Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-12 / 46. szám
46-ik szám. SZATMÁRVÁRMEGYE . 3-ik oldal. ahol pedig azon felül van, legyen a választás nyílt, — ámbár erkpjcsi szempontból kizárólag a-titkos szavazati jogot óhajtaná. Dr. Falussy Árpád ezzel szemben azon K'Véleni^ygnek, ad kifejezést',’hogy äz 1000 éves cMagyétror szágó t a magyarfaj alkotta, tartotta fönt, alkotmány^biztositékql^t szerzett s összes jogait vele élő nemzetiségekre is átruházta, tehát legkevesebb követelménye a nemzetiséggel Szem hen más nem is lehet, minthogy a magyar irás-olvasásbeli készség elsajátítását várja el, közelebb hozván őket a magyar kultúra megismeréséhez és annak hatása alá. ' : Kétségtelen, hogy dr. Kelemen Samu szerint a magyarfaj az irni-olvasni tudással ma még előnyben van, de ki láthatja már mostan, hogy 20 év múlva nem szerzik-e meg az irni- olvasjnfetudást a nemzetiségek is teljes számban. difiinek nemcsak a saját kultúrájuk fejlődése :és>? izmosodása volna következménye, hanem még az is, hogy éppen a nemzetiségi vidékén nyílna módja a titkos szavazati jog gyakorlásának. De eltekintve minden egyébtől, már csak azon célnak érdekében, amiért a Széchenyi Társulat alakult, nem járulhat hozzá dr. Kelemen Samu indítványához s fenntartja azon követelményt, hogy az értelmi cenzus a magyarul jrni-olvasni tudáshoz legyen kötve. Dr. Jármy Béla a kultúra és erkölcs szem- -pontjából kivánja a kérdést tárgyalni, követeli, hogy az értelmi cenzus ne csak a magyarul való irni-olvasáshoz, hanem a magyarnyelv tudásához is legyen kötve. Az egész vonalon pedig erkölcsi szempontból a titkos választói jog legyen érvényben. Berencei Kováts Jenő mindenben hozzájárul Dr. Falussy Árpád indítványához, kivévén a titkosságot, melyre egyáltalán nincsen szükség, minthogy nagytömegek vonatván be az alkotmány-sáncaiba, a választók erkölcse nem veszélyeztethető. Dr. Vajay Károly utalással arra, hogy a választói jog eminenter politikai kérdés lévén, azt a Széchenyi Társulati tag kétféleképpen Az egyetlen tisztességes kávéház, a Moszkva előtt az utcán, a villanyfényben, földet seprő hosszú télikabátban, egyik zöld kalapban, másik fehér sapkában, állanak két kicsi lányok. Tizenöt esztendős lehet az egyik, tizenhat a másik. Áljának, tanácstalanul, kétségbeesetten, összebújva, .^mint a megriasztott madarak és bámulják,5 nézik, a körülöttük sürgő-forgó sok embert. — Borzasztó — mondta az egyik magyarul — már a lámpákat is meggyujtották, mindjárt megkezdik az előadást és mi elkésünk. Én ugyan meg nem találom az orfeumot soha. ■ — Meg kellene valakit kérdezni — véli a másik. De itt nem tud magyarul a kutya se. Egy órája azt hallgatom nem-e ejt ki valaki e;>y magyar szót, de. hiába. ” És már sírásra görbül a szája a kisebbiknek. Ötször is nekiidulnak, hogy - megszólítanak valakit, de amikor rákerülne a sor, megint meghátrálnak. — Még megvernek minket ezek a szer- bek — mondja a nagyobbik — ezek utálják a magyart! — Kérdezzük meg a rendőrt! — jegyzi meg a kicsi. — Még bevisz ... Megint ott állanak vagy öt percig és néznek maguk elé szomorúan. Vagy ötven ember nem kezelheti, miért is javasolja, hogy a be- kivánt felelet csakis a Társulat alapszabályaihoz mérten általánosságban ádassék mpg. ’ ' M - .T tJ • :• • LX-fröbb itozzászólaló Inem lévén.' Elnök felteszi a kérdést, rhelyre az ■ igazgató-választmány az elnöki javaslatot egyhangúlag elfogadta. A választmányi, illés közgyűléssé alakulván át, az, e javaslatot szffitén egyhangúlag tette magáévá. . Dr. Kelemen Samu