyszólván a középpontba, az ország szivébe, fővárosába gyülemlik: a vármegyéknek még mindig megmarad, sőt kell, (hogy sokszorozódva maradjon meg az a hivatása, hogy benső, missziót teljesítő hivatásba, kötelességét a legébe- rebben vállajn hordozza. Kell, hogy szemen vágja, szivén szorítsa az a jelenség, az a tünet, mely szerint egyes kisebb városok, nagy, jelentős nemzeti szolgálatra hivatott községek exponált pontokon hanyatlónak, múlnak, gyöngülnek — a magyarság nyilvánvaló;, kézzel fogható veszedelmére. Szatlmárvármegyében ilyen helyzetbe jutott önhibáján kívül a kies Felsőbánya. Ott azon a vidéken, a melyről egykor Jókai úgy irt, hogy túl rajta megszűnik — a magyar. Az a város, mely ős időkön keresztül a magyarság őr-vára, a vigilátora voll. A melyVhindig nein csak megőrizte tiszta, szinmagyarságál, de oly asszimiláló e- rőt hordozott lelkében, virágzó bányászatában, hogy aki egyszer oda költözött, az magyarrá lett menten. Még a múlt század második felében is egyike volt ez a kis-városáé; ország vagyonosabb városainak. Hegyeinek mélyében bőven volt aj nemes (érc. Lakosai a bányaipar révén jó módban éltek. De az idők -változtak. A bányák ere;i megfogytak. Nem adnak többé termést. Vagy, a mit adnak, azt kiművelni nem lehet. Az üzem megdrágult. A termelés többe kerül, mint az ércnek értéke. Nagy, mérhetetlen csapás borul ezzel a fordulattal erre a kis városra. Hiszen lakósainak úgyszólván egésze bányászattal foglalkozott. Abból élt. A (hanyatlásnak, a pusztulásnak legelső nyomai már régebben erősen mutatkoznak. Az adatok, melyek hitelesen szólanák a város lakosságának apadásáról — szinte megdöbbentők. Felsőbánya lakosságának száma 1869. évben 5311 volt. Ma már csak 4422 iakója van. Pedig a születések száma csak rövid idő tartama alatt is 818-al meghaladta a halálozásak számát. A város, főleg Farkas Jenő polgármestersége óta minden lehetőt elkövetett, hogy a városi megromlásában, tönkrej utasában [feltartóztassa- > Es hogy mi minden megkapó, szinte csudás dolgokat miveitek ott, abban a városban, azl meglepetve bámultam jó magam is, ki negyedszázad előtt már szemtanúja voltam, mint felsőbányái lakos a pusztulás jeleinek. Ez a kis város bebizonyította, hogy nem csak ismeri hivatását, maliját és a reá várakozó kötelességet ölt a maga jellegzetes környezetében, de tud is és akar is megfelelni egész addig a pontig, ahol a magáravalő hagyatottság, az elszigeteltség, a segítő kezek teljes megvonása erejét végkép kimerítik. Mindent elkövet, hogy a kiköltözést megakadályozza. A bányamunkások a bányákból megélhetésüket biztosítva nem látják, más munkához nem értenek, de ha értenének is, segedelem nélkül uj iparágat nyújtani maga a község nem képes. Pedig ha nemzeti 'Szempontból tekintjük a város helyzetét, meg kell hogy dobbanjon a szivünk ez elhagyatottság, e várossal vajló nem törődés gondolatában. Hiszen ezt a várost — ott a végponton magára hagyni, az ő fontos hivatása és helyzete közt valóságos bűn Hiszen az a maroknyi és folyton apadó, pusztuló magyarság, ott a végponton minden oldalról oláhsággal van körülvéve. Ha ez a város aludnék, bűnös tes- pedésben élne, ha kiveszett volna belőle minden életösztön: akkor is meg kellene rázni. Fel kellene verni. Meg kellene fenyiteni, hogy feledte kötelességét, hivatását. Am ez a kis város élni akar, élni tud. Mozog. Érzéke van az élet föltételeihez. Csak karjait nyújtja, hogy adjatok, segítsetek. Ne alamizsnát. Csak azt és olyan intézményeket adjatok, szerezzetek, mik más már 'élettől duzzadó városok ölébe már-már /teherként hullanak. ! Felsőbánya kérelme, előterjesztései rövidesen a megye, illetőleg, kép- 'viselőház, a kormányzat elé kerül. — Részletesebben is referálni fogunk ezek ről a dolgokról. És a legélénkebb figyelemmel kisérjük. Addig is a vármegye hazafias és igazságos megitélésébe, érzéseibe ajánljuk e kis város — jövendőjét. ¥■— — ff 1 Ilii Mi lilliHMilffciMlliy — 111—(I —1 Ellenzi a házira. üpprayi tiltakozása. Véres árnyékok vetődtek a keddi napra. Egész Rudapest tele katonasággal. Utcákon, tereken szuronyos csapatok, gúlába rakott fegyverek, lovas és gyalogos őrjáratok, voltak láthatók. A parlament palotája körül egész tábor pihent. Benn a házban, pincékben félemeleti folyosókon fegyveres készenlét, az ülésterem körüli folyosókon pedig a megsebesülendő képviselők ápolására várakozó mentő orvosok voltak. Tisza István a képviselőház napi rendére tűzte kedden a választójogi javaslatot és az ellenzéki pártok erre az alkalomra bevonultak a Házba,hogy; tiltakozzanak a mai politikai helyzetben e javaslat tárgyalás ellen. A munkapárt vérontástól félt, véres összeütközéstől tartott. Ezért készült fel fegyveres csapatokkal, mentő orvosokkal,, a saját rémlátásai ellen. De keddre .‘várták ,ai munkásság tömegsztrájkjának a kitörését is. Kedden várták, hogy a munkásság tízezrei megállítják a gépeket, leteszik » szerszámot és kivonulnak az utcára — eleven martalékul a szuronyoknak, — man n ti eh ereknek, gépf egy v ereknek. A vérontás szerencsésen elmaradt benn a házban épp úgy mint az utcán az ellenzék nem síppal és dobbal és. nem végzetes cselekedettel tüntetett kedden, hanem minden botránynál meszeli!) hangzó csönddel, mely inponáló akusztikát adott gróf Apponyi Albert tiltakozó beszédének, amint az összes ellenzéki pártok nevében mondott elí benn a képviselőház üléstermében — száztíz ellenzéki képviselő méltóságo- san néma asszisztálásával szemtől ^zenibe gróf Tisza István ellen, Lukács László ellen. Gróf Apponyi Albert tiltakozó beszéde teljesen a közjogi argumentáció/ alapján épült fel, mindent fenntartott a jövőre nézve, semmit sem áldozott, fel a jelenből, mérsékletében volt a főereje és hángjában, irányzatában a méltósága, mely inponáióan hatott a jmunkapártra is és súlyosan latba esett a közhangulatok további kialakulására, különösen azzal a részével, mely a munkásságot óvva intette az erő — mérkőzéstől, a tömegsztrájktól, kérvén ennek a kiszámíthatatlan mozgalomnak leszerelést azzal á komoly fogadalommal, hogy a Lukács kormány, választójogi javaslatának 'munkapárti elintézésén túl, az ellenzék tovább küzd1 tovább agitál a becsületes, demokratikus jog kiterjesztésért. Apponyi szózata az elvek terén folytatandó további harc szózata az ellenzék felé, és a kormány ellen, de a béke szózatot volt a súlyos harcra készülődő munkásság felé is. Egyenesen ebbe a béke szózatba kapcsolódik bele aztán, a szociálista párt vezetőségének az az elhatározása, hogy a mai körülmények között helyesnek találta a tömegsztrájk elhalasztását jobb, alkalmasabb időre. A véres árnyak elvonultak, de annál sötétebben, annál nyomasztóbban nehezül a kedélyekre e passiv de- üiostráció hatása. Az elmaradt képviselőházi vérontás és az elmaradt tömeg- sztrájk csak azl mutatja, hogy minden tényezőben több és magassabb volt az erkölcsi felelősségérzet, mint a inai rendszerben, mely az állam félelmes fegyverb:itaimái volt kész akcióba léptetni a jogért feltörekvő jogos aspirációk vérébe fojtására.
