Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-15 / 3. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEG YE. 3-ik szám. var mindenkor számíthatott. Benne vagyunk tehát ismét a legsötétebb korszakba. A Bécsből kirendelt vezér háta mögött lomhán terpeszkedik a „mungók“ bed- ressirozott tömege élükön Perczel Dezsővel. Elfásultan, minden lelkiismeret furdalás nélkül várják a jelt a szavazásra, mely a nemzet reményeit, aspiratióit semmisiti meg. Készen állanak és „életüket és vérüket“ áldozzák a közös bankért, az ujonczlétszám felemeléséért, a 360 milliós hadi hajókért, gyufa monopóliumért, a földbirtok újabb megadóztatásáért az örökösödési eljárásnál és végül, hogy a nemzet kétségbeesett küzdelmének elkövetkezhető viharos hullámai közt az egyetlen mentő csónak kötelét is elvágják, készen vannak arra is, hogy összetörjék a vármegyék önkormányzatát.. . De a politikai élet e zord sötétségében mintha látnánk derengeni egy csekély fényt: úgy érezzük, hogy — nehezen bár, — de reggeledik. Még a kakas nem szóllalt meg, még a termékenyítő és a politikai boszorkányok orgiáit szétverő napsugárnak melegítő fényét nem látjuk, de lelki szemeink érzi, látja a hajnal hasadás jövetelét: az országgyűlési bankvitában. A nemrég darabokra tört ellenzék vezérszónokai a kimondott nagy igazságok mellett hangsúlyozzák, hogy a küzdelemben egységes az dgész függetlenségi párt. Megmozdult tehát a „birnámi erdő“. A veszedelem érzete lelket, erőt és egyetértést öntött ismét a kétfelé szakadt függetlenségi táborba. Megindult a harcz a közös bank ellen és a vezérek ajkáról elhangzott beszédek a hajnal hasadását hozták az elsötétült nemzeti életre. Egy uj nemzeti küzdelem előtt állunk, a melynek a bankvita csak elő- csatája lesz. Hosszas és nehéz lesz a küzdelem nagyon, mert a császári udvar és osztrák érdekekkel szövetkezett munkapárti többség a Bécsből nyert parancshoz híven végső csapást akar mérni a nemzet katonai követelésére és a jogos nemzeti ellenállás minden csiráját elfojtani a vármegyei önkormányzat megszüntetésével. És e rettentő hadjárat előtt nem a félelem, nem a lehangoltság vesz erőt rajtunk, hanem a remény édes érzete, mert a függetlenségi két tábort egységesen látja csatasorba vonulni — a mi a győzelem egyik első és jelentős záloga. Közeledni látjuk a múlt évben letiport függetlenségi eszme hajnalhasadását . . . (F.) A való tényállás. A Szatmáron megjelenő „Szamos“ cimü lap f. hó 7-i számában mindenképen azt igyekszik bizonyítani, hogy a Szatmár-nagykárolyi szinikerület igazgatójának megválasztásába városunknak nincs joga beleszólni. Cikkében — azt mondja — a való tényállást akarja megvilágítani, mindenkinek tájékoztatására. Mi méltányoljuk ezen igyekezetét és nem gondoljuk rosszakaratnak, nem Írjuk rovására azt, hogy e jó szándékát nem valósitotta meg. Akarta, de nem sikerült. — Arra a világért sem gondolunk, hogy azon cikket a Heves Béla iránti meleg rokonszenv Íratta a Szamossal. Azt pedig, aki azt merné állítani, hogy a „Szamos“ tudatosan fordította el a való tényállást, erkölcsi merénylőnek nevez- nők. — A „Szamos“ csak jóhiszemű tévedésben van, ezért mi kötelességünknek tartjuk őt erről felvilágosítani és lehetővé tenni neki, hogy egy következő cikkben a valóságos való tényállást olvasóival megismertesse. Abban igazsága van a Szamosnak, hogy a szatmári színházat csak a szatmári szinügyi bizottság adhatja ki, de viszont abban nekünk is igazat kell adniok, hogy a nagykárolyi színház bérbeadására vonatkozólag nem a szatmári szinügyi bizottság a jogosult intézkedni. Ha pedig — amint az a jelenben van — Szatmár és Nagykároly egy közös színigazgatóra vannak kényszerítve, nagyon természetes, hogy annak megválasztása is csak közös elhatározáson alapulhat. Téves a Szamosnak az a hite, hogy a Szatmár-nagykárolyi szini kerület felbomlott. Mert ez — bár sajnálattal jelentjük ki — igenis fenn áll. Hiányos lett ugyan, de feloszlása ki nem mondatott. így tehát Nagykárolynak, az abban biztosított 4 szavazata, elvitáz- hatatlan joga. A Szamos által idézett 1893.