Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-11-24 / 47. szám
Tanács és segitsé !g 47. szám. — Pályázat. A szatmárnémetiti kir. törvényszéknél albirői és irnoki állásra pályázat van hirdetve. — Lehet-e a tanító köztársasági érzelmű? Csongrádmegye tanfelügyelője felhívást intézett Szabó Imre hódmezővásárhelyi tanítóhoz, hogy 24 óra alatt tegyen hozzá jelentést, hogy a köztársasági pártba való belépését hogyan tartja össszeegyeztethetőnek az 1907. évi XXVII. t.-c. 32. §-a alapján letett esküjével, melyben a király iránti hűségre megesküdött? Egyúttal a tanfelügyelő a tanítónak esedékes drágasági pótlékát beszüntette. Nagy György dr. az országos köz- társasági yárt elnöke a tanfelügyelő felhívásában a hivatalos hatalommal való visszaélést látja s ellene feljelentést tett. — Agyonütötte a kutgém. Megrendítő szerencsétlenség történt Füles községben. Imre János 18 éves Irma nevű leánya a tehenének et akarta megitatni s vizet húzott a vályúba. Egyszerre a kutgém közepén kettő tört s a szerencsétlen leányra zuhant, aki a súlyos ütés következtében rögtön szörnyet halt. Lapkiadó: Manyák Károly. azoknak, akik bármily ókból támadt emésztési zavarokban, gyomorégésben, sav- tultengésben, székrekedésben és gyomorfájásban és ezekkel kapcsolatos bajokban szenvednek gyógyulást hoznak a már több mint 30 év óta bevált BRÁDV-féle GY0M0RCSEPPEK ezelőtt MÁRIACELLI CSEPPEK. HAUCSUK-CIPOSAROK DOBOZA. MINŐSÉGE: ARANY ■ .............................mi SZ ATMÁRVÁRMEGYE. 5-ik oldal. Kapható minden gyógyszertárban. Egy nagy üveg K b.60, kis üveg —.90 fillér, 6 üveget K 5.80,3 nagy üveget K 5.30 beküldése után küld franko BRÁDY K. gyógyszertára a „Magyar Király“- hoz BECS, I., Fleischmarkt 2., Depot 5. ügyeljünk a védjegyre, amely a máriacelli Szűz Máriát ábrázolja, a vörősszinü csomagolásra s az aláírásra, amely az oldalt levő kép másolata és utasítsunk vissza minden utánzatot. 18—25 Hatóságilag engedélyezett VÉG ELA PÁS! 27 év óta fenálló üzletemet feloszlatom és folyó évi november 21-től kezdve a raktáron lefő összes áruimat mr mélyen leszállított árban hm beszerzési áron alól is árusítom u. m.: dísztárgyak, játékáruk, fehérnemüek, kalapok, gyermek kocsik, bőrlinóleum, bőrvásznak, téli ruházati cikkek, sapkák, eső- és napernyők vadászati és sportcikkek, hangszerek, sár és hócipők, szőrcsizmák, utibőröndők esőköpenyegek lópokrócok, kocsitakarók, szobaszőnyegek — és még “ sok más itt fel nem sorolt tárgyak. Nagykároly, 1912. november 21. Kiváló tisztelettel: Jakobofits József. ..........................innm m mm fl £SÍ MANYAK KAROLY könyvnyomda, könyvkötészeti müintézete és országos s : községi közigazgatási nyomtatvány nagy raktára : : NAGYKÁROLYBAN, KASZINÓ-UTCA lO. SZÁM. TELEFON 115. TELEFON 115. A mélyen tisztelt közönség szives figyelmébe ajánlom könyvnyomdámat, mely a legújabb vágású betűkkel és legjobb szerkezetű gépekkel villanyeröre van berendezve. Elvállalok mindennemű könyvnyomdái munkát, hírlapok, folyóiratok és müvek elkészítését, közhivatali-, pénzintézeti-, ügyvédi-, egyházi- és iskolai- nyomtatványokat, kereskedők, iparosok és válAjánlom továbbá hol mindennemű könyvkötészeti munkákat, közhivatali és törvénykönyvek, üzleti könyvek, folyóiratok, imakönyvek bekötését, albumok, diszdobozok, iró- aljzatok, irattartók stb. készítését elvállalom. Kiváló gondot fordítok a könyvek csinos .................................................................... Ir odai cikkek raktára lalatok nyomtatványait. Nagy választék és elegáns kivitelben készítek báli-, lakodalmi meghívókat, eljegyzési értesítéseket és névjegyeket. A nálam rendelt nyomtatványok finom, fehér famentes papíron állíttatnak elő legjutányosabb árak mellett. könyvkötészeti müintézetemet, kivitelére és azok tartósságára, úgy hogy e tekintetben versenyen kívül állok. A mélyen tisztelt közönség nagybecsű pártfogását kérve, maradtam kiváló tisztelettel MANYÁK KÁROLY. ,Varázsfuvola* Bárki egy óra alatt megtanulhat rajta játszani. A „Varázsfuvola“ rendkívül kellemes, 20 acél trombitahanggal és 4 erős bőgővel van ellátva. Díszes kivitelben, kottafüzettel, dalokkal, tokkal, ajándékkal együtt csak 4 korona. Csakis Wágner „Hangsáé r-Király" országszerte elismert legolcsóbb hangszer áruházában kapható. Budapest, József- kÖrut 15. Gyor3 javító műhely. Kérjen í'éuyképes bangszer- _______ árjegyzéket. 22—52