Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-16 / 24. szám

24-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. — A Nagykárolyi Kölcsey-Egyesület 1912. évi junius hő 16-án, vasárnap délelőtt 11 órakor, Nagykárolyban, a vármegyeház dísz­termében közgyűlést tart. Tárgysorozat: A gyűlést megelőzőleg 10 órakor gyülekezés a vármegyeház lépcsőcsarnokában s kivonulás Kölcsey Ferenc szobrához, hol a tanuló ifjú­ság szónoka a nagy költő szobrát megko­szorúzza. Innen felvonulás a vármegyeház dísztermébe a 11 órakor kezdődő közgyűlés megtartására, melynek tárgysorozata a kö­vetkező : 1. „Hymnus“. Énekli a dalárda. 2. Elnöki megnyitó és a jegyzőkönyvhitelesitők megválasztása. 3. Titkári jelentés. 4. A meg­vizsgált zárszámadás alapján számadóknak a felmentvény megadása. 5. Az 1912. évi költségvetés megállapítása. 6. A tisztikar és választmány kiegészítése. 7. Bejelentett indít­ványok tárgyalása. 8. „Szózat“. Énekli a dalárda. — Az érettségi vizsgálatok eredménye a helybeli főgimnáziumban a következő: jele­sen érettek: Király Ferenc, Mandel Májer, Melau György és Peiszner Endre, — jól érettek: Andő Ferenc, Braun József és Váci István, — egyszerűen érettek : Csuka Zsig- mond, Gyurovits Béla, Huszthy Zoltán, Rác István, Jenser Béla, Sternberg Ernő és Weinberger József. — A szekunda áldozata. Király Zoltán a szatmári református főgimnázium VIII. osz­tályú növendéke az osztályvizsgán elbukott, ami annyira elkeserítette, hogy szülei laká­sán revolverrel főbe lőtte magát, azonnal meghalt. — A helybeli dalegyesület ma este 8 órai kezdettel, a városi színházban Petrán Ibolyka művésznő közreműködésével .nagyszabású estélyt rendez, melynek kiváló gonddal össze­állított műsorát közönségünk figyelmébe ajánljuk. — A „Polgári Olvasókör“ folyó hó 8-án a vármegyeházán Balázs Árpád zeneszerző, Magvassy Margit énekesnő Glüclicli Vilma a magyar feministák elnökének és a dalegye­sület közremüködösével fényesen sikerült es­télyt rendezett. Műsor után a közönség a »Polgári Olvasókörében társas vacsorára vonult át. — Rendőrség figyelmébe. Városunkban lábrakapott az a csúnya szokás, hogy a kerékpározók a gyalogjárón hajták végig gépjüket. E mások testi épségét veszélyez­tető szabálytalanság megszüntetésére kérjük a rendőrség szives intézkedését. hiányoznak a fényképező gépek sem, ame­lyek mint leskelődő ágyucsövek, várnak a kedvező pillanatra . . . A tömeg mozgolódik, mindenki ugyan­abba az irányba néz, jön Björnson, aki egy fejjel magaslik ki a sokaságból. Mint egy királyt, levett kalappal köszöntik. Nyugodtan halad előre, ő is leveszi kalapját, amig ünnepük: . . . Igen, szeretjük ezeket az ünne­peket. A fényképező gépek csattannak, Björn­son a deszkákból összeácsolt emelvényre lép . . . Ha ez a fiatal Björnson lenne, szi­laj ul zúzná össze az egész alkotmányt . . . De ez már nem a fiatal reformár, hanem a lehiggadt bölcs, aki nyugodtan, de mély ér­zéssel, szive mélyéből előtörő szavakkal beszél. Mély csöndben hallgatják és nem töri meg ezt a csöndet szónoklata után sem a szó. Csak az erdők halk zizegése hallatszik. Az emberek ismét leveszik kalapjukat, mély hálát tükröznek a szemek, amelyek a távozót követik. _________________________________________Chrístpher Boeck. — Körjegyző választás. A megüresedett vezendi körjegyzőállás betöltésére e hő 8-án tartatott meg a választás. Az állásra Szabó Elemér, Vicsay Endre, Dömötör Elek, Brandl Dezső és Rimili Antal pályáztak. Az öt pá­lyázó közül Vicsay Endrét választották meg nagy szótöbbséggel. — Zenevizsgát és vizsgálati hangversenyt tart Vitek Károly zenetanár növendékeivel f, hó 23-án és 24-én délután 5 órakor a Pol­gári leányiskola nagytermében. — Húsz éves találkozó. Azon iskolatársak, kik a nagykárolyi római kathoükus főgim­názium hatodik osztályának az 1891—1892. tanévben tanulói voltak, kötelezték magukat, hogy a húsz éves találkozóra, barátságos összejövetelre, Nagykárolyban, a „Polgári Olvasókörében megjelennek. Ennélfogva fel­kérik alulírottak iskolatársaikat, hogy a jel­zett időben a találkozón, mely alábbi műsor szerint fog megtartatni, részt venni méltőz- tassanalc. Műsor: 1. 1912. Julius 6-án szom­baton este 7 és 8 óra között a „Polgári Kaszinódban barátságos összejövetel. 2. Ju­lius 7-én, vasárnap gyülekezés fél 11 órakor a róm. kath. főgimnáziumban, d. e. 11 óra­kor ünnepélyes, énekes szentmise a róm. kath. templomban. Szentmise után tisztelgés a főgimnáziumi igazgató urnái s volt, szere­tett tanárainknál. Ezután testületileg kivo­nulunk a temetőbe volt osztályfőnökünk s iskolatársunk sírjának emlékbeszéd közben való megkoszorúzása, illetve a kegyelet adó­jának szív szerinti érzelmes lerovása végeit. Ezt követőleg csoport lefényképeztetés. Dél­után 1 órakor társas ebéd. — Nagykároly, 1912. junius 12-én. — Dr. Brugós Gyula m. kir. honvéd ezredorvos. Mikcsa János m. kir. adóhivatali főtiszt. — A béres bosszúja. Sarkady János ho- dászi földbirtokos Szondi József béreslegé- nyét valamiért összeszidta. A legény emiatt bosszút forralt és a lakásából kihozott fegy­verrel a földbirtokost fejbelőtte, ki azonnal meghalt. A gyilkost a csendőrség keresi. — Mily visszataszító látvány egy csúnya szeplős, májfoltos, himlő helyes arc, mily hát­rányos az ily külső, mily rossz benyomást tesz a szemlélőre, pedig egy csapással meg lehet szüntetni, nem kell hozzá más, mint Földes-féle Margit-Kréme, Margit szappan és Margit pouder! Kapható mindenütt. Postán küldi gutori Földes Kelemen, gyógyszerész Arad. — Összpontosítás. A m. kir. 4. honvéd lovas dandár parancsnokság az 5-ik és 9-ik honvéd huszár ezredekkel keretgyakorlat céljából f. óv julius 2—13-ig terjedő időben Mezőfény és Csanálos községekben fog ösz- pontosittatni. Mezőfényen lesz a központ. Egy-egy községben 30—40 főtiszt s körül­belül 400—400 főnyi legénység lesz elszállá­solva. A huszárok a mezőfényi és Csomaköz- berei közlegelőn fognak menet gyakorlatozni. — Világraszóló felfedezés az, melyet Loeb tanár tudományos kutatások alapján fel­derített, hogy az emberi szervezetben villa­mos áramok keringenek és igy az élet nem egyéb, mint villamosság, a betegség pedig ezen veleszületett villamosságnak megfo­gyatkozása. Ezért tudunk tehát villamos árammal oly bajokat is gyógyítani, melyek a többi gyógyeljórásokkal dacolnak. Köte­lessége minden embernek a villamos gyógy­mód alapelveit ismerni. Most jelent meg erről egy nagyon érdekes könyv, mely fé­nyes kiállításban 80 oldalon tárgyalja a vil­lamosság áldásos hatását a különféle beteg­ségek ellen. Ezen könyvet bárkinek ingyen és bérmentve küldi az Elektro Vitalizer orvosi rendelő intézet, Budapest, VI., Teréz- körut 7,, I. em, 50._________________________ — A gyermekrabló. Két évvel ezelőtt tör­tént, hogy a szatmári Irsik árvaházból el­tűnt Guba Yalérka hót éves kisleány. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a kisleányt elrabolták. A csendőrség a leg­erélyesebb nyomozást indította és igy csak­hamar sikerült a rablót Babiák Etel szemé­lyében elfognia. A szatmári kir. ügyészség most készült el a vád anyagával és Babiák Etelt gyermekrablás büntette miatt helyezte vád alá. Ebben az ügyben a főtárgyalást a jövő hónapban tartják meg. — Pályázat. Szatmárvármegyénél a ki­adói állás megüresedett és arra a pályázatot kiírták. A pályázathoz szükséges négy közép­iskola és két évi vármegyei hivatali gyakorlat. — Gyilkosság. Kányaháza község hatá­rában az arra cirkáló csendőrök holtan ta­lálták Dávid Jakab gazdálkodót. A fején hatalmas sebek tátongtak és arca a felismer- hetetlenségig meg volt csonkintva. Drága aranylánca hiányzott és a pénztárcája sem volt meg. A csendőrség széleskörű nyomo­zást indított és el is fogta a tetteseket Csula Vaszil és Csula György ottani legények sze­mélyében. Letartóztatták őket és a szatmári ügyészség fogházába szállították. — A fürdés áldozatai. A vetési határban levő Szetiványi-tanyán végzetes szerencsét­lenség történt. Sváb Etelka 10 éves iskolás­leány a tikkasztó nyári melegben a tanya­udvaron levő téglavető gödörbe ment fü­rödni. A kis leány a hideg vízben görcsöket kapott s mielőtt segítségére siethettek volna, elmerült a pocsolyás vízben. Holttestét késő éjjel találták meg. — Csomaközön egy hét­éves kisfiú, Kiss János lett áldozata a für- désnek. A kisgyermek egy kubikgödörbe ment fürdeni. Yirtuskodni akart társai előtt s beúszott a kubikgödör közepéig. A gyer­mek gyenge karjai nem bírták a további úszást s a kubikgödör legmélyebb helyén alámerült. Az ottlevő gyermekek rögtön segítségért futottak, mire azonban megér­keztek, belefulladt a vízbe. A gyermek holt­testét késő éjjel találták meg. —■ Börvelyben Biró Kálmán hétéves iskolásgyermek fürdés közben a Krasznába fulladt. Holttestét még nem találták meg. — Nagy Lajos csengeri lakos Péter nevű 11 éves fia a vasúti töltés mellett levő patakba fűlt. Holttestét meg­találták. — Tóth János domahidai lakos ki­lenc éves Mari nevű leánya beleesett egy vízzel telt árokba és belefulladt. — Államsegély a Tanítók Fürdőjének. A tanítók társadalmi gyógyfürdője, üdülő és gyermek Nyaraló-telepe létesítése érdekében megindított országos mozgalmat a vallás- és közoktatásügyi kormány is a legmelegebb érdeklődéssel és pártfogással kíséri. Mint illetékes helytől értesülünk, az „Udvarhely vármegyei Tanitőegylet“ kérése alapján a közoktatásügyi miniszter a május hó 12-én megnyílt Tanítók Fürdője befektetései cél­jára, évi 2000 korona államsegélyt engedélye­zett. A közoktatásügyi kormánynak ezen nagy jelentőségű erkölcsi és anyagi támoga­tása teljes mértékben biztosítja a gyógyfürdő és üdülő-telep kiépítését. A részvénytársa­sági szervezkedés eddig elért kiváló ered­ményeit, az ezen év végéig meghosszabbítani tervezett további részvényjegyzési elhatáro­zás csak fokozza, annyival is inkább, mert a közeli napokban kibocsátandó uj tervezet alapitói, a részvénytőke jelentékeny nagy részét már előre biztosították s igy a további részvényjegyzésekkel csak a fennmaradó alaptőke részlet biztosítandó. A gyógyfürdőt a tanítók a legminimálisabb árszabással a Székelyudvarhelyi Szejke fürdőn már meg­nyitották s ennek prospektusa mindenre nézve teljes tájékozást nyújt. Úgy a fürdő, Többszörösen kitüntetve érmekkel és dicsérőoklevelekkel! cipészmester Nagykároly, Gróf Károlyi György-tér. Ajánlja finom, ké­nyelmes, elegáns és tartós saját készitésü lábbeliit. Dusán felszerelt cipő raktárában csakis valódi finom bőrből, a már világhírű hazai gyárakból cipőket és csizmákat nagyon is Verseny- képes árak mellett hozza forgalomba és üzletéből az olcsóbbrendii készítményt, a szokásos bőr- és talpután­zatokat teljesen kiküszöbölte és akinek árui csinosság dolgában is párját ritkítják. — Nagy választék --------------------- mindennemű gyermekc^izmákban, téli, posztó- és báli cipőkben. ........................... Pa pp LászI

Next

/
Oldalképek
Tartalom