Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-22 / 21. szám
2-ik oldal. SZATMÁRVÁRMEGYE.. 21. szám. S' getlenségi elvek megvalósításának mérsékelt módszerben való kivitelét követő Kossuth Ferencz-fé e elv. Ha tehát a választási küzdelem terén a nemzetet képviselő komoly elemeket is bentalálju|k, ezt csak úgy tudjuk megérteni, és ennek csak az lehet a Bp*czélja, hogy a halottaiból feltámadó rendszer örökösen sírjába tétessék. Az Ecsedi-láp választmányi üléséből. A Simkó Aladár Ecsedi-láp társulati nyugdíjazott irodatiszt felelés szerkesztése alatt megjelenő „Közérdek“ cimi lapban „Hova lettek a milliók" és „A múltak árnya“ cim alatt „Lu- czifer“ aláírással megjelent s a társulat vezetőségével, választmányával, számvizsgáló bizottságával s több tisztviselőjével foglalkozó dif- famáló közlemények aira késztették a társulat igazgató-főmérnökét és Wieser Miklós szakaszmérnököt, hogy felettes hatóságuknál a társulat választmányánál maguk ellen fegyelmi vizsgálat elrendelését kérelmezzék s egyben a választmány engedélyét kérték arra, hogy a közleményben tudatosan elferdített vádak és rágalmakért a bünfenyitő élj írást megindíthassák. A folyó hó 17-ik napjára egybehívott választmány tagjai szokatlanul nagy számban jelenvén meg, az ügyei beható tárgyalás alá vették. Jelen voltak: Gróf Károlyi Gyula társulati elnök, Domahidv Elemér alelnök, Domahidy István, Luby Lajos, Bodoky Gyula, ifj. Péchy László, Szarka Andor, dr. Kereszts/.eghy Lajos, Debreszeni István, dr. Farkas Antal, Reök Gyula, Szálkái Sándor, Garzó Imre, Rébay Dezső választmányi tagok. Katona Sándor kir. főmérnök-helyettes, miniszteri megbízott. Péchy László műszaki tanácsos, igazgató-főmérnök. Dr. Schönpflug Richárd számvizsgáló, bizottsági elnök. Dr. Kovács Dezső jogtanácsos. Szűcs József titkár, jegyzőkönyvvezető. Dr. gróf Tisza István és dr. Vajay Károly más irányú elfoglaltságuk miatt távolmaradásukat kimentették. A cikkekben foglaltakra nézve a társulat választmánya teljesen tisztában lévén, kijelentette, hogy a felsorolt adatok teljesen légböl- kapottak és egymásnak ellentmondók s nemcsak ezen közlemények — hanem a netalán ezután megjelenendők is — egyáltalán figyelemre nem méltók, annyival is inkább, mert a választmány teljes tudatában van annak, hogy a társulat érdekei sehol sérelmet nem szenvedtek s az érdekeltség elett is ismeretes, hogy tottunk. Megértettük égymást. Elkísért lakásomra. Alig egy-két szót váltottunk egész utón. Mikor szobámban volt, éreztem, mint reszkettem. Hamarjába teát csináltam. Máraz ágyban itta a forró teát. Ezijtán csendesen lehunyta szemeit. Most a bájos arc komoly lett, csak kibomlott szőke haja kigyódzott pajzánul arca körül. Visszafojtva lélegzetem, bámultam. Ő megérezte tekintetem és felnyitva szemét, ismét Ielkembe mosolygott azokkal a nagy barna szemeivel. Az ágyhoz ültem. Megfogta kezem, mintha agyam már ettől is elkábult volna. Megszólalt. És én szivemben éreztem, hogy igazat beszél. — Lássa, én a bői levardon éltem végig az életemet. Talán ott is születtem. Imádtam a boulevardot minden szépségével, minden ragyogásával, minden rosszaságával. Mikor homályba kezdte borítani a eltűnő nap a várost, akkor legszebb ruhámat felvéve siettem a boulevardra és csak reggel, mikor világosodni kezdett, tértem haza. Önkéntelenül szorítottam meg kis kezét : — Igen, én tudom, mi ez, mert én is imádom a boulevardot. — Édes barátom, akkor menekülnie kellene tőlem. Hány müvészlélek pusztult el mellettem. Mert én a démona is lettem a boule- vardnak. A temetőben is mért