Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-05-28 / 22. szám

Igazgatás a szószékről. Még a múlt év dec. 25-én történt, hogy Csordás Péter sza- mosdobj gör. kath. esperes a falu templomá­ban a szószékről azt prédikálta hallgatóinak, hogy ne járassák gyermekeiket az állami isko: lába, mert ott elnyomják a nyelvüket és hogy a hívek ne magyar, hanem oláh naptárakat vá­sároljanak, mert a magyar könyv megmérgezi, megmételyezi az oláh népet. A kir. ügyészség­nek tudomására jutott az eset s a megejtett vizsgálat alapján vádiratot nyújtott be a tör­vényszékhez Csordás Péter ellen nemzetiségi izgatás vétsége miatt. Az állami tisztviselők lakpénzei. Az állami (és vármegyei) tisztviselők, altisztek és szolgák lakbérére vonatkozó osztályok változást szenvedtek. Szatmármegyében Szatmárnémeti a IV. osztályból a ill-ikba és Szinérváralja a Vll. osztályból a IV-ikbe osztatott. 22-ik Siam. SZÍNHÁZ és művészet. Színházi hét. E számunkkal már búcsút is veszünk Heves Béla társulatától. Elválunk egymástól vegyes érzelmek között. Sajnáljuk a társulat egyes tagjait, s azzal vigasztaljuk ma­gunkat, hogy hátha jobbat kapunk. Talán e szezon különösen jó kvalitása miatt fog él bennünket az a pesszimisztikus gondolat, hogy reményünk nem fog egészen beválni, s jobbat aligha fogunk kapni, mint a mostani. Az az egy bizonyos, hogy az uj társulatnak minden tekin­tetben jobbnak kell lennie a jelenleginél; ha nem igy történik, maradása nem lesz, s nem is lehet, mert egy jó vidéki társulatnak adta ki útját szinügyi bizottságunk azért, hogy még jobbat kapjunk. A két város — Szatmár és Nagykároly — e téren való versengése már igazán dicsérendő lesz, s mi félünk, hogy itt is, mint sok másban, Szatmár vezet majd előttünk. A múlt hét eleje Beregi Oszkár két vendég­felléptével kezdődött. Telt házakkal és olyan szép közönséggel, milyet nálunk ritkán láthatni. Példája ez annak, hogy városunk az igazi művé­szetet értékelni is tudja. Színészeink igyekeztek a nagy művész megfelelő keretébe illeszkedni, s dicsérettel kell Czakó Miczi, Homokay Gabriella, Szende Ferenc, Sipos Zoltán és Mátrayról meg­emlékezünk. Hétfőn Bródy „Médikus“-a aratott csekély sikert a valóságtól kissé távol álló darabjával — Kedden Mátray jutalomjátéka vonzott telt házat. Ezek a jutalomjátékos és pénzes borítékos estélyek bizony sehogysem tudnak jobb Ízlésünkkel megférni, de úgy látszik hiába ostorozzuk, a művészet is kenyérrel táp­lálkozik. Komáromy Gizi volt még az elmúlt hét csendes ünnepeltje, kit jutalomjáték nélkül is mindig több és nagyobb sympátia vett körül. Tudja is ezeket, mert a „Herceg kisasszonyában oly kedves játéka és csengő sima hangja volt, a mi többször frenetikus tapsokat csalt közön­ségünkbe. Örömmel halljuk, hogy az uj tár­sulat primadonnája ő lesz, ezért tőle csak igy búcsúzunk „a viszontlátásra!“ Ma még egy utolsó előadás, és következik a vidéki örömök modern netovábbja a mozi, — azután cirkusz és a körhinta. Heves Béla és az erdélyi szini kerület. Pár nap előtt terjedt el a hire, hogy Heves Béla, a szatmári színház igazgatója megkapta az első erdélyi szinikerületet s e hir kapcsán különféle kombinációk keltek szárnyra arról, hogy Heves Béla nem megy most már társulatával Szatmárra a téli szezonra. Ezek a hírek azonban nem felelnek meg a valóságnak. Igaz ugyan, hogy Heves Bélát meghívta az első erdélyi szini- kerület, amelynek, már volt igazgatója és a mely kellemesen emlékezik vissza Heves direktorsá- gára, de ennek állomásai csak nyári állomások lesznek. Ezt a meghívást Heves annál is inkább elfogadta, mert gróf Fesztetich Andor, orsz. szülészeti felügyelő elvette tőle összes nyári