-Í szinházügyi szabályrendelet érvényben nem állhat, ezt mondani egyszerűen nevetséges, mert mi jogon követelhetné azt Szatmár városa, hogy az ő szinházügyi szabályrendeletét más városok is, magukra nézve, kötelezőnek elismerjék. Az, hogy Szatmár városa Heves Béla megválasztásakor Nagykároly város mellőzésével határozott, nem bizonyít mást, mint Szatmár város tapintatlanságát, önkényességét. És hogy Nagykároly városa a határozatot magáévá tette, az csak a sima megoldást kereső gavallérság jele. Azonban, ha Szatmár városa az 1893. szinházügyi szabályrendeletet akarja életbe léptetni mi ebbe készséggel adjuk — a Szatmár — nagykároly szinikerületből üzlet maradt rá örökségképen. A mafla, aki vele ült a kávéházban, már bennült a nyeregben, de Sebőn kiütötte onnan. Könnyű volt neki, hetek alatt legendás alakká lett. Az esküvő után való napon fölkerült a neve az üzlet fölé ilyenformán : Sugár Vilmos divatáru üzlete. Az jmberek érdeklődtek és szájról-szájra járt a városban : — Óriási dolog, hogy egy ilyen zseniális ember, mint a Sugár doktor, üzletet nyit. De lesz is belőle valami. Nem telt bele félesztendő egész Budapest ismerte. Télen mindig szenzácziósabb volt a megjelenése, mert a hajának a fehér foltjához ott volt a pendent télikabátja nyakán. Két ilyen foltja csak egyetlen egy embernek lehet és ez ő, Sugár Vilmos, vagy ahogyan városszerte hívták : Sugár doktor ur. Nyáron csak egy fehér folttal dicsekedhetett, de kánikulában, szezonta- lan időben egy is elegendő. A téli kabátot égész Budapesten ő öltötte fel először, de utána siettek cselekedni mindazok, akik valamit tartottak magukon. Természetesen ma már nem negyvenhat koronás bundáról volt szó. Ezt az összeget meg tudta ma már huszszorozni Sugár Vilmos. Szenzációs szép bunda volt, gyönyörű fehér folttal a nyakán. Maga a szőrme olyan, hogy még a szűcsnek is gondolkodnia kellett, milyen állat viselte azt előbb. Az első közszereplése március tizenötödikén folyt le, amikor is egy józsefvárosi vendéglő asztaltársasága ruházta rá a szónoki tisztet. Nyilván azt hitték, hogy miniszteri tanácsossal van dolguk. Aztán egy évi pauza következett gyors karriérjében. Egy zord novemberi napon valami fővárosi ügyben deputáció ment a belügyminiszterhez. Nagy gyülekezések voltak előbb, ahol mindenhol megjelent ő is, aki most már a nagyon rokonszenves Sugár Vili nevet viselte. A két szimetrikús fehér folt föl-föl tűnt minden estén, sőt igen sokszor beszédeket is mondott, s igy ismét az ő nyusztprémes gallérján akadt meg a közbizalom meglehetősen lomha szeme. Megjelentek a miniszter előtt, akinek Sugár ur súlyos igazságokat csapkodott a fejéhez. — Igen tudom — gondolta magában a miniszter — ez a hires demagóg. Hogy is hívják? Igen nagyon jól emlékszem a dupla foltjára. Tudom már: Sugár Vili. Langyos, mint mondani szokás, megnyugtató választ adott a miniszter. Hogy igy, hogy úgy, minden jóra fordul. A deputáció leverve távozott. A miniszter azonban kézenfogta Su- gárt és visszatartotta. Kérlek alásan — mondta — maradj egy pillanatra. Te nagyon jól tudod, hogy nem tehetem. Nem tehetem, ugy-e érted öregem. Hazudnom kellett. Tőled függ most minden. Meg kell érteniük, hogy ez csak kárukra lenne. Meg kell érteniük ... Hiszen te tudod már öregem. Engem is ismersz : én nem szoktam hálátlan lenni . . . Sugár ragyogó arccal távozott és azon imádkozott, hogy a jövő választások csak télre essenek, mert akkor szenzácziós benyomást tud az emberekre tenni. Nem csalódott. A választások télre estek és a miniszter nem volt hálátlan. Budapest egyik kerülete választotta meg. A választás után pár nappal levelet kaptam tőle. így irt: Tisztelt barátom, itt küldök Önnek tiz koronát. Az öaé. Ne feledje el, hogy ha majd egykor megjelenik az Ön szeme előtt is az a vörös szegfű, vagy pepita nadrág, vagy fehér folt, amely kivezeti önt a delta ákombákomaiból a nyílt tengerre, akkor mindig lesz egy barátja, aki a negyvenhatból még hiányzó tizet hozzáadja. Jóakaró barátja : Sugár Vilmos orsz. képviselő. Irta: Pogány Béla. Hubát fest és vegyileg tisztit HAUFEL S. Nagykároly, Kölcsey-utca 1. sz. A rom. kath. templom mellett. Alapittatott 1902. 05
