Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-19 / 20. szám

I

Nagykároly, 1912. május 19.

Vasárnap.

Vili. évfolyam 20. szám

A iZATMÁEVÁKMEGYEI 48-AS ÉS FÜSG1TLEMSÉGI FÁÉT HIVATALOS LAPJA.

— POLITIKA! ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. = MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Helyben: E,öfiZEt[esi drQk: Vidéken!

Szerkesztőség: EGÉSZ ÉVRE . 6 korona. EGÉSZ ÉVRE . 3 korona,

hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: FpípIo« «7orlrp<i7tn • FÉLÉVRE ... 3 korona. FÉLÉVRE ... 4 korona.

... u» öZCIkcb lu ^ NEGYEDÉVRE 1-50 korona. NEGYEDÉVRE . 2 korona.

....... ©S: lOSITS MIKLÓS. Egyes szám ára ZO fillér. -— Dyilttér sara , 40 fillér.

= Kiadóhivatal: Kaszinó-utca 10. sz. Telefon 115. sz. =_____________^______________ Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

A becsapott ellenzék.

Nagykároly, 1912. május 18.

Lukács László fáradhatlanul küzd a béke érdekében. Justh Gyulával már letárgyalta a választójog ügyét. Újabb választójogi törvény tervezetet terjesztett elő a mely megszámlálhatatlan feltételeket szab a választói jogosultság eléréséhez. Az obstruktiós függetlenségi párt vezére ezt a tervezetet sem találta elfogadhatónak.

Justh Gyulának ezt az álláspontját helyeseljük, mert a mint az első Lukács-féle tervezet a curiális választási jog elfogadhatlan volt, mert ennek törvénybe igtatása esetén a képviselőház úri — és paraszt képviselőkre oszlott volna szét, — úgy a legújabb tervezet is kigúnyolása lett volna a demokratikus népképviseleti rendszernek.

Mi a szociálisták által hangoztatott radikális választói jognak hívei nem vagyunk, — sőt a választás titkosságát is csak ott tartjuk megengedhetőnek, a hol a magyarság supre- matiója veszélyeztetve nincs. Ezért az »Írni olvasni« tudást a választói jogosultság feltételéül elegendőnek nem tartjuk, mert egy ezer éves alkotmányai biró nemzet — amely a magyar szent korona védelme alatt »magyar

állam« nevet visel, feltétlenül megkövetelheti a magyar állam minden polgárától, hogy ha az ország kormányzásában, közjogi előnyeiben részesülni akar, tanulja meg az állam hivatalos nyelvét — a magyar nyelvet kmagyarul irni-olvasni tudáshoz tehát a választói jogosultság megadásánál feltétlenül ragaszkodni kell. Az uralkodó elismerte, hogy a választói jog megalkotása Magyarországnak kizárólagos belügye. Ha tehát a feltételhez a képviselőház összes pártjai ragaszkodnának, úgy ez ellen az uralkodó sem tehetne óvást. Lukácsnak azonban nem a választói jog megalkotása volt a célja akkor midőn a küzdő ellenzékkel a békés tárgyalásokat megindította. Célja az ellenzők becsapása volt.

Lliszen Lukács a magyarul Írni olvasni tudást elejtette, csak az Írni olvasni tudást tette a választójog feltételéül.

Ha ez az álláspont törvénybe ig- tattatik, úgy a nemzetiségek nyelve a magyar állam hi v at aló s nyelvével egyenjogú lesz, amely a magyar kultúrát és a magyar supremátiót néhány évtized alatt megsemmisítheti. De ki- vihetlen is, mert a japán, kínai, szansz- krit, görög, jiddisch stb. nyelven iró és beszélő választók Írni és olvasni tudását miként fogja a fehérgyarmati

vizsgáló bizottság megállapítani? Ily esetekben oly hatalmi visszaéléseket tehet a mindenkori kormány, a melyeket még csak ellenőrizni sem lehet.

De a hat elemi osztály feltétele is kivihetetlen a jelen időben, a mikor Lukács terve szerint a választók egy része csak 30 éves korukban juthat az urnához, — mert az elemi iskolát rendszerint hat éves korában kezdi meg minden gyermek és tizenkét éves korában végzi el. Mármost a ma 30 éves ember hat elemit nem is végezhetett, mert 18 évvel előbb még nem volt hat elemi csak négy elemi iskola!

Ilyen absurdumokkal és ezekhez hasonlókkal telt választójogi tervezetet a Justh párt el nem fogadhatott, de nem tartja azt elfogadhatónak a Kossuth párt sem, sőt a munkapárt demokratikus és liberális elemei sem.

De Lukács a béke kísérlet komédiájával beugratta az obstrukció ördögét is: Polónyi Gézát. Polónyi nem régen a parlament színe előtt politikai méregkeverőnek nevezte Lukácsot. Most ölelkeznek, tanácskoznak — sőt Lukács kivánatjára Polónyi készíti a választójogi elaborátumot!

A hatalomhoz való ragaszkodás reá bírta Lukácsot arra, hogy legnagyobb ellenségével kössön ideiglenes

|l bomba.

Heten voltak a sötét, nedves, fülledt pincelyukban. Zsákmány valamennyi, akikért a moszkvai kormányzó, vagy a rendőrfőnök szívesen fizetett volna egy véka aranyat a kémeknek.

De a kegyelmes uraknak nem lehetett sejtelmük e gyűlésről, amely a Bielig-Gorod kellő közepén, a Korniazow palota pincéjében volt; hiszen a rendőri jelentések szerint minden egyes résztvevője sok mérföldnyire van szent Oroszországtól.

Mert Trediakovszky és Ivanow Párisba menekültek, Donszkoj Dimitri és a Herzen fivérek rendőri felügyelet alatt állottak Londonban, de legfurcsább volt a Jourri esete; őt holtnak nyilvánította a nyilvántartási regiszter.

Couriet Szonját tiszteletreméltó polgárnőnek ismerték, amióta Pnotopow Mihály a nagybátyja a házába fogadta; őt is megtévesztette az a mese, amely unokahugának gyanús múltját leplezte.

Ők heten egy gyalulatlan faasztal körül guggoltak, alacsony zsámolyokon. Derekuk előrehajolt, fejüket lelógatták. Borzalmas álmodozásokba látszottak elmerülve.

Két üres üvegbe gyertyát dugtak, a melyek viaszkos könnyeket csöpögtettek és úgy fénylettek a sötétben, mint a gonosz, sárga szemek.

Az asztalon egy kis viaszkból készült szobor állott, amely egy, körülbelül ötven éves férfit ábrázolt, magasrangu tiszti egyenruhában.

— Ez a szörnyeteg —magyarázta Herzen Jósua.

Trediakovszky hatalmas teste felegyenesedett.

— Elnöki minőségemben most felolvasom a vádat. Előzőleg azonban felhívom harmincöt társaink nevét, akiknek rendszabályaink értelmében, részt kellett volna venni e gyűlésen.

— Salkine ?

— Kievben kivégeztetett!

— Erbinstein ?

— Felakasztatott Tifliszben!

— Kaprilov?

— Szibériába küldetett!

Név nevet követett. És valamennyinél, akiket Trediakovszky felolvasott, a többiek hatan együtt mindig csak e borzalmas szavakat ismételték:

— Szibériába! — vagy kivégeztetett!

Végtelen szomorúság nehezedett mind- annyiuk mellére, amelyet borzalmas emlékeik időztek elő és hasonló sorsuk bekövetkezésének biztos tudata. Sőt a jelen percei is oly bizonytalanok voltak, hogy csodálkozás nélkül, lövésre kész revolverekkel fogadták volna a kozákok hirtelen betörését.

Ez a folytonos haláltudat mély barázdákat vésett sápadt, keményre vált arcukba és onnan szemükbe tántoríthatatlan vadság kifejezését varázsolta.

Ezután Trediakovszky lassan és kimerítően felolvasta mind ama bűnt, amelyeket a „szörnyeteg“, azaz Szemirov generális, Moszkva kormányzója elkövetett.

Felsorolta a charhovi és odasszai mészárlásokat, a pogromokat, amiket ügynökei provokáltak; emlékeztette őket valamennyi társukra, akiket elitélés nélkül állítottak fegyver elé és azokra is, akik ismeretlen börtönökben szenvedtek lassú kínos halált.

A férfiak mozdulatlanul és némán hallgatták, de Szonja, aki újra átélte ezt a borzalmas órát, amikor szemei előtt gyilkolták le szeretőjét Alexist, Szonja zokogott és csikorgó fogai széjjelharapták zsebkendőjét.

— Minden testvérünk — fejezte be a vádló — türelmetlenül várja ennyi gazság

iiaufcl Sámuel -Ti"!! "If J: |

■ IaSaUI villanyerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petőfi-ut 59. |