Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-05 / 45. szám

4-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE. 45. szám. A József kir. herceg Szanatórium- Egyesület megalakulása. Október 29-én ala­kult meg a József kir. herceg Szanatórium- Egyesület nagykárolyi fiókja a városháza dísz­termében. Az egyesület tisztikara következőkép alakult meg. Védnökök : Csaba Adorjánná, Ujfaiussy Sándorné Báró Uray Leoria, özv. gróf Károlyi Istvánná, gróf Károlyi Gyuláné és özv. Serly Gusztávné Péchy Lászlóné. Elnök: llosvay Aladárné. Alelnökök : Debreceni Istvánná, dr. Schönpflug Béláné, Rooz Samuité, Jenser Mihályné. Pénztárnok : özv. dr. Cservenyák Ká- rolyné és jegyző: Tóth József. Orvos: dr. Schönpflug Béla. Ügyész: dr. Vetzák Ede. A Nőegylet választmánya vasárnap déle­lőtt a polgármester hivatalos helyiségében özv. gróf Károlyi Istvánná elnöklete alatt tartott ülé­sében a szegény gyermekek felruházása ügyé­ben megtette a szükséges előkészületeket. Kivá­lasztotta a ruháknak való anyagot, meghatározta a felruházandó gyermekek számát és szétosz­totta az adományokra vonatkozó gyiijtőiveket. Egyben elhatározta a választmány, hogy Deb­receni István kir. tanácsos, polgármestert kitün­tetése alkalmából levélbelileg üdvözli. Városi képviselőválasztások. A váro­sunkban kisorsolandó képviselők választása no­vember hó 23-án lesz megejtve. Megyebizottsági tagok választása. Az üresedésben levő megyebizottsági tagokat a nyirmegyesi, fehérgyarmati, batizi, sárközi, nagy- szokondi, koltói, jóházai és avasujfalusi válasz­tókerületben f. hó 7-én fogják megválasztani. Kinevezés. Csaba Adorján főispán Róbei Pál jegyzői írnokot a komorzáni anyakönyvi kerületbe anyakönyvvezető helyettessé kinevezte. Jóváhagyás. A belügyminiszter a^segéd- jegvzők és községi alkalmazottak országos egye­sületének alapszabályait jóváhagyta. Kirendelés. Az igazságügyminiszter Fé­legyházi Kálmán szatmárnémetii ügyészséghez beosztott bírósági jegyzőt a szatmárnémetii ügyészség kerületébe ügyészségi megbízottnak rendelte ki. A vármegyei közigazgatási bizottság rendes havi ülését f. hó 10-én fogja megtartani. Feloldott közgyűlési határozat. Az avasi járás székhelye ügyében a belügyminisz­ter a vármegyei törvényhatósági bizottság ab­beli határozatát, hogy a székhely Avasujváro- son legyen — feloldotta és utasította a vár­megye közönségét, hogy az érdekelt két köz­séggel való tárgyalásokat haladéktalanul indítsa meg és gondoskodjék arról, hogy e kérdés lehetőleg mielőbb újabb közgyűlési döntés alá kerüljön. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Tóth Dezső fehérgyarmati lakost, az ottani kir. adóhivatalhoz dijas gyakornokká nevezte ki. A Szent László Konviktust f. hó 13-án dr. Boromissza Tibor és Fetser Antal püspö­kök jelenlétében fogják ünnepélyesen megnyitni. Reggel 9 órakor ünnepélyes mise lesz, ame­lyen a főgimnáziumi énekkar fog énekelni. — Ezután a tornacsarnokban a deákok énekkara üdvözlő himnust fog énekelni, melynek elhang­zása után Cseh Lajos fögimnáziumi igazgató a konviktus történetét fogja ismertetni minek megtörténtével jelenlevők a konviktus épületébe vonulnak át és dr. Boromissza Tibor püspök ünnepélyesen felszenteli az uj épületet. Félket­tőkor ebéd lesz a konviktus éttermében, a melyre a püspökökön és a bizottság tagjain kívül még Csaba Adorján vármegyénk főispánja és llosvay Aladár vármegyénk alispánja is hi­vatalosak. Az ecsedi-láp lecsapoló társulat köz­gyűlése. A társulat közgyűlését Fény-utcai hi­vatalában f. hó 14-én tartotta meg az érdekelt­ségi tagok nagy részvéte mellett. A közgyűlést a távollévő elnök helyett az alelnök nyitotta meg s a jkönyv hitelesítésére dr. Farkas Antal és Jurcsek Béla érdekeltségi tagokat kérte fel. A közgyűlésen több miniszteri leiratot vettek jóváhagyólag tudomásul és tettek felterjesztése­ket. Első ilyen felterjesztés, amelyet Domahidy István és Hadady József választmányi tagok indítványára fogadott el a közgyűlés az, hogy a pénzügyminiszter utasítsa szakközegeit, mi­szerint az 1909. V. t.-c. alapján az uj földosz­tályba sorozásnál legyen tekintettel a társulat ártérébe eső birtokok súlyos ártéradóval terhelt voltára. Majd az igazgató főmérnök tett jelen­tést a legutóbbi közgyűlés óta tett építkezések­ről. Ugyancsak jelentést tesz a pénztár szep­tember 1-i állapotáról, amelyet tudomásul szol­gál. A közgyűlés ugyancsak elhatározza, hogy az Amacz község belvizeinek levezetésére szol­gáló csatornát 2000 korona költséggel kiépíti. Érdekes határozatot hozott a közgyűlés a vá­lasztmány javaslata alapján a tisztviselők fizetés emelését illetőleg. A közgyűlés kimondta, hogy az alapfizetések, emeltessenek ] 20 °lo-al és a korpótlékok, illetve személyi pótlék ezen uj alap­fizetések után számíttassanak s az 1904. évi okt. 2-iki közgyűlés 27. sz. határozatával rend­szeresített korpótlékok az esedékes szolgálati idők (10 és 15-évi folytonos szolgálat) az ösz- szes gátbiztosokra is terjesztessenek ki. A lakbé­rek a most megállapított alapfizetések 33 °/o-ában állapíttassanak meg, kivéve az igazgató főmér­nököt, kinek lakbérilletménye 1600 kor - ában annak megfelelő értékű természetbeni lakás él­vezetében állapittassék meg. Az összes gátőrök és hivatalszolgák havi illetménye havonkint és fejenkint 10 koronával nagyobbra emeltessék a jelenlegi javadalmazásnál. Az egyik szolga lak­bére 180 koronában állapittassék meg. Érdekes a határozat utolsó bekezdése, amely azt mondja, hogy a jelen határozattal a fizetésrendezést hosz- szabb időre megállapítottnak tekinti s igy az újabb fizetés-emelés iránti kérvények elutasitan- dók. Tudomásul veszi továbbá a közgyűlés az 1912. évi költségvetést, amely szerint 1.457.000 kor. bevétellel szemben az 1.240.000 kor. kiadás 217.000 kor. maradványt tűnte fel: és köszönetét szavaz a számvizsgáló bizottság fá­rasztó és gondos munkájáért. Ezután megejtik az alapsz. 36. §. értelmében az 1911. évi szá­madások megvizsgálására a bizottság-választást : egyhangúlag elnöknek dr. Schönpflug Richár- dot, tagoknak : Komoróczy Jenőt és Jurcsek Bélát választották. Befejezésül a társulatnak a Tiszavölgyi társulat 1912. évi közgyűlésein való képviseletével az eljárt bizottságot választják meg. Az elnök, alelnök, dr. gróf Tisza István érdekeltségi tagokat és igazgató-főmérnököt bízza meg ezzel a közgyűlés. Több tárgy nem lévén az ülést az elnök berekesztette. Államvizsga. Lévay Béla pénzügyi szám- vizsgáló az államtudományi államvizsgát a sá­rospataki jogakadémián a napokban sikerrel letette. A reformáció emlékünnepe. A refor­mátus egyházak a héten ünnepeltek meg a 394-ik évfordulóját annak, hogy Luther Mártott az egyszerű szerzetes a wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezte a 95 tételt azzal a felírással, hogy e tételek felett vitatkozást akar tartani. A vitára senki sem jelenkezett, ellenben Luther ezekkel a pontokkal alapozta meg a Protestan­tismus ma már bevehetetlen várat. Kedden dé­lelőtt 8 órakor ünnepi istentisztelet volt az év­forduló alkalmából. Előkészületek a sorozásra. Bár még nincs megajánlva ez ujonclétszám és megsza­vazva sem, a hivatalos apparátus már kiveti hálóját az állitáskötelesekre, a kik ezidén az 1891., 1890. és 1889-ik évben született fiatal­emberekből állanak. Némi megilletődéssel ol­vassuk a hosszú körrendeletben a sorshuzási lajstrom elkészítésére vonatkozó intézkedéseket. A sorshuzási lajstrom tudvalevőleg arra való, hogy abból a szolgálatra alkalmas legényeknek a rendes létszámon felüli részét a póttartalékba utalják sorshúzás utján. Mindig nagy lutri volt az újoncok közt, hogy melyikük húz olyan ma­gas számot, a melynek révén a póttartalékba került és igy megszabadult a hároméves szol­gálat minden kellemetlenségétől. A véderőre­form ezt a sorshúzást el fogja tüntetni, mert a császárnak, ha áttér a kétéves szolgálati időre, mindig minden legényre szüksége lesz, úgy hogy nem jut póttartalékba senki. Nincs ki­zárva, hogy a mai körrendelet az utolsó, a mely ilyen sorshúzásról intézkedik és éppen ezért nem lehet szótlanul elsiklani fölötte. A honvédség átszervezése. A honvé­delmi miniszter költségvetésének megokolásában a honvédség átszervezésével járó változásokról érdekes adatokat találunk. A honvédkerületek uj területi beosztása mellett a székesfehérvári V. honvédkerületi parancsnokságot megszünte­tik. A honvédelmi miniszter tüzérségi felügye­lőséget állít föl 1 altábornagygyal, 1 tüzértörzs­kari századossal, 1 tüzmester-irnokkal és 1 tü­zér küldönccel. A miniszter továbbá két gyalog, két lovas hadosztály parancsnokságot és két uj gyalog dandárparancsnokságot szándékozik föl­állítani. A kiegészítő parancsnokságok területét újra fogják beosztani s az eddigi 28 kiegészítő parancsnokság helyett 47 kiegészítő parancs­nokság lesz. A gyalogezredek számát négygyei fogják szaporítani s minden ezredhez egy mun­kásosztagot és az ujjonnan fölállítandó mind a négy ezredhez 1 két géppuskával ellátott gép­puskaosztagot óhajt a miniszter szervezni. A gyalogságnál az átszervezésnél a vezérkari al­ezredesek számát négygyei, a vezérkari őrna­gyok számát 2-vel és a vezérkari századosok számát négygyei fogják csökkenteni, ezredes ellenben több lesz nyolccal, alezredes 24-gyei, őrnagy 25-tel, százados 51-gyei, főhadnagy kevesebb 84-gyel és hadnagy 66-tal az 1911-ik állományhoz képest. A zászlósok számát 201-gyei fogják leszállítani. A gazdászati osztályoknál szintén lényeges változások lesznek. A lovas­ságnál a századok létszámát egyelőre 5 század huszárral akarják emelni s összesen 15 uj sza­kaszvezetői állást rendszeresítenek. A csapatok­nál az ezredesek számát 1 -gyei, az alezredese­két 9-cel, a hadnagyokét 15-tel emelni fogják az 1911-iki állomám yal szemben, ellenben a főhadnagyok számát 5-tel apasztani fogják. Az 1912. évi október elején 2 négyüteges ágyu- ezred fölállítását tervezi a miniszter. E két ágyuezred állományához 6 törzstiszt, 14 szá­zados, 32 alantas tiszt, 6 gazdászati tiszt, 2 orvos, 2 állatorvos, 2 műszaki vezető, 24 havi­díjas altiszt, 160 altiszt, 830 főnyi legénység, végül 532 ló fog tartozni. Hadseregünk és a vasút. Hadvezető­ségünk azzal a tervvel foglalkozik, hogy a je­lenleg minden egyes hadtestnél levő vasutügyi előadói állást — melycf egy százados, vagy őrnagy tölt be — megszünteti s ezek helyébe az államvasutak igazgatóságainál, illetve üzlet­vezetőségeknél tiszteket alkalmaz, akik a jelen­legi vasutügyi elő 'ók ügyköreit látnák el. A tervezet szerint t Két a tiszteket a vonat- és táviróezredektől helyezik át a vasutak igazga­tóságaihoz, illetve az üzletvezetőségekhez. Nincs favágó. Közeledik a tél és |ár a déli órák körül a nap még pazarul ontja suga­rait, az esti és reggeli órákban bizony olyan hűvös van, hogy a kályhák egyszerre fontos tárgyak lettek és bizony be is fütenénk, ha volna mivel, ügy áll ugyanis a dolog, hogy a fát még csak sikerül beszereznünk, habár ala­posan felsrófolt árakon, de ha magunk nem szánjuk rá magunkat a favágásra, akár meg­fagyhatunk a hasáb farakás mellett, mert nem kapni favágót. Oly nagy urak lettek egyszerre ezek a tiszteletreméltó emberek, hogy csak úgy félvállról állanak szóba a magunkfajta egyszerű emberrel és annyit kérnek a vágásért, ameny­: Modern és tartós : plissézés és gouvlérozás. Háj táj er Pál : Nagykároly, : : Széchenyi-ntca 4. sz-, a róm. kath. fiúiskola mellett ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom