Szatmárvármegye, 1913 (9. évfolyam, 1-50. szám)

1913-03-30 / 13. szám

4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE Szatmár-Néxneti, 1913. Nagykároly város képviselőtestüle­te e hó 24-én rendkívüli közgyűlést tartott amelyen Hetei Ábrahám főjegyző előadta, hogy a rendkívüli közgülés összehívását Deb­receni István kir. tanácsos polgármesternek a „Közérdek" c. nagykárolyi lapban ellene emelt vádak alaposságának megállapítása céljából vizsgálat elrendelése iránti kérelme tárgyában hozott alispáni véghatározat be­mutatása tette szükségessé, hogy az esetleg azzal meg nem elégedő, jogosult 15 nap a- latt a fellebbezést benyújthassa. Az alispáni véghatározat ismertetése után, mely szerint a vizsgálat elrendelhető nem volt, miután megfelelő alappal bírónak nem találtatott, a közgyűlés egyéb tárgy hiányában véget ért. Uj közoktatásügyi államtitkár. Ö- felsége a király közoktatásügyi államtitkárrá Benedek Sándor közigazgatási bírót nevezte ki. Az uj államtitkár református vallásu. Meghívó. A szatmár-németii ügyvédi kamara évi rendes közgyűlését Szatmár-Ná- metiben, a városháza kis tanácstermében 1913. évi április hó 13-ik napján, vasárnap délelőtt 10 órakor tártja meg, E közgyűlés­re a kamara tagjait tisztelettel meghívjuk. A közgyűlés tárgysorozata : 1. Jegyzőkönyv hitelesítésére bizottság megválasztása. 2. Az 1912. évi jelentés tárgyalása. 3. Számvizs­gáló bizottság jelentése és a felmentvények iránti intézkedés. 4. Az 1913. évi költség- előirányzat megállapítása. 5. Az 1913. évi tagsági dij összegének s a tagdij és nyug­díj járulék esedékességének megállapítása. 6. Titkárnál 1913. évi március hő 31-ik nap­jáig irésban bejelentendő indítványok tár­gyalása. Kelt a szatmár-németii ügyvédi ka­maránál 1913 évi március hó 11-ik napján. Korányi János elnök. Dr Schönflug Jenő tit­kár. Áthelyezés. Vármegyei főispán Bonis Sándor közigazgatási gyakornokot nagyká- rolyból az erdődi főszolgabírói hivatalhoz áthelyezte. Az erdődi Bartók ünnepély. Erdőd ntelligenciája emléktáblával fogja megjelöl­ni Bartók Lajosnak szülőházát. Az ünnepély napja most már ki van tűzve május 25-iké- re. A Somló Sárika által készített emlék­táblát jelenlegi főszolgabírói hivatal épüle­tén fogják elhelyezni, ahol Bartók Lajos édesatyja lakott, aki erdődi főszolgabíró volt. Az ünnepélyre Herczeg Ferenc, Pékár Gyu­la és a Petőfitársaság tagjai megígérték le- jövetelüket. Május 24-én Rákosi Szidi szi- nésziskolája fogja Bartók Lajosnak valame­lyik drámáját előadni Erdődön. Az ünne­pélyre hivatalosak lesznek a fővárosi és vár­megyei irodalmi egyesületek s vármegyénk egész társadalma. Az ünnepséget este mu­latság fogja befejezni. A nagyszabásúnak ígérkező ünnepség rendezősége élén beren- cei Kováts Sándor főszoigabiró áll. Szatmár-Németi — méhészeti ke­rületi székhely. A méhészeti kerületek uj beosztása alkalmából városunk kerületi szék­hely lett. Nagy Géza m. kir. méhészeti szak­tanár már a napokban el is foglalta állását Méhészeink sziveskedjenek minden, a méhé­szet körébe tartozó szakkérdésben nevezett tanárhoz fordulni, (lakik Eötvös-utcza 4. szám), ki megadja a részletes tájékoztatást. A kerülethez tartoznak Szatmár, Bereg, Ugo- csa és Máramaros vármegyék. Elszerződött színészek. A szatmári . - 'fírsulat a jövő szezonban nagy változá­son megy keresztül. A társulat tagjai közül csupán Bársony, Endrey, Szalóki, és Ács maradnak itt. Eltávoznak: Dénes Ella s Czakó Vilmos titkár. Bállá kálmán délmagyarországi társulatához. P. Tordai Etel, Pálma Tusi s Barics Gyula Aradra, Szendrey Miháiy társu­latához. Ardó Ilona Pozsonyba Polgár Ká­rolyhoz, Ross Jenő, Szendrő Gyula s Sü­megi Ödön Szegedre, Almássy Endre társu­latához, Hajsinek Rezső Szabadkára, Nádassy József társulatához. Eltávozik a társulattól Pintér Irma, Hahnel Aranka és a Szőke pár is. — A színtársulat kötelékéből szep­tember 1-én lépnek ki, addig Heves társu­latának nyári állomás helyein Nagybányán, Marosvásárhelyen és Nagyszebenben, játsza­ni fognak, Ardó kivételével, kinek szerződé­sét, az igazgató felbontotta. Szalóki Dezső szinészkedésének 20 éves jubileuma. Szalóki Dezső a szatmári színház zseniális főrendezője, akit a színpad­ról is nagyon jól ösmer a színházi közön­ség, április 5-én ünnepeli szinészkedésének 20 éves jubileumát. Ez alkalommal Offenbach klasszikus világhírű operetteje, a Szép Heléna kirül színre Reinhardt szerű rendezéssel. Eljegyzés. Dr. Szabó Kálmán maros­vásárhelyi fogalmazó gyakornok eljegyezte Nagykárolyban Irsik Gizellát. Gyufagyár Szatmáron. Mint egészen auentikus helyről értesülünk, városunkban egy gyufagyár van alakulóban; a konzorci­um az alakulás, a fináncirozás munkájával annyira elkészült, hogy rövid időn belül a részvényeket jegyzés alá bocsátja. Örömmel hozzuk a hirt, mivel városunk gyáriparát látjuk, fejlődni, ami pedig a folyton neheze­dő megélhetés szempontjából felette kívána­tos. Hisszük, hogy a konzoicium — mely­ben tevékeny részt vesz Szatmár kereske­delmi életének egy agilis, köztiszteletben ál­ló tagja is — közönségünknél meleg párto­lásra fog találni, annyival is inkább, mivel a nállalat jövedelmezősége — ismerve a gyufagyártás terén általában tapasztalható előnyös konjukturákat — több mint bizonyos. Asztalosát úgy ár, cukorgyár, gyufagyár s na hozza még sikerülne a Mav műhelyt is meg­szerezni, minő más viszonyuK lennének ut Szatmáron, pedig egy kis jóakarattal, no meg fáradtságot nem ismerő buzgalommal mindezek létesítését sikerrel lehetne megol­dani. A gyufagyár létesítését részvénytársa­sági alapon 400,000 korona alaptőkével tervezik. Halálozás. Juhász Elek csengerbagosi ref. lelkész neje sz. Tóth Juliánná életének 30-ik, boldog iiazasságának 8-ik evében rö­vid szenvedés után f. hó 22-én este fél 10 órakor meghalt. Az elhunytat férjén kívül négy kis gyermeke siratja. Temetése husvét másodnapjanak délutánján volt nagy részvét mellett. Legyen emléke örökké áldott! Fizetésképtelenség. A bécsi hitele­zői védegylet a következő fizetésképtelensé­get jelenti; Grosz József Nagykároly. Hirtelen halál. Nagy Károly hely­beli polgártársunk Károly nevű legény íia f. hó 26.