Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-14 / 20. szám
» 2-ik oldal. SZATMÁRVARMEGYE 20-ik szám. Részletes tudósításunk a közgyűlésről a következő: Elnöklő főispán megnyitván a gyűlést üdvözli a bizottsági tagokat, akiknek köszöni, hogy szép számmal megjelentek s ezzel is dukomentálják, hogy érdeklődnek a vármegye ügye iránt. Minthogy a mai gyűlésen fontos kulturális és köz- gazdasági ügyek kerülnek tárgyalásra, kéri: kisérjék az ügyeket nagy figyelemmel és bölcs tapasztalataik nagy tudásával elfogulatlanul intézzék el azokat, csak a közérdeket tartva szem előtt. Ezután meghatott, meleg szavakban parentálta el a főispán Hieronymi Károlyt, a nemrég elhunyt kereskedelemügyi minisztert, megemlékezvén a megboldogult kiváló egyéniségérői, nagy tudásáról, páratlan becsületességéről, amely kiemelkedett a szűk pártkeretekből úgy, hogy halálát pártkülömbség nélkül az egész politikai világ részvéte kisérte. Csak kötelességet teljesít és kegyeletét rójja le a vármegye, ha elfogadja azon indítványt, hogy emléke jegyzőkönyvileg örökittessék meg és a vármegye részvéte úgy a kormánnyal, mint a gyászoló családdal e jegyzőkönyv kivonatában közöltessék. A közgyűlés tagjai állva hallgatták meg a főispán szavait. Kegyelettel emlékezett meg ezután a főispán a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt bizottsági tagokról: Kölcsey Antalról, Irinyi Tamásról, Kerekes Ágostonról, Luby Gézáról és dr. Aáron Sándorról. Az alispáni jelentés következett ezután, mellyel röviden végzett a közgyűlés. Dr. Cholnoky Imre kifogásolja, hogy a jelentés nem öleli fel a zárszámadást és a vármegye vagyoni állapotát, mire Ilosvay Aladár alispán kijelenti, hogy ezek az adatok közszemlére vannak kitéve s ott okiratokkal támogatva, mig a jelentésben ezeket az okiratokat nem lehet ismertetni. Dr. Adler Adolf interpellál amiatt, hogy néhai Új-fal ussy Sándor és néhai gr. Károlyi István arcképének megfestése tárgyában, holott ezt a vármegye már rég elhatározta, semmiféle intézkedés nem történt, holott, ezt — ha más alap nincs rá — közadakozásból is meg kellene festetni. A főispán az ügyet magáévá teszi s szintén szükségesnek tartja, hogy a vármegye határozata valóra váltassék. Az alispán szintén kegyeletes kötelességének tartja az arcképek megfestését, de mivel számos közbejött kiadás miatt ilyen célra most nincs alap, meg fogja indítani e cérra a gyűjtést. A közigazgatási bizottsági tag választás előtt Domahidy István emelkedett szólásra és kijelentette, hogy többen kérték, vállalja el a bizottsági tagságot ; hangoztatták ezt nemcsak előtte, hanem a sajtóban is, ő azonban köszöni a megtiszteltető bizalmat és nehogy kárbavesszenek az esetleg reá jutó szavazatok — kötelességének tartja kijelenteni, hogy a bizottsági tagságra nem reflektál. Ezután a Nagy Béla és Jékey Zsig- mond elnöklete alatt működő két bizottság előtt megejtették a választást, amelynek során Szalkay Sándor, ki a múltban szakszerű hozzászólásaival nem egy közérdekű dolgot világított meg a közigazgatási bizottságban, sajnos ismét kimaradt a bizottságból és ellenében 32 szótöbbséggel Szuhányi Ferenc választatott meg, melynek magyarázatát a változott politikai viszonyokban látjuk. Cholnoky Imrének az ököritói ügyben a vármegye vezetőségének eljárása feletti bizalom nyilvánításra vonatkozó indítványát a főispán kérelmére az időszerűtlenség indokából lekerült a napirendről. Tudomásul vette a közgyűlés a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület által közút kiépítési célokra engedélyezett 1.000,000 korona kölcsönre vonatkozó engedélyező határozatot és a kölcsönügyletre vonatkozó kötelezvényt, a vármegye 1910. évi háztartási zárszámadását és a számonkérő szék eredményének bejelentését. Tisza Kálmán szobrára pedig 100 koronát szavaztak meg. Péchy István vm. főjegyző előterjesztette az állandó választmány javaslatát, amely szerint a Halmi—bikszádi vasútnak 150 ezer koronát adjon a vármegye. Ennek az összegnek fedezésére más kéznél levő alap hijján azt a 150 ezer koronát lehet felhasználni, amely már régen meg van szavazva a Nagykároly—érendréd—szalacsi vasútra. Nemestóthy Szabó Antal a kérvény tárgyalása előtt azt indítványozza, hogy az ügy tárgyalását kapcsolják össze a póttárgysorozaí más három pontjával, amelyek szintén ilyenfajta kérelmeket tartalmaznak, mint például az is, melynek beadóiként a felszólaló és társai vannak megnevezve. Ilosvay Aladár alispán az indítvány ellen szólal fel. A közgyűlésnek csak a tárgysorozat sorrendjét van joga megváltoztatni, egymáshoz nem tartozó ügyek egyesítése nem áll jogában. Falussy Árpád dr. emelkedett ezután szólásra, ki meggyőző érvekkel bizonyította be a Halmi—bikszádi vasút engedményesének jogosulatlan kérelmét és a hozzájárulás megszavazásának káros hatását. Beszédében felidézi Hieronymi Károlynak e vasút vonatra vonatkozó nézetét, ki, mivel az parallel vonal lenne, nem akarta építéséhez az engedélyt megadni. Nem tartja a vármegye érdekeivel összeegyezhetőnek, hogy hozzájárulást szavazzon meg egy vasút vonal kiépítéséhez mely nem a régóta. Nem akarom, hogy ezt a bojár nőt látogassad meg! Hangjának szenvedélyessége és sárga szemeink villogása dacára, csakis a csúnya sárga arcát láttam és még jobban kacagtam rajta. Azt hittem sokat ivott és szelíden félretoltam, ittasságára való tekintetből. Nekem kissé fejembe szállt a pezsgő. — Nem akarsz? — kérdezte, belekapaszkodott a karomba és megcsókolta a kezemet — igazán nem akarsz ? És amikor még hangosabban kacagtam, fogvicsorgatva nyitotta ki előttem a boudoir ajtaját és halk sziszegő hangon mondta! — Ezt megbánod még szivem, megbánod ! Még egy órával később is együtt kacagtunk ezen a hercegnével, aki szeretett kékróka divánján pihent. Hirtelenül kiabálást és lépéseket halottunk a hálószoba mellett levő kis boudoirban. — A herceg hangja! de hiszen ez lehetetlen ! mondta Elza. És tényleg a herceg éles hangja ismételgette folyton: — Hiszen te örült vagy bolond vagy, hagyj fel vele ! Bántasz ! Más hangok is belevegyültek és a tompa lármát sikitva tulharsogta a cigánynő dühöngő hangja : — Hadd lássák meg! Mindenki lássa! Akarom! Akarom! És ne nyúljatok hozzám, mert különben átharapom a torkát! Törjétek rájuk az ajtót, különben harapok! — Úgy van törjétek be az ajtót! kiáltotta a herceg. Egy rúgás és az ajtó felnyílt. Mindez szörnyű gyorsan történt. Lehetetlen volt elrejtőzködni ! Különben . . . nem is akartam. Ott voltak a cselédek, egy tucat házibarát, mindnyájunk középen a cigánynő, aki karjaiba hozta a herceget. Megértettem mindent. Dührohamában felkapta, mint a hogyan a fergeteg kap fel falevelet. És ledobta a padlóra. Sikoltotta: — Láttátok?! Láttátok?! Tartóztassátok le! — felelte a nő és kezét a két muzsik félé tartotta. — Megbosszultam magamat! És hozzátette hozzám fordulva: — Nem fogod viszontlátni a bojár nőt! A herceg kívánságára, két barátján kívül, minbenki elhagyta a szobát. — Uram — mondotta — megölhetném Önt a bűntársával együtt, úgy büntethetném Önöket, a rajtakapott bűnösöket. De nekem úgy tetszik, hogy ne éljek ebbeli jogommal és fegyvere; elégtételt kívánjak Öntől! Szavamra, legszívesebben úgy kacagtam volna, mint kevéssel ezelőtt a cigányleányon. Párbaj ezzel a nyomorékkal, aki nem bírta kezében tartani a fegyvert ? ! A herceg eltalálta a gondolataimat és folytatta: Ne nézzen őrültnek, sem pedig nagy- lelkübbnek, mint amilyen tényleg vagyok. Az önnek felajánlott párbaj lehetséges, amiről rögtön meggyőződhetik! Csöngetett. Inas jött be. — Egy csomag kártyát az asztalra — parancsolta a herceg. Amikor az asztalon volt a kártya, helyet mutatott nekem vele szemben és azután nyugodtan, szeretetreméltóan tette hozzá: — Egy játszmát játszunk majd, ha úgy tetszik uram és aki elveszti, még délelőtt öngyilkos lesz. Elfogadja igen tisztelt uram ? ! — Szivesen. Mit játszunk ! — Ecártét kérném! — Rendben van. Hány ütésre? — Öt elegendő lesz! A párti megkezdődött, a két tanú és a herczegné jelenlétében, aki a furcsa párbaj szemlélésére közelebb lépett. A herceg ügyesebben játszott, ez nyilvánvaló volt. De a szerencse nem kedvezett, meg: : Modern és tartós : : plissézés és gouvlérozás. Nagykároly, :: :: Széchenyi-utca 43. ■
