Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-22 / 4. szám
6-ik oldal. SZ ATMÁRVÁRMEGYE. ___________________________________4-ik szám. A „Kaíholikus Legényegyesület“ e hó 15-én este tartotta második felolvasó estélyét. Ügyesen Összeállított műsora nagyszámú közönséget vonzott,-melyet Princzinger Erzsi, Szolo- májer Anna, szavalata, Szolomájer István, Leitl.i Ferencz monológja és Luczay János felolvasása kellemesen elszórakoztatott. A Nagykárolyi Kereskedemi és Ipar- bánk Részvénytársaság f, hó 14-én tartotta meg'ez évi rendes közgyűlését intézeti helyiségében. '820 részvény képviseletében 30 részvényes jelent meg. Bemutattatott az 1910. évről szóló jelentés, ennek kapcsán a zárszámadás, mérleg, és,nyeremény felosztási javaslat, valamint az ezekre vonatkozó felügyelő bizottsági, jelentés, melyekét a közgyülés felolvasottnak nyilvánított, egész terjedelmébén tudomásul vett, elfogadott és a nyeremény felosztási tervezeteí jhatározattá emelte s úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő- bizottságnak a felmentvényt megadta. Ezután Kaufmann Jenő vezérigazgató indítványára igazgatósági taggá 5 évi idQtartámra Kaufmann Izidor megválasztátott, felügyelő-bizottsági rendes tagokká 3 évi időtartamra Feifer Ede, Singer Lipót és Weinberger Ferenc újból, felügyelö- bizőftsági póttagokká pedig dr. Melinda László részvényesek megválasztattak. A Nagykárolyi Közgazdasági Bank Részvénytársaság pénzintézet hat havi működése alatt 847.743 K 02 fillér betétet szerzett és 245,280 K már befizetett alaptőke mellett 1.610,142 K 16 fillért helyezett ki. Az intézet 6 hónapról 15.182 K 79 fillér nyereséget mutat ki, mire nézve azt javasolja az igazgatóság, hogy 15.000 K tartalékalap létesítésére fordittassék, 182 K 74 fillér pedig a jövő évi nyereményszámlára átvitessék. ' A Fillérbank mint szüvetkezet 24.079 K 09 fiitér nyereséget tüntet fel. A mennyiben az 1908. évben alakult 1-sp évtársulat javára befolyt törzsbetétre 244.459 K és üzletnyereség címén javára esett 18.042 K. összesen 262,501 K, felszámolásra marad 216.504 K, mely összegből a meglevő 3.007 teljesen befizetett törzsbetétre egyenként 78 K. esik. A második évtársulatnak 211 tagja van 90Ó üzletrésszel, a harmadiknak 181 tagja 869 üzletrésszel, a negyediknek pedig 228 tagja 1437 üzletrésszel, vagyis összesen van 1152 tag 6213 üzletrésszel, a kiállított könyvecskék száma 1329. A nyereség felosztásra nézve az igazgatóság azt javasolja, hogy irássék a tagok javára az 1908. 1. évtársulatnak 6é/o 10.852 K 20 f., az 1909. II-nek 6% 2.571 K. az 1910. III. szak 6% 650 K, az igazgatósig alapszabályszerü jutalékára 4.600 K, a felügyelő- bizottság alapszabályszerü jutalékára 1.600 K. igazgató és tisztviselők jutalmazására 1.970 K. jótékonycéíra 115 K, igazgatóság rendelkezésére 1.550 K, jövő évi számlára vitessék át 170 K, a mi összesen 24.079 korona 09 fillér. A „Szatmár-Németi“ cimü szatmári lap felelős szerkesztői tisztségét Dr. Tanódy Endre szatmári ügyvéd, a „Szamos“ volt fő- szerkesztője vette át. Az analfabéták oktatása. Az Országos Közművelődési Tanács harmadik esztendeje foglalkozik a tanítóság közreműködésével az analfabéták oktatásával. Analfabéta tanfolyamok szervezésére, népszerű felolvasások tartására az idén is felszólította a tanítóságot s az eredmény máris az, hegy az ország kétszáztizenkét községében folyik az analfabéták kor és nemre való. tekintet nélküli oktatása, felolvasások tartására pedig ezerkétszáz nyolezvankét tanító jelentkezett. A tanács minden tanítónak, a ki hozzá fordul akár analfabéta-tanfolyam, akár előadások tartásáért .íiszleletdijat biztosit és az analfabétákat ingyen tankönyvekkel és taneszközökkel látja el. ... 1901. január 1-től 1910. deczember 31-ig városunkban 5208 születés, 4274 halálozás és 1339 házasság történt. A ki gyomrát és ‘emésztését elhanyagolja, százféle betegségnek teszi ki magát. Azért minden embernek önmaga iránt való legelső kötelessége, hogy a legkisebb gyomorrontásnál vagy jelentkező bélmüködési zavaroknál, ezeknek rendbehozataláról gondoskodjék. Ennek egyetlen czélravezető módja, ha megbízható hashajtószer utján az emésztőcsatorna alapos kitisztításáról gondoskodunk. Báró dr. Korányi Frigyes, fővárosi .egyetemi tanár, az országos igazságügyi sorvostanács elnöke, igazolja, hogy „a természetes Ferencz IÓZS3Í-keseriiviznek ,már kis mennyiségben véve is rövid idő alatt minden kellemetlen melléktünet nélkül biztos hatása van. “ Óriási előnye, hogy enyhe ize miatt a valódi Ferencz józseí-keserüvizet kényes ízlésű nők és gyermekek, valamint gyönge pyomru öreg emberek is szívesen megisszák. Olyan helyekre, a hol nem hapható, a Ferencz József-keserüviz szét- küldési igazgatósága Budapestről közvetlenül szállít. x Arcmás és zamatos kávék, vevő előtt pörkölve, kaphatók: Tóth Béniéinél Fény- utcza Í9. A női kézimunkára gondolva, ma már nemcsak hímzett térítőkét, párnákat, függönyöket kell képzelni, hanem iparművészeti munkákat is, melyek közül a faégetés a legelterjedtebb, mert hasznos, czélszerü foglalkozást ad a nőnek és értékes díszt az otthonnak Erről meggyőződhetünk, ha Eigner Simon könyvkereskedő kirakatában megtekintjük az ízléses képkereteket, zsebkendő és keztyütarió- kat, kézitükröt, virágvázát stb. Ezek készítését bárki legrövidebb idő alatt elsajátíthatja, mert ugyauott a faégető készülék kezelésére, festésére és általában a munkák elkészítésére vonatkozó bármely felvilágosítással és útbaigazítással szolgálnak. A kutyák számának csökkentése. A földmivelésügyi miniszter körrendejetet intézett valamennyi törvényhatósághoz, melyben a veszettségi esetek mindinkább, növekedő elterjedésére való tekintetből a legszigorúbb intézkedések tételét követeli meg az ebek ellen. Áltatában a betegség korlátozása szempontjából az ebadó kötelezettségnek kivétel nélkül minden ebre való kiterjesztésével az ebek számának csökkentését óhajtja elérni. A földmivelésügyi kormány rendelkezésére álló statisztikai adatok szerint a veszettség elterjedése tekintetében Magyarország a legkedvezőtlenebb állapotok tünteti fel. Fluszonégy év leforgása alatt megnégyszereződött a veszettségi esetek száma, ami köz- és állategészségügyünknek, valamint közgazdaságunknak is kiszámíthatatlan károkat okoz. Az 1883. évi VII. t. czikk 72-. §-a alapján alkotott ebtartási szabályrendeletek nem felelnek meg azon várakozásnak, melyet ahhoz a törvényhozás fűzött. Szükségét látja tehát a miniszter annak, hogy a 20—23 év alatt szerzett tapasztalatok alapján megállapított czél- szerübb elvek szigorú szem előtt tartásával a törvényhatóságok sürgősen uj szabályrendeleteket alkossanak. A szabályrendeleteknél tekintetbe veendő főbb elveket illetőleg semminemű kivételt nem ismér el a rendelet. Megszűnik a házőrző és pásztorebek néhol érvényben levő adómentessége s csupán az ebadó nagyságának meghatározásánál tesz különbséget a haszonczélra szolgáló és a kedvtelésből tartott ebek. között, amelyeknek adótétele 40—50 százalékkal lesz magasabb a haszonczélra szolgáló ebek adótételeiéi. Bizonyos adóképességen.alól levő oly egyéneknek, akikről kutyájuk kellő’ gondozása és élelmezése fel nem tételezhető, az ebadót akként fogják megállapítani, hogy kutyát egyáltalán ne tarthassanak. Városok • belterületén, úgy szintén az olyan községek belterületén, melyeket a közbiztonságról külön rendőri személyzet gondoskodik a házőrző ebeket is kedvtelésből tartott ebeknek fogják tekinteni. Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter a meghozandó szabályrendeletek személyes felelőség mellett való szigorú és pontos végrehajtását követeli körrendeletében. Legendák a nagyapámról cimen nagy költőnknek Kiss Józsefnek egy uj verskötete jelent meg, mely érettségben, erőben, a szerkesztés kerekségében, az elbeszélés tüzes lendületében korunk csúcspontján áll. A finoman Ízlésesen és a költő arcképével ellátott könyv a Hét kiadásában jelent meg. Ára 4 korona. x Ehrlich 606 a gyakorlatban. Dunaha- rasztiban, (a. fővárostól villamos közlekedés) gyönyörű szép helyen fekszik az egész országban immár előnyösen ismert Tamássy-féle Park- szanatórium. Ez a modern szanatórium most külön osztályt létesített vérbajosok és húgyszervi betegek részére. Most azt a szenzációs értesítést kapjuk, hogy a szanatóriumban forgalomba került a csodás és biztos hatású „Ehrlich 606“ Az arra szorult intézeti betegeket dijtalanul oltja az intézeti főorvos, csupán a mérsékelten felszámított ellátási költséget kell megfizetni. A Park-szanatóriumból már eddig is számos és súlyos „Ehrlich 606“-tal beoltott beteg gyógyultan távozott. Minden érdeklődőnek készséggel, ad felvilágosítást a „Park-szanatorium“, Duna- haraszti, Pest megye. A fővárosunk egyik legfontosabb egészségügyi intézménye dr. Batizfalvy István Zoltán egyt. tanár, Pestvárntegye t. tőorvosának, az operativ és müfogászat specialistájának fog-, orvosi intézete (Károly-körát 3). A főorvos ezen joggal egyedülinek mondható ilynemű intéz- niényénak, melyet a nagyméltóságu vallás és közoktatásügyi minisztérium is elismerőlevéllel tüntetett ki, melybené víized ;ken keresztül száz- és százezer fogbetegség kezeltetett, csakis e célra átalakított helyiségei a közegészségügy és operativ kivánalmaknak megfelelően a legmodernebbül vannak berendezve. Évek óta jól ■bégyakorolt műtői az igazgató Személyes közreműködésével egész nap reggel 8-tól este 7-ig: .nyújtanak biztos és a-legújabb villany átszürőd- tetési módszer alkalmazásával teljesen fájdalmatlan segélyt a fogfájás kínos betegsége által meggyötöríeknek. Foghúzások altatásban is. Az intézet laboratóriummal és technikai műhellyel van összekötve, hol a legjobb rendszerű műfogpótlások készülnek, melyek a valódiaktól meg nem különböztethetők és úgy beszédre, mint rágásra teljesen alkalmasak és minden kellemetlenség nélkül helyeztetnek be. Mérsékelt árak teljesen jótállás mellett. Levelekre az intézet készséggel válaszol. Vidékiek fél nap alatt megkapják müfogaikat. Uj közigazgatási lap. Uj esztendő nap ján „Község címmel Budapesten egy uj közigazgatási lap jelent meg. Az uj lap méltán keltett nagy feltűnést az egész országban, mert a „Község“ tartalmas és kitűnően szerkesztett közigazgatási lap. Iránya, hangja uj, teljesen modern. Ennek a kiválóan jó lapnak főszerkesztője Gallovich Jenő, a „Délmagyarországi Közművelődési Egyesület“ ügyvezető igazgatója, felelős szerkesztője Szalay Oszkár ismert közigazgatási iró. A lap havonta kétszer : 1-én és 15-én- jelenik meg s a Magyarországi Községek Országos' Szövetségének hivatalos orgánuma. Célja is ugyanaz, hogy a községek gazdasági és kulturális tényezőit szaporítsa s utakat és módokat jelöljön meg a község anyagi erőforrásának hasznosabb gyümölcsöztetésére. Előfizetési dija 1 évre 8 K, félévre 4 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, IV., Régi posta-u. 4 szám. KőnyvujÉmságok: | Térfi: Dj Polgári perrendtartás. Dr. Fellner: Valuta rendezése. Athenaeum Nagy képes naptára 19,1. évre. Rákosi Viktor. Párisi gyújtogatok. Nyugat könyvtára 1—12. sz. Hankó: Universum V. (legújabb kötet.) Alímann István: A jelenkori Spanyolország. Kóbor T.: Ki a Ghettótól. Kóbor T.: Hamupipőke őnagysága. Modern könyvtár. Kincses kalendárium 91. évre. | Mikszáth Kálmán: Fekete város, j 31-i-L Kaphatók: EISNER SÍBON könyv és papirkereskedésében NAGYKÁROLY.