Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1911-11-05 / 45. szám

Nagykároly, 1911. november 5,

YE

VII. évfolyam szám. 45.

A szatm ár vár megyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. ««•

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Szerkesztőség,

hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Kölcsey utca 11.sz.

Kiadóhivatal : Atilla-utcza 15. szám ...............: Kéziratokat nem adunk vissza. ~v.-=zr:—r.

Fe

lelős szerkesztő:

DR. JOSITS MIKLÓS.

Előfizetési árak:

Egész évre.......................................8 korona.

Félévre........................................... 4 korona.

Ne

gyedévre............................ 2 korona.

Eg

yes szám 20 fillér. ||| Nyilttér sora 40 fillér.

Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Forgácsok.

A'kormány megunta a tárgyalásokat és bejelenti a harcot, mert ha nincs béke, akkor kell, hogy háború legyen.

A kormány a harcért, melyben egész bizonysággal a magyar parlamentarizmus fogja a legnagyobb sebeket szenvedni, természetesen az ellenzéket teszi felelőssé. Ezért mondja, hogy „nem sikerült oly feltételeket precizirozni, amelyek az egész ellenzéket megnyugtatnák“ s ezért „nem lát szilárd alapot“, melyen az ellenzékkel tárgyalásokat folytatna. Pedig az igazság az, hogy az egész ellenzék megkínálta a kormányt a költségvetés elintézésével s mire ez véget ért volna, azok az ellentétek is elintézést nyertek volna az ellenzéki pártok között, melyek ma még esetleg fennállottak.

A költségvetés tárgyalását, mint kisegítő expedient mely időhöz juttatta volna, nem fogadta el az a kormány, mely folyton azt hirdeti, hogy nincs időhöz kötve, hogy nem szorítja őt sem az uralkodó akarata, sem maga a javaslat sürgőssége.

De ha eddig nem szorította, majd fogja szorítani, ha elkövetkezik az ex-lex s ha nem tudnak összeülni a delegációk. Pedig a költségvetés tárgyalásának elutasítása folytán mindez be fog következni. Ezt Tisza István ma még nem

hiszi. De Khuen-Héderváry tapasztalni fogja.

*1* íjc

*

Úgy hírlik, hogy Tisza István a költségvetés tárgyalását parallel ülésben tervezi. És ha csakugyan bekövetkezik, hogy Tisza foglalja el a házelnöki széket, melyet Berzeviczy lemondásával üresen hagy, Tisza talán meg is fogja próbálni a parallel üléseket. De ki hiszi, hogy ez sikerrel fog járni? Tiz parallel ülés se’ elég ahhoz, hogy a költségvetés letárgyalható legyen az ellenzék obstruk- ciója n= iett.

Már pedig a parallel ülés az egész ellenzék obstrukcióját fogja kivivni. Tisza István úgynevezett erélyes elnökségének, ha bekövetkezik, első következménye az lesz, hogy a kormány az egész ellenzéket szemben találja magával. Ez lesz a helyzet ama javulása, melyet Tisza a házszabályok szigorúbb kezelésétől vár? Ez lesz az a „szilárd alap“, melyen a kormány megállni tud?

* *

*

A kormány teljesen rosszul Ítélte meg a szituációt, midőn a véderőreform tárgyalását a kánikulai hónapokra, ki- forszirözta. — Ennek a kierőszakolásnak nem az lett a következménye, amit a kormány oly biztosra vett, hogy azért a kezességet is elvállalta, hogy t. i. a véderő reform augusztus végéig törvényerőre fog emelkedni, hanem az, hogy a magyar kormány hibás taktikája megbuktatta az osztrák kormányt, (s azóta már a második osztrák kormányt is) teljesen felforgatta az állapotokat Ausztriában s mindezek tetejébe megbuktatta azt a közös hadügyminisztert is, akivel a katonai javaslatokat együtt csinálta.

A kormány teljesen rosszul informálta a koronát, midőn kizártnak tartotta az obstrukciót, s midőn a koronát azzal biztatta, hogy az obstrukciónak önmagában kell összetörnie. .Mert ime négy hónapi obstrukció után, éppen az ellenkezője történt. És a kormány hiába préselte ki a törvényhatóságokból az obstrukció elitélését, mert most már nem tud ezzel semmit sem csinálni. Mert hiszen a kormány maga vesztegetett el három hetet a béke-tárgyalások által, melyeket tétlenül nézett és melyeket éppen azzal az obstrukcióval tartottak, melyet a törvényhatósági határoza- ! tök elitéltek. — így a kormány a béketárgyalások eltűnése által tulajdonképpen a törvényhatóságok határozatait de- zavuálta.

