Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-03-31 / 13. szám

13. szám SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. törvényhatóságával hagyassa jóvá, melynek megtörténtével az uj pénzügyi palota felépí­tésére vonatkozólag a tárgyalásokat a város­sal azonnal megkezdi. A nehéz küzdelem eddig elért eredmé­nyét azonban városunk lakosságának öntu­datosan kihasználni és biztosítani is kell az által, hogy nem szabad megvárni, hogy a képviselő-testület határozata jogerőssé váljék, hanem a pénzügyi palota felépítését haladék­talanul meg kell kezdeni. Ez a feladat a pénzintézetek vállaira nehezedik. A városunk­ban levő tizenegy pénzintézetnek igazgató­ságában éppen azok a férfiak foglalnak helyet, akiket a pénzügyigazgatóságunk sorsa leginkább érdekel. A pénzintézeteknek áll tehát első sorban érdekükben, hogy a to­vábbi huzavonának és az ebből származható veszedelemnek gát vettessék. Elérkezett az ideje annak, hogy Nagy­károly város vagyonos, irányadó és a köz­életben szereplő egyénei öntudatára ébred­jenek annak, hogy ezt a kérdést nemcsak áldozathozatallal, de a lehető leggyorsabb intézkedéssel kell megoldani. Ama lelkesült elhatározás után, amely a vasárnapi képviselőtestületi gyűlésen oly impozáns módon megnyilatkozott, idézzük Kossuth Lajos szavait, aki midőn a magyar országgyűlés 1848-ban a 200.000 katonát a veszélyben levő haza védelmére megszavazta, igy kiáltott fel: „Némuljon el a törpe mino­ritás !“' De mi azt is hozzá tesszük, hogy városunk felett lebegő eme veszély alatt né­muljon el a gáncsot és visszavonást okozó sajtó. E nehéz küzdelemben ne keressen igaztalanul bűnbakot és ne támadja állan­dóan ama közéleti férfiakat, akik teljesen önzetlenül és fáradságot nem kiméivé arra törekednek, hogy a város igazi érdekeit ebben a nehéz küzdelemben megvgdel- mezzék. A sajtó nagy szolgálatokat tehet egy város érdekének, de rágalmaival, hazug híreivel és a város érdekét önzetlenül szol­gáló férfiak indokolatlan támadásával rom­boló munkát végez. Mert nemcsak elidege­níti a várostól azoknak a férfiaknak támo­gatását, akik a pénzügyigazgatóság kérdé­sében eddig is eredménnyel munkálkodtak, hanem a hazug hírek koholásával árulói lesznek annak az igaz ügynek, amelyért most minden becsületes nagykárolyi ember­nek együtt érezve, egymást megbecsülve, közösen munkálkodni kell. misa volt rajta és ennek a hadseregnek a legfelsőbb hadurától kapta a parancsot. * * * Yerőfényes májusi reggelen, hajnali öt órakor a schönbrunni parknak a közönség elől elzárt részében egy kis leány tipegett gyorsan. A kicsikének kosár volt a karján, a kosár telisteli friss süteménynyel, amelyet a várkapitányság számára hozott. Hirtelen ijedten állott meg a leányka. Az egyik fa­sorból egy tiszt lépett ki és rászólt: — Hová mégy gyermekem? A gyerek összeszedi magát és igy szól: — A kastélyba megyek. — És mit csinálsz a kastélyban? — Kiflit hozok a katona uraknak. — Úgy? Hát hadd nézzem meg azt a kiflit! A gyerek leteszi a kosarat és a tiszt ur nézi a friss süteményt, aztán megszólal igy: — Eladnál-e nekem egy kiflit gyer­mekem ? — Miért ne ? — feleli gyerek. A tiszt ur kikeresi a maga kiflijét, há­rom aranyat nyom a gyermek kezébe és elsiet. A kis leány csak a kastélyban tudta meg, hogy a tiszt ur, aki olyan jól fizetett egy kifliért, maga a király volt. Krónikás. Városunk közgyűlése. Nagykároly város képviselő-testülete f. hó 24-én d. e. 10 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott Debreceni István kir. ta­nácsos, polgármester elnöklete alatt. A tárgysorozat legfontosabb pontja a pénzügyi palota felépítésének anyagi kér­dése volt. A közgyűlés egyhangú felkiáltás­sal határozta el, hogy a felállítandó pénz­ügyi palota telekvásárlási és építkezési cél­jaira 50 éven át törlesztendő 600.000 koronás kölcsönt vesz fel. A pénzügyigazgatóság áthelyezéséről jött első hirelc folytán Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató személyét ért tá­madásokat oszlatta el Nemestőthi Szabó An­tal és dr. Yetzák Ede felszólalása. A tárgysorozat többi pontjainak elfo­gadása után Panyola és Tiszakóród közsé­gek árvízkárosultjainak 200 koronát szava­zott meg a közgyűlés. A legközelebbi rendes közgyűlés ápri­lis 14-én lesz megtartva. I i E E I. — Kinevezés. Gróf Károlyi László jószág- igazgatója Báró Bornemissza Elemér, Jurenák Béla mezőteremi urad. segédtisztet a szamos- szegi uradalomba intézővé nevezte ki. A megérdemelt kinevezéshez szívből gratu­lálunk. — Jegyző választás. A megüresedett mező­teremi jegyzői állásra e hó 23-án megtartott választáson Becsky Sándor vezendi jegyző lett egyhangúlag megválasztva. — Felolvasó-estély, A nagykárolyi Pro­testáns Társaskör folyó évi április 8-án, hus- vét másodnapján, tánccal egybekötött felol­vasó-estélyt rendez a Kör helyiségében. — A Szatmárvármegyei gazdasági egyesület e hő 27-én tartotta tavaszi rendes közgyű­lését Szatmáron a városháza tanácstermében. — Halálozás. Súlyos csapás érte Darabánt András helybeli polgári iskolai tanárt, neje szül. Friedl Mariska elhunytéval. A szép fiatal asszonyka halála városunkban nagy részvétet keltett. Temetése e hó 27-én óriási részvét mellett ment végbe. A család a kö­vetkező gyászjelentést adta ki: Alulírottak úgy a maguk, mint a nagyszámú rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tu­datják a legjobb feleség, gyermek, testvér, sógornő és rokonnak Darabánt András áll. polg. isk. tanár nejének szül. Friedl Maris­kának f. hó 25-én d. u. 6 órakor életének 21-ik, legboldogabb házasságának 2-ik évében történt gyászos elhunyták A drága halott földi maradványai f. hó 27-én, délután 3 óra­kor fognak a rőm. kath. egyház szertartásai szerint a Nagyhajduváros-utca 33. számú gyászháztól a helybeli inesterrészi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat f. hő 28-án reggel 8 órakor fog a helybeli róni. kath. templomban az Egek Urának bemutattatni. Nagykároly, 1912. évi március hó 25-én. Áldás és béke lengjen drága porai felett! Darabánt András férje. Friedl István és neje szül, Liebhauser Má­ria szülei. Darabánt András és neje szül. Nagy Juliánná após és anyós. Dr. Friedl István. Friedl Anuska férj. Nagy Elemérné, Friedl Katika testvérei. Friedl János és neje, Friedl György és neje, Mátyás Jánosné szül. Friedl Katalin, özv. Friedl Mihályné, Liebhau­ser Juliánná férj. Papp Istvánná, Liebhauser Jozefa férj. Nagy Lajosné, Vigli Kálmán és neje szül. Rác Irma, Vigh László és neje szül. Máj er Anna és gyermekeik nagybátyai és nagynénjei. Nagy Elemér sógora. Palika és Elemér gyermekei. Darabánt Mihály, Da­rabánt Miklós, Darabánt Gusztáv, Darabánt Sándor sógorai. A megboldogult koporsóját a koszorúknak egész halmaza lepte el, me­lyeknek feliratai a következők voltak: Fe­lejthetetlen jó Mariskámnak a viszontlátásig Bandi. Felejthetetlen jó Mariskánknak, Bána- natos szüleid. Álmodj szépeket. Isten veled, Pista és Katica. Szeretett kereszt-gyermeké­nek, kereszt apja. Szeretett Mariskának, Ju­liska néni ős Papp bácsi. Szeretett Mariskának, Pepi néni és Lajos bácsi. Az örök nyugalom kisérjen sírodba, Lajos bátyja ésNinanénje. Soha sem felejtünk el, Irénke és Miklós. Emléked örökké élni fog, Tériké és Feri. Legyen neked könnyű a föld, Kálmán és Irma. A viszontlátásig, Málikanőni és Gyuri bácsi. Isten veled, Ilonka és Juci. Mariskának Esztike és Gyula. Szeretett gyermekünknek, apósod és anyósod. Lukácsovics János ős családja. Szeretett Mariskának Papp János és neje. Mariskának Nők és családja. A jő Mariskának, Nagy Károly és családja. A jő testvérnek, Irmus és Elemér. Szeretett Maris­kának Matildnéni, Pista sógor és unoka nő­vérei. Részvétünk jeléül, Mák Károly és családja. Vigh néni. Popity Károlyné, Buda- házy Józsefné. Nők Feriék. Matuska János és neje. Tóth. A polg. fiú isk. tantestülete. Darabánt Andrásnénak szeretetünk jeléül a IV. oszt. tanulói. Darabánt Andrásnénak a III. oszt. tanulói. Igaz részvétünk jeléül a keresk. esti tanfolyam hallgatói. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen Mariskánk elhunytával részvé­tüknek adtak kifejezést, ez utón mondunk hálás köszönetét. Darabánt András, Friedl István és családja. — Napfogyatkozás. Április elsején részle­ges holdfogyatkozás lesz, amelyet április 17-én napfogyatkozás követ. A napfogyatkozás központjának a vonala Dél-Amerika északi részén kezdődik és Venezuelán, AngolGuyanán az Atlanti óceánon, északnyugati Spanyolor­szágon, Észak-Franciaországon és Német, ország északi részén át, egészen Oroszor­szágig fog terjedni. Venezuelában a napfo­gyatkozás napkeltekor éppen véget őr- Szibériában pedig éppen napnyugtakor fog kezdődni. Magyarországon délelőtt 11 és 12 óra között következik be a napfogyatkozás. Dél felé a fogyatkozás egészen Áfrika és Arábia északi részéig lesz látható. — Gaál József arcképe. Az április 21-én leleplezendő Gaál-kép már megérkezett. A 2 méter magas és 140 cm. széles kép gyönyörű keretbe van foglalva. A jól sikerült képet, a művész csak egy Gaálról reánk maradt rézkarcolat és leírás után készítette. — Garázdálkodó legények. A múlt napok, ban kőt legény, már alaposan bepálinkázva beállítottak egyik korcsmába, hol tovább akartak inni, de a vendéglős nem adott ne­kik, mire a legények az asztalon levő üve­geket a földre dobálták. A vendéglős látva a garázdálkodást rendőrért küldött. Csakha­mar meg is érkezett két rendőr, de a legé­nyek a rendőrök felszólításának sem enge­delmeskedtek, sőt az egyik rendőrt a zsebük­ből kivett kő darabbal meg is dobták. A garázda legényeket csendőrök segítségével bekísérték. — A nagykárolyi Kath. Legényegyesület áp­rilis 14-őn a városi színházban műkedvelői előadást rendez, mely alkalommal „A Tolonc“ népszínmű kerül szilire. A próbák már foly­nak. A kellemes estélyre felhívjuk a nagyér­demű közönség figyelmét. — Halál a bíróságon. Megrendítő eset történt e héten a mátészalkai járásbíróságon ahol Fischer Jakab mészáros tanúvallomást tett és erre meg is eskették. Mikor a tárgya­lási teremből eltávozott, az ellenfél, akire terhelőén vallott, azt kiáltotta utána : — Hami­san esküdtél kutya! — Alig tett Fischer néhány lépést, amikor hirtelen összeesett és meghalt. Szivszélhüdés ölte meg. A hirtelen halál a jelenlevők között nagy megdöbbenést keltett. — Halálozás. Papp József adorjáni ref. lelkész e hó 23-án rövid szenvedés után elhunyt. — Ifj. Matolcsy Sándor kereskedő üzletébe telefont vezettetett be, mely 122. szám alatt lett bejegyezve. ___________________________ Ga llérok gőzmosása ®Á| Kézimunkák glassé kezlyiik tükörfénnyel hófehérre m«J|MíSIiJ|11>Í IT Bútorok szőnyegek tisztítása Nagykároly, Széchenyi-utca 43. szám a rőm. kath. elemi fiúiskola mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom