Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-17 / 11. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 11. szám. kötik bármily helyi intrika szövevényei között igazodjanak is azok. Ezek a kézen fekvő indokok a vasárnapi értekezlet tagjainak jórészét meg is nyugtatták és kedden az egész képviselő-testület tagjaival megtartott értekezlet egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy a nagykárolyi Pénzügyigazgatóság elhelyezéséhez szükséges uj épület felépitését a város költségén eszközli és a felépített uj épületet a Pénzügyigazgatóság részére ingyenesen átengedi. A képviselő-testület ezen határozata illetve ajánlata a Pénzügyminiszternek f. hó 14-én be is adatott. Ha ezen ügy kezelésénél a város vezetői és vezető polgárai ellen panasznak vagy recriminatiónak helye van, úgy az csak abból a szempontból bir némi jogosultsággal, hogy miért alkudoztak, miért garasoskodtak és miért nem hozták meg már régen ezt a — tagadhatatlanul terhes — de egyedül célra vezető férfias határozatot? A pénzügyigazgatóság kérdését ma már a város érdekét szivükön viselő férfiak helyes útra terelték a megdönthetetlen igazság útjára! Nagykároly város polgárai nyugodtan várják be az igazság diadalát! * A kedden délután megtartott értekezleten körülbelül 200 képviselőtestületi tag jelent meg. Debreceni István kir. tanácsos polgár- mester ismertetett három ajánlatot, melyet a város, a pénzügyi palotára vonatkozólag, a miniszternek tesz. Ezek közül a pénzügyigaz- gatőság ittmaradását szerintünk csak az biztosítja amely szerint a város 550.000 korona befektetéssel egy teljesen uj palotát építtet és azt azonnal, örökre, tulajdonjogilag az államnak adja. Ez ajánlatnak elfogadása 16 százalékos pótadó emelést vonna maga után. A polgármester előterjesztését N. Szabó Antal megfontolt, komoly felszóllalása után, mely szerint a városnak minden kicsinyes fösvénykedéstől menten kell intézkedni, a jelen voltak egyhangú lelkesedéssel elfogadták és elhatározták, egy impozáns számú küldöttség felmenetelét. Egyben felkérte az értekezlet N. Szabó Antal ajánlatára Debreceni István polgármestert, hogy haladéktalanul utazzék fel Budapestre és ott a már előzőleg felkért Falüssy Árpád dr. sokszor tapasztalt szives segítségével tartsa napirenden városunk ügyét és lehetőleg sürgesse a küldöttség fogadását. A polgármester kész örömmel vállalta a megbízatást és ígéretet tett, hogy városunk polgárságát Budapestről tájékoztatni fogja, hogy a lelkes hangulat dokumentálására, minél számosabban részt vehessenek a küldöttségben. — A válság. A magyar kormány bécsi szócsöve a Politische Korrespondenz, a következőket írja a váltságről: Annak az idegességnek a helyébe, amely a magyar pártokat a Khuen-Héderváry-kabinet lemondása következtében néhány napon át elfogta, a képviselőház elnapolása után a helyzet higgadtabb megitélése lépett. A kibontakozás akciója már csak azért sem huzódhatik túlságosan el, mert a közös költségvetési provizórium április végén lejár, tehát még áprilisban uj provizóriumról kell gondoskodni, amire ügyvezető, lemondott kormány nem igen alkalmas. A nemzeti munkapárt egyes tagjain kívül az ellenzéki hatvanhetes pártok és csoportok vezetői is megjelennek a királynál kihallgatáson, a negyvennyolcas pártok vezetői ellenben ezúttal nem fognak meghívást kapni. Már ezek a külsőségek is arra mutatnak minden egyéb kombinációval szemben, hogy az alakítandó uj kabinetet tiszta hatvanhetes kormánynak tervezik, tehát a válság megoldására is ezen az alapon törekednek. Az uj kabinet elnökének feladata lesz, hogy esetleges tárgyalásokba bocsátkozzék a negyvennyolcas pártokkal a kóp- viselőház munkaképességének helyreállítása érdekében. A béke szükségének érzése s az a vágy, hogy a parlament dolgozzék és a véderőreform sürgős elintézése után a választási reform megteremtéséhez lehessen hozzáfogni, újabban ismét erősbödött az országban. — A királyi kihallgatásokról semmi pozitív hir nem szivárog ki, de annál több a kom- binátio. Azok a politikai körök amelyek Khuen személyéhez fűzik óhajaikat, Khuen reaktiválásával hiszik a válságot megoldhatónak. Mások Lukács személyében látják a jövő emberét. Keringenek olyan hírek is, hogy Khuen, Lukács és Tisza között egyöntetű felfogás alakult volna ki. Mindezek azonban csak sejtések. Egyelőre folynak akihallgatások tovább. Szombaton gróf Andrássy Gyula, majd gróf Zichy Aladár járul a király elé. MEGHÍVÓ. F\ vármegyei függetlenségi és 48-as párt intéző bizottságát a f. évi március hó 19-én kedden déli 12 órakor Szatmáron, a Pannónia külön termében tartandó Intéző bizottsági üiésre tisztelettel meghivom. Nagykároly, 1912. március 16. D*- F/UUSSY ftRPF\D vármegyei pártelnök. flafwisiüilj é¥ után. Minél messzebb vagyunk a nagy naptól, amelyen a világraszóló 12 pont megszületett, annál intenzivebben érezzük, hogy azok az eszmék, amelyek a márciusi polgárságot lelkesítették, még ma sem hatották át sem törvénykönyvünket, sem társadalmunkat. Hatvannégy év után meg kell állapítanunk azt a sajnálatos tapasztalatot, hogy sok tekintetben semmit sem javult azóta a helyzet. Polgári jog és szabadság dolgában ma is csaknem oly szegények vagyunk, mint akkor. És ha szigorúan vesszük, bizonyos hasonlatosságot is találunk az akkori és a mai helyzet közt. Szabadság, egyenlőség és testvériség volt akkor a jelszó, ma más hangzású, de azonos jelentőségű jelszó járja : „Jogot a népnek !“ Amint a március 15-iki pontoktól vártunk nem következett be, az osztályokat egymástól elkülönítő válaszfalak csak látszólag omlottak le, mágnás, polgár, nagybirtokos, kisbirtokos, munkáltató és munkás között ma is ugyanaz a távolság van. Ezeket a rétegeket ugyanazok az oszembernek. A terem főfalán függ magasan Turin címere, alatta Kossuth Lajos legújabb arcképe, mellette egy selyem nemzeti zászló, aranynyal hímezve rajta: „Éljen Kossuth Lajos!“ Alig telepedett le a nagy társaság, újból kitört az üdvözlő éljenzés, megérkeztek a terembe Kossuth Lajos fia Ferenc és özv. Ruttkayné, e tisztes ősz matróna. Fenn a karzaton olasz katonai zenekar játszik, a lelkesedés reájuk is ragadt, annyira, hogy váltakozva Kossuth-, Rákócy- indulőt húzták teljes lelkesedéssel, melyet a nagy társaság mindannyiszor tüntető tetszéssel fogadott. Az ebéd következett. Az asztalfőn ült Kossuth Lajos, jobbján Helfi Ignácné, Kossuth Ferenc, Polonyi Géza, Lukács Gyula, balján Helfi Ignác, Ruttkayné, Orbán Balázs stb. Ebéd kezdetén Kossuth Lajos a jelenvolt hölgyeknek egy-egy szép virágcsokrot Osztatott ki. A Sognó vendéglő étlapja olaszul van kiállítva, de azért emlékül magammal vittem, úgy azt a poharat is, melylyel velem koccintott. Az ételekkel nem sokat törődtünk, pedig igen jó volt az ebéd, de vártuk a harmadik fogást, melynél fölemelkedett Helfi Ignác, aki a jelenvoltak zajos és folytonos éljenzése között Kossuth Lajosra emelte poharát. Ezután Kossuth emelkedett fel helyé- röl, letette pápaszemét, kezében egy fekete legyezőt tartott. A csend némasága, mely egyszerre elvágta az apróbb zajok okait, szinte megható volt. Még csak nem is mozgott senki, nehogy hozzáérjen tányérhoz vagy pohárhoz, mely zörgést okozna. És Kossuth beszélt, mint ő mondá,nem szónokolt, de társalgóit úgy, hogy csendes szava befészkelte szivünkbe még erősebben azokat a szabad eszméket, miket ő egykoron evangéliumként hirdetett, Hogy mit beszélt Kossuth, azt olvasták, de hogy miként beszélt, a szavak és kifejezések minő fenséges gondolatokat teremtettek agyunkban, minő érzelmeket fakasztottak szivünben, azt mi örök benyomásként, maradandó emlékül őrizzük keblünkben. Kossuth beszédje alatt, mely egy óráig tartott, a legfokozottabb, odaadó figyelem nyilvánult. Igen sok helyen pedig kitört az éljen, zúgott a taps, lobogtak a kendők. Kossuth hangja korához képest még mindig erőteljes, nem beszél nagy hangon, de orgánumának tökélye a lágyan ömlő szavakat eljuttatja messze, úgy, hogy e nagy teremben, hol 850 ember kényelmesen ebédelt, a beszédet is mindenki megértette. Férfiak könyeztek, nők sírtak, midőn az öreg Kossuth agg koráról s a száműzetés keserű érzetéről beszélt. Ebéd közben megérkezett Turin polgár- mestere, akit a rokonszenv legmelegebb érzeté veljs meg-megujuló lelkesedéssel éltettünk vele együtt Turin derék lakosságát, mely Kossuth s a tegnap megérkezett magyarok iránti óriási tömegben és lelkesedéssel, rokonszenvesen tüntetett. Ebéd végeztével Kossuth engedőimet kért, hogy egy negyed óráig szabad levegő élvezése végett sétakocsizást tegyen. Beült kocsijába s az olasz kocsis csak bámult, mikor kocsijából kifogták a lovat s úgy vitték a sürü fasoron végig vonszolva Kossuthtal a jármüvet. Visszaérkezéskor az egész társaság, közepén Kossuthtal lefényképeztetek, mely után Kossuthot nagy tömeg kisérte lakására. Kossuth lakása ma valóságos bucsu- járás színhelye volt. Kocsi-kocsi után robogott s állott meg Via dei Miile 22. számú kétemeletes ház előtt, hol az első emeleten Kossuth lakik. Magam is tettem nála feleségemmel együtt hódoló tiszteletemet, Hosszabb ideig voltam szerencsés vele beszélni, amidőn is átadtam neki az édes atyám által küldött kis csomagot, melyben a korona-kápolnától, a vértanuk kivégeztetési helyéről és az emlékszobor talapzatából egy-egy kevés föld volt becsomagolva. Igen szívesen, könyező szemekkel fogadta. Úgyszintén szívesen vette az aradi Kossuth-asztaltársaság jelvényét s egy üveg bort, melyet Novotny Lajos küldött számára még az 1822-iki termésből. Akkor volt Kossuth Lajos 20 esztendős. Modern és tartós .'. plissézés és gouvlérozás. HÁJTÁJ ER PÁL Szichsnyi-uísa 34. szám. a rom. kaik. fiúiskola mellett.