indítványára a közgyűlés köszönetét szavazott Dr. Falussy Árpád elnöknek a páratlan « minden tekintetben kifogástalan vezetéséért, mire a közgyűlés az elnök lelkes éljenzése között véget ért. Abban a reményben vagyunk, hogy a Széchenyi Társulatnak a választói reform tárgyában hozott határozata a vármegye egész magyar társadalmában megnyugvást fog kelteni Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete az elmúlt vasárnap délelőtt a városháza tanácstermében, Debreceni István kir. tan. polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott. Előterjesztetett a miniszter leirata, mely szerint városunknak a rendőrségnek csendőri szolgálattal leendő ellátása tárgyában előterjesztett azon kérelmét, hogy az e tekintetben szükséges költségek négy ötödrészét tárcája terhére vegye át, megfelelő fedezet hiánya miatt teljesíthetőnek nem találja. Áz állami polgári és elemi iskola építése ügyében a műszaki munkálatok elvégzésével Sárkány Ervin budapesti mü-épitész azzal bízatott meg, hogy az építkezési költség 300,000 koronát meg nem haladhat s hogy az előirányzott összegből az ő dijának is ki kell telnie, Sárkány utalva arra, hogy a terv 1911-ben most már végrehajtható nem lesz, hanem részben 1812-ben, részben 1913-ban fog végrehajtatni, miért is lehet, hogy úgy a munkabér, mint az anyag ára emelkedni fog s igy az építkezésre előirányzott összeg nem lesz elegendő, tehát az ö dija a 300,000 koronából nem futja ki, miért is azt kérte kimondani, hogy az ő dija jár tekintet nélkül arra, hogy az építkezés mennyibe kerül, lő csak az elő- rányzott 300,000 koronán felüli összeg után nem fog díjazásban részesülnie Kérte továbbá-------------------------------- ---------------megnézi, megmosolyogja őket. Nem is hederi- tenek rájuk a nagy kétségbeeséteben. A sarkon egy kocsi áll, mellette a kocsis és simogatja a lovat. A nagyobbik lány megbátorodik és odamegy. — Viegeth man ...? Opera orfeum . . .? Devics ? — kezdi akadozva németül. A kocsis egy percig hallgat, ránéz a kétségbeesett leányra, aztán megszólal : — Erre egyenesen menjenek a kisasszony- kák — mondja magyarul. így jutottak el az Opera ‘orfeumba Szik Lujza és Varga Jolán, a két kicsi, magyar lányok, akiket aznap küldött egy budapesti artista-ügynök a belgrádi orfeumba. i * Valamikor a Jó zsíros szerb föld termetfe magokat raktározták el benne, ma nagy gondolatok, országfelforgató eszmék buján termő földje. Hatalmas hombár, dohos és «ötét. Benne gyalutlan, tintapecsétes -asztalok mellett egy csomó ember, télikabátban, mert a nedves falakát nem füti át a kályha, kalapban, mert a kitört ablakon befu a szél. Borotválatlanok és lomposak, mert a nyomoruLt fizetésükből Jobb módra nem telik, sajtot vacsoráznak, kávét ebédelnek és dinasztiákat buktatnak, országot, világot felforgató eszméket alapoznak. A nedves, dohos, hideg, hombár, amibe egy vén belgrádi ház hátulsó udvarából vezet le egy sötét folyosó, a szabad Szerbia első — újságíró egyesülete. Lévay Mihály. részletes tervek elkészítése idejének meghosszabbítását. A pénzügyi- és épitési-bizott- cág, valamint a fenágs 'Véleményével egyezőleg : a képviselőtestület a kérelemnek megfelelő- leg módosította az idevonatkozó megállapodásokat. g u I\ A kir. tanfelügyelő' megkereste a várost külön iparos tanonciskola helyiség létesítése iránt. A képviselőtestület kimondotta, hogy az esetben, ha a közoktatásügyi miniszter az eddigi államsegélyt felemeli, akkor hajlandó a mostani polgári leányiskola kertjének Honvédutcai részét az iskola céljaira átengedni és az’ ~ iskolát felépiti. A város korparéti tagos birtokának bérbeadása céljából tartott árverésen Rooz Móritz volt az egyedüli jelentkező, ki 1500 korona évi bért ajánlott. Ugyanezen ingatlan megvételére Rooz testvérek szatmári cég tett ajánlatot, felajánlva a birtokért 70,964 kor. 12 fillér vétéi-Sigg'(. árat. Minthogy bérbeadás esetén a föld kis-^ - j. holdanként 12 koronát, eladás esetén a vételár % gyümölcsöző elhelyezése mellett pedig 21 kor. .7^ ' 60 fillért jövedelmez, a képviselőtestület as ”; jogügyi- és pénzügyi-bizottság és a tanács vé-5. leményével egyezőleg a bérletre vonatkozó ár- _ ^ _ verési jegyzőkönyvtől a jóváhagyást megta- jT - gadta s elhatározta a birtoknak nyilvános árverésen leendő eladását úgy, hogy az 71,000 koronán alul nem fog eladatni, bánatpénz 5%, a vételár fele az árverés jogerőre emelkedésétől számított 15 nap múlva, másik fele pedig 1912. évi szeptember 1-én fizetendő s hogy a honvédségi lőtér esetleges megnagyobbitása céljából 6 holdra nézve a városnak az eladási o ^ - árban a visszavásárlási jog biztosíttassák és-flr- -* * telekkönyvileg feljegyzendő lesz. Az „Apollo“ mozgófénykép vállalat bérleengedés és egyéb járulékok mérséklése iránti kérelmére a képviselőtestület elhatározta, hogy november 1 -töl egy félévi időtartamra 2840 korona bért felére 1420 koronára leengedi, a villany áram diját a világításnál 6 fillérről 52 fillérre mérsékli, a kérelemnek a motor áram, a rendőrség és a szegényalapnak járó dijak leszállítására vonatkozó részét azonban a képviselőtestület teljesíthetőnek nem találta. Ezután egy pár kevésbbé jelentékeny. „ ügy tárgyalásával a közgyűlés befejeztetelt. ^ .7 Ä vmegyei közigazgatási bizottság ülése. Szatniárvármegye közigazgatási bizottsága f. hó 10-én tartotta rendes havi ülését Csaba Adorján főispán elnöklete alatt. 1 Elnök az ülést megnyitván üdvözölte a megjelenteket és felkérte előadókat jelentéseik megtételére. Az alispáni jelentés szerint a közbiztonságban különösebb intézkedést igénylő eset néni fordult elő. Útlevelet kért 203, nyert 189, visz- szatért 98 egyén. Főorvos a megye közegészségi állapotát kedvezőtlennek tartja. Fertőző betegség képen fellépett a vörheny és roncsoló toroklobb Ko- csordon, Kékesoroszfaluban, Nagysomkutor), Nagykárolyban, Szaniszlón, Nagybányán és Felsőbányán, melyek tovaterjedésének meggát- lása iránt az intézkedést megtette. A nagybányai vörhenyjárvány kiküldése körüli sikeres tevékenységéért, főorvos előterjesztésére, a köz- igazgatási bizottság dr. Csausz Károly orvosnak elismerését 'nyilvánította. Bodnár György kir. tanfelügyelő kérte a- nagybányai polgári iskola megnyitását. A bizottság dr. Schönpflug Béla főorvos felvilágosító jelentése után a kérelem teljesítését megtagadta. Az adóbehajtás kedvező. Az állami- és'g községi utak jó karban vannak. : : } £ = Kir. tanfelügyelő jelerif; hogy azon iskö- Iákban, amelyek betegség miatt zárva nincsen- nek zavartalanul folynak az előadások, megtette az óvintézkedéseket, hogy egyes helyeken az analfabéták oktatást nyerjenek és hogy egyes helyeken népies ismertető előadásokat tartassanak. Állami iskolák engedélyeztettek 1912. évre Szaniszló, Réztelek, Szamosborhid, Kányaháza, Kismajtény, Jeder és Komorzán községekben. Érendréden állami iskola céljaira 20.000 K költséggel telket vásárolt. Végül jelenti, hogy Ópályiban 2 tanerős községi, Fehérgyarmaton 2 tanerős izr. iskola épült. Ügyészség jelentése szerint október hóban letartóztatva volt 289 férfi és 39 nő, szabadult