Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-11-06 / 45. szám

Vasárnap

Nagykároly, 1910. november 6

VI. évfolyam. 45. szám.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETI LAP.

Szerkesztőséi!,

szellemi részét érintő közlemények küldendők: Deák Ferenc-tér 20. sz. Telefon 84. sz. Kiadóhivatal : Kaszlnó-utcza 2. szám.

____Kéziratokat nem adunk vissza.:/

MEG

JELENIK MINDEN VASÁRNAP.

Felelős szerkesztő:

Dr. Tóth Zoltán.

Laptulajdonos:

Fráter István.

Előfizetési árak:

Egész évre...........................................8 korona.

Fé

lévre................................................ ^ korona.

Ne

gyedévre...........................................2 korona.

Eg

yes szám 20 fillér. |]| Nyilttér sora 40 fillér. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Ország-csalás.

Nagykároly, 1910. nov. 5.

Khuen gróf az év elején azzal a császári parancscsal jött Bécsből, hogy a nemzeti hadseregért és az önálló gazdasági berendezésért küzdő nemzetet ismét hódit a vissza a császárnak és Ausztriának. Egyéb programmja a grófnak nem volt.

De hiszen a kinek a hatalom a kezében van és a császár háta mögött áll, annak nem is kell programm, csak pártkassza. Ezt pedig megtöltötték az osztrákok bőven, hogy a választásokon a rakonczátlankodó nemzetet összes vágyaival és aspirátióival letörjék.

A hatalom és pénz csábitó illatára előbujtak a letűnt szabadelvű párt kiéhezett elemei s leborulva vetették magukat a vezér lábai elé. A régi Tisza gárda a császári parancscsal és az osztrák pénzzel harczra indult élén a bukott vezérrel: Tisza István gróffal.

Ámde e cinikus had sem mert minden programm nélkül az országba jönni, ezek sem bíztak egyedül a császári parancs és osztrák pénz erejében. S ekkor pattant ki a készfizetések jelszava.

Tisza István adta Khuen szájába e jelszót: készfizetések felvétele. Tisza hordozta körűi e hangot az országban, hirdetvén, hogy ha az ország.megadja a többséget részükre, s a függetlenségi

pártot megbuktatják, —* ők keresztülvinnék a készfizetések felvételét.

S hogy még jobban elámitsák a nemzetet, e kötelezettségüket a trónbeszédben is felvették. Mi lett volna tehát teendőjük akkor, ha erkölcsi és alkotmányjogi alapon állanának? Vagy az, hogy a készfizetéseket megvalósítják, vagy ott hagyják a bársony széket. Ezzel élni vagy halni kellett volna.

Azonban mit tettek ? A kormány a készfizetéseket tudva elejtette, s most a nemzet megtévesztésére irányuló szándéka az, hogy saját bűnének palástolására bünbakkot keres. Ez nem más, mint a Wekerle kormány tanácskozásaira való hivatkozás, s merik azt mondani, hogy e tanácskozás oka annak, mely miatt ma a készfizetések felvétele elejtendő.

Ugylátszík a kormány nem tartja magát complet egésznek e kérdés önálló elintézésénél. Hiszen az előző kormányok a Bánffy—Bádeni, a Széli—Körber és a Wekerle—Beck-féle egyezkedésnél soha sem hivatkoztak az előző • kormányok megállapodásaira, álláspontjaira és kiegyezési javaslataira, éppen azért mert minden egyes lejáratnál a bankszabadalom meghosszabbítása, valamint az ezzel összefüggő kérdések megállapítása önálló intézkedést képez.

Csak a Khuen kormány képes arra, hogy azzal a Lukács Lászlóval együtt, aki az ischii klauzulával örökre megakarta fosztani a nemzetet az önálló gazdasági berendezkedéstől, aki a múlt tél folyamán azzal ámította a Justh-p.Ttot, hogy megteremti az önálló bankot, ha ő a függetlenségi párt vállain miniszter- elnök lesz, a választáskor programmjába vette a készfizetések felvételét csak azért, hogy a nemzetet becsaphassa. A kormánylapok hirdetik ugyan a készfizetések megteremtését, pedig nagyon jól tudják, hogy a készfizetések felvétele az osztrák parlament elhatározásától van függővé téve. AAár pedig az osztrák Reichsrathebbe belemenni sohasem fog, s itt van az a pont, ahol az ország meg van csalva.

Mi alapon fog tovább kormányozni ? Nem tudjuk. Mert bármilyen kövér falat is nekik Wekerle és Kossuth, programút és alkotás nélkül tovább nem élni, csak vegetálni lehet.

á kenyér.

Soha nem volt annyira bebizonyitot tény, hogy a kenyérkereset forrásai nem szaporodnak arányosan a kenyér folytonos drágaságával, mint a mai napon. A kereseti viszonyok gyatrák, de annál magasabbra emelkedtek az élet fenntartására legszükségesebbek, a legelemibb eszközök árai. Habár évek óta, bizottságokban, bankettekben, sajtóban arról folyik a vita, mily utón és módon volna lehetséges a drágaságot csökkenteni, még sem bírtunk egy lépéssel sem közelebb érni a célhoz. Pedig biÉlék é’s .hatottak.

. A Medici gróf abból a hajtásból származott, amely címerén az öt félgömb mellett két fára akasztott buzogányt és a piros liliomot hordta. Palotája, a Szent Kereszt templomának négyszögü terén állott. A Medici gróf automobilokba, lovakba és egy rejtélyes szőke szépségbe ölte a pénzét. Erről a szőke nőről azt mondták némelyek, hogy szakasztott mása a Tiziano Flórájának. A gróf mégis megunta az életét, agyában határozott formát öltött a halál elhatározása. Bizonytalan ideig várt, előkelőén, kényelmesen, mert úgyis mindegy volt, siet-e vagy késik. . Délutánonként beteg unalommal nezte a Szent Kereszt templomának rózsaszínű és prátói zöld márvánnyal inkrusztált-gót homlokát. Már rettenetesen utálta ismerős vonalait.

A Medici grófnak még utoljára nagyobb összegekre volt szüksége, mert patriciusi kötelességének tartotta a szőke asszony jövőjének a biztosítását. Magánképtára egyik tapét-ajtója mögött ült egy mesterséges repedésen át lesve a két embert, akik a képeit nézték. Az arcára pirt vont megalázó helyzete s hasonlóvá tette kémkedő őseihez. A két férfi nem sejthette a közellétét, de valami templomos áhitat azt parancsolta nekik, hogy félhangon beszéljenek. I

Egy angol ur volt a vevő, a másik a gróf megbízottja, egy műkereskedő a Lung Arnoi boltosok közül.

— Ruysciael, — mondta a-műkereskedő és egy hideg, kék tónusn képre mutatóit.

Az angol közéi lépett a képhez és mosolygott . . .

Az ajtó mögött a gróf fölkapta a fejét. Dühössé tette a kereskedő szemtelensége. Egy közönséges kópia volt a nagy mester után . . . Leakasztották a falról s megfordították. Hátul a vászon barnába játszott, noha tegnapelőtt még teljesen fehér volt.

— Valódi, — szavalta az ügynök.

Ki kellett venni a keretből. Egy darabon felszedték a vakráma szegeit is s a vevő felemelte a vásznat. Ott, ahol erősen oda volt szoritva a kerethez, ahol nem érte a barna be- festés, szűz fehér volt a vászon.

A kereskedő kinosan mosolygott.

— Néha teljes jóhiszeműséggel téved az ember. *

— Talán . . .

. . . Verrocchionak egy húsz centiméter magas valódi reliefjére megállapodtak ötvenezer lírában. Azután egy fafestményt néztek. Arany pármin és kék szin volt benne. Állítólag a

Lorenzo Monaco iskolájából. Sok apró lyuk fúrta át a deszkát egyik sarkán.

— Mi ez, — kérdezte az angol ?

— Szu. Kissé megrongálták több, mint ötszáz év óta.

— És csakugyan szurágás volna ?

— Kétségkívül.

Egy roppant vékony, hajlékony drót került ki az angol tárcájából.

— Megfogjuk látni. Ha igazán azoknak az apró férgeknek a foga tette, a tü elhajlik, mért ők ferdén rágnak utat. Ellenkező esetben finom emberi kezek működtek közre az antik látszat kedvéért.

Másfél óráig vizsgálta ezt a képet. Végül megkérdezte az árát. Kissé drágának tartotta s a harmadát Ígérte. A kereskedő mindenfélé kifogást talált s utoljára a Medici névvel hozakodott elő. Az angol ránézett, aztán lassan ezt mondta neki:

— Ma már inkább mi vagyunk azok, a kiket medici fogalom alatt értenek, mint azok, akik viselik ezt a nevet. Mi, akik gyűjtünk, mi vagyunk a Mediciek, nem ők, akik pré- dálják azt, amijök maradt. Megmondhatom magának, kik voltak az igaziak ebből a famíliából. Lorenzoék és Cosimoék, akik nem vol-