sírtam ?! Mert megint kidőlt mellőlem egyik. Milyen tehetséa társulat maximális megterheltetésének:. megállapítása s a közérdekű vizrendező társulatok közé való felvétele körülményes vizsgálattal járó törvényes alapon történt. A társulat választmánya meggyőződvén a vádak alaptalanságáról: az igazgató-főmérnök és Wieser szakaszmérnöknek a maguk ellen fegyelmi eljárás megindítása iránti kérelmöket fenforgó okok hiján teljesíthetőnek nem találta, hanem az ellenük irányuló sérelmekért elégtételt akarván nevezetteknek szolgáltatni: a választmány működésük feletti teljes megelégedésének adott kifejezést és biztosította okét bizalmáról s egyben elrendelte, hogy a választmány alábbi egyhangúlag hozott határozata a helyi lapokban leközöltessék. Simkó Aladár ellen pedig a társulat érdekeit sértő és botrányt okozó eljárása miatt a fegyelmi eljárás megindítását rendelte el. HATÁROZAT: A választmány felhatalmazza Péchy László igazgatófömérnököt és Wieser Miklós szakaszmérnököt, hogy a „Közérdek“ czimü lapban ellenük irányított sértésekért maguknak birói utón elégtételt szerezzenek. Nevezettek azon kérése, hogy ezen czik- kekben foglalt vádak miatt ellenük fegyelmi vizsgálat rendeltessék el, nem teljesíthető, mert a választmány meg van győződve ezen czikkek tartalmának valótlanságáról s úgy Péchy László igazgatófőmérnök, mint Wieser Miklós szakaszmérnök működése iránt teljes bizalommal viseltetik. Simkó Aladár társulati nyugalmazott tisztviselő ellen, ki eljárása által a társulat érdekeit sérti és közleményei által botrányt és a társulatnak erkölcsi és anyagi kárt okoz az 1885. évi XXIII. t.-cz. 98. és az 50515—1887. közmunka és közlekedésügyi miniszteri rendelet 1. §-a pontja alapján a fegyelmi vizsgálatot elrendeli a választmány és ugyanezen miniszteri rendeiet 5. §-a alapján a vizsgálat lefolytatására Dr. Farkas Antal és Garzó Imre választmányi tag urakat, jegyzőnek pedig a vizsgálati eljáráshoz Dr. Kovács Dezső társulati jogtanácsos urat kiküldi. Égyben elrendeli, hogy a választmány fenti határozata a helyi lapokban leközöltessék. A társulat választmányának fenti határozata az inkriminált cikkek természetszerű következményét képezi. Tudott dolog, hogy a társulat működése és különösen pénzkezelése miniszteri ellenőrzés alatt áll. A társulat a legkisebb csatorna megépítése e'őtt is köteles tervezetét miniszteri jóváhagyás elé terjeszteni, önrendelkezése tehát nemcsak korlátozott, de mindenben ellenőrzött. Egy ilyen intézményről az, akinek egv csep gazdasági érzéke van, — rosszat nem ges festő volt pedig. De a boulevard kis mellékutcái mind-mind a temetőbe vezetnek, A ki pedig imádja a boulevardot, annak egyszer a mellékutcákra is rá kell térni és akkor ... akkor a temetőbe jutunk. Éreztem, mily igazat beszél ez a nő, de.. de a szemei — azok a barna szemek mosolyogtak. És én kérdően mosolyogtam vissza. — Tudom, mit akar! Én ezért nem kerültem még a mellékutcákba, mert hisz én vagyok a démon. Hisz engem mentenek meg azok, akik a temetőbe térnek... Borzadva húztam ki kezem az övéből. — Akkor én nem megyek önnel a bou- levardra, pedig én is imádom, de csak mellékutcák nélkül. Megint rám nézett. Azok a mágneses barna szemek visszavittek az ágyhoz. — Igaza van barátom. Ne menjen! Mert én is itt akarok maradni, mert itt talán lelket is lehet találni. A boulevard és a temető pénzbe kerül, de a boldog élet — lélekbe. És ez kevésnek van. De most itt maradok ... Én is lázas lettem ... így találtam meg én a temetőben — boldogságomat. mondhat. Felszabadult a százados viz alól 80,000 