Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-09-03 / 36. szám
J. összefüggő összes kérdések addig, mig a nemzeti akarat sokkal szélesebb alapon nyilváníthat még. Ha ebbe a halasztásba, mint többség beleegyeztünk, a nemzeti jogok érvényesülése tekintetében, úgy méltán elvárhatja tőlünk a nemzet, hogy ezt a halasztó álláspontot most is föntartsuk olyan áldozatok egyoldalú követelésével szemben, melyek hosszú évekre a legsúlyosabb áldozatot igényelnék a nemzettől. Ebből az okból is ragaszkodunk ahhoz, hogy a véderőjavaslatok a napirendről levétessenek. De nem hagyhatjuk kétségben sem a nemzetet, sem a királyt affelől, hogy akkor is, ha a választójogi reform előbb létesittetnék, olyan véderőreformot, amelyben a nemzet jogos követelései nem teljcsittetnek cs amely meghaladja a nemzet teherviselési képességét, soha elfogadni nem, sőt ellene minden törvényes eszközzel küzdeni fogunk, annál is inkább, mert mi a választási reformot nemcsak a népjog érvényesülése szempontjából, hanem azért is kívánjuk, mert bízunk benne, hogy a magyar nemzeti szempontokat szigorúan érvényesítő uj választói törvény a magyar nemzeti állam jogainak megerősítését és a nemzeti akarat hatályát öregbíteni fogja. Meg vagyunk győződve, hogy a többi függetlenségi pártárnyalatok küzdelmét ugyanezek a szempontok irányítják és ezért bízunk abban, hogy a megkezdett harcot egyesült erővel fogjuk megvívni mindvégig. 2-ik oldal. _________________ A szatmári ki?, adóhivatalt kilakoltatják. Régóta vajúdó kérdés a szatmári kir. adóhivatal épületének építése, bár papiroson már esztendők óta rendezve vannak a dolgok. De hol a város által felterjesztett terveket nem találja lónak a minisztérium, hol az építési költségre nem tudnak megegyezni. Most aztán Tankóczy Gyula rendőrfökafenyvek, mikor odahajolt az ura vállára, hogy a fényes szőke haja odaomlott a férfi fekete koponyájára és kinézett a havas tetők felé. Az első szerelmek boldogságától, az első nászok gyönyöreitől nedves, elborult szeme nagy fekete golyóiban, mint egy domború' tükörben, apróban, akár egy mozgófénykép, suhant el a vidék, a havas ormok, a szürke sziklák képe. Ahogy odaborult, — nem törődve azzal, hogy nem illik, hogy látják mások, az első boldogságokat már rég elfeledett, vagy még ki sem tapasztalt mosolygó idegenek, akikkel tele volt a kocsi, — kifelé nézve, mereven bámulva, inkább lehelte, mint mondta, talán maga sem tudta, hogy mondta, csak kicsúszott a remegő, az izgalmaktól száraz ajkán : — Be szép, Istenem, be szép ! Az ura pedig, aki eddig a vidéket nézte, nem felelt semmit, nem vette le a szemét egy pillanatra sem az Ortler odavilágitó, fehér tetejéről, csak néma nyugalommal lassan, meggondoltan szippantott egyet a szivarjából és csöndesen, gyöngéden, szerelmesen, érzelmesen, szorított egyet a cobolykabátos asszonyka finom fehér kezén, amit már egész délután ott tartott a maga hatalmas, erős, napbarnitotta markában. Nem felelt semmit, csak megszorította az asszonyka kicsi kezét, büszkén, boldogan, mint akit szeretnek s aki szeret, a szerelmében boldog, tudja, büszke rá, hogy boldogságot tudott okozni. pitány, mint első fokú egészségügyi és tűzbiztonsági hatóság avatkozott bele az ügybe és 9097—1911. fksz. határozatával elrendelte a kincstár épületének kiürítését és tekintettel a kiürítés nehézségeire, 90 napban szabta meg a teljesítési határidőt. A főkapitány határozatának indokolásában azt mondja, hogy a rozoga ajtók, ablakok, elkopott padlók és sok más, az egészségre ártalmas hiányok miatt, az adóhivatal jelenlegi helyiségében foglalatoskodó tisztviselők egészsége veszélyeztetve van. Ugyanezen hiányok és talán fokozottabb mértékben meg vannak nálunk is a pénzügyigazgatóság épületében, ahol nagyobb esőzéseknél a menyezeten és az ablakokon, ajtókon keresztül annyira ellepi a szobákat a viz, hogy azokban tartózkodni lehetetlen és amellett — amint már meg is történt — a hivatalos iratokat állandóan az elázás veszélye fenyegeti. Bizony tanulhatna a mi egészségügyi hatóságunk Szatmártól. __________SZATMÁRVÁRMEGYE____________ Mi ért mongo a muogó? A magát büszkén nemzeti munkapártnak nevező -Héderváry-többség ugyancsak boszan- kodva hallja a rajtaszáradt elnevezést: mungó- párt. Bizonyára olvasóink közül is kérdezte már egyik-másik, honnan ered ez a találó elnevezés. Biztos eredete nincsen: csak meg van a név. Úgyszólván pillanat alatt lett ismeretes országszerte. És általános lett a használata. Részben azért is, mert maga ez a szó „mungó“, hasonlít ama másikhoz, a „munka“ szóhoz, mely úgy illik ehhez a Héderváry-többséghez, akár a reverendához, y csendőrkalpag. Mi az a mungó, már t. i. mikor nem magyar kormánypárti honatya. Hát kérem, akkor többféle alakulat. Egyiptomi partvidéken