Szatmárvármegye, 1912 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1912-04-21 / 16. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 16. szám. rint: „minden gondolkodás nélkül“ megszavazza az ujonclétszám felemelését még — Auffenbergnek is. Khuen pedig örül, hogy megszabadult politikai barátaitól. Örökös mosolya most kacagássá válik, midőn azt látja, hogy Tisza és társai hogy hódolnak az uj mungó vezérnek és jó kedvvel kiáltj a a győztes Lukácsnak : „szegény tatár“. A megyegyülés napján reggel egy szatmári laprrendkivüli külön kiadást jelentetett meg. Célja a nevetséges förmedvénnyel az volt, hogy a megyebizottsági tagokat városunk ellen hangolja. A fegyver visszafelé sült el, mert amellett, hogy a szavazás eredménye fényes elégtételt nyújtott városunknak a becsempészet nyomtatvány a legmélyebb undort keltette mindenkinél. Valóságos merénylet volt ez a röpirat városunk törvényes jogai ellen, melyre a magyarázatot csak az illető lap szellemében találhatjuk meg. A szatmáriak csúfos kudarca. Vármegyei köz^yülé^. Annak az igazságtalan agitáciőnak, amelyet Szatmár város a nagykárolyi pénzügyigazgatóság áthelyezése érdekében kifejtett, igen erős választ adott Szatmárvár- megye törvényhatósági bizottsága. Évtizedek óta nem láttunk egy fontos közügy mellett ily óriási többséget, mint amely csütörtökön a vármegyei székház termében elementáris erővel megnyilatkozott. A közgyűlés közel négyszeres abszolút többséggel verte vissza azt a támadást, amelyet Szatmár város intéző körei Nagykároly város önkormányzata ellen intéztek. Valóban páratlanul áll Szatmár vármegye történetében, hogy egy város önkormányzati hatáskörében a képviselőtestület által egyhangúlag hozott határozata ellen ily támadást intézzenek, mint amelynek csütörtökön tanúi voltunk. De különösen megdöbbentő az a jelenség, hogy e támadás egy idegen törvényhatóság érdekében történt. Róth Ferencz dr. a szatmári törvényszék elnöke nemes felháborodással utasította vissza ezt a jogtalan ős igazságtalan támadást akkor, amidőn az egész közgyűlés viharos helyeslése mellett ildomtalanságnak nevezte Böszörményi Sándor támadását Nagykároly város önkormányzati joga ellen. Valóban Szatmár város nem is találhatott a maga ügyének különb szószólóját, mint Böszörményi urat, aki felszólalását is azzal kezdte, hogy saját érdekében is felszólal és az az érdek nem más mint az, hogy a pénzügyigazgatóság székhelye Szat- márra vitessék át. Aki a közügyet a saját érdeke szempontjából bírálja méltó ahhoz, hogy a szatmáriak igazságtalan támadásá nak szószólója legyen. De e felszólalás aztán el is döntötte a kérdést, mert még azoknak jó része is„ akik a szatmáriak érdekében jöttek le a közgyűlésre, a Böszörményi ur szereplőse után, vagy a nagykárolyiakkal szavaztak, vagy elszöktek a szavazás elől. Ezért aztán az állandó választmány javaslata érdekében több felszólalásnak szüksége nem forgott fenn. A Both Ferenc dr. nagy hatású felszólalása után egy pillanat alatt kialakult a vármegyei közgyűlés óriás többsége és midőn a névszerinti szavazás megtartatott konstatálva lett, hogy az állandó választmány javaslata mellett, tehát az ön- kormányzati jog sértetlensége mellett 157 bizottsági tag szavazott, mig a szatmári érdekeltség eltörpült kisebbsége csak 45 vok- sot tudott fölmutatni. Ez eredmény fényesen bizonyítja azt, hogy a vármegye óriási többsége, élén a vármegye