Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-05 / 10. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRmtÜYE. 10-ik szám. serü, de annál undorítóbb érzése a nemzetnek jutott osztályrészül. íme a kiiencz hónapot átélt kormánypárt „nemzeti munkájának“ első és egyetlen eredménye. (F.) \ & „Széchenyi Társnlalról“. Válasz a „N.-X. és É “-nek. A sajtónak nemcsak joga, de kötelessége is úgy a közpályán szereplő egyénekkel, mint különösen a közművelődés és közjótékonyság érdekében működő közintézményekkel szemben az igazságos kritika gyakorlása. A sajtó szigorú, de jóakaratu kritikája sok intézménynek vetette már meg az alapját és ha működése elernyedt, egy igazságos kritikával uj erőt, uj lelket öntött bele a sajtó. Hogy ily erkölcsi hatással bírjon a sajtó, ennek elengedhetlen feltétele az, hogy igazságos legyen és állításai való tényekre alapuljanak. A „N.-K. és É“. czimü lapban megjelent „Mit csinál a Széchenyi Tár ulat“ czimü közlemény tartama azonban sem nem igazságos kritika, sem való tényeken nem alapul. A t. czikkiró ur részéről roszakaratot nem tételezünk fel. De a czikk tartama után két dolgot állapítunk meg és pedig azt, hogy a czikkiró urat roszhiszemüleg félrevezették, továbbá a czikkiró urnák a Széchenyi Társuiat keletkezéséről, múltjáról, jelenéről és működése eredményeiről halvány sejtelme sincs, — mert ha volna, nem írná azt, hogy a Széchenyi Társulat 10 év óta áll fent, holott köztudomású, hogy 25-éves fenállásának jubileumát 1908. évben tartotta meg a mikor az egész vármegye közönsége előtt beszámolt eredményes működéséről. Téves a czikkiró ur azon. állítása is, hogy a befolyó adóiból 3A°/o-ot szavazott meg a vártöméntelen pelyváját, hogy elvesszen bennük a tiszta buzaszem. Láncokat csörgetnek, üstdobok dübörögnek, félreharangoznak, hogy elnémuljon az ezüstcsengő hangja. Ördögi kórust énekelnek, hogy elpusztuljon a megváltó ige. Lángba borítják az egész világot, hogy elvakuljon bele a nap . . . Egymáshoz méltó emberek: a művész és a bámulója. A kritikus, aki nem létező értékeket mér, aki abszolút sulyokról beszél, könnyen feledve, hogy a súlyossághoz legalább két dolog kell, — hogy értékeléshez legalább két érték szükséges . . . Boldog emberek, — szegény emberek ! . . . Rablelkek: akik egy napnak, egy képnek, egy hangnak éltek, — üres a ti lelketek, nem meleg a ti szivetek. Nem tudtok ti igazán örülni. A ti lelketek: dióhéj, — a mi lelkünk az égboltozat. A ti szivetek: gyufaláng, — a mi szivünk az örök tűz. A ti kebletek: egy műterem, — a mi keblünk a nagyvilág. A ti szemetek: kis körben lát, — a mi szemünk az istenszeme. A tiétek: egy hang, — a mienk a szférák zenéje. Ti vagytok a perez, — mi vagyunk az idő. Ti vagytok: a hirdetők, — mi vagyunk' a tiszta élvezők. Ti: emberek, — mi istenfiak . . . Rablelkek: nektek egy zár beszél, — nekünk dalol: az egész világ. Nekünk mesél az agg Homer, nekünk regél az ifjú névtelen fiú ; nekünk festett Paolo Veronese, nekünk festett egy Székely Bertalan ; nekünk zengett a kobzos éneke, hozzánk kiált a „Tgdesverkündigung“ ; nekünk faragott Lysippos, reánk néz le a Balsac-szobor. Minket tanított a Jézus Krisztus, mihozzánk szól „ugy“ Zarathustra. Hozzánk kiált Elektra esküvése, bennünket megrázz a János szava . . . Miénk a múltból a jövőig minden szép, nemes, a mi embermü-ben tisztán megjelen, — tiétek a tűnő perc, a ma . . . Tiétek az esz- ménytelen hiúság, — miénk az örök, nyugodt élvezet . . . megye, — mert az is köztudomású, hogy a vármegye 1885. évi szept. 12-én tartott közgyűlésén Gróf Károlyi István indítványára 10/0 -os vármegyei pótadót szavazott meg a Széchenyi Társulat czéljára. Téves a c^ikk a:on állítása is, hogy a Társulat Szalmár város és közeli vidékének istápolására szorítkozik, mert az is köztudomású, hogy Szalmár város iskoláit és óvodáit az egyházak és az állam tartja fent és a Széchenyi Társulatnak egyetlen fillérét sem veszi igénybe. De még nagyobb botlás a czikknek azon állítása, hogy Szatrhár város kultur palotájának felállítását is a Társulat évi 4000 koronás meg- pumpolásával tervezi. Erről a Széchenyi Társulat vezetősége mit sem tud. Ellenkezőleg, ha sikerül a kultur palota felépítése, abban a Széchenyi Társulat is otthont talál. De lerontja a czikknek a komolyságát az az állítás, hogy a Társulat czéljai előmozdításához Nagykároly város 6000 koronával járul, de zárjelben hozzáteszi, hogy: (már csak természetesen a vármegye utján). Eszünkbe jut Szabolcsmegye egy községének ref. temploma, amelynek homlokzatára ez van Írva: „Építtette a nemes Jármy ‘família az — eklézsia költségén“. De téves a czikk egész tartama azért, mert a czikkiró ur e vármegyében ugy látszik „idegen“ és igy a, Társulat évi működését