mungó név alatt ismernek egy patkányt, mely a fövénybe kirakott kígyó és madártojást issza. Már a közönséges patkány is szapora állat, de ez a mungó- patkány tízszeresen felülmúlja. Tucatszám kolyElőttük pedig ott volt az egész hegyvidék, az alul földdel, erdőkkel, mezőkkel, felül hó fehérjével, az égbolt kékjével határozott szürkeség. Ormok és tetők, sziklák, gömbölyűek és hegyesek, fantasztikusan, rendszertelenül egymásra hajítva, egymás mögé állítva, mintha játékos isten-gyeimekek hajigálták volna őket bosszús kedvükben szerte. Azokon járt a szemük, a körülöttük, előttük, mögöttük fekvő nagy, nagyszerű természeten, a fenséges, megdöbbentő szépségeken, amikre nyugat felől, mint egy bucsusóhajtást, egy utolsó, lágy, aranyos simogatást küldött a távoli messzeségben a hegyek mögé lebukni készülő nap. S ahogy nézték a nagy szépségeket, érzések szöktek a szivükbe. Vibráló, de nagyszerű érzések. Érezték az egymás küzellétét, az egymásba simuló testeken, az összekucsoh kezeken át érezték az egymás lelkét, az egymás vibráló, sóvárgó érzésekkel, egymásra való vágyakozásokkal teli, reszket i, éhes lelkét. Ott a vonaton, a közömbös, az unott, az utazásba belefáradt emberek, az idegenek, a mosolygók, az őket, a lelkűket, az érzéseiket, a vágyaikat és vágyakozásaikat meg nem értő, az össze- hajolásukat, összesimulásukat, egymásra való éhségüket megmosolygó idegenek között. A vonaton, amelyik haladt felfelé csendesen, zök- kenígetve a vágánydarabokon a nagv sziirKe- ségek, a sziklák országán keresztül a nagy fehérségek felé, a havas oromra. kezik és megcselekszi ezt havonkint kétszer. Ha tehát valahol mungó nincsen, de egy pár odatéved, rövid idő alatt ellepik a mungók a tájat, hogy szinte feketéllik. Ezért mondták a tavalyi júniusi választás után Héderváry pártjára, hogy „úgy elszaporodtak, mint a mungók !“ Mungó volt a neve valamelyik közkedvelt párisi színdarabban egy olyan szolgának, aki ura parancsa szerint nevetett, sirt, tüsszentett, akár volt oka rá, akár sem. Ezt a darabot Pesten is adták, Bécsben is. Sokat nevettek a mungón, mert mindig szót fogadott, ha gazdája rászólt: „Mungó nevess ! — Mungó sírj!“ Kacagott, mint az őrült, vagy bömbölt, mint a vásott kölyök. Ahány mamelukot felszedet magának tavaly júniusban Héderváry, nem mindegyik pompásan tölti-e be a Mungó szerepét? Nem sir-e, kacag-e a főmungó intésére, pedig azt se tudja, min kelljen sírnia, min nevetnie ? A magyar nyelv szótárában is van „mungó“. Így nevezik a posztógyártásban azt a posztót, melyik a gépek által összetépett, avult ocsuszálakból utoljára készül, ezt azután csak sötét sziliben, leginkább feketében szabad vásárra bocsájtani, mert az eredete szerint van abban piros zöld, kék, sárga, mindenféle szinü szál. Nos és nem méltán mondható mungó- posztónak a mai kormánypárt? Nincs ebben a gyülekezetben mindenféle szinü alak ? Nincs-e benne mindaz, ami megmaradt a szabadelvű- pártból, alkotmánypártból, koalíciót támogató szolgaságból? Bizony, habarékpárt ez, valóságos mungóposztó, minőt esztendő zártával habar össze a posztószövő, hogy mentse a szemétből, ami még megmenthető. VONATON, Egy utas: Meddig méltóztatik utazni? Kolera: Amig egy nekem alkalmas helyet nem találok. Kalauz: Nagykároly, 10 perc. Kolera: (Érdeklődve kinéz). Ah, ez az! Ilyen jó piszkos helyet még hazámban Ázsiában sem találtam. (Sietve leszáll.) 36. szám Közben aztán a nagy messzeségben, a hegyek mögött lebukott a nap, eltűnt, mintha valaki egy nagy szivacscsal letörölte volna a nagy kékség pereméről a fénylő, aranyos csillagot. A n gy sziklák mindig szürkébbek lettek s mögéjük odabujtak a nagy feketeségek, nagy sejtelmes árnyékok s még fehérebbek lettek a havas tetők, amint kiváltak, szinte kiugrottak a sötét szürkeségekből s rajtuk fehéren, mint a hab és ragyogva csüngtek nagy darab, rongyos felhők s világított a fölibök boruló levegő hatalmas óceánja. Mindig nagyobbak lettek az árnyékok és a világoskék levegőégre mintha ráfutott volna az ulánustiszti uniformisok szine, az ultramarin, a szélén pedig, mint egy fénylő pont, kiragyogott egy csillag. A habfehér felhők meg olyanok lettek, mint a vonat füstje, rájuk borult az ónszin. A kocsiban sötét lett, az emberalakok elmosódtak, a cobolyprémes, nászutas asszony, aki odaborult a férje vállára, meg az ember, ahogy a fejük összeért és alatta elszélesedtek a testek, olyanok voltak a nagy homályban, a rájuk borult sötétben, mint egy nagy fekete szikla. A férfi szájában mint egy tüzkerék, úgy villogott a szivar, aminek a füzét közepén eltakarta a hamu, csak tüzes küllőket hagyott keresztiilvilágitani és egy égő karikát ott, ahol véget ért a hamu s kezdődött a még ép, de már a pusztulásnak szánt dohány. Még kifelé néztek az ablakon, a fekete