központi tisztikarával együtt, a pénzügyigazgőtóság kérdésében a Nagykárolyi székhely mellett nyilatkozott. Ha most hozzá vesszük azon körülményt, hogy a pénzügyigazgatóság egész tisztikara köztudomásúlag a nagykárolyi székhely mellett nyilatkozott és ha még kihegyezzük azon eseményt is, hogy a vármegye közgyűlésének ezen döntő eseményére a pénzügyigazgató is szükségesnek látta eljönni és szavazatával Nagykároly város érdekét támogatni, méltán kérdezhetjük, mi jogon fejtették ki a szatmáriak azt a féktelen akciót amellyel egy másik városnak önkormányzati jogában is beletaposni akar? — Megtaláljuk a feleletet a szatmáriak méltó szónokának Böszörményi Sándornak azon kijelentésében, hogy ő a székhely kérdéshez első sorban is saját érdekében szól hozzá. A szatmári agitáció tehát nem a közügy érdekében inditatott, hanem a mindenben telhetetlen város saját érdekében. Hogy pedig Szatmár érdeke nem azonos a vm. érdekével, azt kétségtelenül eldöntötte az a közel négyszeres abszolút többség, amely a szatmáriak jogosulatlan kapzsiságát méltó visszautasításban részesítette. * * * A rendkívüli közgyűlést fél 11 órakor nyitotta meg Csaba Adorján főispán. Kerekes Zsigmond vármegyei első aljegyző, a bizottsági tagok zajos éljenzése közben, ismerteti az állandó választmány egyhangú javaslatát, melyszerint jóváhagyásra ajánlja Nagykároly város képviselő-testületének a pénziigyigazgatőság felépítésére felveendő 600.000 koronás kölcsönre vonatkozó határozatát. A javaslathoz elsőnek a népszerűtlenségéről közismert Böszörményi Sándor szólalt fel, ki az állandó választmány határozatát, elvetendőnek tartja és Nagykároly várost kérelmével (?) elutasítani javasolja. Élőnk derültséget keltett e felszólalás már csak azért is, mert felszólaló azzal sem volt tisztában, hogy itt tulajdonképen szó sem volt Nagykároly város kérelméről, hanem csupán a képviselőtestület határozatáról. A humoros mondóka után dr. Róth Ferenc a szatmári törvényszék elnöke emelkedett szólásra, ki tartalmas, zugó éljenzéssel kísért beszédében fejtegette, mily indokolatlan támadás volna Nagykároly város autonómiája ellen, ha a megyegyülés a képviselőtestületnek a törvény határai között meghozott határozata ellen szavazna. Dr. Róth Ferencnek dúsan megindokolt beszéde után több felszólalásnak szüksége nem forgott fenn. A főispán elrendelte a szavazást, melynek során 157 szavazatot adtak le az állandó választmány határozata mellett ős csak 45 szavazatot ellene. A szavazás alkalmával élőnk és megérdemelt ovációban volt része dr. Galgócy Árpád szatmári, Bay Miklós szinérvái'aljai ős Péchy László mátészalkai főszolgabíróknak kik minden érdektől menten, tisztán igazság érzetüktől vezérelve, városunk képviselőtestületének határozata mellett szavaztak. férosimk közgyűlése. Városunk kópviselő-testülete e'hó 14-őn vasánap délelőtt tartotta közgyűlését. A tárgysorozat legfontosabb tárgya az uj polgári iskola építésének kérdése volt. Az iskola építésére 42 pályázat érkezett be, a pályázók közül kőt helybelyi vállalkozónak volt legnagyobb esélye a páláyzat elnyeréséhez. A két pályázó közül Bede és Jakabffy cég kapta meg a vállalatot 317.116 koronáért, mit azonban hallomásunk' szerint a Révi ős Tátorján megfelebbezni készül, lévén az ő ajánlatuk 13.000 koronával olcsóbb. lamcsiny utján nem lehetett keresztülvinni, mert a miniszterelnök állása még nem volt elég