Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-26 / 21. szám
6-ik oldal. koltak, hogy vájjon tudnak-e majd szívből nevetni, ha a kiváló főnök valami vicééi áll elő. Ugyanez történt a napokban is. A főnök mondott egy viccet, mindenki nevetett, csak az egyik dijnok maradt rideg és komoly. A főnök ezt észreveszi. — Mondja, — szól hozzá — nem jő? — De jő — feleli hűvösen az ifjú. — Hát akkor miért nem nevetett? — Mertugyis fel tetszett nekem mondani. * Egy társaságban megjelent színház után egyik lap kritikusa. A színházban forró este volt: bemutatkozott egy idegen színésznő, aki táncáról és énekéről volt nevezetes. — Nos, — kérdik, — mi a véleménye? — X. kisasszony, — felelt a kritikus, — igen jó színésznő volna, de a lábával énekel és a hangjával táncol. Erre közbeszól valaki : — Ön is jó kritikus lenne, ha a fejével kritizálna, de nem fejből, hanem hasból beszél. CSARNOK. %z utolsó virág. Irta: Echo. Szép nyári est volt. A nap végső sugarait vetette vissza a kis falura ős azután lenyugodott a bükkös lombpárnái közé. Az ég felhőtlen, a levegő csendes ős illattal telt. Az özvegy Sirokyné háza előtti dús lombozatu akácfa alatt kőt nő lassú hangon beszélget. A csendes est egyhangúságát az éji bogár zümmögése és a bükkösből lehangzó fülemüle kedves éneke, szinte költőivé teszi. — Látod lelkem, Pista hogyan szeret, kész volna érted megtenni bármit, hogy az övé lehess és te nem szereted — mondá Sirokyné. — Én, kedves jő anyám, nem akarok veled ellenkezésbe jönni. Te légy a bíróm és ítélj jövőm fölött. Ha jónak látod, hogyő vezessen az életemen át, ám legyen. — Lelkem gyermekem! Az én célom, hogy életed biztosítva legyen és hogy boldogan élj. Itt az idő, hogy jövödről gondoskodjam. Látod, milyen szegények vagyunk, azért gondoltam, hogy Balog Pista, a falu első legénye, jó, dolgos gazdaember, mellette boldog lehetnél. — Anyám, édes jó anyám, helyzetünket jól ismerem, de a Balog Pista felesége — sújtson bár még erősebben a végzet — mégsem leszek soha! E pillanatban a kis rácsoskapu fölpattant és Pista lépett az udvarba. A leány hangulata, mintha villám sújtott volna le, oly gyorsan megváltozott és kezével köténye csipkeszegélyét babrálta. — Jó estét adjon Isten! — Isten hozott, Pistukám! Ülj ide mellém — mondá Sirokyné. A legény borjuszáju ingujával megtörülte homlokát s leült a lócára Juliska mellé, kinek arca lángvörös lett. — Hallották-e, hogy Madarász Julcsának pántlikát hozott a jáger ur fia a vásárról? Azt beszélik a faluba, hogy el akarná venni, de az öregek nem egyeznek bele — kezdé meg a beszélgetést Pista. — Nem való volna ő ahhoz az urfihoz, mert parasztmunkára van nevelve, annál pedig nem kellene dolgoznia semmit, csak a szobában ülni. — Beszélte Bércyné komámasszony, de én nem akartam neki hitelt adni. Hát csakugyan igaz lenne? — kőrdé Sirokyné. — Igaz a’, Siroky néni. Én még mást is hallottam, hogy György ur az iskolából is elszökött a múlt héten és itt volt Julcsáék- nál két napig. — Igazán? — kérdé Sirokyné. A bükk oldaláról lehallatszott a fülemüle esti éneke. Juliska elmerengett e kedves hangokon. Pista a leány piros arcát és kők szemét nézte. Imitt-amott a szentjános bogarak, mint hulló csillagok lebegtek és szinte kísértetiessé tették az estét. A bükk tövénél megszólalt a pásztorSZATMÁRYÁRMEGYE. ' v ; 21. szám. sip oly szépen és oly szivrehatóan, hogy a hallgató.szeméből könnyet csalt: „Jaj, de fényes csillag ragyog az égen!“ Imre fújja azt oly szépen s oly sziv- hezszőlóan — a Juliska titkos szeretője. Hej, ha meg mérné mondani az anyjának, hogy ő Imrét szereti, de megkönnyülne a szive; de nem szabad, mert Imre is oly szegény, mint ő . . . * * * Eljött az ősz. Letépte gazdag lombját az akácnak ős a sárgult leveleket játszva tovaröpitette. Nézi a szép leány a hulló leveleket és elmereng a természet haldoklása fölött. — Oh, ha én is lehullhatnék az élet fáj áról, mint e sárgult falevelek! Sötét éj volt. A bükk fáinak sudarait tördelte a vihar. Barna felhők borították az eget. A villám cikázott és közbe-közbe nagyokat dördült. Sirokyné házából gyér világosságot lövelt ki a gyertya, mely odabent bágyadt fényét egy beteg leány halvány arcára veti, ki kezét görcsösen összeszoritva, fájó hangon szól az egek urához: — Vőgy magadhoz Istenem! Az anya leánya ágyánál virraszt figyelve annak minden mozdulatára. — Feküdj le anyácskám, ne légy fönn ilyen soká! . . . — Nem, nagy idő van még gyermekem, hadd legyek még ágyad mellett. A következő percben siri csend lett a kis szobában, csak a beteg halk, szakgatott lélegzete hallatszott s azon mély sóhaj, mely kebléből előtört. Rossz álma lehetett. Felült, felnyitotta szemeit és összefüggéstelen szavakat kezdett beszélni: — El ... el ... el innen . . . nem megyek veled . . . élni . . . még ... jaj ! . . . tovább . . . ah . . . most ölel át . . . hideg karja ... itt van . . . nyakam köré fűzve . . . megcsókol . . . jaj! . . . A szegény anya borzadva hallgatta e szavakat, melyek mindegyike tőrszurásként hatott bánatos lelkére. Ismét csend lett. >1« * * Lassan-lassan fakult a sötétség és feltűnt a hajnali csillag. Mint örült ennek a szerencsétlen anya. Megszabadult egy kínos és hosszú éj keserveitől. A beteg csendesen aludt. Nap-nap után múlt és állapota nem javult, de súlyosbodott. — Vájjon, jobban lesz-e szegény leány? A kis szobában égett a gyertya és bágyadt fényét egy letört liliomra vetette. Miért törte le a végzet a teljes színben pompázott virágot? — Vagy az ősz beálltával a természet minden remekének porba kell hullnia ? Szép volt még a térítőn is. Egy fiatal ember ős a reményében csalatkozott anya virrasztanak a drága hamvak mellett. A szoba közepén felállított halotti ágyon fekszik. Szép fekete haja kibontva a fején levő koszom alul, tömör gyűrűkben omlik le vállaira. A hosszú gesztenyebarna pillák elfödik azt a kifejezéstelen szemeket, melyeknek minden tekintete gyújtott. A márvány arc és a csaknem piros ajkak arra vallanak, hogy milyen szép volt e leány életében. E hófehér ruha mindent elrabolt az élettől. A halotti ágy mellett lehajtott fővel maga elé nézve áll Pista, néha-néha a halott márványarcán akad meg a tekintete. Gondolata végigröpül a múlt zivataros napjain. Eltűnik az a boldog idő, midőn az öreg akácfa alatt üldögéltek és elmereng e kedves emléken. A szoba egyik szegletében egy kis ka- roslőcán ül Sirokyné és aggódó tekintetet vet olykor az ifjúra és ajkai csendes imát rebegnek. A nyitott ablakon behallatszik a bükk tövén epedő fülemüle hangja és a toronyóra tompa ütése. — Tizenkét óra ! Nemsokára megvirrad, — mondá Pista, Sirokyné felé fordulva. — Nekem mindegy, hogy mikor virrad, bár sohasem virradna. — Én is érzem édes fájdalmát, hasztalan már minden szó. A halál bezárta a kedves szemeket és elnémította a beszédes ajkat . . . Nagyot vétkeztem. Mást szeretet Juliska, de nem tudtam róla lemondani. Szerelmem vakká tett. Azt hittem, nélküle nincs világ. Most a halál tanított meg lemondani. Kőt nehéz könycsepp esett ki szeméből . . . Vége . . . mindennek vége ! . . . Lehullott az ősz utolsó virága is. N Y I L T T É R.*) *) Az e rovatban közlőitekért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. Szerk. ársfalva gyógyfürdő klimatikus gyógYhelY. (Vasúti állomás.) Posta és távirda 230 méter magasságban fekszik a tenger színe felett. Fürdőidény május 1. —szept. 30. Gyönyörű fekvés, ózondus hársfa- és fenyőfaerdők. Kényelmes és olcsó ellátás, modern berendezés, hidegvizgyógyintézet, sós ős fenyő belégzőtermek. (Inhalatorium), savanyuvizes és vasas ás vány vízfürdők, orvosi felügyelet alatt álló kitűnő vendéglők. Gyógyvize kitűnő hatású tüdőbajok, malária (mocsárláz), gége- hörg- és tüdőhurut, máj- és lépdaganatok, hólyaghurut specificus a görvélyes csont bán- talmaknál. Mindenféle idegbántalmak, fejfájás, migraine, histéria, szédülés, nehézlőgzős, hi- pochonária, vőrbajok, kösz vény, görvőly, bujakor, delirium trem. potat. Női bajok, sápkór, havi zavaroknál. Részletesebb felvilágosítással szolgál _ a ^Fiirdőigazgafóság. Hársfáivá, Beregmegye. 2-8 Lapkiadó: Manyák Károly. HIRDETÉSEK. Kerti bútorokat, utazó kosarat, mindenféle kosár- és gyékény munkát, cirokseprőt jutányos árban szállít a Nagykárolyi Gazdasági Népiskola. i_*