-án este 9 órakor hirtelen elhunyt. Az életerős fiatalember kezét pár nap előtt az istálló padláson egy szénatövis megszurta s ez annyira el- jnérgesedett, hogy szerda este erős sziiv- igörcsöt kapott moly kioltotta ifjú életét Temetése folyró hó 28-án volt nagy rész­vét mellett. Nyugodjék békében! Az ügyvédi kamárából. A szatmár­németii ügyvédi kamara választmánya köz­hírré teszi, hogy Dr. Gózner Elek Nagyká­roly székhelylyel bejegyzett ügyvéd elhalálo­zása folytán az ügyvédek névjegyzékéből tö­röltetett; irodája részére Dr. Boleman Már- on nagykárolyi lakos ügyvéd rendeltetett ki gondnokul, Dr. Bohátiel Coriolán ügyvéd Nagybánya székhellyel az ügyvédek névjegy­zékébe felvétetett, Nagy Ferenc ügyvédjelölt Dr. Borgida Endre, Dr. Weisz József ügy­védjelölt Dr. Szűcs Sándor szatmárnémetii, Feldman Miklós ügyvédjelölt Dr. Róth Imre nagykárolyi lakos ügyvédek joggyakornoka­ként az ügyvédjelöltek névjegyzékébe felvé­tetett, Dr. Budai István ügyvédjelölt Dr. Som­lyó Lajos szinérváraljai lakos ügyvéd irodá­jában folytatja tovább joggyakorlatát, Dr. Szilágyi Ágoston, Barbul György, Podhaj ck Jenő, Dr. Rosenberg Sándor, Lukács Imre Béla, Ghilezán Trifon az ügyvédjelöltek névjegyzékéből töröltetett. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik feledhetetlen, drága jó Károlyunk el­hunyta alkalmával részvétükkel felke­restek s a temetésen megjelenni ke­gyesek voltak, ezúton is fogadják hálás köszönetünket. ÍNagy Károly és családja Kútba ugrott. Donka János 68 éves napszámos, aki már hosszabb ideje feküdt betegen az erdődi kórházban, szerdán éjsza­ka kiosant a kórteremből s az udvaron levő kútba ugrott. Mire kihúzták halott volt- Tet­tének okát nem tudják. Országos állatvásárok vármegyénk­ben. Április 1-én Krasznabélteken, 3-án Királydarócon, 7-én Hagymásláposon és szinérváralján, 14-én Nagykárolyban, 15-én Érendréden, 18-án Cstmgeren, 21-én Máté­szalkán, 22-én Aranyosmegyesen, 28-án Fel­sőbányán, 29-én Szatmárnémetiben, 30-án Misztótfalubam. A kalauz balesete. Csütörtökön Szat­már—mátészalkai vonalon Gőzfürész és tó­vári állomások között majdnem végzetessé vált szerencsétlenség történt. Ölti Endre jegy- vizsgáió kalauz a fülkeket jarva megcsusztt a szakadó esőtől csuszamlós oldaljárón és leesett a robogó vonatról, még pedig oly szerencsétlenül, hogy éppen egy, a pálya mentén álló, téglából épült betonoszlopnak vágódott. Az esés erejére jellemző, hogy az ütés következtében az oszlopról iesza.Kadt a beton. A balesetet a vonatvezető vette ész­re, aki azonnal megállította a vonatot, fel­vétette a súlyosan sérül. embert és az e- gész vonatot visszatolatt a Gőzfürész állomás­ra, ahonnan Oltit beszaliitotíák a' szatmári közkerházba. A szerencsétlen ember súlyos belső sérüléseket szenvedett. Halál a romok alatt. Halálos kime­netelű szerencsétlenség történt a napokban Ura községben — mint az ottani tudósítónk Írja. Fejes Lőrinc gazdálkodó a disznóól kö­rül foglalatoskodott. Egyszerre, nem tudni mi okból az ól faiá nieglazzult, összedőlt s maga alá temette a gazdálkodót. Mikorra a szerencsétlenséget észrevették, a szerencsét­len ember megfult a romok alatt. A vizsgá­latot megindították. Rejtélyes ismeretlen a vasúton. A szilágysági vonat utazói a napokban érde­kes esetnek voltak tanúi. Egy, az utazók e- lőtt teljesén ismeretien nő, rosszullett a vo­naton, olyannyira, hogy Nagykárolyban ki­szállították a vonatból és bevitték a városi

Next

/
Oldalképek
Tartalom