szilárd; azért kellett titokban és lassú óvatossággal előkősziteni. . . Erre a merész vállalkozásra, a hatalmas urnák jellem — akaratnőlküli bábokra volt szüksége és a veje, — akit ő emelt szédületesen magas állásba, kénytelen volt eszméit szolgálni és meghajolni akarata előtt. Azt az állást, a mérvadó hatalom udvarán is csak azért szánta neki, — neki tarcsay Tarcsay Lászlónak, aki az eddigi párt egyik ősi családjának sarja! Ez elég ügyes trükk volt a miniszter részéről. Ezért akarta megnyerni magának Tarcsayt, testestül lelkestől! Könnyen csinálhatott belőle elfogadható vöt, — csak titulusokkal, kitüntetésekkel és megfelelő pozícióval kellett ellátnia. . . Ilyen gondolatok forogtak Tarcsay fejében, amikor a zajos utcákon keresztül, a lakása felé haladt. Otthon egy nagy bőrka- rosszékbe vetette magát és mereven bámult a levegőbe. Gondolataiban ott látta magát uj állásának teljes fényében? Hatalmas lett,^ nagyszerű, közismert és irigyelt! Boldogság, gazdagság, tekintély és egy imádott asszony gyönyörteli szerelme! Álmodozva, behunyt szemmel, újra érezte, mint simul hozzá éde- sen, forrón az -a gyönyörű leány, hallotta szerelmes suttogását: Te édes, te mindenem! Apró lábai elé rakhatna mindent! Aranyat, hatalmat, a szivét, az üdvösségét és a — becsületét, igen — a becsületét is! Megrázkódott! Tágra nyílt szemei a szemben lévő falra meredtek, ahol íróasztala fölött atyjának utolsó arcképe lógott. Alatta, finom hímzésben, — édes anyjának keze munkája — őseinek címere. A betűk lángoló, fenyegető óriásokká nőttek: »Mindent a becsületért!« Ökleit izzó halantékára szorította és megsemmisülve rogyott vissza a karosszékbe. . . . * Tarcsay László ezután »bizonytalan időre szabadságoltatott.« Fáradtan, megtörve érkezett haza az ősi kúriára. Az egyszerű urilak nagy park közepén állott, százéves fái már rügyeztek és lombtalan águkon tavaszi napsugár játszadozott. A megérkezését követő napon Tarcsay egész délelőtt számolgatott ős bújta át gazdasági könyveket. Dőlfelő kijött a szabadba, hogy ott folytassa munkáját, amig bele nem fárad. Dolgozni akart; bánta is ő akármit! Elfogadta még a kapát, az igát is — csak belefáradni, kimerülni, feledni! Dolgozni fog mindaddig, mig jótékonyan borul reá az eszméletlenség ! Kocsizörgés zavarta meg a nagy csöndet. Közvetlenül reá városi kocsi fordult be a kavicsos útra — agyonhajszolt, fáradt lovakkal. A kocsi ablakán lefátyolozott női arcot látott meg Tarcsay. — Herta volt. A férfi halotthalványan sietett a kocsihoz, kisegítette a leányt fel a terraszra. — Eljöttem hozzád — mondta Herta — mert te már nem jöhetsz el hozzám és mert mi ketten már nem szakadhatunk el egymástól soha! Nyugodtan határozottan beszélt, nagyon sápadt volt az arca, csak a szemei csillogtak mint az éltető nap sugarai. Tarcsay melle zihált, halantékaiban zúgva lüktetett a vér és a szemei elé kod- fátyol ereszkedett. De ez a gyöngesőge csak pillanatokig tartott. Áhítattal csókolta meg a leány kezét. — Boldoggá tett Herta, hogy eljött hozzám! Ez lesz egyetlen vigasza, szomorú, egyhangú életemnek! De én nem fogadhatom el az áldozatot! Nem fogadhatom el, — mert magában rejti mindkettőnk boldogtalanságát. Herta szemei megteltek könyekkel, amelyek végig futottak sápadt arcán. _______ Mo dern és tartós plissézés és gouvlérozás. HÁ JTÁJER PÁL Nagykároly, Széchestyi-uíca 34. szám. a róna. katla. fiúiskola mellett.
