Szatmárvármegye, 1913 (9. évfolyam, 1-50. szám)
1913-01-19 / 3. szám
2-ik oldal. SZ ATMÁR VÁRMEGYE 3. szám. A vihar kitört. Az addig csendes és néma tenger háborog és rémes hullámok hányják-dobálják a kalóz sereg hajóját. A magyar nép tengerének erős szikláján léket kapott a vakmerő kalózok hajója. A patkányok már megindultak elhagyni a sülyedő hajót. A parancsnoki hidon álló vezér minden ereje sem képes a katasztrófát megakadályozni. Szikra távírók mennek Bécsbe — gyors segélyt kérve a központi hatalomtól. Mind hiába! Segély nem érkezik. A felébredt népiélek hatalmas ereje viharként fokozódik és elnyeléssel fenyegeti a jogtipró kalózhadat. Hire fut, hogy Lukács Lászlónak már nemcsak a feje, de a keze is reszket és nem bírja tartani a kormány rudat. Egészsége »megrendült«. Távoznia kell a kormány padjáról. Az erőszak emberei azt hiszik, hogy ezzel az »áldozattal« lecsendesül a viharzó tenger ? Csalódnak. A vihar fokozódik és tombol tovább, mig a kalóz hajó el nem pusztul vezérével gyűlölt seregével együtt. Bízunk a felébredt nemzet erejében és kitartásában és erős hitünk, hogy a jogrend uralma győzedelmeskedik a kalóz rémuralom sötét korszaka felett, hogy helyet adjon az alkotmányos nemzeti élet békés és zavartalan fejlődésének. (F.) Forgácsok. Az erőszak politikája minden téren megtenni a japán mese sárkányfogait. Valahol a Sárga-tenger partján regélik, hogy egy tatár khán véres harccal, városok, falvak feldulása után elfoglalta a nipponok földjét és valami különös rizsmagot vetett el abba. Aztán az elvetett magokból mind sárkányfogak nőttek, amelyek összetéptek, halálra- sebeztek mindenkit. A magyar közélet tatár- khánja is valami ilyent müvei a politikában. Bármibe is kezd, abból sárkányfogak nőnek, az a romboló erők hatalmába jut. A parlamentarizmus szétrombolása után most a demokratikus haladás s vele a nemzeti megerősödés útját is el akarja vágni azzal a választójogi javaslattal, amelyet ugyan Lukács terjesztett a munkapárti Ház elé, de az egészében és részleteiben is a Tisza István politikájának a sárkányfog-gyiijteménye. Sőt a láthatáron már olyan szörnyek jelentkeznek, amelyekről a japán mese semmit se tud, de az erőszak rendszere életre hivta. Az alkotmánykrizis, a társadalmi felfordulás a gazdasági válság sárkányfogaitől agyon- sebzett nemzetre a munkapárti uralom újabb villámcsapásai fognak zúdulni. A választójogi refom után a közigazgatás államosítását akarják megcsinálni munkapárti politikai szempontból. Sőt gróf Tisza István nemcsak a parlamentárizmus megmentését ambicionálja magának, hanem hasonló eredménnyel a nemzetiségi kérdést is megakarja oldani — szintén a munkapárti politika szempontjából. Már feltámadása első napjaiban, a Héderváry választása hadjárata idején igyekezett a nemzetiségeket, elsősorban a románokat megtéveszteni. Később is számtalan alkalommal hangoztatta, hogy: megfogják találni a nemzetiségi probléma megoldásának feltételeit, vagyis majd a románok különböző ígéretek fejében mind belépnek a munkapártba. Ez a hátsó gondolat az alapeszméje a Tisza nemzetiségi politikájának, ő be akarja terelni a románokat a munkapártba, hol ők lesznek a leghívebb és legolcsóbb támogatói a Tisza-uralomnak. * A munkapárt — úgy látszik — nagy slágernek szánta Khuen-Héderváry elnökségét, mert még mindig ezzel foglalkoznak. Ugyanis kettős taktikai okból eszelték ki Lukács és Tisza. Az egyik az, hogy kibékítsék Khuen-Héderváryt, aki komolyan megneheztelt amiatt, mert a választójogi javaslatot neki előzetesen meg nem mutatták s akinek neheztelése könnyen maga után vonhatta több, hozzá közelebb álló képviselőnek kilépését a munkapártból. A másik pedig az, hogy Khuen-Héderváry legyen, ha kell, személyes érintkezés utján, egy „utolsó“ kísérlet a szövetkezett ellenzéki pártok vezéreinél az iránt, hogy ezek a pártok foglalják el a nyolc-kilenc helyet, melyet a kormány nekik a megválasztandó választójogi bizottságban szánt, aminek előfeltétele természetesen az lenne, hogy ezek a pártok vonuljanak be a parlamentbe. % c?odarabbi. Körülbelül két héttel ezelőtt egy kis nyomorék ember érkezett városunkba, aki élelmesen kihasználja az emberek hiszékenységét, babonaságát. Aki a hitvány badarságokért, melyekkel látogatóit ámítja ép oly kapzsisággal fogadja el a múltban csalódott és a jövőben reményt kereső kétségbeesett szegény emberek nehezen nélkülözhető koronáját, mint a telhetetlen, vagy elégedetlen gazdagok könnyelműen oda vetett tiz és húsz koronásait. Csütörtökön délután 5 órakor akartam látogatást tenni a Széchenyi-utca 19. számú házban, a csodarabbinál. A csodarabbi az udvarban levő alacsony vályog épület egy szoba és