katasztrális hold terület, ahol ma a legbujabb vegetáció él Uj község épült a volt lápköézpen, amely ,épugy, mint a szomszédos falvak virágzók. Ma már vasút megy keresztül azon a helyen, hol addig csak pákáászok jártak. Börvelyben gyár épült, hol eddig csak csikót fogtak. Számtalan — jelen cikkbe össze nem foglalható — előnybe jutott közgazdaságuk, de különösen vármegyénk e lecsapolás következtében, melyet indokolni semmivel sem kell. S e műnek szakszerű, lelkes és ügybuzgó keresz- tülvivője Péchy László volt, kinek oldalán elsőrangú tevékeny szolgálatot Wieser Miklós teljesített Ezeket a férfiakat támadta meg a „Közérdek“ cikke. Ha a cikkíró a társulat kötelékén kívül álló harmadik személy lenne, úgy csak annyiban lehetne szóvá tennünk az ügyet, hogy a cikk mennyire van az igazság keretén belül, vagy mennyire nincs. Ez esetben tárgyalhatnánk az objectiv tényekkel. De amikor e támadó cikkeket egy társulati tisztviselő irja, a társulat választmányának fenti határozata után azt kell megállapítanunk, hogy a cikkíró közleménye helytelen. Egy tisztviselőre a hivatalos minőségében megtudott dolgok titkot képeznek. Ezt elárulni nem szabad, a büntető törvény is igy mondja. Ha a cikk iró, mint tisztviselő olyan dolgokat tapasztal, ami törvénybe ütközik, annak akkor, amikor ott volt és a törvény rendes utján helye lehet, de eléggé el nem Ítélhető módja az, hogy most, amikor már a tisztviselői karnak nem tényleges tagja, újságcikkek keretében tárgyal hivatalos minőségben tudomására jutott dolgokat. Még talán ez a mód sem lenne elitélendő akkor, ha a cikk igazságokat tartalmazna. De — miként a választmány megállapította — légből kapott valótlanságok halmozata. A fegyelmi és büntető eljárás reméljük kellő elégtételt fog adni a meghurcolt tisztviselőknek. Tettlegesség egy kritikáért. Aki nyilvánosság előtt szerepel, annak el kell arra készülnie, hogy kaphat dicséretet, de részesülhet megrovásban is. Még inkább áll ez azokra, akiknek hivatásuk a nyilvános szereplés. A dicséretet magáról, mindenki szívesen hallja, olvassa, annál kevésbé a szigorú, elnézést nem ismerő bírálatot. A nyilvánosan szereplőt sokan megfigyelik, sokan megbírálják és igy az a bírálat sokféle. De legyen jó, vagy rossz, a szereplőknek megadással kell elviselnie. A napokban azonban nem igy történt. Az „Északkeleti Újság“ színi rovatának vezetőjét, szigorú kritikái miatt, Sipos Zoltán színész, tetleg bántalmazta. Mi nem azonösitóttuk magunkat az „Északkeleti Újság“ nézeteivel, ezt legjobban a lapunkban megjelent színi referádáink bizonyítják. Alkalmazkodtunk mindenkora helyi viszonyokhoz és látva úgy a színigazgató, mint a társulat igyekezetét, az apróbb hibák, félszegségek előtt szemet hunytunk, mert azt valljuk, hogy a mikor városunk közönsége minden alaposabb ok híjával, amúgy is részvétlenséget tanúsít egy, a kultúra fejlesztésére létesült, intézménynyel szemben, nekünk a sajtónak, mint a helyi kultúra fejlesztésében részes társmunkásnak, erkölcsi támogatásunkkal segítségére kell lenni. Azt mi sem állítjuk, hogy e társulat és főkép minden tagja tökéletes, gáncs nem fér hozzá, de törekvése, igyekezete megnyugtat és a jelenben elnézésre int. Az „Északkeleti Újság" színi rovatának vezetője bírálatában túlságosan szigorú volt és ha sok tekintetben igaza is van, nem helyeselhetjük már azért sem, mert kritikájából nagyon kiérezhető, hogy személyes ellenszenvének is helyt ad. Erre engednek következtetni erős és igazán nem finom hasonlatai, ezt bizonyítja az iró tollából kissé komikusán hangzó „ez a fiú“
