Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-12-17 / 51. szám

2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE .51.-.szám. keit szolgáló társadalmi munka épen nincs innyére mert azt akarják, hogy a nép maradjon örökké csak a sötétség­ben az elmaradottságban, hiszen a kul­túrában tömeget a legkönnyebb a rom­boló törekvéseknek megnyerni. Nagyon jó lesz tehát, ha minden tanító mielőtt a fentebb említett határo­zat végrehajtásához hozzáfog, számotvet önmaga lelkiismeretével, ha előzetesen végig tekint azokon az eredményeken, amiket a társadalmi munkásság szült úgy a saját, mint pedig vezetése alatt álló nép anyagi és erkölcsi színvonalá­nak emelése szempontjából. Meg vagyunk róla győződve, hogy alapos megfontolás után minden tanító arra a meggyőző­désre fog jutni, miszerint társadalmi munkája nemcsak a népnek, hanem ön­ön magának is hasznos volt úgy anya­gilag, mint erkölcsileg. Forgácsok. A munkapárt kezdettől fogva keverék-párt volt. Kontra működő erők gyengítették kifelé és befelé állandóan a többséget. A parlamenti válság és a kormánybukás előszele a személyi ellentéteket is teljesen kiélesitette. A miniszterelnök sziikebb környezetéhez tartozó Budapesti Napló szerkesztője- dolgozik, hogy ezt megakadályozza. Különösen azok ellen’ a mnnkapárti honatyák ellen támad, akik a költségvetési vitában résztvesznek. A félhiva­talos, sugalmazott közlemény a guvemementális sajtónál eddig ismeretlen modorban a követ­kezőket írja a munkapártról: „Mindenkivel szemben állom és íöntarlotn. hogy a költségvetéshez ezután is még hozzá­szólni, ha csak a fölszólaló nem miniszter, vagy államtitkár, nem referens, vagy valamely párt hivatalos álláspontjának kirendelt tolmácsoló ja1: — ostobaság, vagy perfidia! . . . A parlament összes pártjai november nyol­cadikén megállapodtak abban, hogy a költség- vetésből még az idén törvény lesz.: Az ellenzék vezérei becsületszavukkal fogadták meg, hogy ezt nem akadályozzák. A kormánypárt nem. tett fogadalmat, de természetesnek látszott,, hogy nem fogja útját állni egy oíyart megálla­I pödás érvényesülésének, mely saját magának és. az általa támogatott kormánynak, érdeké­ben áll.“ Kijelentem, hogy aki ezekután is még fö­löslegesen késlelteti a budgetvitát, ostobaságot, vagy perfidiát követ el. Ha ellenzéki, hát eljá­rása szándékos szószegés. Ha kormánypárti — hogy egyoldalúsággal ne vádoljanak, — hát előmozdítja mások árulását, vagy legalább is azt gátolja meg, hogy ez az árulás, ez a hűtlenség, ez a jellemtelenség az ellenzékre rábizonyittassék. ;Éppen ezért elvárom, nem a magam, ha­nem a közérdek és a köztfcztesség ■ nevében, hq'gC más mint miniszter, referens vagy hiva­talos’, pártszónok ja költségvetéshez nem fog most már hozzászólni. . Ha más is »..föliratkozik, réniélém, hogy sáját pártvezére, Vqjnfch, Dániel vagy Ghyllápyr — letörülni. Hajmás is szólásra emelkedik, saját jártja;leülteti“. A mínisztet|lnök lapja tehátnyilvánvaló­ig visszaadja _á pártnak a .^Székely-akció“ alkalmával szenvedett, rúgást. A modern parlamentarizmus arculcsapása és a képviselői szólásszabadság’ilfüzpriussá váló tevése, ha a miniszterelnök orgánuma ilyen hangon rendelkezik a többség tagjaival. Csak egy olyan párt ütheti el ezt, amely mandátumát nem a népakaratj szabad megnyilvánulásától nyerte, hanem a belügyminiszteri kegyek bő­ségszarujából. .« v v: -- . . Konstatálni kívánjuk, hogy a miniszter­elnök félhivatalosa |iem jól tudja a novemberi megállapodás szövegét, mert abban szó sincs álról, hogy az; eBenzék becsületszavát adta, hogy még ebben ;fz évben megszavazza a költ­ségvetést. Csak arróC-volt szó, hogy „mester­séges akadályokat“ nem .gördít az ellenzék a költségvetés-, létréjövése elé, de még azJndem- njfásra nézye iái,történt próvideálás, ami vilá­gos, jele annak, hogy á köjtségvefésnék uj évig váló letárgyalása nem ó vóit becsületszóval ga­rantálva. v • ' * * A kormánypárt mosUegész váratlanul le­vette a véderőjavasjatot a képvíselöház napi­rendjéről. A rnovember 8-iki-fegyverszünet sze­rint az idén egész december 16-ikáig lett volna kétszer hetenkint a véderőjavaslát napirendre tűzve, most a költségvetés tárgyalásának foly­tatása tűzetett ki a napirendre. A véderőjavaslatnak a napirendről való ezzel a levételével a véderőjavaslat elleni harc első korszaka lezáródott. A küzdő ellenzék a teljesített kötelesség nyugodt öntudatával és bizonyos büszkeséggel tekint vissza erre a kor­szakra. Az eredmény teljes és tökéletes, mert nagyobb kudarcot, mint a milyet most a Khuen kormány a véderőjavaslat erőltetésével szenve­dett, aligha képes felmutatni az ujabbkori ma­gyar pariamentárizmus története. Öt hónapi erőlködés, fenyegetőzés, ármánykodás türelem és türelmetlenség után a véderőjavaslat ugyan­azon a ponton áll, amelyen az első nap állott; aj nehézségek, amelyek, annak létrejötte elé rneredbmek,^ sempTtveí sőm kevpsbedtek mqg.v Mindsn parfementán^ ^alkotmányos; ptszágbarC annak á kÓEftiányűakf- amely ilyl csufesjanf-fel- sült, föltétlenül el kéíl hagyni -a liéíyéf. És ezt a sorsot a jKhüén-k.orinány sem kerülheti ki. Világosan megállapítható, hogy a koímány ál­lása alaposan megingott, pártján az elégedet­lenség/ széthúzás és züllés-, magában a kor­mány kebelében pedig a fejetlenség ütött tanyát. ' • * *. ' • ■'*• ú. ' • ~ * j*- ^ í >> Egyre nagyobb mérveket ölt az állami tisztviselők köreiben az elkeseredés a kormány ellen, amely a parlamentben, küldöttségek előtt félhivatalosan megígérte, hogy Segít a tisztviselők anyagi helyzetének tarthatatlanságán s aztán úgy „váltotta be“ ezeket az Ígéreteket, hogy oly módon „segít“, hogy az már néni segítség, hanem alamizsna azzal a fenyegetéssel, hogy „most már legyen elég“, A minapi tanítói gyűlések után vasárnap két gyűlést is tartottak a tisztviselők Bíídapiesten s a hangulat ezeken á gyűléseken sem’volt kevésbé izzó, mint a tanitó-gyüléseken, Szidták és szószegéssel vádolták a kormányt, emlegették a passzív rezisztenciát, a szocialisztikus szer­vezkedést, az általános,~egyenlő,^ titkoá' választó­jogot, emlegették, hogy kényszeríteni kell a kormányt Ígéretei beváltására. Hiszszük azonban és reméljük, hogy azok az elkeseredett kitörések, amelyek már több mint egy év óta hallatszanak egy és más tiszt­viselői kar gyűlésein, szózataiban és- memoran­dumaiban, először is nem akadt visszhangra a tisztviselők nagy tömegeiben, másodszor pedig kizárólag a kormány