nem ismeri. Arra kérjük a czikkiró urat, szíveskedjék a Társulat tagjai - közé belépni, — az alapszabályokat, — a Társulat előző évi működését valamint a folyó évi működést is figyelemmel kisérni, — mely esetben tudni fogja, hogy : 1. Iskolák felállítása és felépítése nem lehet a Széchenyi Társulat feladata, de joga sincs ebbe beleavatkozni, 2. hogy a Társulat Madarassy Dezső igazgatósága alatt eddig évenként 104 gyermek- menhelyet tartott fent, a melyből 18 a nagykárolyi járás falvaira esett, 3. hogy a Széchenyi Társulat jelenlegi elnöke a vármegye területén a tanfelügyelő segítségével 25 állami óvodát állított fel a melynek nagy része Nagykároly és vidékére esik, 4. a Széchenyi Társulat mint az országos közművelődési tanáés tagja — a megjutalmazott tanítókkal évenként ;hány száz analfabétát tanit meg magyarul írni és olvasni, — miként segélyezi az esti tanfolyamokat, a gazdasági ismétlő iskolát a vegyes vagy nemzetiségi vidékeken, — mit áldoz a népkönyvtárak és magyar olvasó körök segélyezésére, 5. mit áldoz a magyar ifjúsági egyletek szervezése körül kitűnt tanítók jutalmazására, a szegény iskolák tanszereire és szegény tanulóknak — kik a magyar nyelvben előmenetelt tanúsítottak — könyveire és ruha segélyeire, 6. végül, ha á czikkiró ur a Táisulat ügyeit ösmerné, tudnia kellene, hogy a legutóbbi közgyűlés alkalmával dr. Falussy Árpád elnök indítványára az alapszabály kibővittetett azzal, hogy tekintettel a magyarságnak nagy anyagi pusztulására és arra, hogy a nemzetiségi bankok pénzével nap-nap után kirántják a magyarság lába alól az ősi földet — és helyette a vándor botot adják a kezébe — a Társulat működése czéljául alapszabályába igíatta a „magyarság vagyonosodásának elö- mozditásá“-\ is. Hogy azzal a közönnyel szemben, a mely vármegyénk közönsége részéről minden köz- intézmény működése iránt jelentkezik — mily fáradsággal és munkával küzd a Széchenyi Társulat vezetősége, tisztikara és választmánya — azt a czikkiró ur tapasztalni fogja akkor, ha belép a Társulat kötelékébe és munkatársául szegődik annak az eszmének és czélnak, a mit a Széchenyi Társulat alapitói maguk elé tűztek. Addig nem helyes légből kapott állítások után igazságtalan kritikát gyakorolni. Dr. Aáron Sándor. 1 Szaímárvármegye tiszti főorvosa dr. Aáron Sándor folyó hó 26-án vasárnap délután két heti gyötrelemteljes szenvedés után jobb létre szenderült. A tragikus véget ért főorvos hivatásának áldozata volt. A Nagybánya melletti Alsófernezely községben négy egyénen megállapították a kiütéses tífuszt, mely a legragályosabb járványok egyike, s az a veszedelem fenyegette Szatmárvármegyét, hogy ez a borzasztó betegség szétterjed. Dr. Aáron Sándor mindjárt átértette a helyzet veszedelmes voltát és a járvány elterjedésének meggátlása céljából szükséges óvintézkedéseket a helyszínére sietve személyesen foganatosította, a betegségben szenvedőket felkereste és lelkiismeretes, munkájával sikerült is a pusztító vésznek gátat vetnie. Fernezeiyen a tífusz nem terjedt tovább, nem szedett több áldozatot, csak még egyetlen egyet. Mintha az emberiség e nagy ellensége kárpótolni akarta volna magát azért, hogy halálthozó erejét megtörte az orvos, ennek a kötelességteljesítő embernek a szervezetét támadta meg. ° Tpjklf.ri A veszélyes, fertőzött vidéket két Ízben is fölkereste. Első Ízben január 28-án, másodízben február 4-én. Midőn másodszor jött, maga is gyöngélkedett, influenzában volt, de szigorú kötelességérzete nem tűrt halasztást. Téli metsző hidegben, rettentő utakon, lázban kereste föl a betegeket s bár az óvintézkedéseket nem mulasztotta el, lázas szervezete nem bírt a szükséges ellenálló képességgel s maga is megkapta a szörnyű bajt : a kiütéses tífuszt. Nemsokára azután, hogy hazautazott Nagykárolyba, a gyilkos kór ágyba is döntötte A nagykárolyi orvosok eleinte nem tudták a betegség okát megállapítani, csak később konstatálhatták a szörnyű epidémia föllépését. Dr. Sternberg Géza, kórházi főorvos ez időtől kezdve állandóan a nagybeteg főorvos mellett volt, kihez lehívták Budapestről dr. Gerlóczy János egyetemi tanárt is, de az orvosok önfeláldozó ápolása nem bírta a nagy beteget megmenteni, ki állandóan 40—41 fokos lázban, önkívületi állapotban feküdt. Folyó hó 26-án délután 5 órakor végre a halál megváltotta szenvedéseitől. A vármegye ősi épületére, a középületekre felszökkentek a fekete lobogók, hirdetve a vármegye gyászát, — egy bensőséges családi otthon pedig, melyet még csak egy-két héttel is ezelőtt a legteljesebb boldogság verőfényes sugarai ragyogták át, romokban hevert. A romok fölött ott jajjong, ott sir a föld poráig sújtott özvegy s a három gyerek, akikre oly korán, oly kegyetlenül csapott le az árvaság.