állomásait. Hangverseny. Junius 11-én nagy hang­versenyt tervez a „Nagykárolyi Zenemükedvelők- Egyesülete,, A hangversenyen Hermann Erzsiké és Rózsi szatmári hegedümüvésznök is szere­pelni fognak. — SZATMÁRVÁRMhGYE. Neményi színtársulata. Neményi Lipót, az északkeleti szinikerület igazgatója nagy buz­galommal folytatja társulatának szervezését; mely minden tekintetbén elsőrangú lesz. Ezideig a következő tagok szerződtek, Neményi igazgató­hoz: Komáromi Gizi Operette-szubret, Sponer Ilonka szende, vígjátéki szubret, N. Szelenyi Ilonka társalgási színésznő, énekesnő Szelenyi Emilia operett komika, Salgó Ilonka naiva, Ho­mokay Gabriella anyaszinésznő, Mezey Ella énekesnő. A koloratur énekesnő és hősnő szer­ződtetése most áll tárgyalás alatt. A szerződött férfitagok közül kiemeljük Bay László barito­nistát, Derenghy István operett buffo komikust, Bakó Lajos hős és jellemszinészt, Lenkey György bonvivant és énekest, Kun Dezső tánczos ko­mikust, Stella Gedeon sihedert és lírai szerel­mest, Kovács Imre jellemszinészt és apát. Ne­ményi Lipót igazgató most tárgyal a tenorista szerződtetése ügyében. Karmester Intőd! Oszkár lesz s a zenekar 14—16 tagból fog állani, mig az énekkar 8 férfi és 8 női tagból. Műkedvelői előadás. A protestáns társas­kör f. hó 5-én pünkösd másodnapján esti 8 órai kezdettel műkedvelői előadást rendez. Be­lépő dij 1 korona. Mozi nyílik meg junius hó. 1-én váro­sunkban. a városi színházban, minden hé­ten, kedden, csütörtökön, szombaton, vasárnap és ünnepnapokon tart előadásokat. A képeket elsőrendű cégektől szerzi be a vállalát és a ve­tített képekben való reklamirozást is bevezeti. Heves Béla színigazgató az alábbi so­rok közreadására kérte fel lapunk szerkesztő­ségét : A vasárnap esti előadással befejezem ta­vaszi sziniévadomat és egyben Nagykároly vá­ros színházának vezetésétől is visszalépek. El- mulaszthatatlan forró köszönetét mondok Nagy­károly város szinpártoló lelkes közönségének és különösen a helyi sajtónak mindenkor ta­pasztalt meleg pártfogásáért, melyre mindig hálás szívvel emlékezem. Magam és színtársu­latom minden egyes tagját szives emlékűkbe ajánlva maradtam teljes tisztelettel Heves Béla színigazgató. EGYHÁZ ÉS TANÜGY. A tiszántúli ref. egyházkerület múlt hét keddjén közgyűlést tartott, amelyen intéz­kedéseket tettek a megüresedett püspöki szék betöltésére. Az egyházkerület a szavazás határ­napjául junius 20-át tűzte ki. A szavazatszedő küldöttség elnökéül gróf Degenfeld József főgondnokot és Dávidházy János esperest; tagokul Sütő Kálmánt, Berey Józsefet, Biky Károlyt, Domby Lajost, Domahídy Elemért, Ko­vács Józsefet, Futó Zoltánt, Helmeczy Józsefet, dr. Kun Bélát és Fráter Barabást választották meg. Felhatalmazták a főgondnokot, hogy ha az első szavazásnál egyik jelölt sem nyerne általános többséget, rendelje el a pótválasztást. Egyedüli jelöltje eddig dr. Balthazár Dezső esperes, miután Dicsőffy József debreczeni lel­kész kerületi főjegyző és Szabolcska Mihály temesvári lelkész, poéta visszaléptek. A kerü­letben 795 szavazat van. Érettségi vizsgák. A helybeli főgimná­ziumban a szóbeli érettségi vizsgák junius hó 8—10-én lesznek. Miniszteri biztos közbejött akadályok miatt a vizsgáknál nem lesz. A nagykárolyi ref. egyház hívei ez utón értesittetnek, hogy 1911. évi egyházi adó kiróvatott s az az egyházi törvény értelmében f. hó 25-től junius 10-ig terjedő 15 napi köz­szemlére az egyházi tanácsteremben kitétetett, hol az a hivatalos órák alatt — egyházi jegyző közbejöttével — ■ az érdekeltek által megtekint­hető s a sérelmesnek vélt kivetés ellen 8 nap alatt, vagyis junius 18-ig bezárólag a presby- tériumhoz címzett fellebbezés ugyanott beadható. Madarak és fák napja. A madarak és fák napját a helybeli róm. kath. elemi fiúiskola a közbejött rossz időjárás miatt e hó 22-én elhalasztotta és igy f hó 29-én d, u., a leány­iskola pedig f. hó 30-án d. u. tartja meg az Epres-kertben. Ezen körülményre a szülők és érdeklődők figyelmét ez utón is felhívja a ta­nítótestület. 