ellenm elkeseredés kife­jezése. Mert annyi bizonyos, hogy a főbünös megjelent. És aminek be kellett következnie! az megtörtént: halálosan beleszerettem a szép ausztráliai nőbe, anélkül, hogy valamikor is' bevallottam volna neki érzelmeimet: Túlságosan imádtam és ezért kissé félénk voltam vele szemben. De különben is, noha fölöttébb sze­retetreméltó volt hozzám, soh’se nyújtott alkal­mat arra, hogy bevallhassam neki széfelmémct. Odahívta magához kutyáját és vé'gig- simitott annak hosszú selymes szőrén, azután folytatta : — Egy napon véletlenül meghallottam, hogy miss Hopkins Európába szándékozik utazni. Mindenféle furfanggal megtudtam eluta­zásának napját, azt is megtudtam, hogy egy német gőzösön váltott elsőhelyű jegyet. — Értem ... és ön szintén úgy tett ? — Úgy. Abban a pillanatban, amikor a gőzös elhagyta a partot, hogy a nyílt tengerre vesse magát, hirtelenül megjelentem Hopkins kisasszony ejőtt, aki elpirult, amikor meglátott. — Elpirult ? — kérdezte Moriére. — Tehát ön se lehetett közömbös előtte. — Én is igy vélekedtem és nagyon boldog voltam akkor. Hopkins kisasszony bájosan nyúj­totta felém .a kezét és örülni látszott, hogy velem együtt teheti meg- az utat. Guy félsóhajtott mielőtt folytatta: T-s Ön tudja, hogy- mily bizalmasra fejlő­dik hajón az utasok Egymáshoz való viszonya. Napközben . alig hagytam él utazptársnö'met egy pillanatba és szellemes vigkedélyüsége oly boldogságba ringatott, amilyet csak álmunkban élvezhetünk, néha ; - . i : sí- .>> -. • // ‘ . — Reményiem/ .hogy szerelmet vallott neki? “ * - Z — Sajnos, nem; élveztem a boldogságot és csak Franciország közelében akartam fel­ajánlani neki szerelmes szivemet. Közel voltam már a francia parthoz, amikor az őrség egy zátonyra jutott hajót jelzett, amely segélyre várt. ­— A kapitányunknak ez sehogy sem tetszett, mert versenyezett egy angol gőzössel. Még sem merte folytatni útját és a zátonyra jutott hajó felé vette irányát. A hajóroncs köze­lében meglassítottuk menetünket és egy mentő­csónakot bocsátottunk le. Miközben a matrózok oda eveztek, mi is közelébe jutottunk. — Jókor érkeztek, megmenthették a hajó­törötteket ? — kérdezte Moriére. ­— Ember nem volt már a hajón, de azért mégis volt egy élő lény. A matrózok is észre vették. így kiáltott egy fel: „Csak egy nyomorult kutya!“ És feléje se nézve a sze­rencsétlen állatnak, visszafordították csónakjukat és a hajó felé közeledtek. — Milyen kegyetlenség! —^ mondta Mo­riére. V r: ' / Z — Annál is inkább, mert a rémségesen lesoványodott kutya anya volt. Kis kölyke mel­lette feküdt és hiába akart szopni kiszáradt emlőiből. — Öh, ha hallotta volna panaszos voní­tását, kétségbeesett ugatását. Az a szegény állat megértette, hogy elakarják hagyni. Félő hevességgel nyaldosta kölykét, mintha csinosí­tani akarná, hogy felkeltse azoknak a részvétét, akik ott akarták hagyni a kegyetlen hullámok martalékául. Hirtelen, végső erőfeszítéssel szá­jába kapta kölykét és beleugrott a tengerbe. Fáskosarak, utazó- és virágtartó kosarak, veranda bútorok mindenféle gyékény munkák a legszebb jutányos áron készíttetnek a készíttetnek* a NAGYKÁROLYI GAZDASÁGI NÉPISKOLÁBAN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom