Szatmárvármegye, 1911 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-16 / 16. szám
Nagykároly, 1911. április 16. Vasárnap. VII. évfolyam. 16. szám. A szatmárvármegyei 48-as és függetlenségi párt hivatalos lapja. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP. '«» Szerkesztőség, hová a lap szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal : Széchenyi-utcza 26. szám II. emelet. . Kéziratokat nem adunk vissza. -■ MEGJELENIK MINDEN VÁSÁRNAP. Felelős szerkesztő: DR. TÓTH ZOLTÁN. Előfizetési árak: Egész évre ...........................................8 korona. Fé lévre................................................ 4 korona. Ne gyedévre...........................................2 korona. Eg yes szám 20 fillér. [|j Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. A hit győzelme. Nagykároly, 1911. április 15. Az emberiség bűneiért martir-halált szenvedett Jézus emlékezetére legnagyobb ünnepünk a nagypéntek és husvét ünnepe. A keresztény emberiség gyásza megindító fönséggel és a lelkek mélyére hatoló szomorúsággal nyilvánul meg az isteni önfeláldozás ama napján, midőn a Messiás, az emberszeretet vallásának megalapítója mérhetetlen szenvedésekkel járja meg a Kálváriát, hogy mártir-halált szenvedjen Hitéért és isteni küldetéseinek igazságaiért. De a Megváltó örök élete felett nincs győzelme a Halálnak. Az emberi egyenlőséget, aszeretetet és igazságot hirdető Messiás kiszenvedésének harmadik napján megkondulnak a harangok és hirdetik a megváltó Jézus feltámadását és erős zúgásukkal hívják az örvendező keresztény lelkeket az Isten házába hálát adni az Igazság és Hit győzelméért. A magyar nemzet már 400 év óta járja a szenvedések kálváriáját. —Időnként már közel járt a kiszenvedéshez, mely önállóságának, állami életének majdnem végpusztulásához vezetett. Készen áll a tábla is a felírással „Consu- matum est.“ Várja lesi az osztrák hataA múmiák. Ócska lombok közt, egy szál gyertya mellett, Nagy, vaskos könyvben lapoz egy diák. Kánt este van s az alkony rőt uszálya Végigsöpri a kőházak sorát. Nagy Fáraóknak dicső alkotása, Egekig érő guták serege Vonul el sorba kopott lapokon S nézi a diák álmodó szeme. A mint a múmiák közt lapoz, Kezébe akad egy színes levél, Szétnyitja szépen, — olyan ismerős — Ez is egy elmúlt világról világról regél . . . Csak nehány sor — mindössze is csak ennyi: „A barátságunk ime véget ér, Nincs semmi célja — ön nagyon szegény S a boldogsághoz több kell mint kenyér. Pedig oly szép volt az a dőre álom, Mit éjszakákon önről szőttem én, Ám egyszer hintón értem jött egy bankár S igy próza lett a bájos költemény . . . Ne mondjon átkot szőke kis fejemre, Hiszen a múltat én meg nem vetem! Lássa, — a csókokat se kérem vissza Felejtsen el — örökre — kedvesem . . .“ lom az időt, midőn nemzeti temetőnk fejfájára rászegezhette e végzetes szavakat. /\tmyi sok szenvedés, vérveszteség, külső és belső ellenségek folytonos és állandó támadása nem birták tetörni a nemzetet. Amint e maroknyi nép évszázadokon át dacolni és megküzdeni tudott a török hatalom félelmetes erejével, épen oly elszántsággal tudott megküzdeni az évszázados német befolyással és az osztrák hatalom beolvadó politikájával szemben is. Időnként elbukott a trikolor, de uj erő támadt a mely azt ismét felemelte és diadalra vitte. Nemzeti létünk fenmaradásának ezen ellenállhatlan ereje: a Hit, a mely sokszor leigázott nemzetünket a végpusztulástól mentette meg. A Megváltó hitvallása és tanításai először az egyszerű halászok lelkén győzedelmeskedett. De az erős hittől és meggyőződéstől áthatott lelkek, mint apostolok hirdették az Isteni kijelentés igazságait és az erős Hit ellenállhatlan fegyvere romba döntötte a pogány kornak erkölcstelen világuralmát. A magyar nép is erős hittel járja a kálvária útját abban a reményben, hogy a nemzet kitartó küzdelme szétA nagyravágyás szárnyakat veszített, A tanulás ilyenkor oly nehéz, Mikor megtépi lelkünket az élet, A vágy, — a cél, a múlt ködébe vész. . . . Ijedten bámul szeme a tükörbe S feléjé néz egy szomorú diák, Könnyezve borul rá az ócska könyvre És porba dőlnek — mind a múmiák . . . Saturnus. Iréné. Ha eljön a csendes holdvilágos este, Álmodozom most is, mint rég. Lila orgonák üde illatától Terhes a langyos esteli lég. Viruló orgonák, illatos virágok Hirdetik most is a közelgő tavaszt, S a múltnak emléke fölébred bennem, Szemembe könnyeket fakaszt . . . Boldog is vagyok — de csak egy percre. Ilyenkor úgy érzem, enyém a világ, S halkan bólogat az esti szélben Valamennyi virágzó orgonaág. Szeged, 1911. Ssatnosujvári Jakabffy Dezső. fogja törni azokat a lánczokat a melyeket Ausztria 400 év óta reánk rakott. E tudatban él bennünk a Hit, él bennünk a Remény . . . Ötven évvel előbb ez a hit és remény lelkesítette a szabadságért és függetlenségért küzdő Olaszországot midőn lerázta magáról az osztrákok jármát. — Még ötven évvel előbb Dante halála darabokra törve a Habsburgok járma alatt nyögött. — Haynau — a bresciai hiéna — huzattá bitóra (akár csak nálunk) a szabadságról álmodozó olasz hősöket. — Ötven évvel előbb még a gyűlölt kétfejű sas és a fekete-sárga lobogó „díszelgett“ Milánó és Velence piaczán és a zsoldos osztrák hadsereg német kommandója hangzott Itália gyönyörű földjén. Ámde Garibaldi hősiessége és a „marsalai ezer“ lelkesedése lángra lob- bantotta az olasz nép lelkében a hitet, a bizalmat és reményt és az emberi lélek e hármas erejével tisztitó viharként seperték ki Itália földjéről a gyüiölt idegent: Ausztria zsarnok uralmát. A Megváltó feltámadásának szent ünnepén örömmel és lelkesedéssel tekintünk a szabad és független Itália felé, hálatelt szívvel ünnepeljük mi is a nagy idők ötven éves jubileumát. Hiszen az olasz szabadságharc által megtisztult Itália adott menedéket a mi legnagyobb szabadsághősünknek Kossuth Lajosnak A király becsületéért. Nyáron Charles de Novalle barátom ősrégi kastélyában töltöttem néhány hetet. A kastély sötét falain megláthatok elmúlt századok véres forgatagának fekete nyomai. Imádom e történelmi kastélyokat, amelyeknek minden egyes kövéhez hatalmas emlékek tapadnak. Ott tudtam meg ezt a rövid történetet, amelyet most elmondok önöknek. Abban az óriás teremben, amelyben öreg, törékeny festmények között a Novalle-család őseinek emlékei vannak egybegyűjtve, egy különös aranyrámába foglalt, finomművű ereklyére lettem figyelmes. A kertben üveg alatt szőke haj van, amelyhez megaludt vér tapad. A keret alsó részén, egy aranytáblán a következő magyarázat olvasható: Amadé de Novalle gróf hajfürtjei . . . . Meghalt a király becsületéért, a király parancsára. Távoli századok levegője csapta meg az arcomat, amikor megtekintettem az ereklyét. — Ismered ennek történetét? — kérdeztem házigazdámat. — Természetesen. A legérdekesebb emlékek egyike, amelyeket a teremben lévő tá