Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-27 / 43. szám
2-ik oldal. SZ ATMÁK V ÁRMEGYE. 43-ik szám. azon felszólítására, hogy foglalja el a neki szánt helyet a delegációkban, nem fog válaszolni. Csak folytassák Lukács és Tisza, ahogy kezdték. Szeptember 18-ika óta nem történt semmi, ami az ellenzéket akkor követett taktikájának megváltoztatására bírhatná. A politikai életnek jelentősebb eseménye nincs. Minden figyelem az október 30-iki parlamenti ülés felé irányul, melynek megtartását — tehát az országgyűlés összehívását — illetőleg Tisza ős Lukács között semmi nézet- eltérés se volt. Ez azonban mitsem változtat a dolgon. A tény az, hogy a kormány csak újabb megfontolás mellett határozta el magát arra, hogy az országgyűlést összehívja. A kormány a sajtó elnémitásán különben serényen dolgozik. Már nemcsak a pályaudvarokról tiltja ki a lapokat, hanem hivatalos pressziót gyakorol az előfizetőkre is. A pályaudvaroknak területét is a kormány amolyan privát domíniumoknak nézi, pedig ha valami, hát ezek már közterületek, melyeken a közönség érdekeit szolgálni egy rendezett államnak legelemibb kötelessége. A közönség elleni jogtalanság tehát az ellenzéki lapok árusításának betiltása ugyanakkor, midőn a kormány lapjai ugyanott árusíthatók. Ilyen szisztéma szerint oda lukadhat ki a dolog, hogy lassan a vasutakon is csak kormánypártiaknak lehet utazni. Városunk k8zjyiilé;e. Nagykároly r. t. város képviselőtestülete ma egy hete rendkívüli közgyűlést tartott. Debreczeni István kir. tanácsos, polgár- mester a megjelent képviselő testületi tagok Nem látta senki. Most már nem habozott. Kirángatta egymásután a leveleket, belenézett ebbe is, abba is, eldobta, fölvette újra őket, kiszórta valamennyit maga körül. Turkált köztük, mint a piromanikus a lángokban, amelyek marjáig, pörkölik a húsát, szívta magába a fekete szavakat, mint ahalálraszántkeskeny- száju csapon át a gyilkos gázt. Ezek a levelek mind-mind az asszonynak Íródtak. A szeretője irta őket. Mind-mind bizonyságot tesznek róla, hogy qsalt az asszony, csalt. Belekapaszkodott a szekrény aljába, az ajtóba és föltápászkodott, mint a hiidéses bénult. Gépszerii mozdulatokkal visszarakott, elrendezett mindent és átvonszolta magát a másik szobába. Lerogyott az Íróasztala mellé. A hideg verejtékcsöppek lefolytak a halántékán. A mutatóujját odatartotta egy csöpp alá és az odapergett a körmére. Elkezdte bámulni azt a csöppet és azt gondolta, hogy az agy velejének könnye az a csep, amelyet hasgatódzó halántékán át sirt el. Megint előszedte a leveleket. Sorjában kisimította és újra olvasta őket. Szavanként haldoklóit bele, de tovább ment, egy szótagot, egy betűt sem hagyott ki. Az előszobában pattant a zár. Jött az asszony. Székely Sándor úgy érezte, hogy minden lépésével az ő testén, mint egy rogyadozó hídon gázol át. Félig megfordult a széken az ajtó felé most is, mint mindig, ha jött az asszony és úgy, oda sem nézve, söpörte bele az Íróasztal fiókjába a dobozt a levelekkel együtt. — Jó estét. Hogy van ? Mit csinál ? — hangzottak az asszony megszokott kérdései. Most meg fog csókolni — villant bele a Székely Sándor agyába, mikor már megütötte az asszony illata, melegsége. Most üdvözlése után a közgyűlést megnyitotta. A tárgysorozat elsőpontja volt a pénzügyi bizottság előterjesztése, mely szerint a jelenlegi pénzdrágaságra való tekintettel az árvapénzek csak 7 százalékos kamat mellett helyezhetők ki. Elhatározta a közgyűlés, hogy vásárvámjogot házilag fogja kezelni. A debreceni kereskedelmi és iparkamarának a vasúti menetrend megjavítására vonatkozó megkeresése tárgyában közgyűlés a nagysomkuti vonalon való összeköttetés javaslatát tartja szükségesnek, miért is a kamarát kérelmével átiratban fogja megkeresni. Bérczy János anyakönyvvezető helyettes kérelmét, hogy a dijak egy részét neki utalják ki, a közgyűlés teljesíthetőnek nem találta. Andó Ferenc, Orosz Károly és Serly Ignác városi Írnokok fizetésének 400 K évi tiszteletdijjal való felemelését a közgyűlés elrendelte. A városi házipénztár 1913. évi költség- vetését közgyűlés elfogadta. A magyar városok országos kongresz- szusa helyi bizottságául a város jogi és pénzügyi bizottságát, a kongresszus tudósítójául pedig Néma Gusztáv városi jegyzőt jelölték ki. A vasút melletti vízlevezető árok elkészítését a közgyűlés elhatározta. Több kisebb és illetőségi ügy letárgya- lása után a szeptember hó 17-én tartott pénz tárvizsgálat eredménye tudomásul vétetett. A tárgysorozat kimerhetvén elnöklő polgármester a közgyűlést berekesztette. A városok kfizélelmezése is a falusi termelők. Irta: fDeshó Pál. Hogy a városok milyen intézmények utján gondoskodjanak a lakosság élelmezéséről, azt ezúttal nem fejtegetem, csupán annak a megállapítására szorítkozom, hogy ma már sem a városok vezetői, sem maga a közönség nem várhatja tétlenül az élelmezési viszonyok javulását, mert igy a helyzet csak rosszabbodnék és azok a bajok, amelyek miatt a városok lakói méltán zúgolódnak, a türhetetlenségig fokozódnának. Célom ezúttal meg fog csókolni, pedig nedves még a nyaka a szeretőjének a csókjától, aki bizonyosan a kapu előtt vált el tőle. Érezte, hogy hajlik föléje, hogy ér az ajka közelebb-közelebb az ajkához, a két karja megrándult, a kezei görcsösen ökölbe szorultak, egy szempillantásra vad vágyakozást érzett úgy megtaszi- tani az asszonyt, hogy kiröpüljön az udvar közepére, de az asszony ajka már ráprése- lődött reszkető, vonagló szájára. Minden csöpp vére kigyult, mintha egy idegen, szép asz- szonyt, egy uj asszonyt érintett volna szerelmesen. A szeme elhomályosult, fáradtan, kimerültén kapaszkodott az asszony vállába és lehúzta a fejét a mellére. Csókolta éhesen, betelhetetlenül, mint akitől búcsút vesznek a nagy ut előtt, amelyről nincs visszatérés . . . Zilált fejjel, lélegzet után kapkodva igyekezett az asszoy szabadulni. A két tenyerét az ura vállához feszítve, hátrarántotta magát. Ez a mozdulat magához téritette Székely Sándort. A kezei lehülten estek le az asz- szony derekáról, a szájaize megkeseredett, mint a megcsömörlött emberé. Nézte az asz- szonyt, aki nem ment át a hálóba, hanem ott kezdett vetkőzni az ő szobájában. Mig odarakta az övét, az alját, a blúzát a pam- lagra, ő csak nézte és egy szó jutott eszébe. Egy rettenetes, csúf, gyilkos szó, mely azokat a nőket illeti, akikre még gondolni sem mert volna máskor ez asszony közelében. Gondolatban rákiáltott azzal a szóval. A szemébe nézett, a fehér homlokát nézte és mondta neki tízszer, százszor azt a szót . . . — Vacsorázott már? — kérdezte az asszony. — Igen. — Lefekszik ? — Csak menjen és feküdjék le. — Mi baj a ? azon irányelvek megállapítása s azon módozatok megjelölése, amelyek segítségével a mezőgazdasági termelők szövetkezése a városi fogyasztók érdekeit is szolgálhatná. A termelőknek — nagyon természetes — szövetkezniük kell, mert máskép teljes lehetetlenség elérni azt, hogy a városi lakosság közvetlenül a termelőktől szerezze be a szükségleteit. Ha a mostani szervezetlen értékesítési viszonyok között sokkal nagyobb is volna az élelmiszer termelés, a városi piacokon még sem mutatkoznék semmiféle áresés, mert a spekuláció jól érti a módját annak, miképen kell a termelőt és a fogyasztót kijátszani s minden hasznot magának megtartani. Ha azonban a városoknak is lesznek közélelmező vállalataik, akkor a spekuláció szerepe az élelmiszerpiacon teljesen megszűnik, mert a termelők és a fogyasztók szervezetei egymással közvetlenül érintkezhetnek. A drágaság elleni védekezésben a falu megelőzte a várost. Körülbelül 1500 községben szervezkedtek már a fogyasztók, még pedig sikerrel. Igen gyakran megtörténik, hogy a városi kirándulók ma már a falusi szövetkezetekben tesznek nagyobb bevásárlásokat. A városoknak tehát a falvak mutatták meg, miként keli a drágaság ellen védekezni. Ha pedig a heterogén városi fogyasztókkal bevásárló szervezeteket létesíteni nem lehet, maguk a városok keressék a termelő szövetkezetekkel való közvetlen kapcsolatot. A városok közreműködése, felügyelete mellett közélelmezési vállalatok szervezhetők s ezek gondoskodhatnak a piacok ellátásáról. Ezek azonban ne a részvényesek, hanem a fogyasztók érdekeit szolgálják. Az élelmiszer kereskedők maguk is könnyebben összegyüjthetnék a szükséges terményeket, mert nem kell szenzálokat tartamok az áru felkutatása céljából, miután a szövetkezeti értékesitő központoktól mindég tájékozódást szerezhetnek a termelési helyekről és a vevőket váró élelmiszer készletektől. Sőt a kisebb kereskedők is szövetkezhetnek, hogy a szükségletüket a falusi termelő szövetkezetektől rendelhessék meg. Hogy megteszik-e ezt a városi kiskereskedők ? Nem tudom. De ha nem teszik, akkor továbbra is rabszolgái maradnak a nagyobb vállalkozóknak. —• Semmi. — Várom — mondta az asszony és a ruháját széthagyva, bement. Székely Sándor ott maradt az íróasztala előtt. Hallotta, hogy bontja föl az ágyat, hogy motoz, topog még egy darabig, azután nagyot, mélyet sóhajtott ős az ágyra ráborult az asszony. Ugyan fog-e hívni? — gondolta Székely. Lesz-e bátorsága hozzá ? Miért ne lenne ? Most egyszerre tülkölt bele kábult koponyájába a roppant valóság, mint a tüzet jelző vészbugás a csöndes éjszakába. Megmozdult, fölriadt minden idegszála és föllökte a helyéről. Színesen táncolt minden kivörösödött szeme előtt, amikor odadobbant az ágy elé : — Miért nem mondta meg? Hányszor kértem, hányszor könyörögtem, hogy valljon. Miért hazudott? Miért csalt? Miért kellett csalnia ? Miért kellett engem megcsalnia ? Miért? . . . Az asszony már félálomba pihegett, nem igen értetta meg először. — Ugyan hagyjon békében. Majd reggel ráér elmondani az ismert litániát. Ez a közömbös hang fölbőszitette az embert. Föléje hajolt, olyan közel, hogy nehéz, forró lélegzete égette az asszony torkát. — Ne hazudjék, mert belefojtom a hazugságot. Hangjából fájdalmasan reszketett ki a holt bizonyság. Az asszony szögletes mozdulattal ült föl. A másik szobából a függönyön át szűrődött be némi világosság, amely alig-alig jelölte meg körvonalaikat. Inkább érezték, mint sejtették egymást.