* *

*

Mit hoz a hétfő ez a nagy kérdés izgatja ma a kedélyeket. Ismerve Tiszát, szerencsétlen balkezével, rendkívül heves parlamenti összetűzésekre vagyunk elkészülve, amelyek semmi esetre sem lesznek alkalmasak helyreállitani a képviseHáboru előtt.

Pirosak lesznek a mezők, a rétek És piros lesz rajtuk minden virág, Piros napja lesz a tavaszi égnek Pirosak lesznek a glyciniák.

Borús tavasznak nézünk most elébe Kis falvainkra mély bánat szakad, Piros köny ül majd az anyák szemébe, Muskátlis, jámbor ablakok alatt.

Véreső hull majd a termő göröngyre,

S elpirul tőle tarló és avar,

Vér lesz a hajnal ringó harmatkönnye, Fiatal friss vér és talán — magyar.

— Inkább vesszen ki a gyökere magja, Verjen meddőség átkával a nyár. Boruljon el az égnek termő napja, Lelkűnknek nem fáj majd úgy ez a kár.

Magyar legénynek csak ne légyen veszte, Csak anya ne sirassa itt a fiát;

Tudja meg minden és mindenhol messze, Drágább egy testvérünk, mint egy világ.

Hadd szálljon ismét a szivekbe béke Vesszen a gyűlölet, viszály, harag; Virágos gyepre, sarjadó vetésre Ö, ne terítsünk ifjú halottakat!

Bem apóról.

Feljegyezte : Öreg góbé.

(Folytatás.)

A derék Czecz a vett parancs értelmében cselekedett. És most már nehéz alternativa előtt állott Keve Ábel. Tetszésére bizták, hogy Czecz seregével, megy-e, vagy pedig marad Bem apóval ?

Mert egyideüleg a lengyel hős is utánuk indult megmaradt seregével.

Már instálom, — jelentette ki Keve Ábel

— én csak őkelmével megyek . . .

Bem apó a moldvai határig nyomult kisded seregével, . meggyőződést szerzendő, hogy vájjon tiszta-e a levegő a muszkától ? Úgy volt, hogy Lüders csakugyan kivonult Erdélyből, mire Bem apó kedélyesen jegyezte meg:

— Ennek több esze van, mint az egész osztrák ármádiának . . .

Aztán magához intette Dobag őrnagyot. Odamutatott a törcsvári szorost uraló magaslatra.

— Őrnagy ur — mondta. — Ön a zászlóaljával elfoglalja azt a poziciót és ott marad, amig csak tarthatja magát . . .

— És ha már nem tarthatnám magam ?

— kockáztatta meg az őrnagy.

Bem apó összeráncolta a homlokát.

— Akkor is ott marad, — mondta nyersen.

Erre azután egy üteget állított föl a szoros két oldalán. A lovakat azonban kifogatta és a már visszainduló sereghez küldette.

— De tábornok ur! — jegyezte meg az ütegparancsnok rökönyödött hangon — mit csinálok én, ha esetleg vissza kell vonulnunk ?

Bem apó igen flegmatikusán szólt:

— Nem kell visszavonulni, nem szabad visszavonulni! . . .

Aztán kisded seregével elvonult Brassó felé . . .

Keve Ábel, bár megvolt rá a joga, nem vette igénybe őrmesteri rangját. Bandukolt a sorban annak rendje-módja szerint, mint az előtt. A tisztek azonban évődtek vele, hogy miért nem tartja fenn a tekintélyét?

— Majd, ha hazamegyek, — mondta egykedvűen Ábel vitéz.

— Hát aztán mikor megy kend haza ? — kérdezte az egyik tiszt.

— Ahajt Brassó után . . .

— Igaz biz’ a — szőtte tovább a tiszt a diskurzust, — tulajdonképen mit is akar Keve bácsi Brassóban ?

— Egy kis eligazítani valóm vóna benne, — válaszolt a vén honvéd. — Ahajt úgy esett