Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-06-02 / 22. szám
Nagykároly, 1812. jimius 2 Vasárnap Vili. évfolyam 22. szám =z POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. Szerkesztőség: hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők : Kölcsey-utca 11. sz. Telefon 114. = KiaőöhiuatGl: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: D= POSITS MIKLÓS. : lő fizetési Hel vberyg“-. , EGÉSZ ÉVRE . 6V>koieftá. FÉLÉVRE ... 3 korona. NEGYEDÉVRE 1 *50 korona. árak: Vidéken : EGÉSZ ÉVRE . 8 korona. FÉLÉVRE ... 4 korona. NEGYEDÉVRE . 2 korona. Egyes szóm óra ZO fillér. -— Dyilttér sora , 40 fillér. ________Hirdetések jutányos áron közöltetnek.__________ % b éke Mé. Ellenzéki pártok megegyezése. Nagykároly, 1912. junius 1. Tisza István pokoli terve nem sikerült. Az elnöki szék erőszakos és házszabályellenes elfoglalása után az ököljog nem sokáig tombolhatott. Tiszáék terve visszafelé sült el. A Justh pártot és pártonkivülieket akarták kivégezni, erőszakos módon a Házból kizárni és ezután a császári parancsnak eleget tenni: a véderőtörvényt „gondolkodás nélkül“ — a la Percei Dezső — megszavazni ős Bécsbe szállítani. E pokoli terv helyett azonban Tisza erőszakossága egy táborba terelte az ellenzéki pártokat, összesen 120 képviselőt, akik rövid 48 órai tanácskozás után a választói jog tervezetében és a véderőreform elleni együttes küzdelemben teljesen megállapodtak. A munkapárti gyászos és romboló korszak alatt ez az első hatalmas és erős «fellépése a parlamenti ellenzéknek. Az ellenzék ezen férfias elhatározását örömmel üdvözli az egész ország, vagyis a magyar nemzet tagjainak mindama része, amely a kormány zsoldjába nincs, vagy a munkapárti politikának el nem adta magát. Lapunk és vármegyénk függetlenségi és 48-as pártja mindig a függetlenségi pártok egységes küzdelmének eljövetelét hangoztatta és kívánta, mert a szétszakadás nemcsak a parlamentben, de kint a vármegyékben is romboló hatással volt a függetlenségi eszmére és politikára. Ezért a kormány megvásárolt sajtója a legutolsó percig is uszította egymás ellen a függetlenségi pártokat, hogy a testvérpártok egymást meggyülölve, a békés megegyezést, az együttműködést ne létesíthessék. A fizetett kormány-sajtó aljas munkája ezúttal nem sikerült és az ellenzék véglegesen ős kölcsönös megnyugvással megalkotta a nemzeti demokrácia megteremtésére irányuló választójogi reform tervezetét, amely hivatva lesz a 40 éves korrupciót a politikai életből kiirtani, a nép megvesztegetése és korrumpálása árán bitorolt hatalmat a Tisza-főle zsarnok csapat kezéből kiragadni ős a nemzet jövendő sorsát becsületes és tiszta választás utján magának a magyar népnek a kezébe, a nemzeti demokráciának a kezébe letenni. E választói jog tervezetet elfogadta a Kossuth és Justli párt, a pártonkivüli függetlenségiek pártja, a néppárt, a kisgazdák pártja is. De elfogadta e választójogi tervezetet gróf Károlyi Mihály és Andrássy Gyula gróf is és a 67-es politikusoknak pártonkivüli csoportja. ügy számra, mint egyéni és politikai súlyra erős tényezők azok, akik a demokratikus választói jog tervezetét elfogadták és igy annak parlamenti keresztülvitelét biztosítani is fogják. De ugyanezen parlamenti tényezők megállapodtak abban is, hogy a véderőreform tárgyalásánál a nemzeti követeléseket teljes erővel érvényesíteni fogják, annál is inkább, mert ezen engedményekhez annak idején Kimen Héderváry és a munkapárt is hozzáj árult. Alább közöljük a választójogi tervezetet. Itt csak azt jegyezzük meg, hogy a részletektől eltekintve, a tervezetben ugyanazon főelv nyilatkozik meg, mint amelyet a szatmárvárme- gyei Széchenyi Társulat múlt évi őszi A hatéves zongoraművésznő. (Megjelent a „Magyar Hirlap“-ban.) Szeretném az ébredő tavasz minden ibolyáját egy csokorba kötni, hogy egy ibolyának adjam, a kis Faragó Ibolykának. A tavasz kékszemü hirnöke sem tudja, hogy apró kelyhe a legédesebb, legértékesebb illatot leheli ki magából — és ez az öklömnyi, aranyhaju, csöpp leány sem tudja, hogy arasznyi életének alig ébredő tavaszában már csodás szépségében, bűvös erejében kiviritott a legszebb, legértékesebb virág: a művészet. A gyönge, félénk kis ibolya ártatlan szerénységében épp úgy nem ismeri illatának bűvös édességét, mint ahogy ez az alig életre ébredt embervirág mosolygó ártatlanságában nem tudja, milyen csodának a revelációja az ő megfoghatatlan talentuma. Eseményszámba megy szombati hangversenye, amely müértőt és laikust egyaránt megdöbbenthetett. Mert oly csodálatos, amit produkál, hogy már nem is bámulat az, amivel szemléljük, hallgatjuk, hanem az a megdöbbenése az észnek és a léleknek, amelyet csak olyankor érezhetünk, amikor valamely, felfogásunk és megértésünk körén kivül álló tüneménynyel állunk szemben. A legmeglepőbb az, hogy nem az ismert, típussá váló csodagyermek lépett fel EIK5 a dobogóra, hogy az emberek százait ámulatba ejtse. Nem mesterségesen fiatalított, szülői szeretet nagyitóüvegén át, betegesen hajtatott gyöngye, művészi sarjacska; nem egy kora-vén, beteges testű, satnya fejlődésü, beteg idegzetű, öreglelkü kis penészvirág. De nem is lenge, hófehér ruháju, átlátszó bőrű, aranyhaju, átszellemült, törékeny, kis földre szállott angyal, a kinél attól félne az ember, hogy szemünk láttára szárnya nő s visszaszáll az égi karba, ahonnan a jó Istenke csak rövid időre küldte a földre kis muzsikusát. Nem, nem és ezerszer nem! Mert sem mesterségesen hajtatott, üvegházi, erőtlen hajtása, sem korán érett, beteges, izetlen, zamatnélküli gyümölcse a művészet csodanövényének ; de nem is túl világi jelenség, akinél a sejtő lélek mindent sejteni vél, mert semmit meg nem ért. Az első visszataszít, a második részvétet kelt, a harmadik a meghatottság könyét fakasztja. Faragó Ibolyka e három család egyik kategóriájába sem sorozható, mert ő önálló, helyesebben mondva, egyedül állő tipusa a gyermek-művésznek. Nem az a csoda, hogy művész, de az a csoda, hogy gyermek, a szó legtisztább, legszebb, legszentebb értelmében. Mikor pici-kicsi lénye feltűnt a sok-sok, nagy katona bácsi között (katona zenekar kísérete mellett zongorázott), azt hitte volna az ember, hogy egy francia baba tévedt véletlenül a hangversenyterem dobogójára. Komoly, fekete bársony ruhácska, egyszerű kis ircsipke gallér, biedermeier kontyba tűzött, két csillogó aranyszőke fonat, hóvirág teint-ü, finom vonásu, mosolygó, édes babaarc. Ilyen ez a kis ember-virág. Ha egy nagy csomó ibolya, amelyre aranynapsugár tévedt, állt volna előttem a pódiumon, akkor is ugyanaz lett volna az impresszióm. Mert igy is a tavasz, az alig ébredő, ibolyafakasztő, napsugaras tavasz volt ott, amelynek az öntudatlan ártatlansága adta meg az ibolya-illat illúzióját. Tehát az édes csöppség bejött és máris meglepetést okozott — pusztán a külsejével. Ha mozdulatlan marad, újra a franciababa impresszióba estem volna. De nem, a baba jár minden félénkség és félszegség, minden elbizakodottság és izgatottság nélkül jár, mozog, mosolyog, meghajtja magát, nem úgy mély pukkerlivel, mint amilyenre a kis leányokat betanítják. Fessen, fiúsán meghajtja szöszke fejét az előtte idegen és rá nézve közömbös, százfejü szörnyeteg előtt, amelynek látásakor hány müvészsziv remegve dobban meg. Ez a kis tavaszi ibolya csak kérdő, i Ruhát fest Hau fel Sámuel I1SZI1I villany er őre berendezett intézetében Nagykároly, Kölcsey-utca == a rém. kath. templom mellett. —a i. Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59. á