egy konyhából álló lakását bérelte ki. A dohos, kihasznált levegőjű konyha, most váró szoba, amelyet reggel 10 órától éjjel 12 óráig állandóan zsúfolásig megtölt a bebocsátásért várakozók folyton változó tömege, A váró szoba udvar felőli oldalán a „Talmud olvasó“ nyomtatott felirat látható. Benyitottam. — Érdekes és nem kevéssé szégyenletes kép tárult szemeim elé. A váró szoba telve volt úri hölgyekkel, lányokkal asszonyokkal, akik belépésemkor szégyenkezve húzódtak a gyengén világított füstös fülke sötétebb zugaiba, ügy látszik tudatában voltak annak, hogy nem méltó hozzájuk e helyütt lenni, de hiába, a kíváncsiság női gyarlósága elhallgattatta az ész tiltakozását, a jó ízlést. A vén Kapusznyák meg kelletlenül forgatta az ostort, a fejét megcsóválta és mogorván szólt vissza : — No már megint sirtok?! Ne sírjatok! Halljátok! De ahogy a sirás el nem ült, a bánatnak ez az ártikulátlan hangja valahogy áthatott az ő sovány derekán keresztül is a szivéhez, ami bizony nagy dolog lehetett. Elhallgatott tehát és amikor az öreg Marus belefáradt a sírásba, feléje fordult és részvétteljesen bólongatott: — Úgy bizony ! El ment már ! El biz a’! Az öreg asszony bánatosan rázogatta a fejét: — El, el! Akkor már a fiatalabbik asszony, a Janó felesége is felhagyott a sírással, megtörölte a szemét. — Hiszen majd megjön — próbálta magát is, meg a többieket is vigasztalni. Most azonban Kapusztnyákot szállta meg a csüggedés. — Megjön, meglehet. De akkor már hol leszünk mi öregek, te is Marus,(meg én is! Marus kiegyenesítette sovány, görbe derekát, fölállott a szalmaülésről, a szemei meg tágra meredtek, úgy nézett Kapuszt- nyákra, aki csak helyben hagyta: — Nem leszünk mi már meg akkor, bizony. Nem látom mér én meg a Janó fiadat, de bizony te sem.______________________ ___ — Nem látom meg? — kérdezte Marus és a hangja olyan fojtott, olyan nyögésszerü volt, mintha a vén gazda minden egyes szava egy-egy nagy teher volna, amit ráraktak. — Nem bizony. Messzi van innen Amerika, a halál meg közel jár mihozzánk. — Hát nem látom meg soha! — Soha! — Soha! — Odakapott a fejéhez, igazgatni kezdte fekete fejkedőjét, pedig nem volt annak semmi hijja és rémületteljes suttogással ismételte: — Soha se látom már! . . . És én még nem is búcsúztam tőle! . . . Nem búcsúztam a fiamtól, akit már nem fogok soha többé látni! . . . — Dehogy is nem — vigasztalta a menye. — Hiszen elbúcsúzott tőle. Meg is ölelte, meg is csókolta, meg is áldotta emberi módra úgy, ahogy dukál! . . . — Nem . . . nem . . . azt mondtam neki, hogy a viszontlátásra és sohasem látom már visszont! . . . Az emberek ráhagyták, nem feleltek neki, hogy hadd keseregje ki magát. Marus azonban nem szólt többet és a nyolc szekér tót vissza esett letargiájába. Még csak nem is türelmetlenkedett egyik sem, hogy a kocsi beledöcögött a késő estébe, amire hazaértek. ... Az alacsony, földes házban szana- széjjel hevert minden. A magas ágyon föl- halmozott ágynemű összehányódott, Janó itthon hagyott ruhája még ott hevert a lócán. A halina nadrág szára lelőgott róla a földig. Ezt az ágyat már nem fogja megágyazni a fiának és ebben a nadrágban sem fogja őt látni ... És ahogy igy körüljártatta bizonytalan tekintetét, csak a gazda nélkül maradt ágyat, halinaruhát, aztán kaszát, fejszét és egyéb holmit látta. Hirtelen kíméletlenül tárult föl előtte a legnagyobb távolság időben is, tőrben is: az örökkévalóság a soha. Marus szegény feje beleszédült ebbe és ahogy hazaértek egyszerre csak nem tudott kimenni, fölkelni se tudott, sőt még a szűkös ételhez sem nyúlt. Marust a jó meleg padkára fektették, ezt is dúsan kipárnázták, a szomszédasszonyok hoztak neki irt, sőt még a doktor is adott valami medicinát, de Marus csak azt hajtogatta, hogy neki semmije se fáj, hogy nem beteg, hanem hogy a fiától, akit már soha sem fog viszontlátni, nem búcsúzott el. Ezt hajtogatta folyton és amikor már beszélni se tudott, úgy járt az ajka, mintha csak ezt mondogatná. Hetednapra eltemették. így lett a nagy ut első áldozata az itthon maradt Marus. Gergely Győző. Többszörösein kitüntetve érmekkel és dicsérőoklevelekkel ! cipészmester Nagykároly, Gróf Károlyi György-tér. Ajánlja finom, kényelmes, elegáns és tartós saját készítésű lábbeliit. Dusán felszerelt cipő raktárában csakis valódi finom bőrből, a már világhírű hazai gyárakból cipőket és csizmákat nagyon is Verseny- képes árak melleit hozza forgalomba és üzletéből az olcsóbbrendü készítményt, a szokásos bőr- és íalpuián- zatokat teljesen kiküszöbölte és akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. — Nagy választék - mindennemű gyermekcyizmákban, téli, posztó- és báli cipőkben. ■ ■