5-ik oldal. IGAZSÁGÜGY. . Pályázat. Az igazságügyminiszter a szat- márnémetii kir. törvényszéknél jegyzői, a szinér- váraljai járásbíróságnál irnoki állásra pályázatot hirdet. Ez állásokra 2 hét alatt lehet folyamodni. Berendelt jegyző. Az igazságügyminisz­ter dr. Székely Eduárd szatmári kir. törvény- széki jegyzőt a debreczeni Ítélőtáblához tanács­jegyzőnek berendelte. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Fürth Ferencz főrabbi, Gy. Kovács József ref. segéd­lelkész, Mitrovics Elek gör. kath. esperes, Ré- csey Ede r. k. plébános, kegyesrendi házfőnök, Somossy Miklósné és Schnébli Jánosné hely­beli lakosokat a fiatalkorúak debreczeni kerü­leti felügyelő hatóságának tagjaiul 1912. évi deczember hó 31-ik napjáig terjedő időtartamra kinevezte. Járásbíróságunk bírói karának és tisztviselőinek szabadság ideje a következő- kép van megállapítva : Csilléry Dávid vezető- járásbiró augusztus 6-tól szeptember 12-ig, Dániel Sándor járásbiró julius 3-tól 31-ig. Csics Lajos járásbiró julius 3-tól augusztus 3-ig. dr. Serly Jenő járásbiró augusztus 1-tól 21-ig. Fü- zesséry György járásbiró julius 3-tól augusztus 5-ig és szeptember hónapban 8 napig. Strobl Alajos jegyző julius |1 -töl 3-ig és augusztus 1-től 22-ig. Fógel Kálmán telekkönyvvezető augusztus 3-tól 30-ig, Vida Elek telekkönyv­vezető julius 10-től 30-ig, Gabányi László iroda­tiszt október 3-tól 27-ig, Nágele Ignácz iroda­tiszt julius 4-töl 31-ig. Ember János irodatiszt október 5-töl 28-ig, Csipkés Jenő Írnok julius 8-tól 19-ig, végül Lábay Dániel írnok szep­tember 1-től 28-ig lesznek szabadságon. KÖZGAZDASÁG, IP/ft IjEfjE^EDELEM. Jóváhagyott alapszabályok. A földmi- velési miniszter a tunyogi gazdák szövetségé­nek, valamint a szatmárzsadányi volt úrbéres birtokosságának alapszabályait jóváhagyta. Államsegély. A kereskedelmi miniszter a fehérgyarmati iparos tanonciskola részére 950 korona, a nagybányainak 2000 kor., a nagyká­rolyinak 2600 kor., nagysomkutinak 730 kor. és szinérváraljainak 1800 korona államsegélyt engedélyezett. Országos vásárok vármegyénkben. Május 29-én Fehérgyarmaton és Nagykárolyban. Junius 1-én Erdődön ; 2-án Kővárhosszufaluban; 6-án Krasznabélteken ; 12-én Avasfelsőfaluban ; 13-án Avasujvárosban ; 14-én Nagysomkuton; 16-án Csengerben és Erdőszádán. Építkezések. A városi tanács a követke­zőknek adott újabban építési engedélyt. Emele­tesházra : a Nagykárolyi kereskedelmi társulat­nak Nagyhajduváros-utca. Földszintes házakra: Bogsch Kálmán Hajduköz-utca, Horváth István Vaday-köz, Sájerli Gáspár Görbe-utca, Mitterei- ter József Fazekas-utca, Szilágyi László Mik­száth Kálmán-utca és Rosenberg Bernát Hét- sastoll-utca. Villanyvilágítás a vidéken. Szinérváralja község elhatározta, hogy villanyvilágítást létesít. A község 4500 kor. concessiót ad a Kepes- cégnek s ez a Ganz-gyárral szövetkezve létesít világítást. — Nagysomkuton az „Elektra“ r.-t. fogja a villanyvilágítást bevezetni. — Erdődön legközelebb szintén bevezetik a villanyvilágítást. A telep az erdődi gőzmalomtelepen lesz. Az eddig folytatott tárgyalások sikerrel folynak. Üveggyár. Bikszád község lakói 3000 korona értékű üzletrésszel szövetkezetei alakí­tottak, amely a kormánytól 30,000 korona ál­lamsegélyt kapott s bérbe vették a bikszádi I üveggyárat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom